-

Bícsbádi. Na, ilyen nekem nincs. Pedig már itt az idő, hogy dolgozzak rajta. Sőt, talán már késő is. Soha nem szabad elfelejtenem, csak úgy lehet léteznem a saját testemben, hogy mindig tetszem. Természetesen a férfiaknak. Ezért nem lehetek túl alacsony, túl magas, túl vékony, túl kövér, túl nagy mellű, túl kis mellű, túl izmos, túl löttyedt, túl okos. Mintha minderről kizárólag én tehetnék, nem csak a genetika és az élet.

Szóval: a testem bikiniben. Mert be sem engednek a strandra. Az alsóörsi strandon nemcsak belépőt kell venni, hanem a bikinitestet is be kell mutatni. Vannak kiképzett ellenőrök, ezt vizsgálják. Ránézésre, centivel, legrosszabb esetben manuális ellenőrzéssel. Természetesen tiszteletben tartva, hogy a saját teste felett mindenki maga rendelkezik. Vagyis már otthon, a Balatonra való indulás előtt tudnom kell, hogy kínos lesz ez az ellenőrzés. Egyáltalán... biztos, hogy el kell oda indulni?

Vagy inkább válasszam az illegális Dunai szabad strandot. Ott nincs ellenőr. De... a vizuális környezetszennyezéstől sem véd meg senki. Mert lehet ott valaki, aki nem megfelelő alkattal is fürdőruhában van! Sőt! Kétrészesben. Esetleg olyan alsóban, ami féltanga. Ez azért sokkolóan hat. Jobb a szigorúan felügyelt és engedélyezett strand. Mondjuk, az nem világos, hogy a vizsgálat mindenkire vonatkozik vagy csak a nőkre, és azon belül is csupán egy meghatározott korosztályra? A fiúknak milyen a fürdőnadrág test? De, miért is kérdezek hülyeséget?!

Ha egy férfi egy fokkal szebb az ördögnél, már jó. Az ő teste nem lehet zavaró. Ha mégis, akkor sem.

Nem baj. Bízom benne, hogy három gyerek után, 44 évesen már nem akar engem senki ellenőrizni. Van a közelemben önkéntes ellenőr. A testemhez való viszonyom már rendezett. Korlátok között tartom. De csak azért, mert nem szeretnék új ruhatárat beszerezni. Túl sokba kerülne. Inkább odafigyelek. Nem diétázom, nem zabálok. Sportolni igyekszem, de ezt csak önző érdekből. Valahol le kell vezetnem a stresszt. Mégsem ordíthatok minden este a gyerekeimmel! Ezt csak heti egy este engedélyezem magamnak. A többin, ha lehet, inkább futok.

Szeretem a testem. Még nem hagyott cserben. Gond nélkül kihordta a gyerekeimet, és gond nélkül tűri, ha kizsigerelem.

Azzal, ha túl sokat ülök a gép előtt, vagy ha túl hosszút futok... vagy ha egyszer-egyszer mégis annyit eszem, hogy majd szétrobbanok. Szóval jóban vagyunk. Nyáron felveszem a farmersortot és a csőtopot is. Pedig a combom narancsbőrös, a melleim meg nem egyformák. Nem takargatom. Melegem van. Minél kevesebb ruhát óhajtok magamon tartani. Semmi se korlátozzon. A melltartó kegyetlen kínzóeszköz a kánikulában. Olyan, mintha meg akarnám párolni a melleimet. Legalább nyaraláskor ne! Szeretem magam jól érezni. Szeretném.

Ám nem a bícsbádi ellenőr jön. Hanem az, akitől ezt nem várnád. Van nekem lelkiismeretem is! Oké, nincs. Nekem olyanom van, aki mindig rám szól. Hogy látszik, hogy nem egyforma a két mellem. Hogy ne egyek Magnumot, mert az 600 kalória. Nem is annyi, de ne egyem. Egy nő csak csipegethet. Jóízűen csak az üres salátát eszi. A szénhidrát meg gyilkos. Igaz, hogy az emberi test működésének az alapfeltétele. A férfiaknál...

Egy nő úgy teremti meg magának a napi szükséges szénhidrátbevitelt, hogy nézi, ahogyan a férfi eszi azt. És önmegtartóztat... meg uralkodik magán. Ez a minimum. A szó nélkül tűrés. Nem zavarom meg senki nyugalmát.

Csendben szenvedek, jól essen rám nézni. Meg viselkedjek már úgy, ahogyan ennyi idősen kell. Értsd: ne vegyek fel rövid gatyát. Persze, bikinit sem. Már csak egyrészest. És hogy ez miért nem érdekel?! Nem értem őt. Csak jót akar. Megmondja, ha előnytelen. Akkor is, ha nem kértem. De mégis, csak azért, hogy elmondhassa. Ez a test már nem mutogatni való. Nem is akarom mutogatni, csak meleg van. És úgy fürödnék már a Balatonban. Ó! Beach! Ó! Body!

 

ÁtlagEdit

 

A fotó illusztráció, forrása: Flickr.com