–

Szépen terített asztal, frissen takarított szülői ház. A hangfalból halkan Presser Gábor zenéje szól. A részvétel, ha nem is kötelező, de erősen ajánlott. Mégsem muszájból megy az ember, jó ott lenni. Három fogás, három generáció. Nagymamák, szülők, unokák. A menü: húslevesrántotthússültkrumpliuborkasalátával, desszertnek zserbó.

12:00.  Jó étvágyat!

Unoka 1: – ... Hát ott van a Régiposta utcában.

Nagymama 1: – Hol? Ott a szőnyegessel szemben?

Nagymama 2: – Milyen szőnyeges?

Nagymama 1: – Az, ami már régen is ott volt.

Unoka 2: – Mikor?

Nagymama 1: – Még a nyolcvanas években. Akkor még nem éltél.

Apuka: – Az nem ott volt, hanem a Kígyó utcában.

Nagymama 1: – Nem, nem, nem! Ott volt a Margit néni háza mellett.

Apuka: – Az nem a Margit néni háza volt. Ott a Braunsteinék laktak.

Nagymama 1: – Dehogy! A Braunsteinék a Tanács körúton laktak. Ami most már Károly körút.

Nagymama 2: – A Kígyó utca ott van a Jégbüfénél. A Felszabadulás téren.

Unoka 1: – Az melyik?

Anyuka: – A mostani Ferenciek tere.

Unoka 2: – De ki az a Margit néni?

Nagymama 1: – Az apád unokatestvérének a kollégájának a feleségének az anyukája.

Unoka 2: – Ja.

Anyuka: – A Jégbüfé tényleg bezárt?

Nagymama 2: – Igen, de nyílt helyette egy másik.

Anyuka: – Akkor miért zárt be?

Nagymama 2: – Eladták a Párisi udvart külföldi befektetőknek.

Nagymama 1: – Jaj, de isteni krémest lehetett ott kapni. Nagyapáddal mindig oda jártunk. De ezt már lehet, hogy mondtam.

Közben nagy sikere van a levesnek, mint mindig.

Nagymama 2: – Te nem nézed ezt a főzős műsort?

Nagymama 1: – Nem én! Odakapcsoltam, és azt láttam, hogy a lányok lobogó hajjal szaladgálnak a konyhában. Hát miért nem vesznek fel egy kendőt a fejükre, hogy lehet így a konyhában dolgozni? Belelóg a hajuk a levesbe.

Nagymama 2: – És ezek a kis adagok! Ez nem étel!

Apuka: – Ne is mondd! Múltkor elmentünk egy étterembe, és alig találtam meg a tányéromon a főételt. Csodás díszítések, finom ízek, de éhesek maradtunk.

Már a rántott húsnál tartunk. Akkora, hogy lelóg a tányérról.

Unoka 2: – Nézted a meccset tegnap?

Unoka 1: – Persze. Nem volt rossz. De a legjobb a Vasas edző nyilatkozata volt. Öt-egyre kaptak ki, és azt mondta a meccs után, hogy megemeli kalapját a csapata előtt. Mi kellett volna ahhoz, hogy ne legyen elégedett? Tíz-egy?

Nagymama 2: – Jaj, fiúk, ti mennyit tudtok beszélni a fociról! Mi van a kis barátnőddel, együtt vagytok még? Andi, ugye?

Unoka 2: – Anna. Igen, még együtt. Minden oké.

Nagymama 1: – És neked? Nincs senkid?

Unoka 1: – Nincs.

Nagymama 2: – Jöttök ebédre jövő héten?

Unoka 2: – Nem tudom még.

Nagymama 1: – Jó, de szóljatok előtte! Az nem úgy megy, hogy csak betoppantok. És hozzatok edényeket! Már nem tudok mibe csomagolni nektek.

Nagymama 2: – Igen, azt nekem is.

Anyuka: – Igen, azt nekem is.

A harmadik fogás is az asztalra került. Már nehezen csúszik, de nem lehet neki ellenállni.

Unoka 1: – Gyönyörű idő van. Kibékülnék azzal, ha ilyen lenne az egész tél.

Nagymama 1: – Állítólag nagyon hideg tél lesz.

Nagymama 2: – Igen, azt mondják, ha nagyon meleg a nyár, akkor hideg lesz a tél is.

Anyuka: – Össze-vissza beszélnek. Tavalyra is kemény telet mondtak, végül alig volt fagy.

Apuka: – Majd kiderül. Mindenesetre díjaznám, ha nem menne rám a gatyám a fűtésre.

Nagymama 1: – Rezsicsökkentés, aztán nézd meg…

Apuka: – Jaj, csak politikáról ne! Inkább beszélgessünk a szinkronúszásról, csak erről ne...

15:00.

Az Apuka hazaviszi a nagymamákat. Az unokák még egy kicsit maradnak. Szokásos vasárnap. Kár lenne kihagyni. Mindig ugyanaz, mégis mindig jó.

 

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Monkey Business Images