Csepelyi Adrienn: A luxusvadászat hatalmi téboly, nem teljesítmény, és főleg nem vadgazdálkodás
Impalát, varacskos disznót, antilopot, de még orrszarvút is lőtt már afrikai luxusvadászatokon a magyar politikai elit néhány képviselője. Miközben idehaza is örök téma a vadgazdálkodás és önkényes vadászat közötti (valós!) különbség, a magyar sajtó által most felgöngyölített téma rendkívül rosszat tesz épp azoknak, akik nem passzióból ölnek: az igazi vadászoknak. És közben fajok halnak ki, az pedig, aki segíthetne, hogy ez ne így legyen, épp az ellenkezőjét teszi. Csepelyi Adrienn jegyzete.
–
Olvasom, hogy brazíliai állatkertbe költözött a 27 éves Bubu, a Nyíregyházi Állatpark síkvidéki gorillája. A hírhez képet is közölnek, rajta pompás élettér, Bubunak jó dolga lesz, s nem mellesleg három potenciális menyasszonya is, ami a faj fennmaradása szempontjából különösen fontos. A Nyíregyházán maradó másik gorillahím, Djumbah mellé pedig Barcelonából érkezik két nőstény, hasonló okokból.
A barátnőm átküldi a videót Bubu utazási előkészületeiről: bódítás után orvosi vizsgálatok, körültekintően elhelyezik az utazóketrecen, aztán óvatosan felébresztik. Igen, erre van szükségünk manapság, nyugtázzuk mindketten.
Olvasok aztán egy másfajta hírt is: afféle elcseszett bevásárlólista ez az egzotikus állatokról, amelyeket luxusvadászatokon lőttek az elit tagjai.
Kék gnú, varacskos disznó (hakuna matata), nyársas antilop, káma tehénantilop, fehér orrszarvú (valójában déli szélesszájú orrszarvú), ilyenek. Pénzen vett halál.
Rakjunk mellé néhány régi hírt is:
- A Budapesti Állatkertben 2007-ben született meg Layla, az első, mesterséges megtermékenyítéssel létrejött orrszarvú-borjú a világon. Laylát az anyja nem gondozta, az Állatkert munkatársai nevelték fel.
- Ugyanitt 2008-ban született Lisimba, a világ első, fagyasztva tartósított hímivarsejtek felhasználásával, mesterséges úton fogant orrszarvúborja.
- A berlini Leibnitz Zoológiai Kutatóintézet munkatársai orrszarrvú-lombikprogramon dolgoznak, hogy megmenthessék a szélesszájú orrszarvú északi alfaját, amelynek utolsó hím példánya, Sudan néhány éve pusztult el.
A déli alfajból is alig él néhány ezer egyed a világon, életterük folyamatosan csökken.
Igen, ismerem az összes ún. magyarázatot: csak idős, beteg, túlszaporodott stb. példányokat lőnek ki, a kifizetett pénzből meg a faj fennmaradását finanszírozzák, és így tovább.
Oké, ha olyan nagyon finanszírozni akarják egy faj fennmaradását, akkor luxi vadászutak helyett miért nem adják oda azok árát a nemes ügyért tevékenykedőknek? Mondjuk, józan paraszti ésszel nézve, ha nem irtották volna majdnem ki a trófeavadászok és az azok tülkeit afrodiziákumként áruló hibbantak a szélesszájú orrszarvút, nem volna mit megmenteni.
De már látom is a kommenteket: nem értem a vadászat lényegét. Hát, szerintem nem én nem értem. Jó, ha vadászatnak azt nevezzük, hogy a nagy fehér férfi önhittségével és gőgjével rengeteg pénzért odamegyünk valahová, és lelőjük az állatot, amire valaki rábök, akkor lehet, hogy mégsem értem.
A vadgazdálkodást azt értem. Megtanultam a populáció fogalom jelentését, tudom, mi a vadkár, tisztában vagyok azzal, hogy nem minden fekete és fehér.
De az volna a vadgazdálkodás, az volna a teljesítmény, hogy luxusvadászaton elénk terelgetett egzotikus vadakat úgy hozatunk haza kisebb vagyonért, mintha meg kellett volna küzdenünk értük?
Elképzelem, hogy felkelek, elfogyasztom a reggelimet, aztán a teáscsészémmel a kezemben elégedetten tekintek körbe a nappalim falán sorakozó trófeákon – köztük a déli szélesszájú orrszarvúén. Nézem a hatalmas állat fejét, és arra gondolok: micsoda kivételes ember vagyok én, hogy birtoklok egyet abból a néhány ezerből, amely napjainkban élt ezen a Földön!
Pfuj! Nem akarok belegondolni.
Nem akarom elképzelni se, hogy az önértékelésemnek, sikerélményemnek bármiféle köze lenne ahhoz, hogy állatokat ölnek passzióból. Mert ne nézzük hülyének egymást: ez passzió, nem vadgazdálkodás. Hakuna matata, az.
És még mielőtt a vadászok (úgy értem, a valódi vadászok) bekommentelnék, hogy aki nem vadászik, az ezt nem értheti, hadd tegyem hozzá: hála a hasonló ügyeknek és annak a torz „vadászszenvedélynek”, ami valójában nem más, mint erőfitogtatás, hübrisz és hatalmi téboly – nos, egyre kevesebben fogják érteni.
Mert ez az egész épp a valódi vadászok megítélését rombolja a leginkább. Rájuk hoz szégyent.
Persze, a kék gnú vagy a varacskos disznó nem védett. Nem vagyok jó matekból, de egy dolgot biztosan tudok: azoknak az állatfajoknak, amelyek mára a kihalás szélére sodródtak, régen sok-sok egyede élt. És már akkor is mindig volt valaki, akire nem vonatkoztak a szabályok.
Ami engem illet, amikor reggelente felkelek, elfogyasztom a reggelimet, teát kortyolgatva inkább megnézek egy videót Buburól, a síkvidéki gorilláról. Meg azokról a szakemberekről, akik nap mint nap azért küzdenek, hogy a pusztítás nyomán ne tűnjenek el újabb és újabb állatfajok.
Vagy szimplán ne forduljon fel a gyomrom attól, hogy valaki a saját elégedettségét kiárusított állatok preparált fejében méri. Jane Goodallnak hiszek:
„Ami ellen egyébként vehemensen tiltakozom: amikor az emberek azt gondolják, felsőbbrendűek vagyunk az állatokhoz képest. A bolygónkon élő minden egyes individuumnak megvan a joga a létezésre, és szerepe van. Együtt vagyunk egy nagy egész, ami csak akkor tud működni, ha figyelmesen bánunk egymással.”
Kiemelt képünk illusztráció - Kép forrása: Getty Images/ Andreas von Einsiedel
