-

A nővérem, aki a világon a egyik legcsodálatosabb ember, és végtelen szeretettel gondolok rá, egy kicsit ugyan megfontoltabb mint én, de voltak azért neki is hirtelen döntései. Ilyen volt az esküvő és a lakodalom fogalomköre is.

Egészen addig úgy gondolta, hogy nincs szükség papírra, csak szeretet legyen, amíg a terhessége el nem érte a hetedik hónapot. No, de akkor, kérem, jobban kívánta az esemény létrejöttét mint az ecetes uborkát lekváros buktával, holott akkoriban ez a cseppet sem szokványos táplálék-kombináció volt a kedvence. Összeült a család, és úgy döntöttünk, hogy akarata szent. Sógorom letérdelt a lábai elé, aztán kicsit hátrébb húzódott, hogy Kriszta is lássa a hasától, és opálos tekintettel megkérte a kezét. Gyönyörű pillanat volt, apám bekönnyezett, és a tósztban amit valami régi filmből koppintott, külön felhívta a figyelmét az ifjú párnak, hogy ő, mint szülő, a nemtetszését fejezné ki, ha esetleg a házasságkötés előtt szexuális eseményre kerülne sor.

A nővérem végignézett magán jócskán állapotos mivoltában, és megnyugtatta az aggódó apát, hogy bizony ilyesmi nem lesz, hiszen ez ő neki inkább fenyegetésnek tűnik már, mintsem egy boldog légyottnak. Apa megnyugodott, de azért látványosan a hátsó kertben talált katonai szablyával vágta a tortát a sógorom családjának.

Eljött a nagy nap, páni félelem mindenkiben, hogy esetleg szarul sülnek el a dolgok. Okot adhatott volna erre, hogy tesóm nem nagyon fért bele a ruhába, egyetlen férfi sem volt józan és anyám odakozmálta a haját a hajsütővassal. Nem indult az autó és csőtörés volt az utcában, úgyhogy én csak félig voltam megborotválkozva...

Ezt a pillanatot ragadta meg az én drága nővérkém, hogy szóljon, úgy néz ki, ő most szül... Illetve egész pontosan rám rontott a kisszobában, ahol csöcsöztem egy koszorúslányt, hogy szülünk, de ha lehetne akkor még hozzámenne a szíve választottjához két tolófájás között... Nem volt mit tenni, előrébb hoztuk az esküvőt három órával, nagyobbra vettük a üstök alatt a tüzet, hogy minden hamarabb elkészüljön, kérem, ott tíz perc alatt minden odaégett, csak a tetejét tudtuk megenni... Előrángattuk macinaciban a polgármester asszonyt, hogy adja össze őket hirtelen, és akik ott voltunk mentünk, aki még úton volt, azokra nem várhattunk... Hatalmas sértődések és óriási veszekedések árán lecseréltük a tanúkat, aztán azokat is, akik helyettük ugrottak be... Végül az lett a tanú, akinél volt igazolvány... Egyfajta gyorsított eljárásban elhadarta mindenki a mondókáját, és össze voltak adva... Kezdődött a lagzi, gyorsan túlestünk a menyasszonytáncon, mert, ugye az arának egész más dolga akadt... illetve akadt volna, de valamiért elmúlt... Mégsem akkor szültünk, csak tíz nap múlva... Így esett, hogy a videókon jól látszik az elnyűtt nászsereg, a rohanásban kimerült rokonság, a feketére sütött rántott húsok takarásában pedig az aznap négyszer kijózanodó após, aki a hajnali felvételeken egyedül vonatozik, zene nélkül, és időnként bekiabál, hogy „most mindenki leguggol!" Vagy: „most mindenki hátradől"... és aztán hátranéz, hogy a többiek csinálják-e...

Kabai Sanyi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Michael Cola