„Olyan, mint egy jótündér!” – Pogány Juditról vallanak a színészkollégák

–

Mácsai Pál, az Örkény István Színház igazgatója: „Mintha egy anyai minta lenne”

„Az embernél első a jellem: nem tudom elképzelni, hogy valamit ne hibátlan erkölccsel csinálna. A döntéseiben, a jelenlétében nincs morális kompromisszum, az biztos. Ő a legidősebb a társulatban, ráadásul nő, ezért nagyon erős mintát közvetít, tulajdonképpen anyai minta.

Pogány Judit általában nem önmagával foglalkozik, ez nálunk, színészeknél igen-igen ritka. Mi nagyon fontosak vagyunk magunknak, jóval az egonk után következik minden más. Nála nem ez a helyzet, ami irigylésre méltó és egyúttal felszabadító: nem véletlenül tud annyit segíteni mindenkinek, amennyit: embernek, állatnak.

Amikor igazán éles helyzet van a színházban, elsőként őt szoktam megkérdezni, és Gálffi Lászlót. Nem az életkor, azaz a tapasztalat okán, már én sem vagyok gyerek, hanem az erkölcsi érzék szigora miatt.

Nagyon érdekes, hogy nincs szüksége időre a színházi alkotáshoz. Két-háromszor olyan gyorsan dolgozik, mint bárki, akit ismerek. Ha a feladat világos, azonnal megcsinálja – a többi próba tulajdonképpen a partnereknek, rendezőnek, műszaknak, helyzetnek tett szívesség.

Ez az azonosulási és rögzítési képesség nagyon ritka. Szöveget is pillanatok alatt tanul. Most már 75 éves, nehezebben mozog, mint ahogy szeretne, megviselik a lépcsők, (amikből nagyon sok van az Örkény Színházban), rosszkedvei és önmagával való elégedetlenségei ezért vannak, amikor vannak: de a színpadon ő a leggyorsabb, idegrendszerben, reakcióképességben és megvalósításban is.

Egy biológiai fenomén. Van, aki százévesen is tud szaltót ugrani. Ez egy adottság, ritka és tiszteletreméltó. Ő tehát egyszerre magatartásbeli minta is, meg szakmai is.”

Bíró Kriszta: „Olyan, mint egy jótündér”

„Fantasztikus Pogány Judit szemébe nézni színpadon. Efelől senkinek nem lehet kétsége. Nagyon jó partner, például A köd utánamban láttam próbálni. Fantasztikus volt figyelni munka közben.

Elképesztő energiákkal van tele, a környezetére nagyon odafigyel, érzékeny ember, aki védőhálószerűen át- és átszövi az előadás egészét, ahogyan a próbafolyamatot is.

Természetesen ő közben hiú a magas szakmai színvonalra, és ezért mindent megtesz, harcol érte, nagyon meg akarja csinálni. Neki mindig vérre megy, látom, amikor gondolkodik, izgul, töpreng. Dühös, ha valami nem úgy sikerül. Igazi játékos a szó színházi értelmében, ráadásul sok gyermeki is van benne. Nem gyermekded, hanem gyermeki. Azonnal és hibátlan közvetlenséggel, érzékenységgel fordul bármelyik gyerekhez a színházban. Elképesztően figyelmes, akinek kicsi gyereke van, az húsvétra, karácsonyra biztosan kap valamilyen mese-CD-t, amelyiken ő is szerepel vagy más kedves ajándékot.

Van egyfajta mentolos cukorka, amiről Judit azt gondolja, hogy segít a beszédben, mert nem szárítja ki az ember száját. Ezt kilószámra szállítja a színházba. Két zacskó is van a takarásban, kirakja a kellékasztalra, és mindenki rájár. Olyan, mint egy jótündér.

Ha haragszik, ha nincs megelégedve valamivel, akkor tud ingerült is lenni. Nem szeretném, ha olyan színben tűnne föl, mintha egy csivitelő madárka lenne, mert ő tényleg egy komoly, felnőtt ember, aki végtelenül kedves, de ha valami nem tetszik neki, akkor azt biztos, hogy megtudod, ugyanis nagyon egyenes. Csodálom benne, és néhány idősebb színésznőben – legyenek bármilyen okosak –, hogy ezekben a helyzetekben soha nem az eszükre, hanem az ösztöneikre hallgatnak. Ha Jutka azt érzi, hogy valami nem stimmel, győzködheted reggeltől estig észérvekkel, ő zsigerileg tudja, hogy ez neki nem jó. Ilyenkor sutba vág minden intellektust, érettséget, gondolkodást, felnőttséget. Kiáll magáért és másokért is. Hihetetlenül odaáll emberek és ügyek mellé. A legkisebb ügyekben is. Soha nem látványosan csinálja, és a legnagyobb természetességgel jön belőle.”

Csuja Imre: „Minden rokonomat eljátszotta”

„A Bárka Színházban játszottunk először Egressy Zoltán Kék, kék, kék című darabjában, ebben az anyámat játszotta, aztán a feleségemet abban a darabban, ami az első szerepem volt az Örkényben, ezt Mácsai Pál rendezte, Csehov Sirályában, aztán a Jógyerekek képeskönyvében a lányomat, és ami nagyon meghatározó volt, a Tótékban is a feleségemet. Ez igazi örömszínészet, Jutka pedig emberileg és barátilag is egy csoda. A Tangóban a testvéremet játszotta, tehát színpadon már mindenféle rokonom volt. Ez is jelzi a sokszínűségét.

Jutka önmagával is nagyon szigorú és kritikus. Épp ezért velem szemben is megengedi magának a kritikát, mert nagyon szeretjük egymást. Egyszer nagyon érdekes akartam lenni egy előadásban, és utána azt mondta: »Imi, ne csináld, ez furcsáskodás!« A Filléres opera próbája közben pedig egyszer odasúgta nekem: »Te, Imi, te olyan gazdag ember vagy.« Ezek mindig nagyon meghitt pillanatok. A kritikát is kedvesen közli, nagyon szeretek vele együtt játszani.

Azt kívánom, legyen ő még nekünk nagyon sokáig, nekem is, a társulatnak is, és a közönségnek is, Isten éltesse sokáig!”

Borsi-Balogh Máté: „Jutka gyorsabb és pontosabb, mint én, pedig ötven évvel fiatalabb vagyok nála”

Gyerekkoromban nekem csupán a Vuk szinkronhangját jelentette Pogány Judit, aztán pályakezdőként az első szerepemben rögtön a partnerem lett a Macbethben, amelynek a címszerepét játszhatom. 

A próbafolyamat alatt meglepett, hogy Jutka annyira »patika«, hiszen mindenre emlékszik, annyira jól rögzít, néha még nálam is jobban, figyel, és nagyon koncentrál, amikor dolgozik.

Megerősített ebben a fajta gondolkodásban. Bármi is van, lehet, hogy civilben egyébként a lépcsőn is alig tud feljönni, mert fáj a lába, mégis elképeszt a kitartása. Nagyon-nagyon jó vele játszani. Ha nem a színpadon van, akkor picit tényleg annyi idős, amennyi, lassan jár.

Minden túlzás nélkül mondom, hogy amit egész nap megspórol az energiával, az kirobban belőle a színpadon, és minden más eltűnik, ez élteti őt.

Azt kívánom, hadd dolgozzak vele még nagyon-nagyon sokat, és üzenem neki, hogy nagyon szeretem.”

Znamenák István: „Jutka a napsütés maga”

„Jutka teljesen önazonos ember, vele mindig fantasztikus játszani. Én 1985 óta ismerem, akkor még csoportos szereplő voltam Kaposváron. Azt, hogy milyen színésznő, mindenki tudja, nem kell dicsérni, de ha kell, megteszem: fantasztikus! Azt viszont, hogy milyen ember, kevesen tudják.

Nagyon-nagyon sok kéne belőle, de nagyon kevés van abból a fajta csodálatos jó emberből, amilyen ő… a napsütés maga, amikor ő ott van, és ez a legfontosabb.

Egyfajta gondolkodásmódot, szellemiséget kaptam tőle, meg azt, hogy mindent erre a »hülye hivatásra« tettünk föl, és ettől képtelenek vagyunk szabadulni. Igen, mindent erre tettünk föl, ez néha baj.

Nagyon sok boldogságot, és még nagyon szép és hosszú életet kívánok neki.”

Csákányi Eszter: „Negyvenhat éve dolgozunk együtt”

Amikor Kaposvárra kerültem csoportos színésznek, ő akkor kezdett főszerepeket játszani, és teljesen lenyűgözött a maximalizmusa, a színházhoz való viszonya. Ami ott volt ebben az induló színházban, eléggé megfoghatatlan, a színház volt mindennek a lényege: minőségileg, erkölcsileg. Ma már úgy látom ezt az egészet, mint egy vallást. Hihetetlenül hittünk benne, a nap huszonnégy órája azért volt, mert színházat csináltunk. Óriási erő volt az egészben, és ebből Jutka nagyon kimagaslott.

Mindenki hatalmas energiákkal és kíváncsisággal vett részt benne. De Jutka elképesztő példa, hogy a mai napig kíméletlenül pontos. Az előadásért mindent megtesz. Attól függetlenül, hogy van családja, a színháznak áldozott mindent.

Rettentő sok darabban játszottunk együtt. Most kapott tőlünk, a színház tagjaitól, a születésnapjára egy kis kézzel írott füzetecskét, és ebben végre be mertem neki vallani, hogy ő a példaképem. Soha nem mondtam neki, mert ezt az ember nem mondja, hiszen nem lehet…

Bementem az öltözőjébe kezdőként, hogy milyen egy nagy színésznő öltözője, ami teljesen normális volt amúgy, de valahogy úgy éreztem, hogy a székére sem merek leülni. Most sem nagyon ülök le a székére. 

Igaz, hogy már én is hatvanhat éves vagyok, de a mérhetetlen tisztelet ma is jelen van, még akkor is, ha természetesen voltak viták. Ez nem egy »Csipkerózsika-történet«, a művészeknél mindig van vita, s ezek természetesen a munkához tartoznak, nem azt kell elképzelni, hogy rózsaszín ködben voltunk negyvenhat évig… egyébként rózsaszín ködben voltunk. De a realitások nagyon fontosak voltak, és természetesen az eredmények is.

Úgy tűnik, most újra fogjuk  játszani az Elnöknőket, csak még a helyszín kérdéses, de mi ezt tovább akarjuk vinni. Az egy huszonöt éves előadás. Annak az előadásnak még mindig olyan frissessége van, hogy ez példaértékű. Nem feltétlenül a formaváltoztatás a lényeg, mert minden fiatal a formán akar változtatni, és ez rendben van, hiszen mi is mindig mindet meg akartunk változtatni, de ezt a maga nevében hívhatjuk klasszikus előadásnak. De még mindig érvényes és pontos.

Kedvenc közös darabjaink még a Liliom, a Marat Sade, a Pinokkió, A vágy villamosa, amelyben én voltam a testvére, Stella, ő Blanche, a Tűzijáték című operett. A Pinokkiót amúgy háromszor újítottuk föl, mindháromszor én voltam a Tücsök, ő pedig Pinokkió. Zseniális volt benne.

Jutka a legjobb értelemben vett színházi őrült, kíméletlen, maximalista.

Nagyon drukkolok, hogy sokáig legyen még ereje. Akarjon dolgozni, és kapjon munkákat, mert óriási színésznő.”

Úgy legyen!

Both Gabi

Pogány Judit jelenleg futó szerepei az Örkényben ITT láthatók.

Nézzétek meg az Örkény színészeinek csodálatos Mi lennél, ha nem színész lennél? című projektjét ITT! 

Kiemelt kép: Horváth Judit

Az Elnöknők fotójának forrása ITT