Először is szögezzük le, hogy nem tudok főzni. Mármint valamennyire tudok, végtére is mindig összejön, de ha a megboldogult Kozma nagyanyámra gondolok, akkor eszembe jut az ő főzőtudománya és könny szökik a szemembe. Senki nem tudta úgy eltalálni az ízeket. És senki nem tudta úgy elvágni a csirke nyakát vasárnap reggel. Sose felejtem el a vajszínű vájdlingot, aminek fekete csorbacsíkos volt az oldala, abban véreztette ki a jobb sorsra érdemes állatot. A mai napig azon tanakodom, vajon hogy volt ilyesmihez mersze, én megsimogatni se merném szegény jószágot, nemhogy megölni. De a pipi jó szolgálatot tett, mert amikor délidőben ott gőzölögtek szemérmetlenül az aranyszínűre pirult combok az asztalon, akkor már egyikünk se sajnálta a reggeli rituálén hősi halált halt baromfit.

A rántott csirke a legjobb kaja a világon. Nálunk mindig csak vasárnap volt, de ezt úgy értsétek, hogy aznap nem is volt soha semmi más.

Szigorúan tört krumplival, nem azzal a tejes-pépes nyavalyával, amit burgonyapürének neveznek, hanem olajjal törte össze nagyanyám, méghozzá azzal az olajjal, amiben a hús sült. Nyáron fejes-, télen pedig uborkasalátát csinált mellé, ecetesen. Alig vártuk a vasárnapokat, mert az igazi ünnep volt, a rántott csirke pedig áldozat az oltáron, tisztelgés Isten előtt. Merthogy imádkozni is kellett ebéd előtt. Nem úgy volt az akkoriban, nem lehetett eszetlenül nekiesni a kék csipkés tányérnak. Vagy ha ilyesmivel próbálkoztunk, már érkezett is a saller hátulról. Kozma nagyanyámnak pedig vaskos karja volt, nem szerettünk vele ujjat húzni.

Mama régen a csirke combját is kirántotta, én mára csak a mellét eszem meg, ha kirántásról van szó. Mint akkoriban a húgom, akit finnyáskodónak tartottam emiatt. Pedig a vékonyra szelt mellből mennyei aranybarna nassolnivalót lehet készíteni, merthogy a rántott csirke arra is jó, hogy a hajnali delíriumos állapotot mérsékeljük vele.

Hidegen, a hűtő előtt állva bekapni a falatnyi csinos darabokat sokkal jobb, mint hajnalban a töröknél a húsos gyros.

Szóval rántott pipit nemcsak egy napra csinálok, hanem háromra, mert nassolni is jó lesz, amikor épp a hűtő felé van dolgom. Tehát mindig.

Nem bírom a burgonyapürét, és bár az egészségem – meg a vonalaim – érdekében próbálkoztam a tört krumplit szelídebb olajjal elkészíteni, de az nem jó mással, csak a klasszikussal, ahogy mama is csinálta. Az ecetes fejessali, az meg alap. Anélkül hülyeség lenne enni. Így lesz belőle a vasárnapi szentháromság. Nem csak vasárnapra...

Szentesi Éva