-

Gyurkó Szilvi: Mit jelent ma a karácsony?

Gyurkó Jana: Ezekben a napokban azt ünnepeljük és arra emlékezünk, hogy kétezer évvel ezelőtt a kis Jézus eljött a földre, és ott, a hidegben, szegénységben, a jászolban megszületett számunkra a remény egy boldogabb világra.

Az advent azonban nemcsak arról szól, hogy várjuk a megváltó megszületését, hanem arról is, hogy Jézus megígérte: eljön még egyszer. Tehát az ő ismételt eljövetelét is várjuk. Nem tudjuk, hogy ez mikor fog bekövetkezni. Jézus sem tudja, csak az Atya egyedül. De a mi dolgunk nem is az, hogy ezt számoljuk vagy számon kérjük, hanem csak készen kell állnunk rá.

Szilvi: És szerinted az emberek tényleg így fogják fel a karácsonyt?

Jana: Az lenne a dolgunk igazából, hogy ne olyanok legyünk mint a Balaton partján a lángosos, aki a szezon elején kinyit és a szezon végén bezár. Akár vallásos vagy hívő valaki, akár nem, a karácsony az mára valami szezonális dolog lett, amikor szeretni, jótékonykodni és ajándékozni kell. Pedig valójában ez az egész sokkal többről szól: a világ megváltójának várásáról.

Az ember hajlamos arra, hogy úgy gondolja, ez csak néhány napnak az ünnepe, azt pedig elfelejtjük, hogy

az év minden napján fontos része a mi saját boldogságunknak az, hogy szeressünk, szeretve legyünk és másokra is gondoljunk.

Az egy egészen különleges formája a boldogságnak, amikor összekapcsolódik az életem más emberek életével. Amikor tisztán és elvárások nélkül, szeretettel tudok a másik felé fordulni.

Szilvi: A hit hogyan tud ebben segíteni?

Jana: Pascal ezt úgy fogalmazta meg valahol, hogy minden ember szívében van egy Isten formájú űr, amit egyedül Isten tölthet be.

Szilvi: Mint abban a gyerekjátékban, ahol a kockát, a kört meg a háromszöget kell a kisgyereknek a megfelelő lyukon áttolni?

Jana: Igen. Van az a bizonyos forma, és azt kell beletenni, ami odavaló. Valahol mindannyiunknak arra van szüksége, hogy ne magunkért éljünk, hanem másokért. És hogy a hit beköltözzön a szívünkbe.

Szilvi: Másokért élni nagyon fontos. De ez nem úgy van, mint repülőgépen? Hogy először neked kell felvenni az oxigénmaszkot, ha baj van, és csak utána segíthetsz annak, aki melletted van?

Jana: De! Először nekem kell „feltöltekeznem” és utána tudok mások felé is nyitott lenni. Tudatosítanunk kellene magunkban minden reggel, hogy micsoda adomány az életünk, és azt is fontos lenne tudnunk, hogy mi a legfontosabb alapszükségletünk.

Szilvi: És mi az?

Jana: Hogy biztonságban legyünk. Ez pedig alapvetően akkor lehetséges, ha szeretve vagyunk. Ha megszületik egy gyerek, az a legfontosabb, hogy ott legyen az anyukája, hallja a szívét, érezze a simogatását, és abban erősödjön meg, hogy szeretve van. A szeretet ad biztonságot, és bátorítani tud abban, hogy bármit is csinálunk, mindig van olyan, akinél menedéket találhatunk.

Szilvi: Tudnál erre példát mondani?

Jana: Egyszer végeztek egy kísérletet kisbárányokkal. Volt olyan bárány, akinek ott volt az anyukája, és volt olyan, amelyiknek nem. Aztán fájdalmat okoztak a kisállatoknak. És az az állat, amelyiknek az anyukája ott volt, oda tudott futni hozzá, ő túlélte, amelyiknek ez nem volt meg, az nagyon korán elpusztult. A másik pedig bírta, pusztán amiatt, mert volt kihez odafutnia.

Szilvi: Ez egy nagyon kegyetlen kísérlet, de jól mutatja, hogy milyen fontos a szeretet, a kötődés, a gondoskodás ahhoz, hogy az ember élni, fejlődni tudjon. De hogy jön ide az Isten?

Jana: Az a tudat, hogy még ha nyomorult helyzetben vagyok is, és ha sok mindent nem is értek az életemben, mindig van egy pont, ahova visszamehetek, amiben megerősödhetek. Ahogy a kísérletben a bárány, én Istenhez odamehetek, és az Atya megerősít és megnyugtat. Én pedig megerősödöm abban, hogy milyen úton kell járnom.

Szilvi: Mégis  nagyon sokan rosszat tesznek a szeretet nevében. És másokra is gondolni egyáltalán nem könnyű. Nem lehet, hogy a karácsonyt ezért éljük meg ma kicsit másképpen? Mert ajándékozni, és tárgyakkal (meg étellel) kifejezni egy kapcsolatot, egy érzést a legegyszerűbb.

Jana: Lehet egy közösségben úgy élni, hogy mindenki csak a saját jólétére törekszik, és a másét elveszi. Ha viszont valaki megteszi azt a vakmerő lépést, hogy a szívével a másik felé fordul, és őérte tesz, akkor annak a másiknak az öröme őt is felüdíti. Ennek számos formája lehet: ajándék, idő, beszélgetés, étel. Ahogy a Jelenések könyvében is van: „Imé, az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem.”

Igazából a lelkiismeret mutatja meg nekem, hogy milyen úton járjak. Mit kell betöltenem. De ezt nem tudom úgy, ha közben fegyvert kell fognom, és küzdenem kell másokkal és önmagammal.

A hit az egy kőszikla, ami a fájdalmakban és nehézségekben (mint a kisbáránynak a kísérletben) biztonságot nyújt, és olyanná tesz, hogy tudj adni és elfogadni.

Szilvi: De ha másokat legyőzni akarok, ha meg akarom nekik mondani, hogyan éljenek, hogy érezzenek, ha folyton háborút hirdetünk, az igazából nem hoz senkinek se örömöt, se boldogságot. Így van?

Jana: Lehetek úgy boldog, hogy a másikért teszek, és a saját boldogságomat ajándékként kapom a másiktól. Én magam is teszek a saját hitemért, örömömért, boldogságomért, szánok időt arra, hogy elcsendesedjek, és nem várom meg, hogy egy trauma vagy krízis vigyen oda, ahol a saját belső békém van. Mert sokan csak akkor fordítják el a fejüket magukról, ha úgy érzik, hogy nincs kiút. Hiszen olyan sokáig lehet élni a különböző praktikákkal és boldogságpótszerekkel! Pedig a hit az egyik legfontosabb feltöltődésünk. Az a tudat, hogy aki a világmindenség közepén van, az Isten, az igén keresztül szól hozzám, és én a hitemen keresztül beszélgethetek felé. Ezt például ilyenkor advent, karácsony idején olyan szépen végig lehetne gondolni, beszélgetni.

Szilvi: Hát, akkor nincs más hátra. Boldog karácsonyt!

 

Szilvihez és Janához csatlakozunk mi is:

Szép karácsonyt, boldog, nyugodt ünnepet kíván minden olvasónak a WMN csapata!