Nem „rosszul nevelik”, hanem máshogy működik az idegrendszere 

Az elmúlt években sok időt töltöttem korai fejlesztésben dolgozó szakemberek társaságában, és a saját gyerekemmel szerzett tapasztalatokon túl több gyógypedagógus, kisgyermeknevelő, óvodapedagógus és szülő visszajelzései alapján figyeltem fel azoknak a gyerekeknek a helyzetére, akiknek a táplálása az intézményekben valamilyen oknál fogva, de nem allergiás tünetek miatt akadályozott. 

Széles skálán mozog mind az intézmények, mind pedig a gyerekekkel foglalkozó szakemberek hozzáállása, rugalmassága a kérdés kapcsán, így az is, hogy az érintett gyerekek jól járnak-e vagy rosszul. Nagyon sok a jó példa is, és egyre több pedagógus ismeri meg és el, hogy nemcsak allergia miatt, endokrinológiai vagy épp diabetológiai okokból lehet szüksége egy gyereknek speciális étkezésre. Mi állhat még a háttérben? Miben mások ezek a gyerekek? Hogyan lehet nekik segíteni akár otthon, akár az intézményekben? Milyen jogaik vannak, amelyeket a velük foglalkozó pedagógusoknak és szakembereknek figyelembe kell venniük? Gyermekpszichiáterekkel, óvodapedagógussal- és vezetővel, valamint jogásszal beszélgettünk az ezzel kapcsolatos kérdésekről.

„A szenzoros feldolgozási zavarban érintettek nem megfelelően dolgozzák fel a hallás, látás, tapintás, ízlelés, szaglás, egyensúly, valamint testtudatosság és belső testérzékelésből jövő ingereket – kezdi dr. Oláh Szabina gyermekpszichiáter. – Ezeken a területeken az ingerekre adott viselkedési reakciók három különböző mintázatba sorolhatók: ingerkerülés, alulreagálás vagy ingerkeresés. Ha étkezési példát kéne mondanom, lehet, hogy

egy átlagos gyerek nem szeret pár ételt, még az is lehet, hogy bizonyos ételeket meg sem kóstol. Mégis, ha elmegyünk vendégségbe, étterembe, azért tudunk számára olyan ételt választani, amit nagyjából meg fog enni. Az ízérzékelés területén szenzoros gyerekek esetében ez szinte elképzelhetetlen.

Pontosan tudják a szülők, mi az a néhány fajta étel, és azt milyen formában kell elkészíteni, hogy a gyerek megegye” – ismerteti a szakember annak egyik lehetséges okát, miért nem eszik egyik-másik kisgyerek egy bölcsődei/óvodai csoportban szinte semmit, vagy csak nagyon keveset. 

óvoda bölcsőde neurodiverz nem eszik a gyerek szenzoros
dr. Oláh Szabina - Forrás: dr. Oláh Szabina

Egy hasonlatot is hoz példaként: „Próbáljuk elképzelni, hogy olyan helyen kell egész nap lennünk, ahol rettentően büdös van. Vagy úgy töltjük a napunkat, hogy néha váratlanul a fülünkbe üvöltenek. Mit csinálnánk? Hát, egészen biztos, hogy munkahelyet váltanánk nagyon rövid időn belül. Attól még, hogy bizonyos ingereket nem észlelünk, vagy csak kicsit, egy adott személynek az még elviselhetetlen lehet, és ezt nem lehet megszokni, nem lehet kinevelni belőle. Ez nem kényeskedés, nem különcködés, nem olyan dolog, ami a szenzorosan érzékeny személy számára jó, vagy előnyökkel jár” – hangsúlyozza. 

A szakember elmagyarázza, hogy ezeken a gyerekeken a szenzoros túltelítődés következtében egy idő utána „üss, vagy fuss!” (fight or flight) reakciót láthatunk. Ha elkerülő viselkedésre nincs lehetőség, a gyerekek jó eséllyel erőteljesen szorongást élnek át, akár viselkedésproblémák is megjelenhetnek. Amit ebben az esetben szakmai szempontból is megfelelő módon tehetünk, az az ingerekhez való nagyon aprólékos, finom hozzászoktatás. Ezen kívül azon pici jelzések észlelése, amikor már a gyereken látszik, hogy kezd sok lenni számára a külvilág. 

Megkérdeztük a Bethesda Gyermekkórház témában különösen jártas szakorvosát is

„A szülők a legtöbb esetben a gyermek már egészen kiskorában, sokszor csecsemőkorban érzékelik, hogy megjelennek problémák az étkezés során, és ilyenkor ezt a legtöbbször jelzik is. Mégis azt tapasztaljuk, hogy az információhiány miatt nagyon sokszor zárt ajtókkal találkoznak, akár a védőnőnél, a háziorvosnál, és sokszor még a családban is, majd később a bölcsőde és az óvoda részéről. Hazánkban az étkezés sok család életében központi szerepet játszik – ennek jelentős szociokulturális-történelmi gyökerei is vannak – nagyon sarkalatos pont az, hogy hogyan, mikor és mennyit eszik egy gyerek. Az átlagostól való eltérés esetén gyakori, hogy az első reakció a szülők vagy a szülő-gyerek kapcsolat hibáztatása. Pedig

sok gyereknél valójában arról van szó, hogy olyan sajátosságokat hordoznak az idegrendszerük működésében, ami miatt az élet több területén mutathatnak »nem átlagos« működést. Gyakran az evés területén jelentkezik legkorábban és a legszembetűnőbben az eltérés”

– hívja fel a figyelmet a probléma fontosságára és megalapozottságra dr. Szalkay Krisztina, a Bethesda Gyermekkórház gyermekgyógyász-gyermekpszichiáter szakorvosa, a Koragyermekkori Szomatomentális Ambulancia vezetője is.

Ő is elmondja, hogy ezek a gyerekek az előttük lévő egyik-másik ételt azért nem eszik meg, mert az idegrendszerük valamiért nem tartja biztonságosnak, tolerálhatónak azt. Ráadásul még az is változó lehet, hogy ugyanazt az ételt milyennek érzékelik egyik hétről vagy napról a másikra, mivel minden olyan információ befolyásolja ezt, ami az idegrendszerükön átfut: hogy hogyan aludtak, milyen élmények érték őket az előző napon, milyen ingerek veszik őket körül, és mindazt hogyan dolgozzák fel. Kívülről viszont nem tudhatjuk, hogy a gyerek mit érzékel belülről. Ezeknek a gyerekeknek az ingerfeldolgozási zavara miatt nemcsak kihívás, hanem óriási stresszforrás és erőfeszítés is megenni azt, aminek számukra nem vonzó az állaga, a szaga, a kinézete vagy akár a hőmérséklete, emiatt pedig szakmailag is kifejezetten ellenjavalt az, hogy erre erőltessük őket.

De mégis mit tehetünk szülőként, pedagógusként, szakemberként? A gyermekpszichiáter szerint az egyik kulcs az – ami egyébként a leggyakrabban kimarad az étkezések, próbálkozások során –, hogy figyeljünk oda a gyerek jelzéseire.

Ha azt látjuk, hogy egy gyerek egy adott étellel szemez, érdekli, akkor előfordulhat, hogy egy pici segítséggel meg is fogja kóstolni, és majd ízlik is neki. De ha azt látjuk, hogy ez a szándék diszkomfortot okoz neki, elfordul az ételtől, az asztaltól, eltorzul az arca, esetleg öklendezik, semmiképpen se erőltessük.

Dr. Szalkay Krisztina azt tapasztalja, hogy amikor egy felnőtt mégis ezt teszi, annak hátterében az állhat, hogy eszköztelenségében a helyzetet kizárólagosan a szabályok, tanult minták, társadalmi elvárások, prekoncepciók és az azzal kapcsolatos saját szorongások mentén szeretné megoldani.

óvoda bölcsőde neurodiverz nem eszik a gyerek szenzoros
dr. Szalkay Krisztina - Forrás: dr. Szalkay Krisztina

Fontos az intézmények rugalmas hozzáállása és a szakmai háttér

Dr. Szalkay Krisztina kérdésemre azt is elmondja, hogy ha nem a megfelelő eszközökkel próbáljuk a gyerekeket tartalmasabb minőségű és mennyiségű étkezésre bírni, az tovább szűkítheti az elfogyasztott ételek repertoárját, ami komolyabb nyomelemhiányhoz, makro-tápanyaghiányhoz vagy a súlyfejlődés elmaradásához vezethet. A szakember azt sem tartja elfogadhatónak, ha az intézmény egyedi megoldásokkal szembeni rugalmatlansága miatt a gyerekek éhesek maradnak, vagy teljes étkezéseket hagynak ki: „Ahogy a fájdalom csillapítására, úgy az éhség csillapítására is kötelező törekednünk. Az éhezés a fejlődés szempontjából mind hosszú távon, mind rövid távon jelentős mértékben hátrányos a gyerekre nézve” – emeli ki.

„Ahhoz, hogy a gyerek étkezését egy jobb pályára tereljük, nagyon fontos, hogy elfogadó, és rá fókuszáló légkört teremtsünk, hiszen

az evés egy nagyon komplex érzelmi-, kapcsolati- és idegrendszeri elemeket magában hordozó tevékenység.

Egyetlen szülőnek és pedagógusnak sem kell ezeket a helyzeteket egyedül megoldania. Hadd kommunikáljanak egymással a szülők, az óvodapedagógusok/kisgyermeknevelők és a szakemberek, ugyanis, ha már egy kicsit eltér az idegrendszeri fejlődés, a hagyományos eszközök nem fognak működni!” – hangsúlyozza a szakorvos a team szemléletének fontosságát. 

Ebben kiemeli az intézmény rugalmasságának jelentőségét, ami ideális esetben akár arra is kiterjed, hogy a gyerek saját ételt vihet be magának. Azt is elmondja, hogy ezzel egy időben nagyon fontos az, hogy a gyerek komplex felmérésen vegyen részt, mivel a táplálkozási problémák hátterében nagyon gyakran állnak egyéb atipikus idegrendszeri fejlődési formák. Nagyon fontos, hogy az ezekre jellemző egyes jegyeket minél hamarabb felismerjék, hogy azok hosszú távú hatásait a megfelelő pályára állíthassák, és a gyereket a mindennapi életben a lehető leghatékonyabban segítsék a pedagógia, az egészségügy és a szülő együttműködésével. 

 

Bővebben arról, mi állhat a háttérben, és hol tudnak segíteni

Dr. Oláh Szabina részletezte azt is, hogy melyek azok az atipikus idegrendszeri fejlődés formák, amelyekkel a szenzoros ingerfeldolgozás zavara a leggyakrabban együtt jár: autizmus spektrum zavarban érintett személyeknél 90 százalékban, figyelemhiányos hiperaktivitás zavarban érintett gyerekeknél 50–64 százalékban fordul elő. Azt viszont még vitatják, hogy a szenzoros feldolgozás zavara független eltérés-e, vagy más eltérések tüneteit képezi, ezért a szenzoros ingerfeldolgozás zavara jelenleg nem szerepel a DSM-kézikönyvben, azaz nem önálló diagnózis.

A szakember aláhúzza: „Ha értjük és elfogadjuk, hogy a gyerek mást érzékel, mint mi, és ezért sajátosan reagálhat bizonyos helyzetekben, az már hatalmas lépés. Akkor képesek lehetünk rá, hogy optimalizáljuk a gyerek számára a külvilágot. Ilyen például az, ha étkezéskor megengedjük, hogy a saját ételét egye.

Az étkezés már önmagában szenzorosan is rendkívül ingergazdag helyzet: van az ételeknek sajátos szaga, íze, hőmérséklete, az étkezőben csörömpölés van, sok helyről jönnek sokféle zajok, sok gyereknek nehéz hallgatni vagy nézni, ahogy mások esznek. Ha csak azzal támogatjuk, hogy legalább a biztonságos ételét eheti, az elképesztően nagy segítség lehet a gyereknek. Főképp a nap közepén, amikor már egyébként is telítődik ingerekkel”

Dr. Oláh Szabina kiemeli, hogy a legrosszabb, amit tehetünk, ha erőltetjük, vagy hagyjuk éhesen, mondván: „ha tényleg éhes lenne, megenné”. Pedig akkor sem eszi meg, inkább éhes marad, irritált lesz vagy bágyadt az éhségtől. A szakember hangsúlyozza, hogy az intézményi környezet legtöbbször nem alkalmas arra, hogy ezen változtathassunk, azaz a gyerek biztonságosan, a saját tempójában kóstolgasson, ezért a gyermekpszichiáter kollégák javasolni szokták, hogy az intézmények legyenek tekintettel a gyerekek sajátosságaira, és támogassák őket az egyedi, rugalmas megoldásokban, mint amilyen a saját étel hordása is.

A gyermekpszichiáter több olyan budapesti centrumot is felsorol, ahol kiválóan képzett szakemberek gyógypedagógusok, pszichológusok segítenek a családoknak ezekben a nehézségekben. Ilyen a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, az Autizmus Alapítvány, illetve a Bethesda Kórházban a Koragyermekkori Táplálási és Regulációs Zavar Ambulancia, a Heim Pál Kórházban a Koragyermekkori Evés-alvászavar Ambulancia. Emellett a szenzoros integrációs terápia is hatékony módszer lehet a szenzorosság kezelésére.

Mi az, ami reális lehet egy bölcsődében, óvodában?

Az óvodai ellátás mindennapjai során a gyerekek táplálásával megjelenő speciális kihívásokról és azok megoldási lehetőségeiről Érchegyiné Futó Csilla osztotta meg velünk a javaslatait, aki 40 év óvodapedagógiai, ebből 13 év vezetői tapasztalatot tudhat a háta mögött. 

„Nagyon fontos, hogy legyen alapelv a csoportban az, hogy mindannyian mások vagyunk, és ebbe beletartozik az is, hogy nem szeretünk minden ételt. Lehessen az ételt otthagyni, lehessen belőle csak kóstolót kérni, lehessen többféle formában (feltéttel vagy anélkül) megenni ugyanazt. Még a legjobb étvágyú gyerekek között is van olyan, akinek, ha beleteszem a fasírtot a főzelékébe, akkor már nem fogja megenni. Egy óvodapedagógus nagyon rövid idő alatt fel tudja mérni, hogy melyik gyerek mit és hogyan eszik meg, nem kerül fáradságába, ha ennek megfelelően kínálja az ételt, és szerintem az a normális, ha ezeket figyelembe veszi” – vázolja fel a számára elsődleges szempontot a szakember.

Beszámol azokról az apró trükkökről is, amelyek a kevésbé jó étvágyú, válogatósabb gyerekeket is jobban ösztönzik a rendszeres, kiegyensúlyozott étkezésre vagy éppen az újabb ételek kipróbálására.

Ezek között szerepel például, ha a gyerekek a reggelit és az uzsonnát maguk állíthatják össze az asztalra helyezett kenyérből, vajból, felvágottakból, zöldségekből, hogy aztán úgy ehessék meg, ahogy szeretik.

Valamennyi mozgástér, választási lehetőség a gyermekélelmezés feltételei mellett is biztosítható, ha erre figyelmet fordítanak. Ahogyan az is, ha az óvoda/szülők (az azt követő közös megegyezést követően) biztosítanak olyan kiegészítő élelmiszereket (például ketchup, lekvár, méz, levesgolyó), ami által szívesebben eszik meg a gyerekek ugyanazt. Különösen jó alkalomnak tartja azokat a közös óvodai tevékenységeket, amikor valamit együtt készítenek, sütnek, főznek: gyümölcssalátát, mézeskalácsot, kókuszgolyót, mert úgy látja, ha nem is azonnal, de ezek az alkalmak nagyban segítik a gyerekeket abban, hogy egyszer csak végül megkóstoljanak valami újdonságot. 

 

Ugyanakkor sok éven át gyakorló óvodapedagógusként találkozott olyan gyerekkel is, aki annyira kevés féle ételt fogyasztott el, és annyira érzékeny volt az állagokra, ízekre, szagokra, hogy megkóstolni sem szeretett volna szinte semmit. Ezekben az esetekben a rugalmasságot látja a legcélravezetőbb megoldásnak az intézmény és a szülők részéről, ugyanis indokolt esetben engedélyezhető, hogy a vonatkozó szabályok betartása mellett, a szülő saját felelősségére külön ételt hozhasson gyerekének az óvodába. Az erről való megállapodást viszont érdemes írásban is rögzíteni.

„Az óvodapedagógusnak is az az érdeke, hogy a gyerek ne maradjon éhes. Találkoztam már olyan gyerekkel, aki csak pogácsát és kiflit fogyasztott az óvodában, és olyannal is, aki csak instant paradicsomlevest evett ebédre. Lehet azon vitatkozni, hogy ez egészséges-e, de ha egyszer nem evett mást, akkor mindezt felülírja az a szempont, hogy valami legyen a gyomrában” – mondja. Erre persze azonnal érdeklődöm arról az igen gyakori érvről, hogy ha a többi gyerek ezt látja, akkor ez nem eredményezi-e azt, hogy idővel ők sem eszik majd meg a benti ételeket. 

óvoda bölcsőde neurodiverz nem eszik a gyerek szenzoros
Érchegyiné Futó Csilla - Forrás: Érchegyiné Futó Csilla

„Ha az az alapelv, hogy mindannyian mások vagyunk, és szabad nem szeretni dolgokat, akkor ez az ételekre is érvényes, és a többi gyerek sem foglalkozik ezzel. Egy családon belül is számtalan alkalommal fordul elő, hogy nem ugyanazt esszük ugyanannál az asztalnál, és ez teljesen természetes dolog. Ha valaki éhes, és olyan étel van előtte, amit szeret, nem fogja a kenyeret választani” – osztja meg az ezzel kapcsolatos nézőpontját. Azt is elmeséli, hogy

volt olyan gyerek, aki tíz évvel később köszönte meg, hogy nem kellett megennie a vajas kenyeret. Egy másik gyerek, amikor arra kérte, hogy a lilahagymából legalább egy nyúlfarknyit kóstoljon meg, így válaszolt: „Nem érted, hogy ha kicsit adsz, vagy ha nagyot adsz, én azt ugyanúgy nem szeretem?!”

– Ennek hatására átgondolta annak az íratlan szabálynak a létjogosultságát, hogy mindent meg kell kóstolni.

Emellett nagyon fontosnak tartja, hogy se otthon, se az óvodában ne legyen központi kérdés az, hogy egy gyerek hogyan, mit és mennyit eszik. Elmondhatjuk neki: örülünk, hogy megkóstolta az ételt, de a rábeszélés, a negatív komment, a túlzott dicséret vagy épp a kóstolásért jutalmazás és egyéb „hókuszpókuszok” szerinte sokszor többet árthatnak, mint amennyit segítenek. Különösen fontosnak tartja a folyamatban a dadus nénik szerepét is, hiszen elsősorban ők azok, akik a tálalást, étkeztetést bonyolítják, ezért ideális esetben az ő bevonásuk egy étkezési problémával küzdő kisgyerek megsegítésébe, a velük való egyeztetés nagy hangsúlyt kap. Azoknak az óvodai programoknak is jelentősége van, ahol az evés, közös ételek készítése, elfogyasztása a szülőkkel, családokkal közösen történik, például egy egészséghét keretében.

Egy intézményvezető sokat tehet azért, hogy a kollégáit kompetenssé tegye

Érchegyiné Futó Csilla intézményvezetői oldalról pedig így világította meg a kérdést:

„Egy óvodavezető nagyon sokat tehet azért, hogy a kollégáit kompetenssé tegye ezeknek a helyzeteknek a hatékony kezelésére, például, ha teret ad annak, hogy legyenek esetmegbeszélések, tapasztalatcserék. Ha sok érintett gyerek van, épülhet erre munkaközösség, amibe be lehet vonni az óvoda pszichológusát és gyógypedagógusát is. Sőt, továbbképzést is lehet biztosítani a kihívásokban érintett kollégák számára, vagy szervezhető tréning, szakmai előadás egy-egy nevelés nélküli munkanap keretében.

Nagyon fontos az, hogy a kollégák olyan megerősítést kapjanak, ami által nem érzik magukat egyedül egy számukra nehéz helyzetben.” 

Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja konkrét iránymutatást tartalmaz az egészséges életmód alakítására vonatkozóan, és ezen keretek között lehetőség van arra is, hogy az óvoda a saját pedagógiai programjában részletesebben megfogalmazza az ide vonatkozó alapelveit.

Az alábbi keretes részben jogi információkat is nyújtunk a Hintalovon Alapítvány segítségével az érintett szülők és szakemberek számára, amelyeknek két fontos konklúziója van. Egyrészt, a gyerekek étkezése körül felmerülő hosszabb távú problémák esetén mindenképpen a szülők és a pedagógusok közötti közös megoldáskeresés a legcélravezetőbb, szükség esetén további szakemberek bevonásával. Másrészt pedig egyedi megoldásokra rugalmas hozzáállás esetén jogi értelemben mindenképpen van lehetőség, ugyanis a szabályozás nem zárja ki saját étel hordásának önmagában az intézmény által történő engedélyezését.

A gyerekek étkeztetése kapcsán felmerülő jogi kérdések

óvoda bölcsőde neurodiverz nem eszik a gyerek szenzoros
dr. Rácz Dominika - Forrás: dr. Rácz Dominika

A Hintalovon Alapítvány szakértője, dr. Rácz Dominika jogász szerint a legfontosabb információk:

  • Vezethet be az óvodapedagógus olyan belső szabályt a csoportban, hogy a gyerekek kóstolják meg az ételt, mielőtt elutasítják, de ettől még nem jogszerű, ha ennek végrehajtását kötelezővé teszi, vagy a gyermeket arra bármilyen módon kényszeríti.

  • Az étel el nem fogyasztása miatti büntetés kilátásba helyezése, az étel tényleges megvonása semmilyen módon nem szolgálja a gyerek érdekét. Az étel a gyerekek alapvető szükséglete. Az alapvető szükségletek nevelési célzattal történő megvonása, mint amilyen az evés, az alvás vagy a mosdóba menés, sérti a gyerekek jogait.

  • Amennyiben a közétkeztetés keretében nem biztosítható a gyermek és a tanuló diétás étkezése, az – a szülő, más törvényes képviselő írásbeli nyilatkozata alapján – a gyermek és a tanuló által az intézménybe bevitt, vagy a szülő, más törvényes képviselő által az intézménybe rendelt étel intézményben történő elfogyasztásának lehetővé tételével is biztosítható. A hivatkozott 37/2014 (IV.30.) EMMI rendelet alapján a diétás étkezést igazoló szakorvos: a) endokrinológia és anyagcsere-betegségek ráépített szakképesítéssel rendelkező szakorvos; b) gasztroenterológia alap-szakképesítéssel rendelkező szakorvos; c) diabetológiai szakorvosi licenccel rendelkező szakorvos; d) allergológia és klinikai immunológia ráépített szakképesítéssel rendelkező szakorvos;

  • A jogszabályok alapján az intézmény azon kötelezettsége, hogy a gyermek számára engedélyezi a saját étel hordását, a diétás étrend kapcsán merül fel. Ha viszont onnan közelítjük meg, hogy mi a gyermek legfőbb érdeke, mi az, ami a legjobb egészségi állapothoz való jogát biztosítja, az az, hogy találjanak egy olyan megoldást, amely megkönnyíti a gyerek étkezését és az intézmény dolgozói számára is megvalósítható.
  • A fenti rendelkezésekben foglalt eseteken kívül (mint amilyen az átlagostól eltérő idegrendszeri fejlődésben érintett gyerekek esete is) azonban a házirend is kitérhet rá, illetve az intézményvezető is jogosult arra, hogy engedélyezze a gyermek számára a szülők által bevitt diétás étkezést.

  • A jogász kiemeli: minden eset egyedi, ezért nagyon fontos a szülő és az óvodapedagógusok, az intézmény közötti párbeszéd, egymás szempontjainak megismerése, közelítése és a közös gondolkodás arról, hogyan lehet a gyerek szükségleteit valamennyi körülmény figyelembevételével leginkább kielégíteni. 

Kőrizs Kata

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Alina Demidenko