Szilágyi László, a Billog Burger alapítója: „Nem viselem el, ha másokat bántanak”

–

Rezek Bori/WMN: Mi volt előbb az életed szerves része a vendéglátás, vagy a közügyekkel való foglalkozás? 

Szilágyi László: Szerintem minden magára valamit adó felnőtt ember foglalkozik közügyekkel. Legalábbis olvas híreket, van véleménye. A vendéglátás véletlenül jött az életembe. Marketingesként dolgoztam egy cégnél, és Kőbányán felhúztunk egy rendezvényközpontot. A kollégám ötlete volt, hogy az építkezés ideje alatt álljon ott egy food truck, a burgerező ötlete innen jött. Volt egy romantikus vágyálmom egy olyan vállalkozásról, ahol a marketing fontos része, hogy kiállunk társadalmi ügyek mellett. Nagy világmárkák között ilyen például a Ben and Jerry’s, amely nagyon finom jégkrémeket árul, de ami ennél is fontosabb, az a vállalati társadalmi felelősségvállalásuk. Én is szerettem volna, ha a hamburgereinket együttérzéssel és szolidaritással fűszerezzük. Eleinte csak arra figyeltünk, hogy helyi termelőktől vásároljunk, itthonról szerezzük be a magyar tarka marhából és a bölényből készült húst. Később sodródtunk bele más ügyekbe.

R. B./WMN: Mi volt az első ilyen ügyetek?

Sz. L.: Néhány éve feljelentettek két mentőst, amiért megálltak egy hamburgerezőben ebédelni. Akkor a társadalom és mi is melléjük álltunk azzal, hogy abban a hónapban ingyen adtuk a burgert minden mentősnek, de a mai napig kedvezményesen ehetnek, sőt, ingyen kávézhatnak nálunk. Ezután jött a Hambulancia nevű kampány, amihez aztán 400 vendéglátóhely csatlakozott. Az esetet megosztottuk a Facebook-oldalunkon, amire rengeteg pozitív visszajelzés érkezett.

Aztán sorban jött a többi ügy, például a tanárok kirúgása. Gyerekként felnéztem a tanáraimra, most pedig gyakorló szülőként látom, hogy mekkora hatásuk tud lenni. Éppen ezért nagyon megviselt, amikor az oktatás fejlesztése és a szakmai párbeszéd helyett hatalmi terrorral kezdték el kirúgdosni őket.

Úgy döntöttünk, hogy minden kirúgott tanár betérhet hozzánk egy ingyen burgerre, hogy így fejezhessük ki a szolidaritásunkat.

R. B./WMN: A háború kitörésekor pedig ti mentetek el food truckkal az ukrán határhoz. 

Sz. L.: Amikor Oroszország lerohanta Ukrajnát, úgy döntöttünk, hogy autóba szállunk és néhány napig kolbászos hotdogot, süteményeket, forró levest osztunk szét a menekültek, önkéntesek között. Életem egyik legmeghatározóbb pár napja volt. Nagyon sok borzalmat tapasztaltunk meg. Szürreális volt. De rengeteg szeretetet is kaptunk ott.

R. B./WMN: Többször hivatkoztál már magadra konzervatív, jobboldali érzelmű emberként. Ezek az értékek hogyan jelennek meg az életedben?

Sz. L.: Az egyik újság nemrég libsi koszfészeknek nevezett minket. Azelőtt sosem hivatkoztak rám így. Én elsősorban egy józan, jószívű, hazaszerető emberként gondolok magamra. A sport nagyon fontos része az életemnek, gyerekkoromban sokáig judoztam, nemzeti színű melegítőben nőttem fel. Nekem a mai napig sokat jelent, ha meghallom a Himnuszt. Vallásos nevelést kaptam, felnőttként pedig négy gyereket nevelek.  

De mindezek mellett nagyon szeretem a sokszínűséget, szeretem, hogy Európához tartozunk, ahol különböző nyelveken beszélnek, más ételeket esznek, máshogy néznek ki, de mégis együtt próbálunk valami jót tenni. Ugyanúgy vannak számomra fontos konzervatív és liberális értékek. A miniszterelnök sem csak az egyik oldal miniszterelnöke, hanem mindannyiunké, az egész nemzetet kell képviselnie.

Én nem kormánykritikus vagyok, egyszerűen csak nem viselem el, ha másokat bántanak.

R. B./WMN: Ritkaságszámba megy, hogy egy burgerező foglalkozzon politikával, de még ritkább, hogy egy politikus foglalkozzon egy burgerezővel. Egy hete Répássy Róbert államtitkár Facebook-posztban reagált arra, hogy kiáltok a nők elleni erőszak áldozataiért. (Erről Mózes Zsófi írt is pár napja.)

Sz. L.: Igen, azt írta, hogy ne egy burgerezőhöz forduljanak az áldozatok, hanem az Áldozatsegítő Központot hívják ilyen helyzetben. Sajnos eljutott oda a közéleti kommunikáció, hogy először ütünk, utána kérdezünk. Mi ezen szeretnénk változtatni. Írtam az államtitkár úrnak egy levelet, végül Király Nórával eljöttek hozzánk. Ettek egy hamburgert és közben beszélgettünk, hogy mit lehetne máshogy csinálni. Egyetértettünk abban, hogy a nők védelmének ügye messze túlmutat a pártpolitikai érdekeken és ebben egy vendéglátóhely is részt vehet. Szerintem nagyon fontos, hogy le tudjunk ülni egy asztalhoz enni, vitatkozni, anélkül, hogy köpködjünk egymásra. A találkozó után az Áldozatsegítő Központ szórólapjait is kihelyeztük az étteremben.

R. B./WMN: A nyilvános kommunikációtokban sokszor kedvességgel válaszoltok a negatív kritikára is. Milyen reakciók érkeznek erre?

Sz. L.: Kövér kisgyerekként sokszor voltam bullying áldozata, szülőként is sokat foglalkozom ezzel. Megtanultam, hogy nem az a célravezető, ha rögtön visszaszólsz, hanem az, ha azt mondod, hogy, „oké, elmondtad, hogy szerinted nem vagyok szép, de szerinted mit tehetek, hogy az legyek?”. Ilyenkor a másik fél nagyon sokszor visszavonja a támadásokat, elkezd kedves lenni, vagy akár teljesen megváltoztatja a véleményét. 

Egyszer álltam ezen az oldalon én is, amikor mi is megosztottuk a Coldplay koncertes mémet, ahol egy cégvezető lebukott a szeretőjével. Egy kommentelőnk hívta fel a figyelmünket arra, hogy hibáztunk. Személyesen látogatott el hozzánk, leültünk és elmondta, hogy szerinte miért sértő ezt a poszt. Beláttuk, hogy bár mi a házasság szentsége mellett akartunk viccesen kiállni, pont az ellenkezőjét értük el. A Billog életében először töröltem a posztot és bocsánatot kértem azoktól, akiket megbántottam ezzel. 

R. B./WMN: Sokszor az a kritika éri a marketingstratégiátokat, hogy mások történeteiből, traumáiból csináltok reklámot magatoknak. Hogyan lehet ezt etikusan kezelni és határokat húzni ebben?

Sz. L.: Például sosem viccelődnék a halállal. Legyen az Berki Krisztiáné vagy Charlie Kirké. De azt is soknak éreztem volna, ha Majka színpadi fejbelövős akciójával foglalkozunk. Ezen kívül nem megyek bele pártpolitikai kérdésekbe sem. Nálunk nem kapható sem Fidesz-, sem Tisza-burger.

De jogos a felvetés, a vállalati társadalmi felelősségvállalás tényleg egy marketing fogás, ezt nem is titkolom. Ez a mi döntésünk, hogy nem óriásplakáton, vagy fizetett hirdetéseken keresztül szerzünk népszerűséget, hanem társadalmi ügyekkel és amikor csak tudjuk, a befolyt pénz egy részét alapítványoknak, civil szervezeteknek, kórházaknak adjuk. Csak hogy az adakozásnak az a történeti hagyománya – lehet épp a kereszténység miatt – hogy halkan, névtelenül illik csinálni. Mi viszont hangosan, mindenki előtt tesszük, de azt gondolom, hogy én úgy tudom a közös ügyeinkre felhívni az emberek figyelmét, ha megosztjuk a tevékenységeinket. Ma például felhívott egy nagy sportáruház menedzsere, hogy látta, hogy a női vécébe kitettünk egy tájékoztatót a segélykérő kézjelekről. Megkért, hogy fotózzam le és küldjem el nekik, mert ők is szeretnék használni.

R. B./WMN: Az elmúlt hetekben a nők elleni erőszakkal kezdtetek foglalkozni. Hogyan jött az ötlet?

Sz. L.: Elfogadhatatlannak tartottam, hogy Szabó Tímea pénzbüntetést kapott amiatt, hogy Orosz Bernadett képével illusztrálta a Parlamentben a nők elleni erőszakot. Ha szabálytalanul tette is, a konkrét ügy sokkal messzebbre mutat ennél. Szolidaritásból én is megosztottam a fotót a burgerező előtt, majd több bántalmazásban érintett nő is részt vett a kampányban, például Renner Erika, Makai Viktória és Takács Hajnal is. Minden Angel burgerünk után 500-500 forinttal támogatjuk a NANE Egyesületet és a PATENT Egyesületet.

Pár hete bevezettük az Angel Shot nevű „koktélt.” Ez nem saját ötlet, külföldön sok helyen létezik már, így tudnak kódolva segítséget kérni a pultnál azok, akik veszélyben érzik magukat. Ha valaki ezt „rendeli”, akkor tudjuk, hogy védelemre van szüksége, mentőt, rendőrt hívunk, a kiérkezésig pedig zárt helyiséget biztosítunk neki.

Megrázó, hogy az elmúlt hetekben mennyien jöttek el hozzánk és meséltek az őket ért bántalmazásokról. Közben arra jöttünk rá, hogy már az is segítség tud lenni, ha emberek tudják, hogy valaki hajlandó segíteni, ha bajban van. 

R. B./WMN: Hogy éled meg, hogy nők hirtelen hozzád fordulnak a történeteikkel? 

Sz. L.: Lelkileg nagyon megcsavart, úgyhogy én magam is segítséghez fordultam, egy áldozatsegítővel beszélgetek, hogy fel tudjam dolgozni a hallottakat. 

Közben pedig volt, hogy családon belül lettem kérdőre vonva, hogy én milyen jogon védem meg a nőket, mikor én sem védtem meg őt. Egy rokonom tíz évig bántalmazta a partnerét, de nem tudtam róla. Bocsánatot kértem az áldozattól, amiért nem ismertem fel a jeleket.

R. B./WMN: Múlt hétvégén egy lány kikérte az első Angel Shot-ot. Mit tudtatok tenni? 

Sz. L.: Egy törzsvendégünk behozott egy 17 éves lányt. Az utcán látta, ahogy a pasija bántalmazza. Végül valahogy elmenekültek, buszra szálltak és eljöttek hozzánk. A lány elmesélte, hogy a barátja számtalanszor verte már meg, az utóbbi napokban pedig a lakásban tartotta fogva. Felvittük a galériánkra, enni adtunk neki, kihívtuk a mentőt és a rendőröket. Kérdeztem a nőt, aki behozta, hogy miért nem a rendőrséget riasztotta, azt mondta, hogy minél gyorsabban, minél messzebbre akartak kerülni a bántalmazótól és tudta, hogy ez egy biztonságos hely, ahol segíteni fogunk.

Fontos tudatosítani magunkban, hogy egy kis hamburgerező is tud segítséget nyújtani. Ez elsősorban ne a mi reklámunk legyen, hanem szóljon arról, hogy más éttermek, szolgáltatók is tudják, hogy mit kell tenni egy ilyen helyzetben. Nagyon örülnék, ha minél többeknél ott lenne az Angel Shot, vagy a segélykérő kézjel grafikája, ebben pedig szívesen segítünk bárkinek. 

Rezek Bori