2-in-1

A terhesség kriminalizálásáról akartam írni, és arról, ami most az Egyesült Államokban történik, meg még sok más országban is fenyegeti a lányokat, nőket, amikor befutott az a „remek komment”, amely szerint: ha egy női táskában elfér a rúzs és a szemceruza, akkor az óvszer is, így nem indokolt vény nélkülivé tenni az esemény utáni tablettát. Nekem meg ökölbe szorult a kezem, és így elég nehéz lett volna megírni azt a cikket, amit eredetileg terveztem.

Pedig a terv szerintem jó volt, hiszen azt gondolnánk, hogy a lányok és nők jogai szilárdan beágyazódtak a modern társadalmak jogrendszereibe, közben mégis

egyre több országban üti fel a fejét, és komoly vitákat generál az a kérdés, hogy milyen felelőssége van egy terhes nőnek. Tehát a témáról beszélni kell.

A hét elején még azt gondoltam, érdekes lenne egy cikk, amiben gyerekjogászként végiggondolom, hogy hol kezdődik a gyerekkor, miért fontos komolyan venni a még meg nem született gyerek szükségleteit, jogait és megfelelő minőségű terhesgondozást biztosítani, a valódi családtervezést támogatni és a szülővé válásban segítséget nyújtani annak a közösségnek (családnak, párnak, barátaiknak, rokonaiknak), ahova a baba majd megérkezik. És hogy ezek a figyelemmel, odafordulással, támogatással teli kezdeményezések hogyan tudnak jól megférni egy társadalomban azzal, hogy a művi terhességmegszakítás is elérhető, és mennyire fontos azt biztosítani, hogy a nők a terhességet ne fenyegetésként éljék meg, hanem örömmel.

Ehhez a témához kapcsolódik a terhesség kriminalizálásának kérdése is, amikor a jogrendszer egy várandós nő viselkedését, cselekedeteit vagy életmódbeli döntéseit büntethetőnek tekinti, ha azok „veszélyeztetik” a magzatot. 

Mit jelent a terhesség kriminalizálása?

Az egyik leghíresebb ügy ebben a témában Marshae Jones esete: aki azért lett vádlott, mert terhesen lelőtték. 2018-ban Alabamában vitába keveredett egy másik nővel, majd a helyzet eldurvult, hasba lőtték, és a támadás következtében elvesztette a magzatát. Bár elsőre a lövöldözőt tartóztatták le, a vádakat később Jones ellen fordították, mondván, hogy neki felelőssége lett volna abban, hogy a vitát elkerülje. Később a vádat ejtették, de így is komoly felzúdulást keltett az ügy. A terhesség kriminalizálásának kérdése azóta is napirenden maradt, sőt,

a statisztikák szerint 1973 és 2022 között több mint 1800 nő esetében indult büntetőeljárás valamilyen, a terhességükhöz kapcsolódó vád miatt.

A Time magazin most egy olyan jelentést közölt – egy évvel az amerikai Legfelsőbb Bíróság Roe kontra Wade-ügyben hozott új döntése után –, ami szerint megnövekedett ezeknek az eljárásoknak a száma az Egyesült Államokban (legalább 210 nővel szemben emeltek vádat az elmúlt egy évben a terhességükkel összefüggésben). Nem csak olyan ügyekről van szó, amelyek az abortusz kriminalizálása miatt indultak – a közzétett jelentés szerint a vádak legnagyobb részében a terhes nő szerhasználata miatt történt feljelentés.

Az ember szíve összefacsarodik, amikor belegondol, hogy milyen helyzetbe lehet az az anya, az a család, közösség, gyerek, ahol a szerhasználat ilyen módon jelen van. Nyilvánvalóan nincs rendben ez az egész, de az sincs rendben, hogy büntetőjogi eszközökkel akarják „megoldani” a kérdést. 

A kriminalizáció nemcsak jogi, de egészségügyi következményekkel is jár. Azokban az országokban, ahol szigorú szabályok vannak érvényben, a nők már attól is félnek, hogy orvosi segítséget kérjenek, ha problémájuk van a terhességgel, mert tartanak a jogi következményektől.

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a terhesség kriminalizálása gyakran a hátrányos helyzetű nők életét nehezíti meg leginkább. Az alacsonyabb jövedelmű, hátrányos helyzetű és marginalizált közösségekben élő nők kevésbé férnek hozzá a minőségi egészségügyi ellátáshoz és a jogi képviselethez, így sokkal nagyobb eséllyel vonják őket felelősségre. Egy várandós nő, aki kénytelen olyan körülmények között élni vagy dolgozni, ami káros lehet magzatára, például rossz levegőminőségű ipari övezetekben, vajon felelőssé tehető-e azért, mert nem vigyáz eléggé a gyerekére?

Sosem szabad elfelejteni, hogy akár szerhasználatról, akár veszélyes és veszélyeztető közösségekben élő terhes nőkről van szó, nekik elsősorban támogatásra és segítségre van szükségük, és nem arra, hogy bíróság elé állítsák őket. 

Mire lenne szükség a kriminalizálás helyett?

Amikor felmerül a kérdés, hogyan lehetne jobban csinálni, akkor elég nyilvánvaló, hogy a terhesség kriminalizálása helyett érdemesebb lenne támogató rendszereket kiépíteni.

Ahelyett, hogy a nőket bűnössé tennénk, olyan intézkedéseket kellene bevezetni, amelyek segítik őket a biztonságos terhességben, például széles körű szexuális nevelést, edukációt, minőségi egészségügyi ellátást és a lelki támogatás elérhetőségét. Fontos lenne, hogy a terhes nők szabadon kérhessenek segítséget, és ne féljenek az esetleges jogi következményektől.

A terhesség kriminalizálása egyre több figyelmet kap világszerte, de a kérdés nem egyszerű. Minden nő és minden terhesség egyedi, és a szigorú szabályozás gyakran inkább árt, mint használ. Egy olyan világot kellene építenünk, ahol a várandós nők döntéseit és körülményeit tisztelettel kezelik, nem pedig ítélkezéssel és szankciókkal. Mert minden nőnek joga van ahhoz, hogy a lehető legbiztonságosabb környezetben hozza világra gyermekét – anélkül, hogy félne attól, hogy végül bíróság előtt kell felelnie a körülményekért, amelyeket talán ő maga sem tudott volna befolyásolni.

Óvszert a ridikülbe!

Itt tartottam a cikkben, épp nyakig merülve abban a kérdésben, hogy Alabama államban meg Oklahomában milyen nehézségekkel küzdenek azok a nők, akik szerhasználók, amikor rájönnek, hogy terhesek, majd elmennek az orvoshoz, hogy segítséget kérjenek, de támogatás helyett feljelentik őket. Aztán jött ez a mondat, a maga egyszerűségében és tökéletességében arról, hogy a nők mi mindent rakjanak a táskájukba, és azt éreztem, félre kell tenni az elméletet, meg a külföldi példákat.

Beszéljünk inkább arról, hogy mi, itthon, ezen a lángoktól ölelt tájékon mit tanítunk a lánygyerekeknek, mit tegyenek majd be a táskájukba, ha bulizni mennek, meg hogy úgy egyébként kinek a felelőssége a nem kívánt terhesség, meg mit mond el egy országról, amelyik engedi a fogamzásgátlást és a művi terhességmegszakítást, az, ahogyan ezt a lehetőséget hozzáférhetővé teszi.

Előrebocsátom, nagyon szerettem volna ezt a cikket innentől nem megírni, hanem minden olyan embernek, aki ezzel a mondattal egyetért, a fülétől két centire elordítani, olyan javaslatok keretében, hogy ők (vagy közeli hozzátartozójuk, esetleg annak háziállatai) még mit hova tegyenek. Vagy szexuális edukáció keretében az egész témát gyerekekkel és az értük felelős felnőttekkel megbeszélni. Ha jobban belegondolok, inkább ez utóbbit szeretném – lehet, hogy azért, mert miközben az elsőre még akár sor is kerülhetne, a második totál álomszerű és elképzelhetetlen. 18 éven aluliaknál nem túl életszerű ma, hogy minőségi szexuális edukációban részesüljenek.

Mert mit is jelent ez a mondat?

Azt, hogy ha a nők bulizni mennek, és kisminkelik magukat, akkor feltehetően kufircolni akarnak, és ha így tesznek, az ő felelősségük, hogy ne csak a sminkjük állapotát tudják biztosítani, hanem a méhüket is.

A nő eshet teherbe, tehát az ő felelőssége az ellen tenni, ha nem akar teherbe esni.

A nő legyen előrelátó.

A nő legyen felkészült.

A nő dolga a fogamzásgátlás.

A fogamzásgátlás egyszerű, csak egy mozdulat kérdése.

Az a nő, aki nem volt felkészült, előrelátó, felelős, óvatos, gondos, az magára vessen. De legalábbis ne várja el, hogy kegyes legyen vele az állam, és egyszerűbben hozzájuthasson utólagos fogamzásgátláshoz.

Az ilyen nőt móresre kell tanítani, ezért ha egy kicsit megalázzák, nehéz helyzetbe hozzák, de legalábbis megbonyolítják az életét, akkor majd jól megtanulja, mi ne hiányozzon a táskájából. Nem kriminalizálják, de azért valahol mégis felemelkedik egy hatalmas mutatóujj, és vádlón a nő, lány felé mutat, majd ítéletet is hoz.

Ilyenek ezek a nők. Meg kell nekik mondani mindent, és nem szabad hagyni, hogy felelőtlenül csak úgy belerohangáljanak a világba a pici táskáikkal, óvszer nélkül. 

Kié a felelősség?

Az mondjuk, nem merül fel ebben az érvelésben, hogy vajon amire az óvszer felkerül, annak a másik végén van egy férfi, és esetleg róla is beszélhetnénk, az ő felkészült, előrelátó, felelős döntéseiről, horribile dictu arról, hogy esetleg taníthatnánk azt a fiataloknak, hogy a szexben az egymásra való kölcsönös odafigyelés kiterjed a fogamzásgátlásra is. Az nem egyik vagy másik fél egyedi felelőssége, hanem közös sztori.

A terhesség kriminalizálása és a felelősség teljes áthárítása a nőkre azt üzeni, hogy a társadalom jogot formál arra, hogy megítélje a nőket.

A társadalom szemében a terhes nő emelkedhet piedesztálra, és akkor „áldott állapotban van”, vagy lehet „bukott nő”, aki nem akart, de teherbe esett, tehát vegzálható, a helyzete megnehezíthető („magára vessen”), és egyes országokban úgy tekinthető, mint egy „anyahajó”, amelynek fő célja kihordani a gyereket. 

Utálom a végletes és ítélkező, minősítő megállapításokat leírni. Nem gondolom, hogy ez segítene bármelyik nőn, aki várandós (vagy teherbe szeretne esni, vagy nem szeretne teherbe esni), hogy kívülről véleményeket kap ahelyett, hogy azt és olyan támogatást, segítséget biztosítanának neki, és mindazoknak, akik körülötte vannak, amire ott és akkor szükség van. 

Az óvszeres megjegyzés csak erősíti ezt az ítélkező hozzáállást, ami fokozza a nőkben azt az érzést, hogy a saját testükkel és döntéseikkel kapcsolatban nem szabad hibázniuk, különben kiszolgáltatottá válhatnak – akár egy kórház várótermében, akár a bíróságok előtt is, ha például Alabamába, vagy Dél-Karolinába születtek.

Nagyon-nagyon sok kérdés van még ennek a témának a kapcsán, amiről hosszan lehetne írni, de valahol ki kell tennem a pontot, és jó lenne lehiggadni, meg valami megerősítőt írni mindenkinek Lengyelországtól Barbadoson át az USA-ig. Meg persze itthon is. De semmi más nem jut eszembe, minthogy dolgunk van. Beszélni, mondani, érvelni, mindenkinek minőségi szexedukációt biztosítani, a fiúkat és a lányokat egyaránt jóra tanítani.

Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció  Forrás: Getty Images/ Anton Vierietin