A teste börtönében élt, de halála előtt titkos életet épített magának egy számítógépes játékban

–

Feszült figyelemmel néztem végig a Netflix új dokumentumfilmjét. A film maga nemrég került a kínálatukba, a cselekmény azonban egy többéves történetet elevenít meg. Egy norvég fiúról, Mats Steenről szól, akinek az életét a Duchenne-féle izomdisztrófia (DMD) fokozatosan emésztette fel. Az élete maga volt a lassú elmúlás, és mivel a lehetőségei egyre korlátozódtak, korán ráfüggött a számítógépes játékokra. Azokhoz ugyanis elegendő volt az ujjait mozgatni, nem kellett megerőltetnie magát, vagy ami még rosszabb: lemondania róluk csak azért, mert krónikus betegséggel, fogyatékossággal él. A film első fejezete a szülők történetén keresztül mutatja be az életét, ami eleinte inkább tűnik eltékozoltnak, sajnálatra méltónak.

Van valami szívet tépő abban, ahogy a 25 éves fiatal férfi görnyedezve, lélegeztetőgéppel, és az ujjaira erősített billentyűzet-félékkel fel sem néz a képernyőről. Abba temetkezik, abban él.

Ezt a fájdalmat a szülei is megfogalmazzák, akiknek legnagyobb bánatuk az, hogy szerettük nem élhetett átlagos életet, nem szerethetett szerelemmel, és sosem szerethették viszont.

Mivel szinte mindent dokumentáltak a családi kamerájukkal, végigkövethetjük Mats gyerekkorát, azt a rövid időszakot, amikor egészségesen létezhetett. Majd a kisiskolás korát, amiben már egyre gyakoribbak az esések, nehezedik az iskolába járás. A kamasz éveiben már elektromos kerekesszékkel közlekedik, és hangsúlyossá válik az életében a csalódás, a teljes leépülés.

Látjuk, ahogy elveszíti a világhoz való kapcsolódását, nincsenek már barátai, nem vesz részt közösségi eseményeken (ami a környezete felelősségét is nagy mértékben felveti), és hiába érettségizik az osztály legjobbjaként, nem várja munka, kiteljesedési lehetőség. Egy idő után még az ízekről, az ételekről is le kell mondania. Végignézi, hogyan élik mások az életet, milyen jóízűeket falatoznak, hogyan esnek szerelembe, miként labdáznak, míg ő egyre mélyebbre süllyedt a saját testében. Egyre kisebbé, egyre csendesebbé válik, és élete utolsó tíz évében már szinte ki sem mozdul a házból. Csak a számítógép előtt ül. 

Szülei összesítése szerint közel 20 000 órán át játszott

Aztán egyszer csak nem ébred fel: maga mögött hagyva egy kérdésekkel és bűntudattal teli családot. Bánják, hogy nem sikerült eseménydúsabb életet megteremtésében segíteniük, és úgy távozott el, hogy talán jelentéktelennek érezte magát. 

Mégis közlik a halálhírét online, már csak tiszteletből is, hiszen az életét voltaképpen ott töltötte, de ezzel valami hihetetlen történik:

levelek záporoznak szerte a világból, idegenek mondják el, milyen sokat jelentett nekik Mats. Azaz Ibelin. Hogyan változtatta meg az életüket, milyen személyisége volt, mi mindent köszönhetnek neki.

Egészen addig senki sem sejtette, hogy nem csupán szenvedélyes játékos volt, hanem egy céltudatos ember is, aki látva saját korlátait, virtuális életet épített magának. Ebben barátokra, szerelemre, eredményekre lelt. Egy életre, amiben emlékezetes maradhat, olyan, amilyen mindig is lenni akart. A film második, hosszabb fejezete ezt a világot mutatja be, méghozzá a World of Warcraft karakterein keresztül. De csöppet sem válik ettől idegenné vagy túl sokká, mert ezúttal úgy egyensúlyoznak a dokumentumfilm-készítők, hogy a történet a szemnek és a léleknek is kedves.

Kiderül, hogy Mats alteregóját Orlando Bloom karaktere inspirálta. A játékban magas, izmos és szőke, naponta 30 percet fut Azerothban. Az új játékosoknak rendszerint úgy mutatkozik be: „Ibelin Redmoore vagyok, híres nyomozó és nemesember, aki barátokat talál és harcol a gonosszal, bárhová is megy.” Karakterére pedig úgy tekint, mint „önmaga kiterjesztésére, különböző részeinek megnyilvánulására”.

Mivel Mats egy blogot is vezetett, az ő szavaival narrálják végig az Ibelinről szóló részt, egy színész olvassa fel az élettapasztalatait, amelyek már önmagukban is megrendítőek.

„Elhagyom ezt a világot, és egy távoli helyen, Azerothban töltöm az időm nagy részét. Ott leomlanak a láncaim, és azzá válhatok, akivé csak szeretnék” – mondja, utalva rá, hogy az online közösség egyfajta alternatív valóságot nyújt számára, amelyben fizikailag egészséges, bátor és közkedvelt hős lehet. 

Ebben a világban kizárólag írásban kommunikált, sosem hallatta a hangját, nem mutatta magát videón, és azt sem mondta senkinek, hogy halálos beteg. A film megalkotásában egyébként segített az a 42 ezer oldalnyi beszélgetés és utasítás is, amit a játék megőrzött belőle.

Virtuális barátai, akik mind karakterek mögül beszélgettek vele, úgy jellemzik: „Gyógyíthatatlan romantikus volt, és mindig sikereket aratott a nőknél. Volt benne valami különleges, mindig feldobta a hangulatot, figyelt az emberekre, olyan volt, mintha családtag lenne.”

Egy online szerelem, ami éveken át tartott

A legmeghatóbb talán Mats online szerelme, Lisette története volt. Mats karaktere, Ibelin, és Lisette karaktere, Rumour, először 17 évesen találkoztak Azeroth világában. Lisette egy idő után eltűnt, mert a szülei megvonták tőle a számítógépet, amikor a tanulmányi eredményei romlottak. Mats azonban annyira kötődött hozzá, hogy levelet írt Lisette szüleinek, és könyörgött nekik, hogy engedjék a lányt visszatérni. Kapcsolatuk mély érzelmi támogatást nyújtott mindkettejüknek, és ahogy Lisette mesélte, soha senkivel nem lehetett annyira őszinte, mint Ibelinnel.

Egy másik nagyon felkavaró történet az, amikor Ibelin egy anya-fia karakter életét változtatta meg gyökeresen. A gyerek autista volt, és nem sikerült kapcsolódnia a külvilághoz, az édesanyjához, de az Ibelinnel töltött órák, a világlátása és a tanácsai annyira megváltoztatták, hogy ma már mer ölelni, beszélgetni, kimozdulni. Nem csoda, hogy Ibelinként Mats az évek során elismert és fontos személyiséggé vált. Amikor meghalt, az egész közösség gyászolta. 

Története a bizonyíték arra, hogy a digitális világ egyre inkább összeolvad a valósággal, különösen a fiatalabb generációk életében, ahol a barátságok online is ugyanannyira fontosak lehetnek, mint az offline kapcsolatok. És arra is emlékeztet minket, hogy a virtuális világok nem csupán menekülési lehetőségek, hanem valódi kapcsolatok és mély érzelmek színterei is lehetnek.

Bereczki Szilvia