Ahol reptéri hangárban és templomban is megfér a divatbemutató – a Koppenhágai Divathéten jártunk

–

Ha kilépek, mintha egy tengerparti kávézó teraszán szippantanám be a sós levegőt, ha bennmaradok, mintha a világ legkúlabb technobulijába csöppentem volna. Valahogy így sűríteném egy mondatba a Koppenhágai Divathét-életérzést, ami legalább annyira elválaszthatatlan Dánia jellegzetes hangulatától, mint a szervezők professzionalizmusától és szigorú keretrendszerétől. A dán főváros külön megérne egy cikket – egy percig sem tagadom az elfogultságom, az egyik kedvenc helyemről van szó –, ez az írás azonban most csak részben tartalmaz úti beszámolót.

Látogatásom célja ugyanis ezúttal nem a városnézés volt, hanem a Koppenhágai Divathét, ami nem mellesleg az elsők között vezette be a fenntarthatósági követelményrendszert.

Aki valaha olvasott jelentést a divatipar környezetszennyező mivoltáról, pontosan tudja, milyen sokat jelent ez. Csak hogy néhány adatot említsek a horrortények közül: a bolygó második legkörnyezettszennyezőbb iparága évi 93 milliárd köbméter vízfogyasztásért, a tengeri mikroműanyagok kb. 35 százalékáért, nagyjából évi 92 millió tonna hulladékért, és az üvegházhatású gázok közel 10 százalékáért felel, így a felelősségteljesebb fogyasztói (és gyártói) attitűd szükséges lépés lenne globális szinten. Hogy mit tesz ennek érdekében a Koppenhágai Divathét? A dán fővárosban kizárólag olyan márka léphet kifutóra, ami szigorú követelményrendszernek felel meg, beleértve, hogy a tervezők fenntartható stratégiát követnek, ruháik körforgásos tervezésben, etikus munkakörülmények között készülnek, és az alapanyagok forrása is ellenőrzött. 

Az ötnapos divathét során közel 60 márka lépett színpadra, és a programhoz kerekasztal-beszélgetések, workshopok is csatlakoztak. Amellett, hogy a streetweartől a haute couture-ig tényleg minden műfaj képviseltette magát – magyarán: a megfizethető és hétköznapi viselettől kezdve a műalkotásnak számító darabokig –, a szervezők az edukációra is nagy hangsúlyt fektettek.

Sajnos az öt napból nekem csak egy sajtóvacsorát és két show-t volt lehetőségem élvezni – ám már ezek, önmagukban is életre szóló élményt jelentettek nemcsak nekem, de a gardróbom számára is. Íme néhány gondolat, amit magammal hoztam onnan:

1. Bármiből lehet ruha. Bármiből lehet kifutó.

Hogy képzelsz el egy divatbemutatót? Ha a mainstream ábrázolásból indulsz ki, és a lelki szemeid előtt egy villódzó vakuk és ledek közé varázsolt kifutó, rajta 2 méter magas, beesett arcú modellek és milliós ruhák jelennének meg, bátran ints búcsút a képnek. Oké, persze, az elmúlt években szerencsére egyre több márka dönt formabontó megoldások és diverz modellcsapat mellett, a svéd tervezőpáros, a Rave Review azonban ezt is új szintre emelte. A bemutatójukat egy monumentális, hófehér templomban, a Nikolaj Kunsthalban tartották meg (utólag megtudtam, hogy ma már főként galériaként üzemel a hely), aminek egyetlen dekorációja maga a hely atmoszférája volt.

A márka modelljei a fehérre mázolt padok között vonulva mutatták be a ’26-os tavasz/nyári kollekció darabjait, amik az újrahasznosítás jegyében, kizárólag régi, már használaton kívüli lakástextíliákból álltak.

Bár a textíliák pontos eredetét nem ismerem, a virágos, főként fehérben pompázó szettekből függönyökre, terítőkre, lepedőkre asszociáltam – ezek pedig izgalmas módon, félig kritikusan, félig bájjal reflektáltak a hagyományok, a nemi szerepek és az időtlen szépség témakörére is. Bár a társadalmi inkluzivitás szerencsére egyre inkább magától értetődőnek számít a kifutókon – és Koppenhágában követelmény is –, nem tudok szó nélkül elmenni a brigád sokszínűsége mellett sem. A szetteket a legkülönbözőbb testalkatú, magasságú, korú, bőrszínű és nemű modellek mutatták be – sőt, még kerekesszékes személy is gurult el előttünk.

2. A divat az orrod előtt van, csak le kell hajolnod érte

Bár nagyon tetszett a Rave Review show-ja, ha szabad ilyet mondani, a The Reclaimed Collection bemutatóját még jobban vártam. A Perwoll divatigazgatója és fenntarthatósági stylistja (igen, ilyen van!) Victoria Lee ugyanis egy olyan helyről gyűjtött hozzá matériát, ahonnan aztán senki sem számít divatra. Ha újrahasznosításról esik szó, nekem speciel a second hand vagy a műanyagszemét-cipők jutnak eszembe, holott textilhulladék az élet minden területén keletkezik. Többek között a reptereken is – ahol

évi több mint 36 millió bőröndöt hagynak el utasok, és ebből közel 1,8 millióért soha, értsd: SOHA nem megy el végül a tulajdonosuk. Hogy ez mit jelent a környezetvédelem nyelvére lefordítva? Nagyjából 27 millió olyan ruhaneműt, ami úgy végzi a szemétdombokon, hogy valójában bőven hordható lett volna még.

Victoria Lee a The Reclaimed Collectionhöz ezekből válogatott fekete, bézs és fehér darabokat, amiket alapos kurálás és feljavítás után egy régi reptéri hangárban mutattak be. A helyszín már önmagában megért egy misét: a jól ismert reptéri hangosbemondó újra és újra bemondta, hogy ne hagyjuk őrizetlenül a csomagjainkat, reptéri járatjelző tábla mutatta a programtervet, benn pedig táskabiléta-készítő, valamint parfümkészítő workshopon is részt vehettek az érdeklődők. Hozzáteszem: a helyszín maga volt a földi paradicsom az influenszerek és tartalomgyártók számára. Minden négyzetcentit úgy terveztek meg ugyanis, hogy pavlovi reflexként szelfizzen előtte a digitális érában szocializálódott ember – és még ha ez elsőre kicsit disszonáns élményt is keltett, jó érzés volt belegondolni, hogy a tartalmak mind egy fontos ügyre irányítják majd a követők figyelmét.

3. A fenntarthatóság nem ott kezdődik, hogy mit viselsz…

…hanem ott, hogy milyen kapcsolatot alakítasz ki a ruhadarabbal, amit kiválasztasz. Ez talán az egyik legfontosabb gondolat, amit magammal hoztam Victoria Lee-től, aki a bőröndkollekciót nem csupán kurálta, de egyben újrafelhasználhatóvá tette. A Perwoll ugyanis azért kapcsolódott be ebbe a vállalásba, hogy rámutasson:

ha megfelelő minőségű tisztítószerekkel, az előírásnak megfelelően, a textília igényeihez mérten ápolunk és kezelünk egy ruhát, azzal akár hosszú évekkel meghosszabbíthatjuk az élettartamát. Igen, még akkor is, ha alapvetően fast fashion darabokról van szó.

A fenntarthatóságot ugyanis nem csak úgy érhetjük el, hogy kizárólag hipermárkás kollekciókra költünk. Ha valaki ezt nem engedheti meg magának, vagy szimplán beleszeret a fast fashionbe, még mindig rengeteg dolgot megtehet azért, hogy csökkentse az ökolábnyomát a felesleges felhalmozás helyett. És bár én személy szerint rajongok a színekért és izgalmas darabokért, meg kell hagyni, hogy Lee a kollekció színeivel is aláhúzott egy fontos szempontot: ha olyan darabokat választunk, amik a lehető legtöbb módon kombinálhatók, kihasználhatók, és nem lógnak érintetlenül a gardróbban évekig, máris jó üzletet csináltunk. És bár ezt meg lehet tenni egy papagáj árnyalataiban is, a fekete-bézs-fehér vonallal tagadhatatlanul nehéz mellélőni.

4. A város struktúrája rámutat a divathét jellegére

Oké, oké, ígértem, hogy nem csinálok Koppenhága-rajongó cikket a beszámolómból, de pár szót hadd ejtsek mégiscsak a városról. Hisz egy olyan helyen, ami társadalmi berendezkedésével, infrastruktúrájával, politikai és gazdasági intézkedéseivel is egy lassabb, fenntarthatóbb, élhetőbb élet mellett teszi le voksát, értelemszerűen a fogyasztói szokásokba is könnyebb lesz tudatosságot csempészni. Nem gondolnám, hogy minden dán megfordul a divathéten, abban azonban biztos vagyok, hogy az ott képviselt értékek senki számára sem ismeretlenek itt.

A skandináv letisztultság és hangulat, a minimalizmus és az innováció ötvözése mellett ugyanis a teljes ország mentalitását formálja a „nyugalom művészete”, a „hygge”, aminek ugyanúgy része a nyitottság és a nyugalom, mint az egyszerűséghez és letisztultsághoz való vonzódás.

Hogy mit jelent ez a mindennapok szintjén? Reggeli kocogást, kevés autót, sok zöldterületet. Hogy mit jelent ez a divat szintjén? Funkcionális, jól kihasználható, időtálló ruhadarabokat. Nem nehéz fejben összekombinálni a kettőt.

5. A fenntarthatóság része a terek kihasználása is

Bár fenntarthatóság alatt most elsősorban a kollekciók előállítási módjáról és alapanyagairól beszélünk, ha kizoomolunk picit a képből, van itt még valami: ez pedig a kihasználtság kérdése, ami nagyban érinti az egyébként üresen álló, vagy alig használt épületeket is. A Koppenhágai Divathét ezügyben is az élen járt.

A templom és a reptéri hangár választása nemcsak ötletes és kúl megoldás, de egyben az építészet környezeti terhét is csökkenti: minél többször telik meg ugyanis élettel egy kihasználatlan, vagy ritkán kihasznált tér, annál kevésbé nevezhető feleslegesnek a területen elfoglalt helye.

Ráadásul, nem csak ez a két helyszín volt rendhagyó választás a divathéten: bár oda sajnos nem jutottam el, volt már bemutatójuk focipályán, különböző szabadtéri kertekben, ipari csarnokokban és gyárépületekben is – amik már szokatlan jellegükből kifolyólag is felérnek egy gondosan dekorált térrel.

Takács Dalma