Négy hónapja írtam az első cikket arról, hogy futok. Gondoltam, ha írok róla, akkor majd nem merek nem futni. Május 10-én, az első lefutott öt kilométer után pedig gyorsan beneveztem egy félmaratonra. Többszörös biztosíték a lustaság ellen. Akkor elképesztően távolinak tűnt mind időben, mind távban. Most pedig túl vagyok rajta. Múlt vasárnap lefutottam életem első félmaratonját. Az idáig vezető útnak és a nagy napnak a krónikája következik.

2015.05.09.

Lefutok 4,8 kilométert. 32 és fél perc alatt. Az első kilométernél azt hiszem, már vagy négynél tartok. Wow! Jobb formában vagyok, mint hittem! Amikor realizálom, hogy erről szó sincs, megjelenik egy könnycsepp a szemem sarkában, elkezdem a seggemen venni a levegőt, majd elvonszolom magam valahogy a játszótérig, ahova a családi találkát beszéltük meg.

2015.05.10.

Miután négy kilométeren keresztül anyázok, hogy mennyire utálok futni, jó ötletnek tűnik benevezni egy szeptemberi félmaratonra. Szerintem Marci többek között az ilyen kiszámítható, racionális, jól átgondolt döntéseim miatt szeretett belém. Vagy: mert látott futni. (Nem.)

2015.05.11.

Színben és stílusban harmonizáló futócuccok vásárlása online. Tudniillik ez az alapozás szerves része. Ráadásul a kevés olyan dolgok egyike, amely rendívül szórakoztató a futásban.

2015.05.13.

Online megvásárolt futócuccok átvétele, felpróbálása, majd divatbemutató-futás a Temze parton.

2015. június eleje

Eddig tart ki a futócuccok által biztosított lelkesedés. A „futni szar, de legalább tök jól néznek ki a cuccaim” periódusa következik.

2015. június-július

A felkészülés elejét jellemző lelkesedés már rég tovaszállt, a kitűzött cél viszont még beláthatatlanul messze van. Egyre többször fordul elő, hogy úgy kell kirugdosni magam a partra, Nehezen teljesítsem a napi penzumot. Néha viszont futócipőben állok az ablakban és várom haza Marcit, hogy kicsit elszaladhassak az anyaságból. Futás közben persze Barnabásra gondolok, és arra, hogy milyen jó lesz meglátni az ablakban, amikor hazaérek. Hullámzó időszak ez, de valami vagy valaki mindig átlendít a holtponton.

2015. augusztus

Két hét otthon. Rájövök, hogy Magyarországon már rég nem futnék, versenynevezés ide vagy oda. Egy borsószem királykisasszony vagyok, aki csak ideális időjárási viszonyok között tud futni. Óriási kincs, hogy a londoni nyárban talán háromszor kúszik 30 fok fölé a hőmérséklet. Itt tényleg minden adott a futáshoz. Kellemes idő, remek útvonalak. Mindenki szuperhős a szememben, aki csak egy lépést is tett az otthoni kánikulában.

2015. szeptember első hete

Túl a felkészülés nagy részén, túl egy 20 kilométeres „próbafutáson.” Minden nap háromszor megnézem a postaládát, hogy megjött-e a rajtszámom. Nem jött meg. A verseny napja előtt két nappal sem. Ez biztos jel. Hogy lesz így rajtszámmalmenőzős szelfim?

2015. szeptember 6.

Eljött a nagy nap. Az óra beállítva fél hétre. Előző este persze azt gondolom, soha többé nem nevezek versenyre, ki bír ilyen korán felkelni? Barnabás hatkor kel. Nincs több kérdésem. Müzli reggelire. Gyors zuhany és hajmosás. Fontos a jó séró a baseball sapka alatt. Vasárnap reggel fél nyolckor mindenki futócuccban várja a metrót. Van valami tudatalatti összekacsintás, egy kis cinkosság mindenki szemében. Ugyanoda megyünk és ugyanazért. Mindenki tudja a másikról. Nyolc órára végre megvan a rajtszámom is. A posta elkeverte az eredetit. Pontosan másfél perc volt a helyszínen elintézni a pótlását. Így viszont van egy órám a rajtig. Szerencsére nem vagyok egyedül. A legjobb barátnőmet, Barnabás keresztanyját is bepaliztam a bulira. Végre van időnk szelfizni a rajtszámmal.

9 óra

Gyűlik a tömeg, kígyózó sorok a vécéknél. Majd hülye leszek beállni. Nem vagyok az a pisis fajta, simán kibírom a végéig. Kriszti rutinos félmaratonista, így letudja a budikört.

9 óra 15 perc

Elrajtol az első hullám. Én a negyedikben indulok. Basszus, pisilni kell!

9 óra 25 perc

Állok a kígyózó sorban a WC előtt, amikor hallom, hogy elrajtol az a hullám, amiben indulnom kéne. Ohjessz! Minden frankó eddig, csak a rajtot késtem le.

9 óra 30 perc

Az utolsó csapattal elindulok, ami azt jelenti, hogy 21 km előzgetés vár rám, ha minden jól megy. Így jár, aki nagyképűsködik a húgyhólyagjával.

10 óra 5 perc

Elhagytam az ötödik kilométernél lévő frissítőpontot. Király vagyok, menő vagyok, jól nézek ki, futok, mint egy zerge. Pufff! Basszus, én most komolyan eltanyáltam? Ilyen velem nem szokott megtörténni! Fekszem a Temze-parton és próbálom felmérni a helyzetet. Vérzik a lábam. Vérzik a kezem és fáj a térdem. A rohadt életbe, mi lesz így a két órán belüli időmmel? Úristen, lehet, hogy le sem tudom futni? Elkezdek bicegni, kicsit szédelgek. Mindenki megáll, megkérdezi jól vagyok-e. Nem vagyok jól. Két perce még egy turbólézergazella voltam, most meg itt húzom a lábam és próbálom megsaccolni a tenyeremen keletkezett kráter mélységét. Nem így képzeltem ezt az egészet.

10 óra 7 perc

Benyelem a vészhelyzetre tartogatott zselémet. Fel voltam készülve a gusztustalan ízre és állagra, de minden képzeletemet felülmúlóan undorító élményben van részem. Mintha egy ipari narancsízzel előállított meztelen csigát kéne lenyelnem. Valahogy letolom a torkomon. Ettől erőre kapok és elkezdem a futómozgást imitálni, valamint azon görcsölni, hogy vajon hány percet veszítettem, meg lehet-e még a két órán belüli idő? Annyira betegesen kompetitív vagyok, hogy az már fáj. Most épp szó szerint.

10 óra 30 perc

Elérek a következő frissítőpontig, ahol végre ki tudom mosni a sebeimet. Még dolgozik bennem a meztelen csiga, úgyhogy csak annyi időt töltök ott, amennyit feltétlenül muszáj.

11 óra

Na, jó, elegem van. Tizennégy kilométernél járok. Teljes holtzóna. Már elszállt belőlem a kezdeti lendület, de még nem tudom mihez viszonyítani a végét. Valahogy el kell vergődni a tizenhatodik kilométerig, mert onnan már csak egy parkrun (öt kilométeres közösségi futás a parkban) van hátra. Fú, de kéne még egy gél. Van még egy az övtáskámban! Egy kilométeren keresztül keresem, mire elfogadom a tényt: elvesztettem útközben. Nincs több meztelen csiga. Mi lesz most velem? Meg a két órán belüli idővel? Az eddig kedvesnek és motiválónak ható férfihang nem tetsző részidőket suttog a fülembe. Mennyire idegesítő a hangszíne és miért beszél hozzám? Hagyjon már békén! Mikor mondja már a következőt? Letelt már az újabb kilométer?

11 óra 15 perc

Eszembe jut, hogy Marciéknál van kóla! Hátha feltűnnek valahol. Biztos mindjárt meglátom őket! Már szinte érzem a kóla ízét a számban. A gondolatától új erőre kapok. Méterről méterre haladok abban a hitben, hogy hamarosan érkezik a megváltás. Nem is sejtem: ők épp versenyt futnak az idővel, hogy odaérjenek a befutómra.

11 óra 30 perc

Ott a cél! Ott a cél! Nem fáj semmim, nem érzem a sebeimet, lüktet a fejemben az adrenalin és az endorfin. Újra zergegazella vagyok! A fülemre a férfihang diktálja az egyessel kezdődő időt! Jaj de szimpatikus fiatalember lehet ez a strava-hang. Megcsináltam! Lefutottam! Két órán belül! Paula Radcliffe és Haile Gebrselassie gyereke vagyok!

Barnabás szétizgulta magát, amíg anyukája versenyzett

11 óra 32 perc

Lerogyok a fűbe. Mindenem fáj, mindenem sajog, meg sem tudok mozdulni. Egy lépést sem bírok tenni. Megérkezik Barnabás. Lemaradtak a befutóról, túl gyors voltam. A kisfiam édesdeden alszik. Két óra intenzív játszóterezés után teljesen kidől, mire én célba érek. Irigylem. Mit nem adnék egy babakocsiért, amibe én is befekhetnék most egy kicsit.

22 óra 10 perc

Na, jó, kéne nevezni egy újabb félmaratonra!