„Bármit is érzek, képes vagyok a zene nyelvén lejegyezni” – Quincy Jones bámulatos életműve
91 éves korában elhunyt a zeneipar egyik legkiemelkedőbb alakja
Kilencvenegy esztendős korában elhunyt a XX. század egyik legkiemelkedőbb zenei alakja, Quincy Jones. Egy ekkora jelentőségű karriert aligha lehetséges összefoglalni egyetlen cikkben – de még ahhoz is több könyv volna szükséges, hogy pontosan átlássuk, mennyire nem udvarias túlzás a „legkiemelkedőbbek egyike”. Élelmet keresve lógott be bátyjával egy ifjúsági házba kisgyerekként, ott találkozott először hangszerrel (egy spinéttel), ez pedig megpecsételte a sorsát. Jazztrombitás lett, később producerként, zeneszerzőként és hangszerelőként is kiemelkedőt nyújtott. Az iparági pletykák szerint egy időben 19 (!) mobiltelefonja volt, minden projektjéhez/magánéleti célra egy-egy, ezeket cipelték utána a testőrei. Most talán úgy tűnhet, nemigen volt közöd Quincy Jones munkásságához, de ha elolvasod az alábbi cikket, valószínűleg rájössz, hogy tévedtél. Csepelyi Adrienn írása.
–
Díjözön
Mondják, a számok nem hazudnak – és ez Quincy Jones karrierjét illetően minden bizonnyal így is van.
Beyoncé (32) és a legendás karmester, Sir Solti György (31) után, Quincy Jones kapta a legtöbb Grammyt: 80 jelölésből 28-at váltott díjra. Különösen lefegyverző, hogy mindezeket több műfajban kapta: a jazztől a popzenéig.
1995-ben bekerült abba a szűk körbe, amelynek tagjai megkapták a Grammy Legends Awardot a zeneiparban betöltött páratlan szerepükért. Mindösszesen 15 tagja van az elitklubnak: Smokey Robinson, Willie Nelson, Andrew Lloyd Webber, Liza Minnelli, Aretha Franklin, Billy Joel, Johnny Cash, Quincy Jones, Barbra Streisand, Michael Jackson, Curtis Mayfield, Frank Sinatra, Luciano Pavarotti, Elton John és – eddigi egyetlen zenekarként – a Bee Gees. Quincy Jones annyi díszdoktori címet kapott, hogy felsorolni is nehéz: a Harvard, a Princeton, a Juilliard, a New England Konzervatórium, és a Berklee is kitüntette, hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsük.
Q mindenhol ott van
No de ha valaki nem hisz a számoknak, annak hoztam néhány másféle számot: dalt. Quincy Jones zeneszerzőként és producerként is legendás volt, és sokan valószínűleg nincsenek is feltétlenül tisztában azzal, mennyi mindent hallgatnak, ami az ő nevéhez köthető.
Egyrészt: Austin Powers-rajongók, szevasztok: az 1962-es film főcímdala az ő Soul Bossa Nova című szerzeménye. Másrészt: Quincy Jones dalai (akár sajátok, akár mások számára szerzettek) a hangminta alapú zenei műfajok rendkívül fontos forrásai immár évtizedek óta. Csak az érdekesség kedvéért mutatok néhány Quincy Jones-szerzeményt, és (természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen számonként több száz felhasználásról is szó lehet) olyan dalokat, amelyekben az adott dal egy-egy hangmintája szerepel. Érdemes megnézni, hányféle műfajban bukkannak fel a hangmintái:
Summer in the City (feat. Valeria Simpson)
- LL Cool J – Diggy Down
- Big Sean feat. Eminem – No Favors
- Massive Attack – Exchange
Billie Jean (Michael Jackson)
- Aaliyah feat. Slick Rick – Got to Give It Up
- Cee-Lo Green – Bright Lights Bigger City
Thriller (Michael Jackson)
- The Prodigy – The Way It Is
- A Tribe Called Quest – The Space Program
- N.W.A – 100 Miles and Runnin'
- Flying Lotus – Riot
- Public Enemy – 911 Is a Joke
- Boney M. & Bobby Farrell feat. The School Rebels – Happy Song
Michael Jackson: Bad/Thriller/Off The Wall
Michael Jacksonnal a The Wiz című Broadway-musical (az Óz, a nagy varázsló parafrázisa) filmváltozatának munkálatai során találkozott 1978-ban. A Sidney Lumet által rendezett mozinak Jones lett a zenei supervisora, s bár kimondottan izgalmas volt a produkció, egyértelműen Michael Jackson három ikonikus, a könnyűzene történetét (de valójában a divatot és a tánc világát egyaránt) meghatározó albuma lett a legfontosabb hozadéka.
Az Off The Wall – Jackson ötödik szólólemeze, az első az Epic Recordsnál a Motown-korszak után – 1979-ben jelent meg. A Jackson5 és a Motown-hangzás után az előadó egy csapásra a popvilág trónörökösévé vált – az 1982-es Thriller című albummal pedig királlyá is koronázták. A Thriller címadó dalának videóklipjét a horror-specialista John Landis rendezte, megalkotva minden idők egyik legfontosabb audiovizuális hivatkozási pontját a könnyűzenében. Mind monumentális volta, mind a sminkek-jelmezek és a koreográfia olyasvalami, ami máig viszonyítási alapul szolgál a videóklip műfaját tekintve.
A harmadik, Quincy Jones által menedzselt Michael Jackson-album az 1987-es „Bad” volt, amely öt(!) listavezető dalt tartalmazott: „I Just Can't Stop Loving You, Bad, The Way You Make Me Feel, Man in the Mirror és Dirty Diana”. A hozzá kapcsolódó koncertsorozat a ’80-as évek legnagyobb bevételét generáló turnéja volt.
A páros együttműködése három lemez után véget ért – és vélhetően nem volt teljesen feszültségmentes sem a közös munka, sem az elválás. Az ezredforduló után Jones adott néhány nagy port kavaró interjút, amelyekben Michael Jackson állítólagos zenei nyúlásairól és hazugságairól is említést tett (például azt, hogy a plasztikai beavatkozásait betegsége miatt volt szükséges elvégezni rajta), ami arra engedett következtetni, hogy viszonyuk nem rendeződött Jackson haláláig. Az viszont teljesen egyértelmű, hogy e három lemez ott van a XX. század legfontosabb könnyűzenei alkotásai között – a Thriller pedig minden idők legnagyobb példányszámban elkelt lemeze.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egyenjogúsági törekvések
Miután első feleségét évekig nem tudta elvenni a hatályos törvények miatt (Jones mindhárom felesége fehér volt), nem csoda, hogy a rasszizmus elleni harc mindig is fontos volt Quincy Jones számára.
Nyilatkozataiból és önéletírásából tudjuk, hogy a hatvanas években, immár sikeres zenészként számos helyre nem akarták beengedni Las Vegasban – barátja és alkotótársa, Frank Sinatra ráhatása kellett ahhoz, hogy egyenrangú félként kezeljék.
1964-ben ő lett a Mercury Records kiadóvállalat alelnöke – egyben az első afroamerikai alelnök egy fehérek tulajdonában lévő lemezcégnél. Elhíresült mondása szerint azért nem dolgozott Elvisszel, mert a legenda rasszista volt.
Noha saját bevallása szerint is felfoghatatlan, mennyi hűtlenséget engedett meg magának a feleségeivel szemben (önéletrajzi könyvében maga is nevetségesnek nevezi, hogy akadt, amikor tucatnyi nővel randizott párhuzamosan, közöttük nem egy hírességgel), a nők társadalmi státuszáért, egyenjogúságáért mindig kiállt épp úgy, mint a fekete egyenjogúságért.
„A nőknek elb@szott dolgokkal kellett megküzdeniük. Nők és fekete testvérek – mindannyian az üvegplafon ellen harcolunk.”
És még annyi minden…
De tényleg szinte csak címszavakban:
- ő volt a We Are The World kitalálója, szervezője, producere, mindene – kizárólag Marvin Gaye és Stevie Wonder meglátásait volt hajlandó figyelembe venni az alkotómunka során a jótékonysági akció 46 szupersztár résztvevője közül
- ő volt a Kaliforniába jöttem (The Fresh Price of Bel-Air) című sikersorozat producere – ebben tűnt fel Will Smith, aki a zeneiparba is „átlátogatott” amellett, hogy mozisztár lett
- interjúalanyként valóságos időzített bombának számított, simán kijelentette, hogy a Beatles tagjai a világ legborzasztóbb zenészei, vagy hogy Cindy Lauper nyaklánca miatt idegbajt kapott a We Are The World felvételei során, mert állandóan belecsörögtek a mikrofonba
- számos film zenéjét szerezte Spielberg Bíborszínjétől Richard Brooks Hidegvérrel-adaptációján át az A szökésig vagy a Gregory Peck főszereplésével készült Káprázatig
-
15 volt, amikor odaadta egy koncert után Lionel Hamptonnak az egyik szerzeményét – aki fel is vette azonnal a zenekarába. Másnap Hampton felesége és menedzsere, Gladys, felmondott neki, és visszaküldte az iskolába – ám érettségi után azonnal bandatag lett
- Sinatra, Count Basie, Dizzy Gillespie, Dinah Washington, Ella Fitzgerald, Ray Charles – csak néhányan azok közül, akiknek Quincy Jones dalokat írt/hangszerelt, producerként dolgozott benne, vagy akár jazztrombitásként közreműködött a lemezeiken
Szókimondó, kemény ember volt, aki ugyanakkor elképesztő szociális képességekkel rendelkezett, és önmagában sem tűrte például a lustaságot (nyilván ezért is ez a grandiózus életmű). Amikor a Vulture magazin néhány éve megkérdezte, mire a legbüszkébb zeneileg, azt felelte:
„Bármit is érzek, képes vagyok a zene nyelvén lejegyezni. Nem sok ember képes erre. El tudom érni, hogy egy zenekar úgy játsszon, ahogyan egy énekes énekel. Erről szól a hangszerelés, és ez egy nagyszerű képességem. Semmilyen szarságért nem cserélném el!”
Ebben a válaszban benne van ő maga minden zsenialitásával és ellentmondásával. Nélküle ma sem a zene, sem a zeneipar nem az lenne, ami – más kérdés, hogy ő maga néhány éve azt mondta: a zeneipar halott. Valószínűleg arra is lenne egy epés megjegyzése, hogy most már sajnos ő is távozott az élők sorából – művei, hatása, zenei látásmódja azonban örök.
„Ha elkezdtél valamit, addig csináld, míg nem végeztél” – mondta egyszer. És tartotta is magát ehhez.