A hoboszexuálisok szexszel és szép szavakkal fizetnek a lakhatásért

–

„Férfi saját lakás nélkül szóba sem jöhet!”

– mondta a nő, és farkasszemet néztünk.

25 évvel ezelőtt történt ez, amikor is egy női magazin társkereső rovatát szerkesztettem – senki más nem szerette volna a szerkesztőségben a feladatot, úgyhogy rásózták a lelkes pályakezdőre. Kemény munka volt: minden héten találnom kellett öt embert, aki névvel, fényképpel vállalja egy nagy példányszámú lapban, hogy párt keres. Ráadásul mindegyikükkel személyes találkozók során interjúznom is kellett, hogy megismerjem, és aztán egy-két bekezdésben összefoglaljam az élettörténetük aktuális fejezetét, valamint ellenőrizzem egyúttal, hogy valós személyek, nem csalók.

A jelentkezők többsége középkorú nő volt. Élénken emlékszem arra az asszonyra, aki a fenti mondatot az asztalra vetette. Hosszan beszélt arról, mennyire nehéz a helyzete párkapcsolati téren. Elvált, a gyerekei már felnőttek, és nagyon vágyott egy szép újrakezdésre valaki kézét fogva. Megdöbbentett, hogy a beszélgetésünk elején leszögezte: csakis olyan férfi jöhet szóba, aki lakással bír. Húszéves voltam akkor, és csak pislogtam. Nem hangzott túl romantikusnak ez a kijelentés, pedig ő pont a romantikát kereste a világban. Nem értettem, miért ez a legfontosabb kritérium számára. Látva a zavaromat elmagyarázta, mi az a csapda, amit ily módon szeretne elkerülni.

Ötvenéves korára stabil egzisztenciát teremtett maga köré. Szép lakása, autója volt, jó állása, a szabadságát mindig egzotikus nyaralóhelyeken töltötte. Szép volt, okos, művelt és érzékeny, mégis attól tartott, hogy valaki csak azért kezd vele, hogy „beleüljön a készbe”.

Úgy vélte, ő tökéletes jelölt lehet a csalóknak, a „lúzereknek” illetve a „váláskárosultaknak” – tapasztalata szerint sok kortársát „tették ki” otthonról egy bőrönddel. Félt, hogy átverik.

Nem tudom, hogy talált-e végül megfelelő párt (az „utánkövetés” nem volt célunk a lapnál), vagy egyedül öregedett meg végül – remélem, nem. De most, hogy én is ahhoz a bivalyerős, mégis oly törékeny korosztályhoz tartozom immár, amelyhez ő akkoriban, jobban megértem a félelmét. És ismerek egy ehhez kapcsolódó kifejezést is, amit akkoriban még nem használtunk Magyarországon.

A hoboszexuális ember    

Ő egy olyan valaki, aki elsősorban lakhatási okokból lép másokkal kapcsolatba. A szeretet helyett az anyagi biztonság és a lakbér-, illetve rezsimenetesség az elsődleges számára (persze nem kizárt, hogy érzelmileg is kötődik). Nagy különbségek lehetnek a „kategórián” belül persze, minden történet más, tudjuk, a hasonlóságok dacára.

Vannak a feketeöves „hobók”, akik gyorsan beköltöznek valamilyen ürüggyel – például „váratlanul felmondták az albérletüket”, és amíg, nem találnak másikat, ideiglenes elszállásolást kérnek, aztán ottragadnak. Olyan történetet is hallani, olvasni, hogy miután az új partner befogadta őket, nemcsak, hogy nem járulnak hozzá a költségekhez, de még vendégként is viselkednek a továbbiakban, azaz nem segítenek a háztartási teendőkben sem.

Előfordul, hogy ha megpróbálják figyelmeztetni őket ennek a visszásságára, akkor az addigi nyájas kedvesség helyett agresszívan vagy manipulatívan reagálnak. Sőt, megesik, hogy csak jogi úton, kilakoltatás révén sikerül áldozataiknak megszabadulni tőlük.

A jelenség persze nem új: korábban is voltak emberek, akik a társkeresést lakhatási stratégiaként használták. A fogalom az 1970-es évek végén vált ismertté az amerikai randikultúrában, amikor egyre több ember kezdett vadászni lakással bíró egyedülállókra a bárokban és éjszakai szórakozóhelyeken – később az online társkeresőkön. A kifejezés az utóbbi időben újra népszerű lett, főként a TikTok, YouTube és Instagram platformokon megjelenő tartalmak révén, ahol felhasználók személyes tapasztalatokat osztanak meg arról, hogyan éltek vissza a bizalmukkal az érdekvezérelt partnerek.  

Melanie Hamlett újságíró–podcaster saját tapasztalatait és felismeréseit osztotta meg virálissá vált YouTube-videóiban. Szerinte sok hoboszexuális szabad szellemnek álcázva magát használja ki a partnerét.

A hoboszexuális jelenségről G. L. Williams is részletesen ír a A Hobosexual You May Know: Stories of a Social Predator (Egy hoboszexuális, akit talán ismersz – történetek egy társas ragadozóról) című könyvében. Williams definíciója szerint a hoboszexuális ember „hazugságokkal, intimitással és orgazmussal manipulál egy nőt – kizárólag azért, hogy lakhatáshoz jusson.” (Williams elsősorban férfiakhoz köti a jelenséget, de nyilvánvaló, hogy fordított szereposztásban is működhet a játszma, és működik is.)  

Hogyan ismerjük fel?

Fenti szerzők szerint a hoboszexuálisokra jellemző, hogy nincs állandó lakcímük, a holmijukat garázsban vagy másoknál tárolják. Szinte soha nem mennek haza – ezt persze gyengéd érzéseikkel magyarázzák –, és már az első hetekben az új partnernél alszanak. A szép szavak, ígéretek mesterei, de aztán valahogy úgy alakul, hogy a hétköznapokban nem fizetnek rezsit, nem főznek, nem takarítanak. Gyakran hivatkoznak kreatív alkotói vagy alkalmi munkákra, „szabadúszók”, „vállalkozók”, és a munkájuk elmondásuk szerint rengeteg idejüket emészti fel. Szerintük kizsákmányolják őket mások, de a valóság az, hogy csak sodródnak, igazi egzisztenciával nem rendelkeznek. Ha a partner zúgolódni kezd, és túlságosan kényelmetlenné válik a helyzet, továbblépnek, gyakran újabb menedéket keresve. (És a volt partner szempontjából még ez a szerencsésebb forgatókönyv.)

Párkapcsolataik sorozatosan kudarccal végződnek, előbb-utóbb kirakják őket. Jellemző lehet még rájuk a párhuzamos kapcsolatok fenntartása is: egyik nő vagy férfi a lakhatást biztosítja, a másik a kölcsönautót, a harmadik talán a szenvedélyt vagy az anyagi támogatást.

A pszichológia a jelenség mögött

A hoboszexuális viselkedés mögött gyakran nárcisztikus énkép, érzelmi éretlenség és tanult tehetetlenség áll – annyira hozzászoktak ahhoz, hogy mások gondoskodnak róluk, hogy sosem váltak önállóvá. Kedvelik a „love bombing" manipulációs technikát, azaz ajnározással, hízelgéssel fizetnek a befogadásért. Eleinte legalábbis elárasztják partnereiket figyelemmel és kedvességgel, hogy elaltassák az éberséget, majd a fegyverként használt alkalmatlansággal rájuk tolják az összes feladatot – ezzel azt az érzést keltve bennük, hogy mentőangyalok. Számukra a kapcsolat eszköz, nem kötődés.

Sokuknál megfigyelhető az önbizalomhiány és a közelségtől való félelem. Ez gyakran arra sarkallja őket, hogy inkább önérdekű, manipulatív stratégiákat alkalmazzanak, semmint hogy valódi intimitásba bocsátkozzanak.

Az ilyen emberek gyakran olyan partnereket keresnek, akik stabil életkörülményekkel, erős gondoskodási készséggel és alacsony önértékeléssel rendelkeznek– olyan biztonságos háttérrel, amit megteremteni ők maguk nem képesek. A cél: beszivárogni ebbe a stabilitásba, és élősködni a másikon.

Megfigyelhető, hogy azok, akik nemrég estek át traumán vagy veszteségen, fokozottan ki vannak téve ezeknek a manipulatív kapcsolatoknak. A hoboszexuális hozzájuk gyorsan közel kerül, empátiát mutat, és a támogató kapcsolat illúzióját. A hoboszexuális ember könnyen manipulál olyanokat, akik nem érzik magukat elég jónak, vagy túlkompenzálni próbálnak a kapcsolatban, és ezért hajlamosak elnézni a kihasználást – például hogy a partner nem fizet, nem dolgozik, nem segít.

Amikor a romantikus illúzió veszélyes

A hoboszexuális kapcsolatok, ahogy arról már szó esett, időnként lakás- vagy vagyonjogi vitákba, sőt, extrém esetekben erőszakba is torkollanak. A Dirty John című podcastban feldolgozott John Meehan esete erre iskolapélda: a manipulátív hoboszexuális bűnöző egy belsőépítészre telepedett rá, és csak a családi közbeavatkozás mentette meg a nő életét.

A hoboszexuális jelenség felismerése tehát adott esetben életmentő lehet, de mindig fontos: nemcsak az érzelmi, hanem a jogi és anyagi önvédelem okán is. Persze nem könnyű észnél lenni, ha szerelmes az ember, de intő jelek lehetnek, ha gyanúsan gyors egy kapcsolat előrehaladása, vagy ha az új partner úgy viselkedik, mint az a vendég, aki hajnali kettőkor nem veszi észre, hogy illendő lenne távozni. Ilyenkor érdemes elgondolkodni: vajon valóban a szeretet, vagy csak a fűtött szoba vonzza?

Mindazonáltal a hoboszexuális ember nem feltétlenül rosszindulatú szörnyeteg, sőt! Sokszor saját traumák, éretlenség, vagy meg nem oldott élethelyzetek állnak a háttérben. Persze ez nem menti fel őket a felelősség alól. A legfontosabb: felismerni a jeleket, megérteni a dinamikát, és ha kell, határozottan kiállni önmagunkért. 

Kurucz Adrienn