Bátorság: ember a neved!

Ez is lehetne a szlogenje a SzuperWMN-díjnak, amit három évvel ezelőtt alapított a szerkesztőség. Ha lenne szlogenje. De a szlogenek – műfajukból adódóan – sajnos súlyosan egyszerűsítenek, márpedig a mi fejünkben ez az elismerés sokkal többről szól, mint, amit bele lehetne sűríteni három szóba. 

A SzuperWMN-díj döntésekről szól. Döntésekről, melyeket nap mint nap meg kell hoznunk mindannyiunknak, és sokszor egyetlen pillanat alatt dől el, hogy az, ami az adott döntés nyomán történik, egy picit jobb hellyé teszi-e a világot. A SzuperWMN-díj a kurázsiról szól. Egy olyan civil, emberi tulajdonságról, amely születésünk pillanatában, aztán gyerekkorunk első „aranyéveiben” mindannyiunkban megvan, de aztán, ahogy múlik az idő, egyre-másra hasítanak ki belőle a körülmények, a kompromisszumok, a tanult félelmek, a megalkuvás egy-egy fájdalmas darabot. A SzuperWMN-díj az emberségről szól. Arról az empátiáról és szolidaritásról, amit egyre nehezebb a gyakorlatban megélni és megvalósítani.

A SzuperWMN-díj a bátorságról szól. Arról, hogy a tetteiddel, a mondataiddal, az életeddel képviselsz valamit, ami az embertársaid létét, körülményeit jobbá teszi – adott esetben akár a saját jólléted, kényelmed, félelmeid, vagy épp az aktuális fősodor ellenében is. 

Mint minden évben, idén is két kategóriában osztjuk ki a SzuperWMN-díjat.

A civil kategóriára ti, az olvasók jelölhettetek arra érdemes nőket, és a jelölésekből a szerkesztőség választja majd ki a győztest. A civil jelöltjeinket egymás után mutatjuk majd be nektek a következő napokban. 

A közéleti kategória esetén ez a folyamat megfordul. A szerkesztőségi zsűri állította össze a shortlistet, és ti, az olvasók dönthetitek el, hogy a három döntős közül ki kapja meg az elismerést november 29-én a Müpában. A következőkben rövid ismertetőt olvashatsz a három jelöltünkről, a cikk végén pedig megtalálod a linket, amelyen leadhatod szavazatod. Egy ember egy IP-címről egy darab szavazatot adhat le. A szavazás titkos, az eredmény csak a díjátadó gálán derül ki.

A SzuperWMN-díj közéleti jelöltei 2018-ban:

Szalai Kriszta színművész

Kép forrása: Szalai Kriszta

Az ember, aki nem csak a fotelból beszél. Talán nincs is nála állhatatosabb képviselője az elesettek, különösképpen a hajlék nélküliek ügyének a magyar művészvilágban. Második éve játsszák az általa írt és rendezett Maradjunk annyiban című darabot, amelyet egy 27 éve egy hajléktalan nő, Lakatos Jutka sorsa ihletett. De Szalai Kriszta társadalmi szerepvállalása nem áll meg a színpadon. Sokkal inkább életforma ez, mint szerepvállalás. Tíz éve indította Kapcsolda nevű programját, amely a sérült gyerekek családjának segít, rendszeresen szervez gyűjtőakciókat hátrányos helyzetű családoknak, az említett darab színpadra vitele előtt pedig maga is az utcára költözött. Az előadás hatására sok-sok egyéni kezdeményezés is született: egy néző jóvoltából például munkalehetőséget kapott Jutka, vagy épp egy fogorvos segítségével új fogsort (Jutka korábban azért nem kapott munkát egy konyhán, mert nem volt foga). Az Utcáról lakásba mozgalomnak is segített Kriszta az egyik előadás bevételével a mobilházakra való gyűjtésben. A színésznő nem valamiféle romantikus szemüvegen keresztül szemléli a hajléktalanság helyzetét. Azt vallja, hogy az elesettek ügyében mindkét felet edukálni kellene; a többséget valódi empátiára tanítani, a hajlék nélkülieket pedig arra, hogy higgyék el: nem ezt érdemlik, képesek rá, hogy visszakerüljenek a munka világába. 

Székely Kriszta rendező

Fotó: Horváth Judit

A tavalyi Pride megnyitó beszéde óta melegségét a nagy nyilvánosság előtt is vállaló színházrendező, ahogy ő fogalmazott, „egy balerinából mászott ki” – utalva ezzel tízéves, izzadság és éhségérzet által meghatározott, elfojtással teli klasszikus balett múltjára. A totálisan nyílt önelfogadásig, és saját maga újrafogalmazásáig vezető útja hosszú volt és viszontagságos, de megkerülhetetlen. Ma Székely Kriszta egész lénye példa arra, hogy az ember csak akkor lehet boldog, „ha azt az utat járja, amit a szíve diktál, ha nem alkuszik meg, ha nem hazudja el saját magát. Ehhez melegnek sem kell lenni, csak kellően szigorúnak önmagunkhoz. Ebben a feladatban sokan elbukunk.”  De ő nemhogy nem bukott el, hanem minden egyes rendezésével – legyen szó a Katona József Színházban bemutatott, többszörösen díjnyertes Nóra - karácsony Helmeréknél című darabra, a szintén katonás Kaukázusi krétakörre, vagy a legutóbbi, az Operettszínházban megrendezett zseniális István, a királyra – bizonyítja, hogy egy hatásos állításhoz nem feltétlenül kell hangosbemondó, egy ügy hatékony képviseletéhez pedig szervezeti háttér. Székely Krisztát érzékenysége, higgadt aktivizmusa és bátor önfelvállalása teszi érdemessé e díjra. No meg ez a mondat: „Ez volt a célom, az álmom, hogy pusztán a létezésem és önmagam hétköznapi felvállalása, természetessége legyen annyira nyilvánvaló, hogy a coming out igénye, vagy valamiféle engedélykérés a téma érintését illetően fel se merüljön velem kapcsolatban. Következő távlati cél, hogy ez mindegy is legyen." 

Ürge-Vorsatz Diána klímakutató

Kép forrása: Ürge-Vorsatz Diána

Klímakutató, fizikus, a környezetvédelem ügyének egyik leghitelesebb és leginkább elhivatott képviselője Magyarországon. Két évtizede elképesztő energiával, és nem mellesleg, szívvel-lélekkel veti bele magát napjaink egyik legfontosabb globális ügyének képviseletébe. A Nobel-békedíjjal is kitüntetett ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének munkatársaként és a CEU kutatójaként nemcsak a munkahelyén és a közéletben, hanem a saját otthonában is konzekvensen képviseli a környezet- és klímavédelem ügyét. És nemcsak mondja, kutatja, hanem csinálja is. Ráadásul otthonában hét gyerekkel. Diána nemcsak a társadalmi- és gazdasági rendszeretek éghajlatra gyakorolt hatásait vizsgálja, hanem a megoldásokat is keresi és hirdeti. A klímaváltozás nyilvánvaló jelei – a folyamatosan melegedő vizek és levegő, az ökoszisztémák szemünk előtt zajló változása, fajok pusztulása, teljes országnyi területek veszélyeztetetté válása, stb. – megkérdőjelezhetetlenek, a legfrissebb klímajelentés szerint a Föld és lakói sokkal közelebb vannak a valódi katasztrófához, mint korábban gondoltuk. Ürge-Vorsatz Diána munkájára tehát soha nem volt még akkora szükség, mint most. 

Köszönjük, hogy végigolvastad három közéleti SzuperWMN-jelöltünk méltatását. Most pedig itt az ideje, hogy leadd a szavazatodat. Kérjük, KATTINTS IDE a szavazófelületért.

A tavalyi díjátadóról, győztesekről ITT olvashatsz.

A SzuperWMN-díj névadó támogatója idén is a Volkswagen Magyarország.