A nők által elkövetett gyilkosságokról szóló Chicago című musicalt éppen ötven évvel ezelőtt mutatták be New Yorkban. A száz évvel ezelőtt játszódó történet annyira erős állításokat tesz a hírnév múlandóságáról, a média kizsákmányoló, manipulatív működéséről, a korrupcióról és a nők kiszolgáltatottságáról, hogy szinte bármilyen korban aktuális lehet – Székely Kriszta rendezése pedig ezt sokszorosan húzza alá. A Katona József Színház Kamrájában egy lenyűgözően szellemes, szenvedélyes és szemtelen előadás készült, méghozzá a magyar musicaljátszási hagyományokat tekintve egy ritkán látott koncepcióval. 

Népszínház, bulvárszínház, művészszínház, alternatív színház

Néhány olyan megnevezés, amelyeknek azért lehet létjogosultságuk, mert a potenciális közönség így talán egyszerűbben eligazodik, egyes nézők jobban megtalálják az ízlésbeli számításaikat. Ez a fajta kategorizálás viszont rögtön megteremti a maga műfaji határait, hierarchiát képez a kulturális intézmények között, és kijelöli a lehetséges közönségréteget – amivel egyből ki is zár másokat. Éppen ezért kifejezetten jót tud tenni – a nézőknek és a társulatoknak egyaránt – a „vérfrissítés”, a formai és tartalmi kísérletezés, valamint a különböző színjátéktípusok kipróbálása vagy összemosása.

Székely Kriszta kocsma Chicagója egyenesen hozzánk szól

Bár a Katona József Színház elsősorban prózai színházként működik, a társulatban többen is kiváló énekesi és mozgásművészi képességekkel bírnak. Időről időre láthattunk zenés darabokat is a repertoárban (mint amilyen a Pelsőczy Réka által rendezett Musik, Musikk, Musique koncertvarieté vagy Pintér Béla A bajnok című operája), az elmúlt években pedig hagyománnyá váltak a Budapest parkos Csinibaba Táncdalfesztiválok is, amelyeken a társulat jelentős része bemutatkozott már énekesként is. Mindezek után nem meglepő, hogy a színház műsorra tűzi a világ legismertebb musicalét, amely a fenti kategóriákat szinte tökéletesen képes egyesíteni.

Székely Krisztával még nyáron beszélgettünk az igazgatói kinevezése kapcsán, és szóba került, hogy idén Chicagót rendez a Katonában – ami egy prózai színházban nem mindennapi vállalkozás –, de ami még meglepőbb volt, az a helyszínválasztás. A világhírű Broadway-musicalek feldolgozásait szinte automatikusan óriási színháztermekben képzeljük el, ahol a nagyszínpadon kényelmesen elfér a hatalmas tánckar, a különböző világokat megjelenítő gigantikus díszletelemek, a két tucat színész, az emelvény alatt pedig ott a zenekari árok. Székely Kriszta viszont egyáltalán nem így képzelte el a zenés-táncos produkciót:

 

Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!

Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!

Szükségünk van a támogatásodra.

Megnézem a tagsági csomagokat
vagy bejelentkezem

Rezek Bori

A képek forrása: Katona József Színház / Wertán Botond