Magda Marinko akkor is csak egy vérengző sorozatgyilkos, ha az AI szimpatikussá rajzolja

 –

Hogyan tarthatók kordában azok, akik a háborúk borzalmait megjárva elvesztették morális érzéküket és valódi gyilkológéppé váltak? Vajon pszichiátriai értelemben minden esetben megfelelően szűrik a katonai, kommandós és idegenlégiós kiképzésre jelentkezőket? És milyen segítséget kapnak a feldolgozásra a veteránok a szolgálatuk után?

Égető kérdések, amiket az RTL+-on bemutatott, A Kegyetlen című dokusorozat is feszeget. A sorozatgyilkosként elhíresülő Magda Marinko ugyanis a Francia Idegenlégió kiképzett veteránja, aki a szerb titkosszolgálat megbízására klasszikus ügynöki munkát végzett, ráadásul a jugoszláv háborúban még az etnikai tisztogatásokról ismert Arkan Tigrisei nevű kivégzőosztaghoz is csatlakozott. Ráadásul, mint később kiderült, a magyarországi gyilkosságok sem elfajult betörések és rablótámadások voltak, hanem a szerb alvilág és fegyverkereskedelem állt a háttérben.

A fenti kérdések és Marinko életútja is vászonért vagy képernyőért kiált már régen – és a true crime-hullámban végre elő is vették őket.

Múltfeldolgozás Dahmertől a martfűi rémig

Manapság tobzódhatunk a véres bűnügyi sorozatok kínálatában. A közönség megvadulva követeli a Mindhunter harmadik évadát, de elképesztően nagyot szólt a Szörnyetegek sorozatantológia is, ami eddig a Jeffrey Dahmer-, a Menendez fivérek- és az Ed Gein-sztorit dolgozta fel, hamarosan pedig a baltás szülőgyilkosról, Lizzie Bordenről szóló évadot is bemutatja a Netflix. 

A magyar fikciós filmgyártásban viszont ritkán foglalkoznak itthon történt gyilkosságokkal, vagy magukkal a sorozatgyilkosokkal, pedig sajnos lenne kit választani. Ha kis számban is, de nagyjátékfilmek között akadnak azért egészen jól sikerült alkotások. Ilyen például a Sopsits Árpád rendezte A martfűi rém, de nagyon izgalmas projektnek tűnik a jövőre mozikba kerülő Pipás is, amiben Török-Illyés Orsolya alakítja majd a nőként született, de férfiként hírhedtté vált bérgyilkost, aki az 1930-as években a szegedi tanyavilágot tartotta rettegésben.

Pedig a saját (közel)múltunk összetettebb megértéséhez a 2008-as romagyilkosságok, a cinkotai bádogos, a móri mészáros vagy a „Fekete Angyal” esetei mind érdemesek lennének arra, hogy ilyen módon is foglalkozzunk velük. Mivel ezek a bűncselekmények az egész országot megrázták, és több esetben az áldozatok hozzátartozói még ma is élnek, ingoványos a terep, ami könnyen öncélú félelemkeltéshez vagy szenzációhajhász horrorpornóhoz vezethet.

Ezek a brutális gyilkosságok viszont sokszor túlmutatnak önmagukon, ezért érdemes vizsgálni a hátterükben meghúzódó társadalmi – és egyes esetekben politikai – berendezkedést is.

A rablógyilkosságoknak álcázott kivégzések sokkja

A Paprika Studios (Apatigris, A tanár, A renitens) és a Kálmán Mátyás-Gács Tamás alkotópáros remekül érzett rá a Magda Marinko-sztori mögött rejlő izgalmas szálakra, ami a szerb titkosszolgálatig és kormányig is elvezethet, miközben a lóval a városba bevonuló Marinko múltja és karaktere tényleg olyan, mintha hollywoodi forgatókönyvírók fejlesztették volna tökélyre. Bár A Kegyetlen – Magda Marinko rémtörténete című sorozatban megjelenő sorozatgyilkos nem magyar származású, életfogytig tartó börtönbüntetését jelenleg is a szegedi Csillagbörtön egy speciálisan kialakított részlegén tölti, áldozatai között pedig kecskeméti, orosházi és talán szegedi családok is vannak. 

Utóbbiak a város köztiszteletben álló cukrászcsaládjának tagjai, akiket egy januári éjszakán hangtompítós fegyverrel, álmukban végeztek ki saját otthonukban. Bár a végső ítélet szerint Magda Marinko tizenhat ember meggyilkolásáért felelős, ez az egyetlen eset, amit máig nem vállalt magára – sokan mégis erről ismerik a nevét a mai napig. A sorozat gyurmameséket és a Charlie és a csokigyárat megidéző főcíme is azt sejteti, hogy ez az embertelen vérontás is az ő számlájára írható.

A délszláv háború hatásait jócskán megérezték az ország déli részén élők. Nemcsak a háború elől menekülő civilekkel találkozhattak, hanem a bosnyák-horvát-szerb alvilág szereplői is felbukkantak.

Ez jó néhány váratlan újdonságot hozott a szegediek életébe: az utcai valutasefteléstől, az olajszőkítésen át, a bolhapiacon az asztal alól megvásárolható Kalasnyikovig sokféle bűnözési forma jelent meg, 

és az éjszakai élet is átrajzolódni látszott. Az ezek után következő, rablógyilkosságoknak álcázott, de valójában sokkal összetettebb hátterű kivégzések viszont így is sokkolták a helyieket és az egész országot.

Amikor az AI szépíti meg a sorozatgyilkost

A sorozat ezt az időszakot tárja fel, méghozzá elég vegyes képi világgal. Ugyan a közmédia semmilyen anyagot nem volt hajlandó megosztani a filmesekkel, mégis jócskán akadnak a sorozatban archív felvételek – de a filmet vizuálisan nem ezek uralják.

A true crime műfaja megköveteli az újrajátszást, ami általában amatőr színjátszó csoportos minőségben készül el. Az első magyar AI produkciós cég, a Promptmonsters viszont ennek a hagyománynak búcsút intve mesterséges intelligenciával hozta létre a történetben felidézett események vizuális megjelenítését, ami egy teljesen adekvát filmes döntés. A megvalósítás viszont még így is hagy némi kivetnivalót maga után. A sorozatnak kétségkívüli ad egy jól beazonosítható, magyar produkcióban még nem igazán látott képi világot, néhol mégis az az érzése támadhat a nézőnek, hogy az AI ott tesz hozzá és onnan vesz el, ahonnan pont nem kéne. 

Ellentmondásos, hogy a megrázó és félelmetes eseményeket egy esztétizált látványvilággal tárják elénk, benne a könyörtelen főszereplővel, aki a valóságnál sokkal kellemesebb benyomást kelt a nézőben.

És hát sajnos Ted Bundy óta tudjuk, hogy a sármos elkövetőket sokan egészen másmilyennek szeretnék látni, akár még az esküdtszék soraiban is.

A mesterséges intelligenciával előállított szereplők továbbá addig működnek jól, amíg nem kell valódi emberi érzéseket (mint a gyász, a félelem vagy a vérszomjas agresszió) hitelesen megjeleníteniük. Sajnos ezeken a pontokon kilóg a lóláb, és visszasírjuk még a színészi képességekkel éppenhogy csak megáldott élő szereplőket is.

Az irány ugyanakkor nem elvetendő és valószínűleg a szemünknek is szoknia kell még ezt a fajta filmélményt. Bár a valódi archív képekből a Harry Potter-univerzum újságjainak mintájára bemozduló emberalakokra később sem biztos, hogy lesz igényünk.

Dezső András, a sorozatsztár és Marinko, az idegenlégiós

A sorozat két legnagyobb erőssége a jól egybefogott történetmesélés és az erős központi figura. Előbbihez komoly dramaturgiai érzékre és az alvilág belső logikáját jól ismerő szerkesztői szemre volt szükség.

Ehhez pedig az alkotók a legjobb embert kérték fel a Pulitzer-emlékdíjas oknyomozó újságíró, Dezső András személyében, aki a Portik-ügytől, a 70-es évek magyar szervezett bűnözéséig már jó néhány vadregényes maffiasztorit tárt fel.

Az ezer irányba szerteágazó cselekmény elmesélői között akadnak még olyan ismert riporterek is, mint Máté Kriszta (akinek Marinko a börtönben személyesen is adott interjút), Kéri Barna vagy Vágvölgyi B. András, de megszólalnak Magda Marinko régi barátai és az ügyet vezető nyomozó is. 

Bár zsánerét tekintve non-fiction alkotás született, a meghökkentő és jól egybefogott történet, a feszes dokumentarista elbeszélés és a látvány mind nem érne semmit egy izgalmas főszereplő nélkül. Távol álljon tőlem, hogy Magda Marinkót szimpatikusnak vagy vonzónak láttassam, az élettörténete viszont tényleg figyelemre méltó és fontos kérdéseket vet fel. Például hogy mire számíthatunk azoktól az emberektől, akiket a világ vezetői képeztek ki arra, hogy képesek legyenek az élet kioltására?

A cikket nyitó kérdések Magda Marinkót személyesen már nem érintik. Magyarországon 96 éves korában szabadulhat, Szerbiában még akkor is további börtönbüntetés várna rá. A sorozat így lezárásként nem is a fenti lehetséges szálakat viszi tovább, hanem helyette az életfogytiglanosok pszichéjével foglalkozik. A közpénzből hosszú éveken át fogva tartottak személyiségének leépülése és lassú elsorvasztása, valamint a főként férfi elkövetők körül megjelenő különös női empátia és vonzalom új ajtókat nyit ki. Ezekkel a feldobott labda kicsit a levegőben is marad, de a sorozat végeredményben eléri a célját: ha csak a Marinko-történetet nézzük, akkor is bőven lenne még mit megvizsgálni, mert ha tetszik, ha nem, ez is a múltunk feldolgozásra váró része.

Rezek Bori