Both Gabi: Gyerekként a kert és a természet tanított minket élni

–

Kertnosztalgia

Tavaly ilyentájt is megjelent egy nosztalgikus írásom az elveszett és a vágyott kertről, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy az akkori „manifesztációm” valósággá válhat a közeljövőben.

Ha megkérdezik tőlem az ismerőseim, mi újság a gyerekekkel, rendre ugyanazt válaszolom: „a gyerekek felnőttek”. Kicsit ugyan nehéz a szívem, ha arra gondolok, hogy a hétköznapjaikat nemsokára már csak távolabbról kísérhetem, mégis nagy örömmel tölt el, hogy ők kilépnek az úgynevezett nagybetűs életbe, és ezzel

számomra is elkezdődhet egy másik korszak, amit akár „másodvirágzásnak” is nevezhetek. Különösen akkor, ha a leendő saját virágoskertemre gondolok…

Ritkán megélt teljesség

Gyerekkoromban nagyon kevés időt töltöttünk a házban a bátyámmal: a többi utcabeli gyerekhez hasonlóan nemcsak tavasztól őszig, hanem télen is állandóan kint bóklásztunk. Akkoriban még volt hó, úgyhogy folyton szánkóztunk, hógolyóztunk, csúszkáltunk a jégen, élveztük az életet.

Tavasszal pedig elkezdődött a kerti lét, faltuk a kertünk terméseit, órákig bámultunk egy hangyabolyt, napokat eltöltöttem azzal, hogy egy sóderdombból válogattam a számomra kincset jelentő fényesebb vagy különlegesebb kavicsokat, szóval a kert és természet tanított bennünket élni.

A gyerekeim azonban sajnos csak a nyaralások alatt élhettek meg ehhez hasonló élményeket.

Évekig ugyanazt a „kisházat” béreltük Ábrahámhegyen, és határtalanul rajongtunk érte. A ház valóban kicsi volt, na de ki bánta, amikor csak aludni jártunk be? Néha még azt sem, mert

a kisházhoz óriási terasz tartozott, és a forró nyári éjszakákon ott ágyaztunk meg magunknak.

Az árnyékos teraszon ettünk, meséltünk, kártyáztunk, és a roppant kényelmetlen hintaágyon ringatóztunk, olvastunk, fagyiztunk. Mégis szabadok voltunk.

Ezt a „tapintható” szabadságot szeretném kiterjeszteni most már nemcsak a nyarakra, hanem az egész hátralévő életemre azzal, hogy kifejezetten kertes házat keresek magamnak, a „gyerekeknek” pedig veszünk egy belvárosi bázist, amint eladjuk a nagyméretű lakásunkat.

Pihenés és kényelem

Most még csak a tervezgetés időszakában vagyok, de milyen jó is ez a tervezgetés! Nagy kedvvel nézegetem a leendő kertemhez tartozó berendezési tárgyakat. Lenyűgöz, mennyi lehetőség áll előttem ahhoz, hogy végre tényleg úgy éljek, ahogy mindig is szerettem volna. 

Cicero mondta, és milyen igaza volt: 

„Ha van egy kerted és egy könyvtárad, akkor mindened megvan, amire csak szükséged lehet.”

A könyvtáram már réges-rég megvan, most már „csak” a kertemet és a hozzáillő berendezési tárgyakat kell megtalálni hozzá.

Egy olyan életteret szeretnék kialakítani a kertemben, ami nemcsak kényelmes, hanem praktikus is. Szerencsére ma már nem csupán a minden komfortot nélkülöző „fenéktörő”, lécekből álló hintaágyak és a randa, környezetkárosító műanyag székek meg a folyton billegő vacak asztalok közül válogathatok, hanem olyan időtálló és strapabíró, minőségi berendezések is vannak a kínálatban, amelyekre bátran mondok igent. 

Végül is a fél életemet a kertemben tervezem eltölteni, és ugyanolyan fontos a kinti komfort, mint a benti. Sőt!

Persze tudom, hogy ezek nem kétfilléres dolgok, de biztos vagyok benne, hogy bőven megéri az árát, hiszen ezeket nem kell évente cserélni, nem törnek szét az első viharban, és nemcsak én élvezhetem majd a szépséget, a magas színvonalú, kényelmes kerti bútorokat és egyéb berendezési tárgyakat, hanem még az unokáim is.

Emiatt inkább a mesebeli hangya képe lebeg a szemem előtt, aki szorgalmasan gyűjtöget, nem pedig a tücsöké, aki „elmuzsikálja” a nyarat.

Konyhakert és kerti konyha

Egy kis konyhakertet is tervezek építeni, mert összehasonlíthatatlan a földből frissen kihúzott répa íze azzal, mint amit a boltokban lehet kapni. Még mindig érzem a számban a kicsit földes, mégis mennyei répának az ízét, ami olyan természetesen hozzátartozott a gyerekkoromhoz, és amit azóta sem ettem. Szóval ha a saját kertem saját terméseit ehetem majd, amit a kinti konyhámban főzhetek meg, bátran elmondhatom magamról, hogy megvalósult egy régi-régi álmom.

Amúgy is nehezen viselem az ételszagot a lakásban, de hát enni kell, főzni kell, különösen három ennyire eltérő ízlésű gyereknek, mint az enyéim. A középső óvodás kora óta nem eszik húst, a nagy kifejezetten húsevő, a legkisebb pedig a tésztát is tésztával enné. Szóval rengeteget ácsorogtam a tűzhely mellett télen-nyáron, amíg felnőttek.

Nyaranta a pokoli meleg miatt ez még kellemetlenebb volt, ezért egészen biztos, hogy tavasztól őszig nemcsak kint eszünk, hanem kint is főzünk majd.

Olyan kompakt berendezések vannak már ehhez, hogy öröm rájuk nézni, nagyon vágyom arra, hogy végre magam is kipróbálhassam!

„Kertészkedni annyit tesz, mint hinni a holnapban”

Ezt Audry Hepburn mondta, nekem pedig ez a gondolat kifejezetten reményt ad a jelenhez, ahogy a sok kihívást és bizonytalanságot tartogató jövőhöz is.

Úgy gondolok a leendő kertemre, mint az öröm forrására, a teremtés lehetőségére: hogy végre természetes módon kapcsolódhassak önmagamhoz, a családomhoz, a barátaimhoz és a világhoz. Hogy érezhessem az élet áradását.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem kevés munkával jár, de azt is tudom, hogy jóval többet ad majd, mint amennyit kíván tőlem.

Egy olyan oázis lesz majd a kertem, ami mindig feltölt: a közösség és a feledhetetlen élmények színtereként gondolok rá.

Azért dolgozom nap mint nap, hogy ezt megteremthessem magamnak és azoknak, akiket igazán szeretek.

Nagyon remélem, hogy egyre öregedő Lujzi kutyám is vígan futkározik majd kedvére a kertemben, és nem attól függ, mikor mehet le szegény, hogy én félretehetem-e a munkámat arra félórára, amíg végre sétálhat. 

Oké, tudom, hogy kicsit giccsesnek tűnik, de a végén mégis be kell vallanom, hogy én bizony egy icipici tavacskát is szeretnék, hangulatos lámpákkal raknám körbe, és egy olyan napozóágy lenne a partján, amiben simán el is aludhatnék.

Ha lehunyom a szememet, mindig ezt látom magam előtt:

Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz

Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De legjobb, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.
Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég, ez itt a nyár.
Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó,
ez volt a ház, ez volt a tó.

Both Gabi