Rezek Bori/WMN: A héten mutatjátok be a Trafóban a Kingdomot, az előadásban csak hatvan év feletti férfiak játszanak majd. Miért volt fontos neked az ő szerepeltetésük?

Szabó Veronika: Az idősödő férfiak még mindig nagyon nehezen mutatják meg a sebezhetőségüket vagy egyáltalán: az érzéseiket. A háború, a katonaság, a kommunizmus, a társadalmi elvárások, a nyomás, hogy el kell tartani a családot, mind a szocializációjuknak része volt. Kulturálisan és történelmileg is hordozunk egy képet a férfiasságról, aminek eleme a keménység és a visszafojtottság. Az ebből adódó stressz pedig hatással lehet az egészségükre: nekem például három közeli férfi rokonom is infarktusban halt meg. A nőjogi harcokban sokszor jelennek meg „mumusként” idősebb férfi figurák, de a többiek szinte mintha el lennének felejtve. Nekik szerettem volna skatulyák helyett kapaszkodókat és lehetőséget adni egy másfajta reprezentációra, hogy megmutathassák magukat.

R. B./WMN: Milyen témákkal foglalkoztok az előadásban?

Sz. V.: Nagyon érdekelt az apaság és a férfiasság témája, és hogy miben rejlik ezeknek az ereje. Rendezőként olyan helyzeteket akartam teremteni, ahol a résztvevőknek kevesebbet kell agyalniuk, inkább testből, érzetekből dolgozhatnak közösen. Nagyon a fejünkben ragadtunk, nehezen csúszunk le a szívünkig és a gyomrunkig, az intuícióinkhoz és az ösztöneinkhez.

Az intimitás is fontos része ennek a kérdésnek. Egyrészről az, hogy miért tabu még mindig a testi kontaktus két idősödő férfi között. A fizikai kapcsolódásra – ami mondjuk bizalmasabb, mint egy erős kézfogás vagy egy vállveregetés – még mindig azonnal rásütik sokan, hogy homoerotikus gesztus, ezért sokan nem is engedik meg maguknak. Másrészről viszont

a kelet-közép-európai társadalmakban hajlamosak vagyunk az idősödő testeket deszexualizálni, és ezáltal kicsit le is mondani róluk.

R. B./WMN: A koncepciód része volt az is, hogy civilek és előadóművészek együtt szerepeljenek. Hogyan hangolódtak rá egymásra?

Sz. V.: Nem az volt a célom, hogy konkrét karaktereket jelenítsünk meg egy hagyományos, szöveges szerepben. Különböző játékhelyzeteket kínálok fel, amikben a játszók úgy tudnak létezni, hogy én sem tudom feltétlenül eldönteni, hogy egy szerepet látok, vagy magát, az embert. Nem könnyű helyzet ez egy színésznek, aki megszokta, hogy elbújhat a karakter mögé. A civileknek (akik között van matematikus, multikatona és olyan is, aki már a szociális munkástól a kidobóemberig sok minden volt) viszont nincsenek tanult technikáik arra, hogyan rejtsenek el bizonyos dolgokat.

R. B./WMN: A most készülő előadásnak volt már egy előképe: a 2017-ben bemutatott Queendomban hét nővel jártátok körül a nőiesség, nőiség és a női test kapcsán felmerülő kérdéseket, ráadásul az első jelenetben mind a heten rögtön meztelenre vetkőztek. Miért érezzük még mindig drasztikus színházi gesztusnak a meztelenséget?

Sz. V.: Sokszor azoknak, akiknek gondot jelent egy meztelen test látványa, a saját meztelen testükre is nehezebb ránézni. Ilyenkor bekapcsolhatnak a nézőben a társadalmi elvárások és a testképideálok, a saját testünket kezdjük el azonnal kielemezni.

Az is kérdés lehet, hogy egy színpadi jelenetben mennyire indokolt a meztelenség: lehet, hogy azt érezzük, hogy hozzátesz az előadáshoz, de lehet, hogy önkényes gesztusnak gondoljuk.

Az sem mindegy persze, hogy ki vetkőztet kit: ha mondjuk én nőként arra kértem volna ezeket a férfiakat, hogy vegyék le a ruhájukat, és nem érthető ennek a valódi relevanciája, akkor felmerülhet a hatalomgyakorlás kérdése. Ugyanúgy, mintha egy férfi rendező kérné ezt egy színésznőtől egy olyan jelenetben, amit pontosan ugyanúgy meg lehetett volna csinálni ruhában is.

R. B./WMN: Miért döntöttél úgy, hogy a Kingdomban ne legyen meztelenség?

Sz. V.: Túl nagy lépcső lett volna a fiúknak, így is elég sok ponton lépik át a komfortzónájukat. Miközben szerintem nagy szükségünk lenne arra, hogy idősödő testek is megjelenjenek színpadon. A Queendomban szinte mindenki profi előadóművész, akik ezt vállalták, ráadásul ott az alapkérdés az volt, hogy mi a nő a férfitekinteten keresztül. Fontos referenciapontok voltak a megjelenített képzőművészeti alkotások, amelyeken meztelenül ábrázolják a nőket mindenféle pozícióban. Az érdekelt, hogyan vannak beállítva ezeken a testek, hogyan lepleződik le bennük a férfinézőpont, és hogyan reagál erre a nő. Mintha a Vénusz születése című képből kikacsintanának a nők a festőre abból a kényelmetlen pózból, amibe az alkotó helyezte őket.

R. B./WMN: Melyek azok a terek szerinted, amikor a nőknek lehetőségük nyílik a male gaze-ről megfeledkezve létezni?

Sz. V.: Sok ilyen test- vagy mozgásalapú csoportos tevékenység van már, ezek sokszor terápiás jellegűek. De ilyen például a Rudas fürdő női napja is, ahol nők szégyenérzet nélkül, biztonságban lehetnek egymás között. Felszabadító tud lenni, ha a rossz beidegződéseket a test el tudja engedni egy kicsit. Teljesen elfeledkezni nem lehet róluk, de az segít, ha a megfelelés helyett elkezdünk jóban lenni önmagunkkal.

R. B./WMN: Hogyan próbáltad elérni ezeknél a férfiaknál, hogy közel engedjenek magukhoz, és megérezzék, hogy ez egy biztonságos tér?

Sz. V.: Ez nagyon fontos kérdés nekem. Az első próbára készültem nekik egy félórás performansszal, amiben saját magamat egy nagyon sebezhető pozícióba helyeztem, ez már kicsit előre is vetítette, hogy milyen előadást képzeljenek majd el. Utána csináltunk egy improvizációs gyakorlatot, ahol azt kellett elmesélniük, hogy mit kérhet tőlük a rendező, és mit nem szeretnének megtenni – ezzel is igyekeztem mihamarabb letapogatni a félelmeiket.

A legfontosabb a kölcsönös bizalomépítés volt, amiben segítségünkre volt egy szomatikus mozgástréner is, akivel érintésalapú gyakorlatokat csináltunk. Nekem táncosként, színházi emberként hiába evidencia, hogy így is kapcsolódhatunk egymáshoz, volt olyan férfi köztük, aki elmesélte, hogy eddig mindössze három nőnek engedte meg, hogy a mellkasához érjen: az anyja, a felesége és a lánya.

R. B./WMN: A Queendomot pár héttel az első magyar metoo-botrány, Sárosdi Lilla kiállása előtt mutattátok be, ahol ti is sokat foglalkoztatok a határokkal és azok átlépéseivel. Szerinted mi lett itthon a mozgalom hatása?