Szentesi Éva: Te meg én, apró kis porszemek

-
Kiszakadt belőlem a történet,
mint ahogy a tegnapi seb alól fakadt ki a genny,
ahogy egy kicsit megpiszkáltam.
Ömlöttek a sorok, gyors egymásutánban igyekeztek kifelé,
valamit mondani akartak még neked.
Nem tudtam, van-e értelme ennek az egésznek,
hogy nem felesleges-e már amúgy is minden,
meg, hogy egyáltalán érted-e, amit a mondatok jelentenek.
Eszembe jutott a koncert, amire utoljára elvittél.
A zenész a magas pódiumon állt, egyedül,
egy széles és erős fénysáv szegezett rá fegyvert a reflektorból.
Bámultam a széles és erős vonalat, amely kettészelte az arénát,
és az jutott eszembe, milyen rohadtul gyors a fénysebesség,
mennyire irtózatos nagy a világegyetem,
és milyen kicsi vagy benne te... meg én,
és pont ennyire jelentéktelen a mi történetünk,
a kettőnk közt feszülő párharc pedig ugyanúgy reménytelen,
mert lehet, hogy holnapután már nem leszünk,
mint ahogy a kifakadt seb is begyógyul,
úgy tűnünk el együtt a föld színéről.
Te meg én, apró kis porszemek…