Látlelet: Romák Magyarországon 2010–2026 – Itt kell élned, hogy elhidd

–

„Ami problémaként Magyarországon megtapasztalható, az egy szegregátumban még jobban felerősödik” – mondja Szénási Szilvia, amikor a beszélgetésünk elején a szegregációról kérdezem, hiszen az nemcsak a romák sokaságának lehetőségeit korlátozó valóság, hanem a közbeszédben és a politikai kommunikációban is megfogalmazott „ők és mi” elkülönítés. Mint például amikor Orbán Viktor a gyerekszegénység kapcsán a cigány gyerekeket leválasztotta a magyar gyerekekről, „sajátos csoportnak” nevezve őket. Miközben, ahogy azt mindkét megszólalónk hangsúlyozza, a hazai becslések szerint 800.000–1 millió fős roma közösség heterogén társadalmi csoport – a szegénységet pedig tévút etnicizálni.

Több mint a hely, ahol élsz

„A roma népesség lakóhelyi szegregációja Magyarországon az egyik legerősebb az EU tagállamai között” – állapította meg a kormányzati roma stratégia célkitűzéseit és eredményeit értékelő Roma Civil Monitor (RCM) 2025-ös jelentése, amely kiindulópontul szolgált ehhez a cikkhez is.

A Habitat for Humanity 2021-es éves lakhatási jelentése szerint 709 településen, 1384 szegregátumban él az ország népességének 2,8 százaléka, 30 százalékuk gyerek. Az érintett települések több mint fele falu. „Ha szegregátumokról beszélünk, az nemcsak azt jelenti, hogy emberek külön élnek, hanem olyan hátrányokat is, amik azért jelentkeznek, mert el vannak szigetelve a többségi társadalomtól: ilyenek a rossz lakhatási körülmények, a minőségi oktatáshoz, egészségügyhöz való hozzáférés nehézségei, a korlátozott munkalehetőségek.

Annak, aki ilyen környezetben nő fel, sokkal kisebb az esélye a társadalmi mobilitásra, ami össztársadalmi probléma, hiszen a szegénység újratermeli önmagát.

Óriási a szakirodalma a tanult tehetetlenségnek, amiből kiderül, miért hamis elvárás, hogy csupán a szorgalom segít ebből kilépni. A szegénység ugyanis nemcsak a lehetőségekben, hanem mentálisan is beszűkült, zárt helyzetet teremt” – magyarázza Szénási Szilvia.

Az 1960-as évektől induló telepfelszámolási programok nem oldották meg a problémákat – és ez nem változott a társadalmi mobilitás növelését célzó uniós pénzek érkezésével sem (lásd Nyíregyháza esetét, ahol uniós pénzből szegregálták a romákat). A kortárs telepfelszámolási kísérletek eklatáns példája a miskolci: 2014-ben az önkormányzat úgy kívánta megszüntetni a szegénynegyedeket, hogy a telepek roma lakóinak felajánlott 500 ezer–2 millió forintot azért cserébe, ha Miskolc területén kívül vesznek ingatlant. Emiatt viszont a környező települések kimondták, hogy a hozzájuk újonnan beköltözők nem kaphatnak szociális bérlakást és szociális ellátásokat.

Ismerős?

A 2025-ös helyi önazonossági törvényt részben a fokozódó beköltözéssel terhelt települések védelmében hozták. Kritikusai viszont rámutattak, hogy alkalmas a diszkriminációra, amit megerősítettek olyan önkormányzati gyakorlatok, mint a beköltözés iskolai végzettséghez vagy egyéb feltételekhez kötése.

„Ha az infrastruktúra védelme a cél, miért nem azt fejlesztették? És mi köze az infrastruktúrának az iskolai végzettséghez? Ha agglomerációs települések védelmében hozták, miért nem csak a nagyvárosokhoz közeli településekre vonatkozik? A törvény sérti például a szabad lakóhelyválasztás jogát, és tovább mélyíti a szakadékot romák és nem romák között, hiszen ezeket a személyeket ezek a települések kirekesztik. Erősíti a stigmatizáló kommunikációt is, amikor azt hangoztatják, hogy a romák nem tanulnak, nem dolgoznak. És ezt definiálják helyi önazonosságként – miközben a kormány elvileg az EU-s és a hazai keretstratégiával is elköteleződött az integráció mellett” – mondja Ferkovics Roland politológus.

Elsőként Kiskunhalas vonta vissza a saját rendeletét, miután kiderült, hogy eleshetnek az uniós fejlesztési pénzektől. A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal pedig márciusban arról tájékoztatta a jogvédőket, hogy valóban jogsértők az általuk támadott jogszabályok, és az érintett önkormányzatokat felszólította: helyezzék hatályon kívül a rendeletüket.

Nincs hatásmérés

A 2025-ös RCM is jelezte, hogy a hazai háztartások közel egyharmada érintett lakhatási szegénységben, ez az arány a roma háztartások esetében 52 százalék.

A lakhatási szegénységben élő romák lakásai gyakran „fizikailag nem biztonságosak, nagy a túlzsúfoltság, nem tudnak minden helyiséget, minden szükséges időpontban fűteni, sokan szilárd háztartási hulladékot használnak a fűtésre”, továbbá „több, romák, alacsony jövedelmű csoportok által lakott településrészen nem elérhető a tiszta ivóvíz, az elektromos áram és a szennyvízelvezetés, korlátozott vagy nincs települési hulladékgyűjtés”.

A szegregált településeken gyakran az internetelérés és a tömegközlekedés is erősen limitált, ami hat a munkavállalásra, az iskolába járásra is.

„Ezeket az embereket nem tartja meg a szociális háló, mivel sokan csak közmunkában vagy feketén tudnak dolgozni, a kormány kedvezményeit, támogatásait nem kaphatják meg” – húzza alá Szénási Szilvia is azokat a kritikákat, amelyek szerint az állam alapvetően a középosztályt segíti, és a fejlesztések a leginkább rászorulókat gyakran nem érik el.

A 2019-ben induló Felzárkózó Települések (FETE) program 2025-ben már 300 hátrányos helyzetű településen zajlott, és számos területen (oktatás, egészségügy, gazdaságfejlesztés, energetika, bűnmegelőzés stb.) igyekszik eredményeket felmutatni. „A FETE helyi szinten – ami jó – próbál megoldani problémákat, de mindenhol ugyanazzal a struktúrával, ami felülről irányított működésre utal. Csakhogy ezeket a programokat egyéni és közösségi szükségletfelmérés után kellene a településre szabva kialakítani. Ráadásul a FETE nem készített hatásmérést, csak programleírásokat, hogy hány ember vett részt ezeken, ami önmagában nem jelent nagy változásokat” – mondja Szénási Szilvia.

Mi derül ki a CV-ből?

Ahogy a Látlelet-sorozat cikkeiben láttuk, a kormány lendületesen vágott bele a 2011-es évbe. Ekkorra esett a magyar EU-elnökség is: az Európai Bizottság áprilisban fogadta el a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszerét, amelyhez kapcsolódva a magyar kormány is elkészítette a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiát (2011–2020), a friss változata 2030-ig tervez.

2011. január 1-jétől a korábbi közmunkaprogramokat az egységes közfoglalkoztatás rendszere váltotta fel a „munkaalapú társadalom” építésének jegyében. A közbeszédben továbbra is közmunkaként emlegetett program hatása azonban vegyes: a romák felülreprezentáltak benne, ami azért is gond, mert kéz a kézben jár a dolgozói szegénységgel (a közfoglalkoztatási bér 2026-ban kedvezmények nélkül havonta ~107.331 forint).

Ezen a ponton azért is érdemes megállni, mert a romák munkavállalásával kapcsolatban makacsul tartja magát a „segélyből élés” sztereotípiája – így ha csak egy videót megnézel ma, legyen az a Roma Sajtóközpont összefoglalója, amiben számokkal, tételesen cáfolják a tévhitet:

Mindez úgy történik egyébként, hogy munkaerőtoborzás során is megfigyelhető a diszkrimináció: például hiába kell ma már fotó nélkül küldeni a CV-t, egyes munkáltatók név alapján kiszelektálják az egyébként alkalmas, roma munkavállalót.

A kormány 2023 végéig több foglalkoztatási és képzési programot is futtatott, ám ezek közül számos az EU-s pénzek befagyasztásával leállt – ezzel a mintázattal többször találkozunk még. 

Kit ér el a mobil rendelő?

A Covid a magyar egészségügy rettenetes vizsgáztatójának bizonyult: a civil beszámolók alapján (a magyar törvények szerint a fertőzöttek és az elhunytak származását a Nemzeti Népegészségügyi Központ nem rögzítette) a globális mintázat érvényes volt nálunk is, hogy a sérülékeny társadalmi csoportokat erőteljesebben sújtotta a járvány, írta meg a Mérce is.

Az egészségügy területén az RCM problémaként kiemelte a szegregátumokban a biztonságos ivóvízhez és a csatornahálózathoz való korlátozott hozzáférést, a társadalombiztosítási jogviszony gyakori hiányát, és azt is, hogy korlátozott az orvosi ellátás. A FETE keretében 2023-tól telemedicinális ellátással próbálja az állam enyhíteni a hiányt: a „mobil rendelőkben” alapvető orvosi vizsgálatokat, népegészségügyi szűréseket végeznek. A program értékelése pozitív, ám 2024-ben még csak 35 településen volt elérhető.

Az RCM kiemeli, hogy a telemedicinális szolgáltatások és a háziorvosi csoportpraxisok fejlesztése, valamint a szabadidősport támogatása eredmény – viszont hangsúlyozzák, hogy a Stratégiában a romákkal szembeni egészségügyi diszkrimináció, illetve intézményi szegregáció említés szintjén sem szerepel. Pedig az „ellátórendszerben a verbális bántalmazás, a szülészeti erőszak, az információátadás elégtelensége, a szolgáltatásokhoz való hozzá nem jutás, a szegregáció és diszkrimináció máig mindennapos tapasztalata a roma nőknek”.

Kifejezetten visszalépés, hogy az iskolai szexuális, drog-, és mentálhigiénés edukáció és megelőzés lehetőségeit a gyermekvédelmi törvény 2021-es módosítása rontotta.

„Nem mi szültük őket”

Megduplázódott a gyerekszegénység száma Magyarországon, miután a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korrigálta a statisztikáját, írta 2025 őszén a Válasz Online. Az még tavasszal derült ki, hogy rengeteg ember csúszott be éveken át pár ezer forinttal éppen a szegénységi küszöb fölé, majd a javított adatsorból az is, hogy a KSH 2019 és 2024 között ennyire drasztikusan alulmérte a gyerekszegénységet.

Ezzel párhuzamosan, 2023-ra tíz év alatt mintegy 20 százalékkal csökkentek a szociális védelmi kiadások, a szociális törvényt pedig 2022-ben úgy módosították, hogy jelentősen csökkent az állami felelősségvállalás. Ahogy az RCM is kiemeli, a „gyermekgondozást segítő ellátás egy főre jutó havi átlaga másfél évtizede 30-31 ezer forint”.

A 0–2 éves korosztályt kivéve a családjukból kiemelt gyerekek száma csökkent, ám az RCM szerint ez csupán látszat, mert az az informális kérés áll mögötte, hogy „ne utaljanak be gyerekeket, mert nincs hová elhelyezni őket”. 2025-ben már meghaladta a 300-at a kórházban rekedt újszülött és csecsemők száma, erre mondta Pintér Sándor: „Nem mi szültük őket, és nem mi hagytuk ott őket.” A belügyminiszter cinikus állítását árnyalja, hogy mint a TASZ jogásza nekünk is elmagyarázta, illetve a kutatások és az Emberi Jogok Európai Bírósága is igazoltnak látta: döntően szegénység és szolgáltatáshiány miatt, büntető intézkedésként, főként roma családokat érintve kerülnek be a gyerekek az állami gyerekvédelmi rendszerbe.

Ide tartozik az is, hogy bár 2021-től több mint 17 ezer bölcsődei férőhelyet hoztak létre, csupán 700 hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerek jár bölcsődébe.

A Biztos Kezdet Gyerekházak program pedig a leghátrányosabb helyzetű roma családok számára – az eredeti szándékkal ellentétben – gyakran a korai szegregálódást erősíti.

A RCM jelentése szerint jelenleg több mint 7000 gyermek él gyermekotthonban, 1000 körüli a tartósan szökésben lévő gyerek, sok ezer bántalmazott, elhanyagolt gyerek ugyanakkor nem kerül kiemelésre, mert nincs elég hely, szakember, és a korábbi ellátási helyek is bezárnak. Szintén probléma, hogy a Stratégia ugyan említi, de nem elemzi a hátrányos helyzetű területekről származó roma nők és lányok számára az emberkereskedelem és a kényszerprostitúció veszélyét – és 2023 óta (lásd EU-s pénzek befagyasztása) nem is indult ezzel kapcsolatos program.

Ki hova jár(hat) iskolába?

A hazai romák kirekesztésének egyik legerősebb formája az iskolai szegregáció, írja a RCM: a 6–15 év közötti roma gyerekek több mint 40 százaléka tanul szegregált vagy roma többségű iskolában, és hiába hívta fel a probléma súlyára több hazai (Kúria) és nemzetközi (ECRI, EBESZ, Európai Bizottság) intézmény és szervezet a figyelmet, egyre több a „gettóiskola”.

Sőt, miután például a Kúria megerősítette a kb. 100 millió forintos kártérítési ítéletet a 60 gyöngyöspatai roma tanulónak, Orbán Viktor romaellenes politikai kampányt épített belőle, majd iskolaőröket vezényeltek roma többségű iskolákba. Nem csupán ekkor használta a kormány politikai bűnbakként a roma gyerekeket: 2023 júliusában Gulyás Gergely a magyar iskolások romló kompetenciateszt-eredményeiért a cigány gyerekeket tette felelőssé.

Az uniós források felfüggesztésére válaszul a kormány 2023 decemberében elfogadta a köznevelési diszkriminációellenes törvényt, ám az RCM szerint a tényleges beavatkozás helyett csak egy szankciót vezetett be, ráadásul csupán az országos iskolahálózat 1-2 százalékára vonatkozik.

A helyzetet fokozza, hogy az eleve kritikus közoktatási állapotokra a jellemzően nem roma szülők a szabad iskolaválasztás jogával élve jobb intézménybe viszik a gyereküket (ez a „white flight”) – ez viszont egyre több etnikailag homogén iskolát hoz létre. 2025 novemberében ráadásul a nemzetiségi ombudsmanhelyettes jelentése is megerősítette, hogy részben az egyházi iskolák működési gyakorlata okozza a roma gyerekek iskolai szegregációját.

„A közoktatás állapota miatt a szabad iskolaválasztás joga olyan privilégium, amit nem lehet elvenni, hiszen mindenki azt szeretné, hogy a gyerekének jobb legyen. Szegregált oktatás egyébként akár a fővárosban is kialakulhat: a Lakatos Menyhért iskolában a tanévkezdés előtti napon értesítették a szülőket, hogy nem indul el a tanítás.

Viszont amikor kimondják, hogy egy iskola szegregáló, és be kell zárni, mi lesz utána a fiatalokkal?

A szegregátumok esete is összetett, amire nincs felkészülve a közoktatás: a szülő a telep melletti iskolát érzi biztonságosabbnak akkor is, ha rossz az oktatás, mert ott nincs diszkrimináció, illetve nem kell megoldani az ingázást” – mondja Szénási Szilvia.

A kormány 2012-ben csökkentette a tankötelezettséget 16 éves korra, amit sok kritika ér, mert elősegíti a korai lemorzsolódást, az alacsonyabb végzettség pedig a munkavállalási lehetőségeket is korlátozza. „Hozzá kell tenni, a szabályozás bevezetésével a tanárok többsége fellélegzett, mert nem kell többet foglalkozni a nehézségekkel küzdő fiatalokkal. Az egészségügyi dolgozókkal együtt a pedagógustársadalmat is érzékenyíteni, képezni kellene” – hangsúlyozza Szénási Szilvia.

Mindezekkel együtt, a roma fiatalok körében a korai iskolaelhagyás mértéke 2023-ra 45 százalékra csökkent. Szintén pozitív tendencia, hogy a 15 évnél idősebb roma lakosság körében „a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya csaknem két és félszeresére nőtt, 2,9 százalékra emelkedve. Az érettségizettek aránya 5 százalékról 11 százalékra bővült, miközben a legfeljebb az általános iskola 8. osztályát elvégzőké 23 százalékról 13 százalékra csökkent”.

Kardinális probléma ugyanakkor, hogy nemzetközi összevetésben is magasan, 60 százalékban számít nálunk a családi háttér abban, hogy egy gyerek hogyan boldogul az életben – tehát az oktatásunk nem esélykiegyenlítő.

„Amellett, hogy ez igazságtalan, a tehetség eltékozlása, pazarlása is”

– mondja Szénási Szilvia.

És végül beszéljünk arról, hogy sem a közoktatás, sem az állami fenntartású közgyűjtemények, múzeumok többsége nem tekinti feladatának bemutatni a bő 600 éve a Kárpát-medencében élő romák történelmét és művészetet. „Pedig ez nemcsak a roma kultúra elismerését jelentené, hanem a roma identitást, illetve a roma és nem roma emberek közötti társadalmi párbeszédet is erősítené. A 70-es évek óta készülnek tervek egy országos roma múzeumra és kutatóközpontra, de a mai napig nem jött létre önálló, országos intézményként. Az elmúlt évtizedek inkább próbálkozások, viták és részmegoldások története. Legutóbb a Roma Parlamentet lakoltatták ki a Tavaszmező utcából azzal az indokkal, hogy ott egy roma kulturális központot akarnak létrehozni. Balog Zoltán letette az alapkövet, aztán nem történt semmi.”

A szavak, amik lelepleznek

Árulkodó, hogy miközben a cigányellenesség és a diszkrimináció elleni fellépésben a kormány „a kölcsönös szemléletformálást”, a roma kultúra megismertetését nevezte meg Stratégiájában, az Egyenlő Bánásmód Hatóság hatásköre 2021-ben a jóval gyengébb  Alapvető Jogok Biztosához került.

„A kormány a jelenleg érvényes Stratégiájában említést tesz a romaellenességről, ami alapvetően pozitív fejlemény mint a probléma felismerése. Habár nem mutat be olyan konkrét intézkedéseket a stratégián belül, amelyek hozzájárulhatnának a cigányellenesség rendszerszintű és intézményi felszámolásához. Az további kérdés, hogy amikor a Stratégiát kiküldték a roma civil szervezeteknek, lehetetlenül rövid határidőt adtak egy rendkívül hosszú dokumentum véleményezésére” – mondja Ferkovics Roland. Amit a szakember kifejezetten aggasztónak talál, hogy egyre inkább szitokszóvá vált itthon az emberi jogi megközelítése bizonyos ügyeknek, mint például a roma inklúzió kérdése. Az emberi jogi megközelítést átpolitizálták, mint „liberális panaszmechanizmust”, míg valójában a romák által tapasztalt kirekesztés, diszkrimináció alapvető emberi jogokat sért.

Szerinte a hazai politikai kommunikációban megjelenő romaellenesség állandó, de nem lineáris, inkább hullámzó: a szélsőjobboldali pártok, illetve a kormánypárt jellemzően a választások környékén igyekeznek politikai tőkét kovácsolni belőle. 2010-ben a Jobbik például a videójában a romákat lecsapni való szúnyogként ábrázolta. „Most a Mi Hazánk emlegeti a cigánybűnözést, és a Bűnvadászokkal karöltve megfélemlíti a romákat. Fontos kiemelni, hogy

nem létezik etnikai alapú bűnözés, a bűnözésnek nincs bőrszíne. Továbbá a bűnüldözésre van hatóság és jogszabályok, amik értelmében például korrupció esetén sem beszélünk magyarbűnözésről.”

Arra, hogy a bárminemű atrocitások mennyire alkalmasak a romaellenesség szítására, példa a Deák téri kettős gyilkosság esete 2020 májusában, amikor később ugyan az elkövetőről kiderült, hogy nem roma, ám addigra a Mi Hazánk szervezte tömeg már a rendőrség közbeavatkozása nélkül tüntethetett az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székháza előtt, az esettel vélhető összefüggésben pedig a roma holokauszt emlékművét is megrongálták.

A kormány romákat érintő ellentmondásos kommunikációjára a cikkben már több példát hoztunk, érdemes viszont kitérni a „romák mint erőforrás” gondolatára. Például, amikor 2018-ban Orbán Viktor a keresztény roma szakkollégiumi hálózat rendezvényén arról beszélt, hogy a kormány erőforrást lát a közösségben, nem pedig segélyen élő áldozatokat. „Ez érdekesen kifordított retorika, amivel kedvez a szavazótáborának, akik kacsintgatnak a kirekesztő gondolatok irányába. De kedvez a romáknak is, akik nem biztos, hogy átgondolják a kijelentést, inkább értékelik, hogy még ha politikailag, gazdaságilag és társadalmilag kirekesztett közösségként, de mégis megszólítják őket. A narratíva lényege, hogy minél több roma dolgozik, az annál jobb a nemzeti GDP-nek, ami nem kifejezetten rossz gondolat, habár idejétmúlt és vannak hátulütői. Tárgyiasít, hiszen ember vagyok, nem kibányászható anyag. És megint a segélyeket emlegetve beszél rólunk, ami egy téves álláspont” – fejti ki Ferkovics Roland.

Ez parlamenti képviselet?

A romákat 2011-től a 13 hazai elismert nemzetiség egyikének, államalkotó tényezőnek tekintik, amit Ferkovics Roland progresszív lépésként értékelt. A szintén 2011-es választójogi törvény nyomán viszont ugyan a romák is állíthatnak nemzetiségi listát, ám ha a lista alapján a roma képviselőjelölt nem szerez elég szavazatot, akkor csak nemzetiségi szószólóként vehet részt a parlament munkájában, döntéshozóként nem. Ferkovics Roland szerint ezzel három probléma van:

• Nemzetiségi listát a romák esetében csak a Nemzeti Roma Önkormányzat állíthat, amit 2019-ig a Lungo Drom vezetett – ami 2001 óta a Fidesz választási szövetségese. Később a CiKoSz vette át az Országos Roma Önkormányzat vezetését, ami szintén a Fideszhez köthető. Tehát kijelenthető, hogy a jelölő szervezet politikailag nem független.

• Ha csak nemzetiségi szószóló kerül a parlamentbe, hogyan valósul meg a politikai képviselet? Pláne, hogy a durván egymillió romát csak egy szószóló képviselheti.

• Azt, hogy egy választó csak a nemzetiségi vagy csak az országos listára szavazhat, azzal indokolják, hogy senkinek se lehessen dupla szavazati joga. Ezzel viszont arra kényszerítik a romákat, hogy válasszanak mainstream és etnikai alapú politika között. A romák között viszont vannak jobboldaliak és baloldaliak is, ami felveti azt is, mennyire megosztó ideológiai alapon egy nyíltan a Fideszhez köthető képviselőjelölt.

A választásokhoz kapcsolódik a választók meggyőzése vagy éppen akár befolyásolása is, ami kapcsán Ferkovics Roland hangsúlyozza, hogy ez nem romaspecifikus jelenség. „Magyarországon a társadalmi-gazdasági értelemben kirekesztett csoportok ezzel szembesülhetnek, romák és nem romák egyaránt. Lehet szó kommunikációs vagy gazdasági eszközökről is, és számít, hogy vannak az országnak olyan részei, ahol az egyetlen munkáltató az önkormányzat és az egyetlen lehetséges munkahely a közmunkaprogram. A választási befolyásolás gyakorlata nem köthető egyetlen párthoz, hanem inkább politikai hatalomhoz.”   

Ami Ferkovics Roland szerint fontos változás a mostani kampány idején, az egy olyan választói tudatosság megjelenése, amivel egyre több roma meri kifejezni az elégedetlenségét. Emellett az elmúlt másfél évtizedben a roma civil szféra is növekedett, egyre több tapasztalatot szerzett.

Amit a szakember hiányol, az túlmutat a jelenlegi regnáló hatalmon: „A roma inklúziót a rendszerváltás óta az összes párt és kormány projektalapú társadalmi vagy gazdasági kérdésként értelmezte. Soha nem érte el annak a politikai víziónak a szintjét, ahogyan egy kormány a nemzetépítésről gondolkodik – és aminek az elemei megjelennek a közpolitikában, az oktatásban, egészségügyben, foglalkoztatásban, illetve ami hat a közgondolkodásra, a közbeszédre. A roma ügy ilyen értelemben nem tudott politikai üggyé válni, illetve a romák sem tudtak aktív »politikacsinálókká« válni. Miközben például én magyarnak is érzem magam.

Magyarul beszélek, magyar a kultúrám, hosszú generációk óta itt élünk, ez a hazánk. Ugyanakkor roma identitásom is van, amire büszke vagyok, kiállok a romákért, ez nemcsak a szakmám, hanem az életem is. Ez a kettő én vagyok, nem zárják ki egymást: tudok büszke magyar és büszke cigány lenni egyszerre.”

Sándor Anna