-

Hónapok óta tegnap ez volt az első igazi nyugis, boldog péntekem, de csak egy ideig. Péntek 13. A Kedvesség Világnapja, amikor a kollégákkal csak mosolyogva küldtük el egymást a francba, és mint ahogy körülbelül 30 millió másik francia, mi is megvettük a lottószelvényt, hittünk abban, hogy hétfőn már kell dolgoznunk, mert tutira mi nyerjük a 123 millió eurót.

Mint minden nap, szépen elvonatoztam a Stade de France előtt, és bíztam benne, hogy ma végre megmutatják a franciák a németeknek, hogy a Benzema-Valbuena zsarolós szexbotrány ellenére is tudunk nyerni. Jó hétvégét kívántunk egymásnak, és ki-ki ment a maga dolgára: a gyerekért az iskolába, moziba a barátnővel, étterembe anyós-apóssal vagy koncertre a barátokkal. Egy tipikus, könnyed párizsi péntek este, semmi más. Sokan nem voltak kint az utcákon, mert inkább otthonról nézték, ahogy megverjük a világbajnokokat. Sokan még a szerdai világháborús szünnap szabadságát élvezték... amikor beütött a horror.

A hírek lassan folytak bele a szép, nyugalmas péntek esténkbe. Először egy pukkanás a meccs közben (biztos petárda), majd robbantás a stadionnál (nem az), lövöldözés egy kambodzsai étteremben, Párizs bulinegyedének kellős közepén, és végül a túszdráma a koncertteremben... több mint ezer résztvevővel.

Felfoghatatlan. Jönnek az sms-ek, telefonok, mailek Prágából, Norvégiából, Baliról, a világ minden tájáról, hogy jól vagyok-e. Nem tudok mit válaszolni. Mert az, hogy én épségben otthon vagyok, nem jelent megkönnyebbülést ahhoz képest, ami most zajlik itt.

Legálabbis bennem nem.

Az, hogy mi lesz a következő napokban, sajnos már túlságosan ismerős a januári terrortámadások miatt. Fogunk látni fotókat, új nevek költöznek be a tudatunkba, újabb sorsok részletei derülnek ki, megtudjuk, hogy kinek mi volt a motivációja, ki miért volt éppen ott, ahol... A különbség csak annyi, hogy januárban szerkesztőséget, rendőrséget, vallási közösségek képviselőit támadták. Most fociszurkolókat, étteremben vacsorázókat és szimpla bulizókat. Arabokat, kambodzsaiakat, németeket, és sok-sok franciát lőttek szitává, vagy robbantottak fel gondolkodás nélkül.

Ez a terrortámadás nemcsak Párizs és a franciák ellen szólt, hanem minden olyan érték ellen, amit ezek a szórakozóhelyek képviselnek. Könnyedség, vidámság, életszeretet.

Arra kérnek mindenkit, hogy maradjon otthon. A szombati iskolák zárva vannak, a koncerteket törölték, a fiam focimeccse is elmarad. Párizs csendes. Senki nincs kint az utcán, csak a kukásautó zaját hallom.

Mit lehet ilyenkor tenni? Kesereghetünk, posztolhatunk, siránkozhatunk, trollkodhatunk, hogy megérdemeltük, tessék építeni még több falat és még gyorsabban. Vagy befelé fordulhatunk, és a lelkünk legeslegmélyén hihetünk abban: talán lesz valami értelme annak, hogy tegnap a gonosz ilyen formában mutatta meg az arcát. Ez talán arra kényszeríti a jót, hogy megerősítse, megszázszorozza az erejét.

A nemrég Thaiföldön történt robbantás helyszínén több száz buddhista szerzetes gyűlt össze. Ők azért imádkoztak, hogy megtisztítsák a helyet a negatív energiáktól. Nekünk itt nagyon sok emberre lenne szükségünk ugyanehhez.

Be kell bizonyítanunk, hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél. Nincs mese. Ez az egyetlen lehetőségünk.

Addig is is kiviszem a kutyát sétálni, még akkor is, ha senki nem teszi ki a lábát otthonról. Jó lenne most kutyának lenni, nem ilyesmikkel foglalkozni. A lányom táncórája nem marad el. Remélem, a fiam is focizhat már a jövő héten. Kivárjuk türelemmel. Pozitívak maradunk, és minden Párizs felé küldött szeretetet és fényt szívesen fogadunk. A kukásautó meg csak végezze a dolgát, vigyék el a szemetesek a szemetet...

Halpern Bori

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/Agustin Diaz Gargiulo