(Hirdetés)

1. Péter: „Ha két gyerekre igényeljük a támogatást, akkor is fel lehet venni előre?”

Igen. Az előre vállalt gyerekek esetén azonban a bankok egy része a CSOK-támogatást nem számolja el önrészként. Úgy veszi figyelembe, mint egy hitelt, hiszen ez egy megelőlegezett kedvezmény.

„Ez esetben is van időkorlát, hogy meddig kell megszületnie a második gyereknek?”

A gyermekvállalás teljesítésére előírt határidő egy gyermek vállalása esetén négy év, két gyermek vállalása esetén nyolc év, három gyermek esetén tíz év.

2. Anikó: „12 éve vagyunk házasok, eddig két gyerekünk született, akikre a korábbi szocpolt már felvettük. Én 40 év alatti vagyok, férjem 40 év feletti. Ha vállalunk még egy gyermeket, akkor is jár a támogatás?” 

„Két gyermek után kapunk újabb támogatást? Hiszen a szocpolt már egyszer igénybe vettük.”

Egy gyermekre, és ugyanarra az ingatlanra csak egyszer lehet igénybe venni a támogatást, többször nem. Az új CSOK-rendelet értelmében, új lakáscél megvalósítása esetén lehetőség van arra, hogy a két gyermek után járó most érvényben lévő CSOK-támogatás, és a korábban kapott szocpol különbözetét megkaphassa.

3. Diána: „Nekünk született már három kisgyerekünk, és a jelenlegi házunkon van elidegenítési joga a MÁK-nak a szocpol miatt. Ha most építkezni kezdünk, akkor a meglévő házunkról hogyan kerül le az elidegenítési jog? Egyelőre még nem akarnánk eladni, de szeretnénk, ha bármikor eladható lenne. Azt tudom, hogy a CSOK és a szocpol különbözetét megkapjuk, de akkor az egész összeget ráterhelik az új ingatlanra, ahova beköltözünk majd?”

Az elidegenítési- és zálogjoggal kapcsolatos rendelkezések a kormányhivatal hatáskörébe tartoznak. Ezzel kapcsolatban náluk kell érdeklődni.

Jól tudja, hogy a korábban igénybe vett lakáscélú állami támogatás (vagy azt megelőlegező kölcsön) esetén is jogosult lehet az igénylő a CSOK-ra, ebben az esetben a már folyósított támogatás összegével csökkentett összeg kerül kifizetésre.

4. Anonim: „A férjemmel abban a helyzetben vagyunk, hogy elvileg (az eddig hallottak szerint) megillet minket a CSOK, és elvileg minden kiderül előbb-utóbb, de most meg bőven van kérdésünk.

A helyzetünk a következő: 2014-ben telket vásároltunk, és lakásépítési szerződést kötöttünk egy kivitelezővel szerkezetkész állapotig. Hitelt vettünk fel, és abból kulcsrakész állapotra hoztuk. 2015-ben jelentkeztünk a régi CSOK-ra, és bevállaltunk két gyereket. Ekkor megítélték nekünk a CSOK-ot, és részfolyósítás történt. Lakhatási engedélyt azóta sem kértünk, így a CSOK végkifolyósítása nem történt még meg. (Vagyis a CSOK még folyamatban van, visszatartott összeg a banknál.) A lakásépítéshez kapcsolódó számláink 2014-ről es 2015-ről is vannak.

Kérdésem, hogy megfelelünk-e az új CSOK-nak? Lehet módosítani a régi CSOK-t az újra?”

A módosítás sajnos nem lehetséges.

Adóvisszatérítés esetén csak a 2015.01.01. utáni számlákra lehet támogatást igényelni. Jó tudni egyébként, hogy a bekerülési költség minimum 70 százalékáig számlabemutatási kötelezettség áll fenn.

„Egy ilyen szituációban kaphatunk új CSOK-összeget?”

Csak új lakáscél megvalósítása esetén.

5. Judit: „Két gyerekünk van, de szeretnénk még egyet. A környéken nincs számunkra is elérhető új építésű ingatlan, viszont az anyósomék házának be lehetne építeni a tetőterét. Erre is felvehetjük a CSOK támogatást?”

Tetőtér beépítése kapcsán feltétel, hogy az építkezés során minimum két újabb ingatlant (önálló albetétként) szükséges létesíteni a tetőtérben. (Ellenkező esetben kizárólag bővítés jogcímén igényelhető a használt lakás után járó, alacsonyabb összegű támogatás.)

6. Zsolt: „Hány új építésű lakás van most a piacon, amire fel lehetne venni a CSOK-ot? Tényleg van annyi, hogy minden igénylőnek jusson elég? Én ezt nem nagyon hiszem!”

Az új CSOK-szabályok bevezetésétől nem várható gyors és  jelentős változás, ennek egyik oka az, hogy 6000 értékesítés alatt álló új – kész vagy építés alatt lévő – lakás van a piacon. Az érdemi új projektek 2017-18-ban lesznek készek, addigra várható a felfutás.

7. Lívia: „Mi történik, ha nem jön össze a három beígért gyerek? Ha mondjuk a házaspár időközben elválik? És akkor, ha megszületik ugyan a harmadik gyerek, de az egyiket elveszítik a szülők?”

Házasság felbontása és a közös lakás eladása esetén a volt házastársakat a visszafizetési kötelezettség – házassági vagyonmegosztási szerződésben rögzített arányban – terheli. Ha a lakás elidegenítését követően a támogatott személy másik lakást vásárol vagy épít, akkor a visszafizetési kötelezettség felfüggeszthető. Ha megszületik ugyan a harmadik gyerek, de az egyiket elveszítik a szülők, akkor a feltételeket teljesítettnek kell tekinteni.

8. Zsuzsanna: Engem elsősorban az érdekelne, hogy milyen típusú ellenőrzésekre számíthat az, aki felvette a CSOK-ot?”

Szigorú és körültekintő helyszíni és dokumentum-alapú ellenőrzésekre számíthat.

9. Timi: „Mi történik, ha első körben elutasítja a bank az igénylésemet?”

Amennyiben az igénylő a kérelem elutasításával nem ért egyet, az írásbeli elutasítás kézhezvételétől számított 15 napon belül kérheti a kormányhivataltól a CSOK-ra jogosító feltételeknek való megfelelés megállapítását.

10. Anonim: „Egy anyuka  vagyok két gyerkőccel, hátam mögött egy válással, és egy majdnem bedőlt svájci frankos hitelszerződésben vállalt adóstársi szereppel. Az apuka nem fizet gyerektartást, helyette ő viszi az egész hitelt, de csak amolyan megegyezéses alapon. A hitel pedig apuka szüleinek házát terheli. Akár ki is szállhatnék, bár erre kicsi esélyt látok. Nemcsak jogilag, apukát ismerve is.

Párom esete sem épp idilli, büntetett előélet, ami két éven belül volt, vagyis a második kizáró ok. Ha jól értesültem, egyedülállóként még csak-csak felvehetném, de ez elég zűrös helyzet..."

Amennyiben a gyermeket a bíróság az édesanyánál helyezte el, a büntetett előélet nem a jogszabályban felsorolt esetek közé esik, így ha az igénylő az egyéb feltételeknek is megfelel, úgy a CSOK-ot igényelheti.

Ha hitel felvételére nem kerül sor, vagy a felveendő és a meglévő hiteltörlesztési kötelezettsége a JTM* (jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató) szabálynak megfelelő, és az egyéb hitelképességi feltételek is fennállnak, úgy hitel is igényelhető.

 

* JTM: az ügyfelek rendszeres, igazolható, legális, nettó jövedelmének arányában írja elő az új hitel felvételekor a vállalható legnagyobb törlesztőrészletet, így mérsékelendő az ügyfelek eladósodását.

Cikkünk megjelenését az OTP támogatta.