Ahogy a megfilmesített igaz történetekre általában, erre a sztorira is igaz, hogy ha ezt valaki kitalálta volna, túlzásnak éreznénk: hiszen hogyan lehetséges, hogy egy aktív sorozatgyilkos két rémtett között önként megy a tévébe, ahol milliók láthatják az arcát és ismerik meg a nevét? Nem beszélve arról, hogy a szerkesztők hogyan lehetnek olyan hanyagok, hogy nem néznek utána a műsorukban szereplőknek?

Csakhogy mindez megtörtént: 1978-ban Rodney Alcala nemcsak szerepelt az amerikai ABC csatorna műsorában, de meg is nyerte azt, Cheryl Bradshaw ugyanis őt választotta ki magának randizásra. A felvétel után azonban, amikor már nem forogtak a kamerák, beszélgetett még egy kicsit a férfival, és úgy döntött, mégsem utazik el vele, ugyanis furcsának találta Alcalát.

Valószínűleg ennek köszönheti az életét, hiszen a férfi addigra már több nőt megölt és megerőszakolt.

Igaz történet alapján

A Nő a reflektorfényben tehát ezt a bizarr és ijesztő történetet veszi alapul, de ez nem egy dramatizált dokumentumfilm és nem is Alcala a főszereplő. Kendrick és a forgatókönyvet író Ian McDonald Cherylre és az áldozatokra helyezte a hangsúlyt, történetük pedig arról szól, milyen szélsőséges és bestiális dolgok történhetnek meg abban a szexista társadalomban, amely lenézi, tárgyiasítja és lekezeli a nőket.

sorozatgyilkos Rodney Alcala Nő a reflektorfényben Woman of the hour
Jelenet a Nő a reflektorfényben című filmből - Kép forrása: Netflix

A filmben Cheryl egy feltörekvő kaliforniai színésznő, aki nagyon nehezen talál munkát úgy, hogy nem hajlandó engedni az elveiből – például nem akar bikinis fotókat küldeni magáról a castingokra. Ügynöke végül rábeszéli, hogy vegyen részt a társkereső vetélkedőn azért, hogy megismerjék az arcát és a nevét a tévében, a nő pedig beadja a derekát és elmegy a forgatásra.

Ez azonban a film cselekményének csak az egyik szála. A másikban Alcalát látjuk, aki megnyerő modorával fotósként csábít el nőket, hogy képeket készítsen róluk. Csakhogy néhány kattintás után kijön belőle az állat: áldozatait megerőszakolja és megöli, és nemegyszer az is előfordult, hogy újraélesztette szegényeket csak azért, hogy tovább kínozhassa őket, és még egyszer végezhessen velük.

A két történetszál a forgatáson aztán összeér, miközben bejön egy harmadik is: a felvételen a közönség soraiban egy nő felismeri Alcalát, az ugyanis megölte a barátnőjét.

A nő hiába kért segítséget a rendőrségtől anno, hiába adott pontos személyleírást, nem vették komolyan, nem csoda hát, hogy meghűl az ereiben a vér, amikor meglátja a paraván mögött a megnyerően mosolygó gyilkost.

Szexizmus a gyakorlatban

Lassan Dunát lehet rekeszteni a gyilkosokról szóló true crime-filmekkel és sorozatokkal, a repertoár bővítésében pedig a Netflix az egyik éllovas. Dahmer, Gacy, Bundy és Menendez-testvérek – csak néhány azok közül az elkövetők közül, akikről ezen a platformon jelent meg film vagy sorozat az elmúlt években, és egyre hangosabbak azok a hangok, amik szerint öncélú és kizsákmányoló ezeknek a történeteknek a feldolgozási módja, amelyek romantizálják a gyilkosokat, és figyelmen kívül hagyják az áldozatokat és a hozzátartozóik érzéseit. Gondoljunk csak a Dahmer-sorozat utóéletére: voltak, akik a sorozatgyilkosnak öltöztek halloweenkor, és ez talán még a legkevésbé meredek megnyilvánulása annak, hogy tömegek kezdtek rajongani valakiért, aki brutális módon ölt meg másokat.

jövőkutatás karrier szakma technológia mesterséges intelligencia
Frankó Csuba Dea - A fotó Frankó Csuba Dea tulajdona

Emellett azonban tagadhatatlan, hogy hatalmas a kereslet a megtörtént bűneseteket feldolgozó történetekre, nem véletlen hát, hogy a legtöbb streamingplatform igyekszik hasonlókkal bővíteni a kínálatát.

Kendrick és McDonald valószínűleg meghallották a kritikákat, és filmjük középpontjába nem a gyilkost helyezték, hanem felismerték, hogy Alcala története egy szélsőséges látlelete annak, hogyan működött a hetvenes évek Amerikájának szexista társadalma.

Az író-rendező páros fókuszában ugyanis a nők állnak: Cheryl, akit folyton baszogatnak a kinézete miatt, hogy nem elég szexis, akire megjegyzéseket tesznek a forgatáson, akinek fürdőruhás képeket kellene küldenie ahhoz, hogy egyáltalán részt vehessen egy meghallgatáson, és akinek a szájába akarnak adni előre megírt, bugyuta kérdéseket, mert az egyetlen elvárás felé, hogy legyen bájos és csinos, de még véletlenül se látszódjon, hogy esze is van.

jövőkutatás karrier szakma technológia mesterséges intelligencia
Frankó Csuba Dea - A fotó Frankó Csuba Dea tulajdona

Aztán ott van a gyilkost felismerő nő, akinek a saját barátja sem hisz, akit átver és lepattint még a műsort gyártó stúdió portása is, akit nem vesz komolyan a rendőrség, és aki se tisztelettudóan, se ordítva nem képes elérni, hogy a férfiak adjanak a szavára, és nézzenek már utána annak az embernek, aki minden valószínűség szerint megölte a barátnőjét.

És persze látjuk Alcalát is, amint kihasználja a nők sebezhetőségét azért, hogy a saját beteges vágyait kiélje, de azt is, hogyan kínozza őket kedvére – mindezt óriási magabiztossággal teszi, hisz önszántából megy be a tévébe élő adásba, hogy újabb áldozatot vadásszon magának.

 Alcala elbizakodottsága nem volt alaptalan: hiába volt többször is börtönben, mindig kiengedték, a gyilkosságokat csak nagyon későn kapcsolták össze vele, és a tévé producerei sem néztek utána annak, kit is engednek kamerák elé.

sorozatgyilkos Rodney Alcala Nő a reflektorfényben Woman of the hour
Jelenet a Nő a reflektorfényben című filmből - Kép forrása: Netflix

Alcala a műsor előtti és utáni gyilkosságait bemutató része azonban nem csap át öncélú erőszakpornóba. Amikor kioltja áldozatai életét, az mindig kamerán kívül történik – nem az a lényeg, hogyan végzett velük, hanem az: milyen az a társadalom, amiben ilyen megtörténhet.

Alcala ugyanis egyes becslések szerint több mint 130 emberrel végzett (köztük több kiskorú lánnyal és fiúval), mire végleg börtönbe zárták.

Ám hosszú és keserves út vezetett odáig – jól mutatja, mennyire félvállról vették a hatóságok az ügyet, hisz 1979 februárjában Alcalát egyszer úgy fogták el, hogy egy kamaszlány megszökött előle, és ő értesítette a rendőrséget, ám a férfi még ezután is szabadlábon védekezett – ezalatt pedig megölt további két embert. 

Végül még abban az évben újra elfogták, és végre elkezdték felgöngyölíteni a rémtetteit. Kiderült, hogy tíz éven át hiába érkezett számos feljelentés civilektől és az Alcala elől megszökő áldozatoktól, ezeknek semmilyen következménye nem lett a férfira nézve.

Végül hét nő és egy kislány megölése miatt ítélték halálra, azonban sosem végezték ki, 2021-ben 77 évesen, természetes halált halt egy börtönkórházban.

Kendrick filmje korántsem tökéletes, nehéz követni az időbeli ugrásokat és a dramaturgia kedvéért született egyes változtatások mesterkéltnek hatnak. De mind Kendrick (aki a Cherylt alakítja), mind az Alcalát megformáló Daniel Zovatto remek alakítást nyújt, a film feszes tempójú, tele van feszültséggel, és tökéletesen rávilágít arra, hogy milyen rettenetes dolgok történnek egy olyan társadalomban, ami másodrendű állampolgárként tekint a nőkre.

A Nő a reflektorfényben a Netflix kínálatában érhető el.

Dián Dóri

Kiemelt képünk forrása: Netflix