Felrúghatod a házasságodat, ha ötvenes nő vagy és szeret a férjed? – Az Egybenyíló szobák szerint: igen

–

Eva megkísértése

Az ötvenedik születésnapja felé araszolgató Evának (Nora Navas) látszólag tökéletes az élete. Szép otthona van Barcelonában, klassz munkája egy könyvkiadónál, két nagykamasz gyereke, a férje, Victor (Juan Diego Botto) 25 év házasság után is állítja: fülig szerelmes belé. A nő azonban egy éve már – amióta elveszítette az édesapját – titkon azon mereng, hogy valóban mindössze ennyit tartogatott-e számára az élet. A romantikus lelkületű nőt aztán megkínálja a sors egy utolsó szalmaszállal (ami aztán, ahogy az angol mondja: el is töri a teve hátát): amikor üzleti útra megy Rómába, a szomszédos szobában egy vonzó argentin férfit ismer meg. 

Evát teljesen megszédíti a felsejlő szerelem lehetősége, rádöbben, hogy nem tud tovább a házasságában élni annak ellenére, hogy abban tulajdonképpen semmi hiba nincs. Csupán hiányzik belőle a meglepetés, a szenvedély, a szerelem.

Amikor megpillantja a frissen elvált ismerősét szenvedélyesen csókolózni az utcán az új partnerével, az Eva szívében felébredő irigységgel együtt megszületik az elhatározás is.

Egy átlagos nő élete

A barcelonai születésű rendező, Cesc Gay filmjének eredeti címe: Mi Amiga Eva (azaz: Barátom, Eva) – bár nem kifejezetten kattintékony, és elég általános – mégis jobban passzol az alkotáshoz, mint a magyar cím, az Egybenyíló szobák, ami csupán a kiindulási pontot vázolja fel, a deus ex machinát. A Barátom, Eva ugyanis több jelentést is hordoz. Először is: Álex így mutatja be Rómában a haverjainak a frissen megismert nőt, ami sokat elárul kölcsönös vonzalmukról.

Emellett ez a cím arra is utal, hogy Eva története egyáltalán nem ritka vagy egyedülálló. Egészen biztos vagyok benne, hogy a te ismeretségi körödben is van legalább egy olyan negyvenes-ötvenes nő, aki ráébredt a sajgó igazságra: hiányzik a szerelem az életéből. Hogy hiába hitte még pár éve, a haláláig már csak elevickél a kihűlt házasságában, az unalmas rutinig koptatott, ritkás szexben, egyre biztosabb kezd benne lenni: mégsem szeretne örökre lemondani a szenvedélyről. 

Anyám szexuális élete

Mit szól a környezet az ötvenéves nőhöz, aki úgy dönt: most, hogy végre felnőttek a gyerekei, kilép a házasságából, ad magának és a szerelemnek egy esélyt? Azt gondolom, egy férfinek még mindig könnyebben megbocsátja a közvélemény, ha lecseréli az „öregecskedő” feleséget a fiatalabbra, mint egy nőnek, ha otthagyja a háztüzet, melynek őrzésére felesküdött. Érdekes gondolat- és önismereti játék, úgyhogy mielőtt tovább olvasol, futtasd át magadon is a kérdést: szerinted megteheti az ötvenéves Eva, hogy „csak úgy, a semmire” elváljon?

A környezete változatosan reagál, mindenki hozza a tőle sztereotipikusan elvárt viselkedést (a sztereotípiákra pedig empirikusan rá tudok erősíteni: tényleg így történik a való életben is). 

A férj (legalábbis eleinte, és érthető módon) kiakad, úgy érzi, nem ezt érdemelte. 

Az anyja röstelli a dolgot, inkább azt füllenti a rokonoknak, hogy Evát megcsalta a férje. 

A gyerekek szomorúak ugyan, de aztán hamar elkezdenek a saját megítélésük miatt aggódni:

mit fognak szólni a haverok, ha valahogy eléjük kerülnek az anya randiprofiljának szexi képei, mint ahogy az történt az osztálytárs egyedülálló anyukájával is? Oda a renomé! 

A barátok pedig a saját életük által lyuggatott szűrőjükön eresztik át az információkat, így ki szeretők tartását javasolja, ki meg a saját csalfaságában megéltekből von le általános következtetéseket. Abban viszont mind egyetértenek: ha nem veri Evát a férje, és különösebben zavaró perverziói sincsenek, felesleges mindent robbantani.

Terítéken: a húsvér ötvenes nő

Végre egy klassz ötvenes női főhős, akivel lehet azonosulni! Akit nem egy tizenöt évvel fiatalabb színésznő játszik (az Evat alakító Nora Navas 1975-ös születésű), és nem is egy olyan, aki különféle szépészeti beavatkozásokkal próbál tíz körömmel kapaszkodni az elmúlt ifjúságába. Nora Navas vonzó, kellemes kisugárzású és szép mosolyú nő, aki ezzel együtt egy teljesen átlagos középkorú nőt alakít, akinek ráncos az arca, unalmas salátákat eszik, amit egy-egy pohár borral igyekszik izgalmasabbra hangolni, és kényelmes bugyikat hord szexi csipkecsodák helyett.

Az Álexet játszó Rodrigo de la Serna is csak egy évvel fiatalabb, a férjet alakító Juan Diego Botto pedig szintén ’75-ös (bár azt hozzá kell tennem: a két férfi meglepően jól tartja magát, a magyar rögvalóhoz képest mindenképp, emiatt én jó tíz évvel fiatalabbnak saccoltam őket).

Eva problémája is teljesen átlagos, nincsen benne semmi dráma, és éppen ez a jó.

Ami még különösen nagy erénye a filmnek a humorán túl: nem könnyíti meg Eva dolgát, nem jutalmazza meg azonnali és mindent elsöprő szerelemmel a bátorságáért, amiért ki mert állni a saját boldogsága (vagy legalábbis annak reménye) mellett. Evának is végig kell mennie azokon a stációkon, amiken sokunknak, miközben magában elrendezi a negyed évszázad házasságot követően megszülető független énjét.

Az Egybenyíló szobákat melegen ajánlom mindenkinek, akit foglalkoztatnak az olyan kérdések, mint a hosszú távú házasság vs. boldogság, a szerelem fontossága és illékonysága, vagy a múló évek mellett azért nem öles léptekkel érkező vég és az előtte kitölteni vágyott űr. Nagyszerű beszélgetésalapot kínál akár a barátnőnkkel, akár a szerelmünkkel vagy a rég megszokott oldalbordánkkal nézzük meg, méghozzá úgy, hogy a téma feldobásán túl nem akar feltétlenül kész válaszokat is adni. Miért is akarna? Hiszen, ahogy a filmben is elhangzik: az élet bonyolult.

A szerelem pedig még bonyolultabb.

Fiala Borcsa