Tegnap késében voltam, és éppen az orrom előtt csukódott be a metró ajtaja, mire igen cifra szavakat kántáltam magamban. Három perc múlva érkezett a következő szerelvény, de én még mindig dühös voltam a világra. Ezen csak Ani barátnőmmel való találkozóm, és az általa elmesélt történet tudott változtatni, mely Janek Golabról szólt. Hogy ki az a Janek Golab? Hamarosan kiderül.

Janek minden nap elmegy a kis észak-londoni vendéglő elé. Megáll, integet, kopogtat, mosolyog és örömöt ad.

Sárgán rikító mellényét és szolid mosolyát már az utcasarokról észreveszik. A hely elé ér, int az ablakon keresztül, és míg a kiszemelt felszolgáló odamegy hozzá, előveszi kerekes szeméttárolója egyik mély fiókjából a különleges lengyel édességet meg a frissen szedett virágot, aztán a kezébe nyomja annak, aki ott van. Majd bólogat, vagy megkérdezi, hogy érzi magát az illető, alkalmanként még cigivel is megkínálja.

Senki sem tudja honnan az édesség, honnan a virág, honnan ő maga. Csak van, megy és vidámmá teszi a vendéglő mindennapjait. Ők örülnek, és ő is örül az örömüknek.

Janek Golab 1978. október 16-án késő este született. Azon az estén, amikor megszólalt a krakkói Zsigmond harang. Az estén, amikor a Visztula mentén örömittas, reménnyel teli nép lengette zászlóit. Az estén, amikor a meggyötört lengyel hazafiak megízlelték az őszi szüret ízét, és az ismeretlenek is dalolva ölelték egymást az utcákon. Az estén, amikor Karol Józef Wojtyłát pápává választották.

Janek Golab 1978. október 16-án késő este édesanyja mellén pihent. A mélyen hívő asszony az új pápa tiszteletére választotta a fiúcska nevét, mely annyit jelent: Isten irgalmas. Talán a sors iróniája, hogy Janeknek nem jutott túl sok az irgalomból. Alkoholista apja a gyermek iskolába menetele előtt meghalt, és nem sokkal később szegény és beteges anyja is követte őt.

Janek Golabra tizenöt évesen sújtott le az árvaság, az utána lévő időszakról – egészen szülőföldje elhagyásának időpontjáig – nem is szeret beszélni. Elmondása szerint próbált dolgozni, de sokszor fázott és éhezett. Élt Krakkóban, Lodzban majd Varsóban, és az arcán lévő heget, mely jobb szemöldökétől az orra felé kanyarodik, ebben az időszakban szerezte.

Janek Golab kilenc éve él a Temze partján. Nagy reményekkel ment oda, melyeknek eddig talán még a fele sem valósult meg. De így is boldog. Boldog, mert van munkája, mert fedél van a feje fölött, mert van mit ennie, mert van  pénze cigire, és mert vannak barátai. Egyszerű az élet, minek búslakodjon, Isten irgalma kíséri az útján.

Molnár Judit