Találomra, kizárásos alapon esett a választásom a dánok fővárosára. Még májusban jött a korszakalkotóan zseniális (legalábbis én szeretem így nevezni) ötletem, hogy az öcsém október végén esedékes, tizennyolcadik szülinapjára a manapság amúgy is menő élményajándékot, jelesül egy külföldi utazást kapjon a családtól.

Mivel úgyis „végtelenül ráértem” államvizsgára készülés közben, végigböngésztem a fapados légitársaságok összes európai úti célját, hogy a kiválasztott időpontban hova megy megfizethető áron repülőgép. Olyan várost kerestem, ami egy hétvége alatt nagyjából felfedezhető, de nem üdülőváros, ahová csak bikinivel ajánlatos menni – így maradt a lehetőségek közül a végén Koppenhága.

Mint ötletgazda, önjelöltem magam útitársnak, így lett ez a három nap az eddigi legjobb tesós programunk, amit nehéz lesz ugyan, de majd igyekszünk überelni.

Ketten, világgá

Nem mondom, hogy nem izgultunk, hiszen ilyen messzire még sosem utaztunk az öcsémmel. Én pedig sokszorosan be voltam sózva, hiszen május óta őriztem a titkot, a meglepit, ami valljuk be, nem könnyű feladat. De sikeresen tartottam a számat, nagy volt a meglepetés, és nyolc hónapnyi, illetve Ákosnak csak nyolcnapnyi várakozás után neki is vágtunk a messzi északnak.

Kora reggel landoltunk, így hamar nyakunkba vehettük a dán fővárost. Nem hagyhattuk ki a képeslaphelyszíneket, így kezdtük a híres, színes házakkal övezett Nyhavn kikötőnél, majd folytattuk a Kis hableány szobrával. Körbejártuk a csillag alakú szigetet, gyönyörködtünk a főtéren lévő városházában, majd adva az életérzésnek, beültünk egy hangulatos cukrászdába, hogy a melegben kávé formájában döntsünk magunkba némi életet. I-MÁD-TUK!

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Egyedül a Tivoli, Európa legrégebbi vidámparkja volt zárva ottlétünk alatt, úgyhogy nincs mese, vissza kell menni megnézni!

Az egyetlen negatívum, ami szóba jöhet Koppenhágával kapcsolatban: a nagyon magas árak

Európai viszonylatban is drága hely a dán főváros, bár gondolom, a helyi keresetekkel összhangban van a kétezer forintos panini és a nyolcszáz forintos, félliteres üdítő.

Nekünk nem esett nehezünkre gyorsan a nyakára hágni a zsebpénznek, pedig nem dőzsöltünk, egyszerűen minden nagyon sokba került. Nyolcezer forintot fizettünk két gofriért és két kávéért egy teljesen átlagos, olcsónak mondható helyen. Viccelődtünk is Ákossal, hogy az itthoni fesztiválok és a nemsokára esedékes karácsonyi vásárok nem drágák, csak dán árakon kínálják a portékákat.

„Azta, ezt így is lehet?”

A drágaság ellenére a fenti mondat kábé napjában kilencvenezerszer hagyta el a szánkat, annyira sokkolt minket az a rendezett már-már tökéletesség, ahogy Koppenhágában zajlik az élet. Kezdjük azzal, hogy tényleg mindenki folyékonyan beszél angolul, ráadásul iszonyatosan kedvesek és udvariasak.

Például a reptérről a városba vezető, helyi 100E busz sofőrje többször odajött szólni nekünk, hogy az útfelújítás miatt lezárt buszmegállóba nem tud beállni, ezért eggyel előbb kell majd leszállnunk, majd a sikeres művelet után még mosolyogva integetett is nekünk, ahogy továbbgurult.

Ez jellemzi amúgy a helyi hozzáállást, egyetlen boltba sem tudtunk úgy bemenni, akár csak körülnézni, hogy távozásunkkor ne kívántak volna kellemes napot.

Leírni nehéz, inkább meg kell tapasztalni azt, ahogy a városban sétálva elönti az embert az érzés: minden a helyén van.

Átgondolt, könnyen betartható rendszer szerint működik ez a világváros, az ebből fakadó kiegyensúlyozottság pedig szinte süt a helyiekről. A nyugalom ránk is átragadt, ránk fért, főleg azok után, hogy az indulásunk előtti napon bénult meg Budapest a török elnök látogatása miatt. Koppenhága megadta nekünk a várva várt felüdülést.

Koppenhága inverze: Christiania, a szabad város

Ez a városrész város a városban, tökéletesen ellentéte amúgy mindannak, ami Koppenhága.

Christiania valamikor katonai erőd volt, amit a hetvenes években foglaltak el a hippik, és azóta egyfajta kommunaként tekintenek rá a helyiek. Az itt élő kábé ezer ember saját szabályok szerint él, ezt pedig – nem szívesen ugyan, de – a dán hatalom is elfogadja. Christiania egyik fő ismérve, hogy itt nagyjából mindent szabad, kivéve futni, fényképezni, kemény drogokat használni és golyóálló mellényt viselni. E felsorolásból pedig a hangsúly most a kemény drogokon van, ugyanis a fű illegális Dániában, itt mégis szívhat az, akinek ehhez van kedve. A főtérnek nevezhető placcon legalább harminc ember árulta nyíltan, asztalra kidobva a cuccot.

Sőt, az egyik árusnak akkora joint volt a szájában, hogy első pillantásra azt hittem, szivarozik. Tévedtem. Mindezt vasárnap fél tizenkettőkor. Így már talán érthető, miért tilos fényképezni.

Maga a városrész eléggé lepukkant, mégis hangulatos, graffitikkel díszített házakkal teli környék, ahol amúgy egy percig nem éreztük magunkat veszélyben. Christiania régóta a turisták egyik kedvenc látványossága, ami a helyieknek is kedvez, hiszen sokan kézművesként dolgoznak és árulják termékeiket.

Annak, aki nem riad meg attól, hogy minden második ember füves cigivel a szájában mászkál, és szereti a budapesti romkocsmák hangulatát, kihagyhatatlan látni- és tapasztalnivaló Christiania!

Bicikli bicikli hátán

Talán nem mondok újdonságot, hiszen Koppenhága messze földön híres arról, hogy a helyiek fő közlekedési eszköze a bringa. Esőben, hóban és fagyban is bicajjal járnak az emberek, ez pedig két dolognak köszönhető: az egész várost átszövő bicikliutaknak és a borsosabb árú tömegközlekedésnek. És bár azt olvastam, hogy a helyi árakhoz képest olcsó a metrójegy, nekünk azért igencsak felszaladt a szemöldökünk az ezerkétszáz forintos jegyár láttán, így végül mi is kétkerekűre pattantunk.

Rengeteg bringakölcsönző elérhető a turisták számára, ami jóval olcsóbb, mint buszra szállni. Ja, és nem mellesleg, sokkal hangulatosabb is. Mi az itthoni Bubira hasonlító bicókölcsönzést választottuk, miszerint A pontban felvettük, majd B pontban leraktuk a cangát. Mindezt egy app segítségével abszolváltuk, ami az út végén levonta a bankkártyánkról a költséget. Egyszerű és nagyszerű megoldás, főleg, hogy a kormánynál egy gumírozott részhez erősíthettük a telefonunkat, így a GPS-t követve pillanatok alatt eljutottunk a következő úti célunkig.

Koppenhága maga a hygge

Mielőtt nekivágtunk volna a nagy utazásnak, sok cikket, ajánlót olvastam és videót néztem, hogy hol és mit érdemes csinálni Koppenhágában, milyen trükkök és praktikák lehetnek segítségünkre ez alatt a három nap alatt.

A videók között volt egy olyan is, amiben egy vlogger arra panaszkodik, hogy nem találta meg a hyggét (ejtsd: hügge) a városban, hiába kereste. (A hygge a dánok kifejezése arra az életérzésre, ami mindenkinek kicsit más, de a lényege, hogy azokat a pillanatokat nevezik így, amikor nyugodt és boldog vagy.) Ez végig ott visszhangzott a fejemben, és én nem ezért mentem ugyan, de az első pillanatban megtaláltam a hyggét.

Ugyanis – szerintem – Koppenhága maga a hygge.

Egy nagyváros, ami nem zsúfolt, rendezett, minden úgy működik, ahogy azt eltervezték, pezseg, de mégis nyugodt, békés hely, ahol már tényleg csak hab a tortán, ha forralt borral a kezedben sétálsz végig a híres kikötőben, vagy behúzódsz egy kávézóba egy sütire.

Nekünk ez a hygge, és ez Koppenhága. Csodálatos hely, ahová mindenkinek el kéne jutnia legalább egyszer, hiszen elmesélve nem ugyanaz, mint átélve.

És nekem már megadatott ugyan az alkalom, de remélem, nem ez volt az utolsó!

Ami meg a tesós világjárást illeti: igazi csapatépítő volt ez a három nap, olyannyira, hogy a hazafelé úton már a következő kalandunk helyszínét tervezgettük. Szóval, ha tehetitek, utazzatok ti is a tesótokkal, semmihez sem fogható élmény!

Dián Dóri

A képek a szerző tulajdonában vannak