Szendrey Júlia „nemcsak Petőfi szerelme”, de önállóan alkotó, sokrétű ember is volt

–

Both Gabi/WMN: Te magad is feltetted könyved előszavában a kérdést: „Miként lehetséges megírni egy szerelem történetét?” Most, hogy már megírtad, mi a válaszod erre? Persze ezt azok nevében kérdezem, akik még nem olvasták a könyvedet.

Dr. Gyimesi Emese: Egészen más történészként megírni egy szerelem történetét, mint fikciós szerzőként. Szendrey Júlia és Petőfi Sándor alakja az írók, költők, drámaírók fantáziáját már jó néhányszor megmozgatta, de még soha nem született a kapcsolatukról olyan könyv, amely az eredeti forrásokból kiindulva, hitelességre törekedve, a korabeli társadalmi közegek sajátosságait elemezve mutatta volna be a történetüket. Nekem ez volt a célom.

A szerelemről sokan hajlamosak úgy gondolkodni, mint ami örök érvényű, változatlan, de engem kutatóként elsősorban az érdekelt benne, ami korspecifikus. A szerelem megélését ugyanis mélyen befolyásolja az, hogy miként gondolkodunk róla, hogyan értelmezzük a saját érzéseinket, milyen a világképünk. Ilyen szempontból

a szerelem sosem csupán két ember magánügye. Rengeteget elárul egy korszak társadalmáról az, hogy miként kezeli az érzelmeket, hogyan tekint a szerelemre és mit tart a házasság lényegének. 

A reformkorban mindez épp változóban volt, és ez tetten is érhető Szendrey Júlia vívódásainak hátterében. 

Ha belegondolunk abba, hogy mi derül ki egy adott korszakról a szerelmen keresztül, akkor érezzük, hogy a mai kapcsolatok révén is meg lehet majd írni a mi korunk történetét. Érdemes mindenkinek elképzelnie, hogy a saját szerelmi életéből milyen források fognak fennmaradni. Ezen a képzeletbeli játékon keresztül jól érzékelhető, mennyire fontos a forráskritika, és milyen következményekkel jár az, hogy egy kutató csak abból indulhat ki, aminek nyoma van.

Azt hiszem, mi jóval több vizuális forrást, de jóval kevesebb írásbeli önreflexiót fogunk magunk után hagyni, így a jövő történészeinek még sokkal nehezebb feladat lesz megírni egy szerelem történetét, mint most nekem.

Szendrey Júlia még hosszú, humoros levélben mesélte el a legjobb barátnőjének, milyen volt Petőfi első erdődi látogatása – ma jóval ritkábban marad ilyen részletes nyoma egy „randibeszámolónak”.

A tíz évvel ezelőtti sms-eimnek már nyomuk sincs.

A könyvírás kezdetekor sokat gondolkodtam azon, milyen korlátokat jelent számomra az, hogy milyen típusú források maradtak fenn erről a reformkori szerelemről. Tudtam, hogy nem „hihetek” naivan a kortársak több évtizeddel későbbi visszaemlékezéseinek, és nagyon komoly forráskritikára lesz szükség.

Az említett bevezetőt azért tartottam fontosnak, mert nyílt lapokkal akartam játszani, vagyis nem elrejteni akartam, hogy milyen dilemmák merülnek fel az írás során, hanem feltárni. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, mennyire kivételes lehetőség, ritka ajándék volt az, hogy ennyire szerteágazó és változatos forrásanyaggal dolgozhattam, és az, hogy ilyen árnyalt önreflexiók maradtak fenn a főszereplők tollából. Rajtuk keresztül új fénytörésben mutatkozik meg ez a korszak. Átélhetővé válik, milyen lehetett a késő rendi társadalomban élni úgy, hogy ők már egy egészen új világkép bűvöletében gondolkodtak, cselekedtek és szerettek.

B. G./WMN: Sok szempontból rendhagyó maga a kötet, ahogyan Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca is az volt. Ez már a borítóból is világosan kiderül. Tóth Tamás grafikusművész munkáját beválogatták a legnagyobb hazai tervezőgrafikai seregszemlére, az Arany Rajzszög kiállítására. Tudatos döntés volt részedről, hogy küllemében, tördelésében is ennyire eltérjen a hagyományos irodalmi-ismeretterjesztő kiadványoktól a könyved? Ilyennek képzelted el, amikor írtad?

Gy. E.: Igen, abszolút tudatos döntés, sőt kifejezetten cél volt, hogy a könyv külső megjelenésében is eltérjen a hagyományos könyvpiaci kategóriák tipikus jellemzőitől.

Súlyos problémának látom, hogy a tudományos és az ismeretterjesztő könyvek piaca élesen elkülönül egymástól. A tudósok által írt szakkönyvek a legtöbbször nem jutnak el a szakmai közegnél szélesebb olvasóközönséghez, az ismeretterjesztő könyvek döntő többségét viszont nem kutatók írják. Ennek pedig megvannak a maga következményei.

Ez az éles különbség a könyvek külső jegyeiben is megmutatkozik. Éppen ezért ezzel a könyvvel arra is szeretném felhívni a figyelmet, mennyire fontos lenne, hogy maguk a kutatók írják meg közérthető formában az eredményeiket, és a könyv formai megoldásai is segítsék a befogadást. Írás közben nyilván még nem láttam magam előtt, hogy pontosan hogyan fog ez megvalósulni, de ez a cél lebegett a szemem előtt. 

Amikor először találkoztunk Tóth Tamással, elmondtam neki, hogy nem klasszikus formai megoldásokat szeretnék annak ellenére sem, hogy ezzel a témával kapcsolatban sokan ezt asszociálnák. Sokat beszélgettünk a könyv tartalmáról és arról, mit jelent az én értelmezésemben a szerelmi szabadságharc, de formai szempontból nem adtam „instrukciókat”. Éppen azért volt nagyon nagy öröm a közös munka, mert teljes szabadság jellemezte. A könyvborítóval kapcsolatban nem is volt több forduló, Tamás azonnal olyan tervet küldött, ami teljes összhangban állt a könyv tartalmának esszenciájával: a szerelem kibontakozásának folyamatával. 

B. G./WMN: A koltói Teleki-kastélyban látható Sorsom megáldott boldog szerelemmel című kiállítás kurátora is te voltál, ehhez egy remek hanganyag is készült: Mészáros Blanka és Kovács Krisztián hangján hallható Júlia és Sándor „párbeszéde”, amit a koltói dokumentumok alapján állítottál össze, ha jól tudom, igen nagy örömmel. A kötetben pedig egy QR-kód is szerepel, amelynek beolvasásával meghallgatható, de a YouTube-ra is fölkerült, így igazán interaktív kötet született. Arra is figyeltél, hogy Kiskőrösön és Keszthelyen, mindkettejük szülőhelyén kapható legyen a kötet, aminek a kiadója is te magad vagy. A kutatás mellett honnan van még energiád erre a szerteágazó munkára?

Gy. E.: Úgy, hogy én ezeket nem pluszteherként élem meg, hanem szabadságélményként. Örülök annak, hogy erre is lehetőségem van azáltal, hogy saját magam kiadója vagyok. A témából fakadóan ennek a könyvnek speciális terjesztési igényei vannak. Fontosnak tartom, hogy eljusson a történethez kapcsolódó emlékhelyekre, független könyvesboltokba és múzeumi ajándékboltokba. A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum dolgozói csodálatos munkát végeznek, minden évben Szendrey Júlia-napot szerveznek szeptember 8-ra, nyomon követik a friss kutatási eredményeket, és a látogatóknak is közvetítik őket. A keszthelyi Pannon Könyvesbolt a város egyik ikonikus helye – nagyon örülök, hogy ott is elérhető a könyv. 

Számomra átfogó értelemben is fontos, hogy minél közvetlenebbül és minél sokrétűbben jussanak el a témával kapcsolatos újdonságok az érdeklődőkhöz. Ezért szeretek változatos helyszíneken előadásokat tartani, és ezért volt nagy élmény az is, hogy a koltói kiállítás kurátora lehettem.

Amikor ilyen tapasztalatokat átélhetek, akkor érzem igazán, hogy van értelme a munkámnak. Nyilván alkati kérdés is, hogy nekem ez szerez örömet, de szoros összefüggésben van azzal is, hogy miként fogom fel a kutató szerepét és feladatát.

Sokak fejében még mindig az elvont, steril körülmények között dolgozó tudós képe él. Szerintem kiemelt jelentősége lenne annak, hogy minél többen megértsék, hogyan zajlik a kutatás folyamata, hogyan gondolkodunk, dolgozunk. Ha ez megtörténne, nem is merülne fel többet az a kérdés, hogy „van-e társadalmi hasznuk a kutatóknak”. Minden lépés, minden közvetlen találkozás fontos, ami segít áthidalni azt a szakadékot, ami a tudomány és a társadalom között feszül.

B. G./WMN: Mindjárt rátérünk a könyvre is, nem csupán a körülötte lévő dolgokra vagyok kíváncsi, de előtte még áruld el, miért tartod ennyire fontosnak, hogy a nagyközönség megismerje Szendrey Júlia életét? Én évek óta követem nagy élvezettel a blogodat, olvasom a róla megjelent könyveidet, és úgy látom, szinte küldetéstudatod van Szendrey Júliával kapcsolatban.

Gy. E.: A küldetéstudat nagy szó. Ha az ember irónia nélkül használja, akkor sérülékennyé is válik általa, de jól látod, valóban érzek ilyet. Ugyanakkor fontos, hogy ez nem kizárólag Szendrey Júlia személyének szól, nem rajongó vagyok, nem valamiféle patetikus rehabilitációra törekszem vele kapcsolatban, hiszen ez már legalább 90-100 éve megtörtént.

Azért tartom fontosnak, hogy minél többen megismerjék az életét és a pályafutását, mert a mai napig kirívóan sok téves információ és sztereotípia terjed vele kapcsolatban. Sokan még mindig úgy érzik, mentegetniük kell őt, vagy bizonygatniuk, hogy „méltó párja” volt Petőfi Sándornak, de szerintem ideje lenne annak, hogy túllépjünk ezen a szinten, és minden értelemben önálló, alkotó emberként gondoljunk rá, ne csupán sokat szenvedett asszonyként.

Én úgy tekintek rá, mint egy kivételesen sokrétű és sokszínű jelenségre, akin keresztül úgy kaphatunk izgalmas bepillantást a korszak társadalomtörténetébe, hogy közben egészen új felfedezéseket tehetünk számos kulcsfontosságú kérdéssel kapcsolatban.

B. G./WMN: Azt írtad a könyvedben: „Kevesen feszegették olyan vad erővel és olyan megalkuvást nem tűrő határozottsággal személyes mozgásterük kereteit, mint ez a huszonhárom éves fiú és ez a tizennyolc éves lány.” Sok fiatal lány ma sem meri kifejezni, mire vágyik valójában. Nemrégiben jelent meg egy friss kutatás, amelyből kiderült, hogy kétharmaduk elhallgatja a véleményét a társadalmi elfogadás érdekében. Szerintem igény volna arra, hogy kamaszok számára is készüljön biblioterápiás foglalkozás, ehhez pedig a te könyved igen jó alapot adhatna. Benne lennél esetleg egy ilyen együttműködésben? 

Gy. E.: Igen, örülnék neki, hiszen ez a könyv éppen azt az utat mutatja be, hogyan formálódik egy fiatal lány személyisége a reformkorban, miként jut el az abszolút normakövető neveltetése után odáig, hogy képes legyen merész döntéseken keresztül formálni a saját sorsát. Maga a korszak is éppen azért olyan izgalmas mai szemmel is, mert ekkor bontakoznak ki a polgári társadalom alapelvei, amelyeket ma evidensnek veszünk.

Ekkor válik fontossá, hogy az egyénnek joga van a saját ambíciókhoz, a véleményformáláshoz és a szerelemhez. Többé nem a család engedelmes láncszemeként tekint magára, hanem önálló személyiségként, aki éppen egyéni törekvései és kreativitása által járul hozzá a modern társadalom formálódásához.

B. G./WMN: Bár még csak rövid ideje kapható az új könyved, de kíváncsi vagyok, hogy kaptál-e már rá visszajelzéseket, és ha igen, milyeneket. 

Gy. E.: Igen, már érkeznek az első visszajelzések. Mivel valóban kevés idő telt el a megjelenés óta, a legtöbben még nem a tartalomra, hanem a formára reagáltak, vagyis a szokatlan kivitelre és a borítóra. Nagyon örülök ezeknek a visszajelzéseknek, megerősítenek abban: jó ötlet volt kitartani amellett, hogy ebben a formában valósuljon meg a könyv. 

B. G./WMN: Végül pedig az is nagyon érdekel, mi lesz a következő kutatásod tárgya Szendrey Júlia kapcsán.

Gy. E.: Ennek a könyvnek lesz egy közvetlen folytatása, ami a házasság és a szabadságharc időszakáról fog szólni. Itt már egészen más lesz a történet tétje: elsősorban az, hogy miként feszül egymásnak a közélet és a magánélet, hogyan lehet (vagy nem lehet) egyszerre megfelelni a szabadság és a szerelem eszméjének. 

Két évvel ezelőtt is megemlékeztem Szendrey Júlia születésnapjáról, ITT olvasható az írás, ITT pedig Miklya Luzsányi Mónika idézte fel a koltói nászutat.

Both Gabi