Randin, sípályán és a Balaton közepén – Extrém helyek, ahonnan dolgoztunk

–

Mindenkinek megvan a maga bejáratott módszere: van, aki az étkezőasztalnál, más íróasztalnál, van, aki a fotelben, az ágyban, én pedig a kanapén ülve szeretek a legjobban dolgozni. Az évek alatt kitapasztaltuk, mi a számunkra ideális otthoni munkakörnyezet – azonban nem mindig állnak úgy a csillagok (meg a határidők), hogy a számunkra ideális körülmények között végezhessük a munkánkat.

Én például hívtam meg már vendéget egy műsorunkba Lisszabonból, írtam cikket anno az egyetem folyosóján és órán is, élesítettem podcastot repülőtérről, rendszeresen írok telefonon a buszon a szerkesztőségbe menet, legutóbb pedig Prágában, a Károly hídról instruáltam apukámat, hogyan kell exportálni a gépemen a Ki vele! (január 20-tól a Viasat3-on látható) második évadának egyik szerkesztett adását, hogy a vágók el tudjanak kezdeni dolgozni rajta, mert akadt némi technikai malőr.

De az eddigi csúcs az volt, amikor egy random kertes házas övezetben huppantam le a járda padkájára, csaptam elő a laptopomat és fejeztem be a cikkemet.

Időpontra mentem oda, amit nem lehetett lemondani, azonban nem tudtam befejezni a cikkem az indulásig. Így hát vittem a gépemet, és mivel szorított a leadási határidő, a közelben pedig sehol nem volt egy kávézó, ahova be tudtam volna ülni dolgozni, így az útpadka lett az irodám.

Megkérdeztem a többieket, hogy nekik mi volt az eddigi legextrémebb hely, ahol dolgoztak, és Kurucz Adrienn történetéből kiderült, az sem feltétlenül a legjobb megoldás, ha egy kávézóból dolgozik az ember:

„Én nemrégiben egy kávézóban szerkesztettem péntek este a szombat-vasárnapi anyagokat. Ebben eddig semmi extra nincs, azonban vegyük hozzá, hogy osztálytalálkozóm volt, és körülöttem mindenki csevegett és fröccsözött, én meg csak néha szóltam bele a társalgásba: akkor, amikor megkértem valakit, hogy lehetőleg ne borítsa bele a bort a laptopomba. Kábé másfél óra alatt végeztem a munkával, de akkor meg már olyan fáradt voltam, hogy hamarosan távozni kényszerültem. A volt osztálytársaim átlagon felül empatikusak szerencsére, de azért nem vagyok büszke az esetre.”

Anya mindent megold

A kollégák válaszaiból a napnál is világosabbá vált, hogy az anyukák számára nincs lehetetlen helyzet, ha arról van szó, hogy el kell végezni a feladatukat. Kőrizs Kata egy egész cikket szentelt anno a „nyári home office kisgyerekek mellett” témakörnek, de Tóth Flóra se kispályás, ami a bárhol, bármikor történő melózást illeti:

„Amikor kisgyerekek mellett elkezdtem dolgozni, több interjút szerveztem játszótérre, általában az volt a menet, hogy a gyerekekkel volt még rajtam kívül valaki, így rám csak vészhelyzet esetén volt szükség. A cikkeim egy része az ovis öltözőben, a roppant kényelmetlen, még nekem is mini padon ülve született ebben az időszakban. De az iskolában (a büfétől a folyosón át az üres terembe elvonulva) is elég sok munkaügyet intéztem. Azon még a kollégáim is meg szoktak lepődni, hogy a YouTube-videókat rendszeresen publikálom és ágyazom be piros lámpánál, és nyilván vezetés közben intézem a munkaügyi hívásaimat. Telefonos interjút úgy szoktam útközben csinálni, hogy kihangosítom a telefont, az anyósülésen pedig megy a laptopon a felvevő. Ezt otthon senki ne próbálja ki.

A nyári szünet szokott még elég extra lenni, uszoda előtere, erdő, kilátó, Balaton közepe SUP-pal (köszönet a szuper vízálló tokoknak), vadaspark, strand, lovarda, Velencei-tó bringakör, IKEA, ami hirtelen eszembe jut.

Mivel a videókat általában megadott időpontban publikálom és ágyazom be, amire telefonos értesítőt állítok be, ez tényleg bármilyen helyzetben megtörténhet. És ami a leggyakoribb: egyik forgatáson (Elviszlek magammal, Ki vele! például) intézem a másik forgatás/műsor ügyeit, de szerintem ez nem olyan extrém.”

Z. Kocsi Blanka sem ismer lehetetlent:

„A szülőség (pláne az egyszemélyes haderőállapot) a legfurább helyeken mixeli a munkát a magánélettel. Dolgoztam már hányós gyerek haját fogva, nyaralás alatt a fürdőszoba padlóján, parkban, játszótéren és halálosan unalmas szülői értekezleten a pad alatt. A kocsiban vezetés közben nonstop munkaügyben telefonálok, és előfordult már, hogy randin véglegesítettem vagy adtam le cikket. Utóbbi esetben amúgy is az az álláspontom, hogy

vagy jó randim lesz, vagy jó sztorim.”

Széles-Horváth Anna is a zsonglőrködés mestere, de nem bánja:

„Az elmúlt éveimben a nehéz pillanatok inkább a kisgyerekes élethelyzetből adódtak. Például muszáj volt cikket befejeznem hűtőfürdő mellett: egyik kéz a kádban, másik a billentyűzeten. Videóinterjú covidosan, 38 fokos lázzal, vagy három beteg, a beszélgetésbe néha beköszönő gyerek mellett. Csupán ennyi az extremitás, amivel szolgálhatok. Hawaii-on még nem kellett imádkoznom térerőért, de ami késik, nem múlik. Az ember nagyon célzottan tud dolgozni, amikor szigorúan adott az idő: a meseregényemet például alvásidőkben írtam, egy három- és egy fél éves mellett.

Én nagyon szeretem a szabadúszó, home office lehetőséggel teli, rugalmas létet, aminek a nehézsége, hogy betegség és gyerekbetegség esetén nincs táppénz, és ugyanúgy van határidő. Viszont nekem ez abszolút megéri!

Emiatt lehet az is, hogyha például utazom, előtte mindent leadok, és leteszem az egész munkát. Így nincsenek repteres sztorijaim, bár vonaton írtam már kézzel cikket, hogy csak gépelni kelljen (utazás közben gyűlölök laptopozni, inkább viszek noteszt). Az is más kérdés, hogy útközben is sokat írok fejben és jegyzetelek a telefonomban. De ezzel szerintem mind így vagyunk.”

Úton-útfélen

A másik, ami kirajzolódott a kollégáim történeteiből, hogy a multitasking jegyében szinte nincs olyan, aki ne dolgozott volna már utazás közben.

Both Gabi története akár átlagos is lehetne, hiszen egy sajtóúton megszokott, hogy dolgozunk, azonban az internethiány érdekes szituációba sodorta:

„Egy sajtóúton a hotel igazgatójának a szobájában kellett cikkeket javítanom, mert fönt voltunk a hegyekben, és sehol máshol nem találtam térerőt, csak nála. Bekopogtam hozzá, elmondtam, mi a helyzet, ő pedig azonnal átadta a helyét, és hagyott dolgozni. Nagyon vicces volt!”

Takács Dalma ellen egyszer összeesküdtek az elemek, azonban egy kedves idegen megmentette, hogy ne csússzon ki a határidőből:

„Az én sztorim nem annyira különleges, mint amennyire kényelmetlen: az egyik nyáron épp az Everness fesztiválra vonatoztam, brutális hőség volt, közel 40 fok, nemhogy wi-fi, de légkondi és ülőhely sem volt a vonaton, és még le is robbantunk valahol a semmi közepén, nekem meg baromira fel kellett volna tennem egy cikkem az adminba.

Kétségbeesésemben már majdnem elsírtam magam, amikor az iszonyú retkes vécének dőlve, a földön ülve mellém telepedett egy srác, hogy oké, szerkesszem be a telójáról az anyagot.

Szóval egy vadidegen ember mobiljáról bepötyögtem egy 7000 karakteres cikket (már nem tudom, miért nem volt opció a ctrl+c-ctrl+v), miközben mindkettőnkről szó szerint folyt a víz, és iszonyú koszosak is voltunk már. Ott helyben gyűlöltem az egészet, de utólag kedves élmény, hogy találkoztam egy ennyire segítőkész emberrel.”

Pichler Zsófinak pedig már a napi rutin része, hogy útközben dolgozik:

„Az Insta-storyk általában különböző tömegközlekedési eszközökön készülnek, az esti műsorpromók pedig gyakran mászótermekből, kocsmákból, születésnapi bulikról, próbatermekből reppennek fel az internetre. Előfordult már, hogy online egyeztetésekre távolsági buszról vagy vasútállomásról tudtam becsatlakozni, de intéztem már munkaügyeket a hegy tetejére tartó felvonókabinban, és síelés közben a felvonóhoz sorban állva is.”  

Minden bokorban

A természet lágy öle jót tesz az ihletnek és a kreativitásnak, és van, hogy kimozdulással próbáljuk növelni a produktivitásunkat. De előfordul az is, hogy ez nem választás kérdése.

Bereczki Szilvia például a krumpliföld közepéről is jelentkezett már be értekezletre:

„Azt hiszem, a legextrémebb az volt, amikor egy traktorról meetingeltem Domival, a pityókás zsákok között.

És mivel nagyon szeretek vidékre vagy gazdák közé járni, dolgoztam már istállóból és mezőről is. Rókák, tehenek, juhok, kutyák vagy egyéb állatok közelében. Illetve a Budapest-Erdély távon mindig elkészül legalább egy cikkem, míg az anyósülésen utazom. És az is előfordult már, hogy Csíksomlyóra gyalogolva írtam a cikkemet telefonon.”

Iliás-Nagy Katalin kifejezetten nem szeret unortodox helyeken dolgozni, de az új élethelyzet és az írás iránti vágya miatt neki is van néhány ilyen élménye:

„Amikor néhány éve beköltöztünk a furgonba, az hozott néhány érdekes pillanatot. A terv az volt, hogy abbahagyom az írást, csak aztán jelentkeztek az elvonási tünetek, így újra klaviatúrát ragadtam. Írtam és adtam le cikket a pult alatt, a furgon rakterében (nulla fokban, szörnyű volt), egy szivacson félig ülve, félig fekve. De írtam tóparton (amíg a többiek strandoltak), a tengerparton parkolva, domboldalon, erdőben. Állandó probléma volt: lesz-e egyáltalán netem, hogy dolgozni tudjak.

Egyébként nem buli. Sokkal jobban szeretek otthon, a konyhaasztalnál ülve dolgozni.”

Csepelyi Adrienn pedig néha direkt választ nem hagyományos „irodát”: 

„Adtam már le tudósítást a legkülönfélébb sportlétesítményekből és nyári fesztiválok különböző pontjairól szerte a világon. A vonat, repülőtér alap, de rendszeresen dolgozom az 5-ös buszon is. Voltam már megszólaló élő rádióadásban egy liverpooli emeletes busz tetejéről, de a legelő közepéről és a Tisza-partról is küldtem már hírlevél-beharangozót. A kedvencem mégis az, amikor nyáron a szülővárosom strandjának gyógymedencéjében ázva gyűjtök anyagot (telefonon vagy könyvből) a cikkeimhez vagy a Popfilterhez.

Ha már dolgozom, közben hadd legyen jó!”

Mindenki másképp csinálja

Vannak azonban olyan kollégáink is, akiknek elengedhetetlen a megfelelő környezet ahhoz, hogy dolgozni tudjanak. Milanovich Domi például azt írta, neki nincsenek ilyen élményei, ő ha dolgozik, bezárkózik, úgy megy legjobban a munka.

Így van ezzel az irodavezetőnk, Reményi Erika is:

„Én nem tudok extrém körülmények között dolgozni.

Nekem már az is annak számít, ha nem a megszokott irodai vagy otthoni székemben ülök, és a laptopom nem az állványon van.

Zajban nem tudok koncentrálni, a rendetlenség meg elvonja a figyelmemet, és amíg nem kerül minden a helyére, addig képtelen vagyok produktív lenni.”

Most ti jöttök: ha olyan munkátok van, ami lehetővé tette, ti dolgoztatok már valamilyen furcsa helyen vagy szituációban? Írjátok meg nekünk kommentben!

Dián Dóri