Kern Andrásból nem lesz Poirot – megnéztük a Ma este gyilkolunk krimivígjátékot

–

Ma este gyilkolunk, de nem tőrrel

Nem véletlenül említettem már a bevezetőben Rian Johnson filmjét, hiszen a műfaji hasonlóságon túl még egy közös pont van a két film között. Tavasszal attól zengett a magyar sajtó, hogy a Ma este gyilkolunk filmplakátja finoman szólva is kísértetiesen hasonlít a Tőrbe ejtve plakátjára. Voltak, akik rögtön lopást kiáltottak, de a rendező később úgy nyilatkozott, hogy csupán tisztelgés: nemcsak a Johnson-film, de az egész zsáner előtt. Annak, hogy hol végződik a főhajtás, és hol kezdődik a lenyúlás, nincs kőbe vésett határa, úgyhogy mindenki döntse el maga ezt a kérdést, mindenesetre az biztos, hogy szürkületben vagy távolról nézve nem nehéz összekeverni a kettőt.

Emiatt aztán egyből el is indult a találgatás, hogy vajon csak a plakátok hasonlítanak megtévesztésig egymásra, vagy a film is a Tőrbe ejtve magyar verziója lesz-e.

Erre a kérdésre megnyugtató válasszal szolgálhatok: a Ma este gyilkolunk nem Johnson filmjének koppintása. Eredeti ötlet alapján készült önálló film, ami legalább annyi hangsúlyt helyez a történet vígjáték részére, mint a krimiszálára.

Kern András egy mogorva seggfej…

…mármint a filmben, aminek története szerint Tolnai Tivadar (akit Kern alakít) egy jobb napokat is látott, megkeseredett, rettenetesen bunkó színész, aki kénytelen beköltözni az idős művészeknek fenntartott Pirandello öregek otthonába. Egykori kollégái lelkesen fogadnák – ha hagyná, de rövid úton közli mindenkivel, hogy egytől egyig szar színészek, magasról tojik az egész bagázsra, és minden porcikája tiltakozik az ellen, hogy ezzel a társasággal, ezen a helyen élje le a hátralévő életét. Emellett persze rettenetesen el van szállva magától amiatt, hogy még a rendszerváltás előtt ő alakította Radeczky hadnagyot, a nyomozót egy tévésorozatban, százhuszonvalahány részen át, aki a sztori szerint a Monarchia idején göngyölített fel bűnügyeket. Ez azonban a mai korosztálynak már nem sokat jelent,

Tolnai felett érzékelhetően eljárt az idő, bár ezt nyilván sosem ismerné be magának, holott folyamatosan szembesül vele.

A megkeseredett művész egyedül a fiatal gondozót, Lilit (Hermányi Mariann – a vele készült friss interjúnkat ITT találod) hajlandó emberszámba venni, miután megbizonyosodik róla, hogy a nőt keményebb fából faragták, mintsem hogy hasra essen Tolnai gúnyos modorától.

Tehát a beilleszkedése leginkább nem megy sehogy, hiszen mindent elkövet azért, hogy távol tartsa magát a többiektől. Azonban egy este sajnálatos dolog történik: az egyik lakó meghal, a rendőrség pedig nem buzogja túl az ügyet, mondván, egy öregotthonban előfordul ilyesmi. Azonban Tolnait nem hagyja nyugodni az eset – úgy véli, Radeczky hadnagy eljátszásával kialakult a nyomozói szimata, és nekiáll kideríteni, hogy mi történhetett valójában. Hiszen, ahogy vagy hússzor elmondja a film során: „Mindenki gyanús, aki él, és az is, aki halott”.

Kern és a többiek

Ahogy már említettem, a film legalább annyi hangsúlyt helyez a vígjáték vonalra, mint a krimire, sőt, néha az arányok el is tolódnak. A főszereplő kabátját egyértelműen Kern Andrásra szabták, igazi jutalomjáték neki a mogorva, bunkó, kiöregedett színész szerepe, ez a személyiség pedig a film elsődleges humorforrása is. Tolnai ugyanis válogatás nélkül, sorozatban küldi el a többieket az anyjukba – hol szemtől szembe, hol csak nekünk, nézőknek fejti ki, mennyire tele van a hócipője az őt körülvevőkkel. Kern ugyanis végig narrálja a filmet – bár az, hogy mi kik vagyunk, és miért meséli el nekünk e bűntény történetét, nem derül ki.

Az egész mozi Tolnai karaktere körül forog, emiatt azonban a többi legendás színész – Pogány Judit, Bánsági Ildikó, Takács Kati, Hámori Ildikó, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Bálint András – csak ismerős arcú statiszták.

Egyikük karakterét sem ismerjük meg jobban annál, mint amennyire Tolnai kíváncsi rájuk (és őt nem túlzottan érdeklik a lakótársai), és bár jó ezeket a kiváló színészeket egy kupacban látni, de esélyük sem volt kiemelkedőt alakítani.

Különösen igaz ez Stefanovics Angélára, aki megint a naiv, butuska kislány karakterét hozza mind az öt percben, amennyi időt a vásznon kapott.

Kern egyszemélyes show-ja mellett azért mindenkinek jut egy-egy vicces jelenet vagy beszólás, a poénok többsége pedig ül, összességében egész jó a film humora. 

Generációs szakadék, szánkba rágott bűntény és elkapkodott lezárás

A Ma este gyilkolunk abból a szempontból nem követi az Agatha Christie-féle receptet, hogy főszereplője bár kissé bogaras (vagy jelen esetben inkább rettenetesen undok alak), nem egy briliáns nyomozó. Nem is lehet az, hiszen színész, és bár Tolnai teljesen el van ragadtatva saját képességeitől, valójában inkább csak kullog az események után, a valamirevaló nyomokat rendszerint mások szolgáltatják neki.

Ez az önhitt esetlenség azonban jól áll a történetnek, pláne azokban a jelenetekben, amikor Kern és Hermányi együtt nyomoznak.

Tolnai ugyanis bevonja Lilit a kutatásba, a párosuk pedig a legjobb dolog, ami ebben a filmben történt. A legszívmelengetőbb részek azok, amikor a köztük lévő dinamika bontakozik ki, aztán az előítéletek helyét lassan átveszi a kölcsönös tisztelet.

Mindemellett rettentő szórakoztató, ahogy ez a két totálisan más világban élő és más generációhoz tartozó ember próbálja megérteni a másikat. A Gyilkos a házban című sorozat jutott róluk eszembe, amiben a szintén a hetvenes éveikben járó Martin Short és Steve Martin a kora harmincas Selena Gomezzel kiegészülve oldanak meg gyilkossági ügyeket, az ő hármasuk dinamikájának izgalmát és humorát is a generációs különbség adja, és ez a Ma este gyilkolunk esetében is jól működik.

Ami viszont döcög, az a központi rejtély: spoilerek nélkül csak annyit mondhatok, nincs túl sok feszültség ebben a filmben, sanszos, hogy hamarabb rájövünk a megoldásra, mint Tolnai, de aztán megfejelik a sztorit egy tripla csavarral, ami akár meglepő is lehet, de olyan gyorsan ledarálják a végén, hogy akkor mi hogyan és miért történt, hogy még bőven megy a matek a fejünkben, amikor Kern András már vígan danolászik a vége főcím alatt.

Erről a tripla csavarról pedig annyit, hogy több logikai bukfenc is van benne, gyanítom, ezért kellett elkapkodni a végét, hogy a nyilvánvaló kérdések ne merüljenek fel a nézőben. 

De összességében egyáltalán nem lett rossz a Ma este gyilkolunk. Az alapötlet, miszerint egy művészeknek fenntartott idősek otthonában történik gyilkosság, és azért van nehéz dolga az önjelölt nyomozónknak, mert a színészek hivatása, hogy szerepet játszanak, kifejezetten kreatív, nekem nagyon tetszett. Az operatőri munka, a vágás, a zene, a díszlet és a kosztümök mind kiválóak, kitettek magukért a szakemberek.

Külön öröm, hogy – ebben is – elvetve a hollywoodi trendeket, a lezárás alapján egyértelmű, hogy nem lesz ebből egy Tőrbe ejtve-szerű nyomozós filmsorozat,

Kern Andrásból nem lesz magyar Poirot, Sherlock vagy Benoit Blanc, de ez egyáltalán nem baj.

Szükség van az ilyen egyfelvonásos, önmagukban kerek történetekre, és mindent egybevetve, ha nem is robbantja fel az ember agyát a szövevényes bűntény, és az egymást követő fordulatok, kellemes szórakozás a Ma este gyilkolunk, érdemes adni neki egy esélyt.

A Ma este gyilkolunk október 31-től látható a mozikban.

Dián Dóri