Eszméletlen a játékos, de sehol a hordágy? – amikor a szabályok egymás ellen dolgoznak

–

Kezdjük a lényeggel!

Varga Barnabás jobban van. A Ferencváros játékosának operációra volt szüksége (mire e cikk megjelent, ez rendben le is zajlott), s ha minden jól megy, egy-két napon belül már ki is engedhetik a kórházból.

A magyar válogatott Csoboth Kevin góljával legyőzte Skóciát, így csoportharmadikként még továbbjuthat az Európa-bajnokságon – ami nyilván csodálatos, de maguk a játékosok is azt nyilatkozták: most Varga gyógyulása a legfontosabb. 

Mi volt ez az egész a hordággyal?

A futballvilág egy emberként háborodott fel azon, ahogy a nyilvánvaló vészhelyzet ellenére sem indultak meg a hordággyal Varga felé – mintha nem érezték volna át a dolog súlyát. Ezt láttuk a tévében mi is, s az egyik olvasóm, Kriszta, a helyszínről is ezt erősítette meg:

„Ott voltunk, láttuk az egészet élőben. Nem tudom, a közvetítő mit mutatott és mit nem, de

Szoboszlai a pillanat töredéke alatt felmérte a helyzetet, és ő volt az, aki levezette azt a pár percet, ami egyébként örökkévalóságnak tűnt… Azonnal stabil oldalfekvésbe tették Barnabást a magyar játékosok, és ahogy észlelték, hogy eszméletlen, látható volt, ahogy elkezdték megpróbálni az újraélesztést is. Az orvosi stáb vállalhatatlanul lassú volt.”

No, de akkor lássuk, mi is a protokoll (nagy vonalakban) ilyenkor! Ha a játékvezető úgy ítéli meg, nagy a baj, és a játékosnak segítségre van szüksége, előbb a csapatorvos érkezik, hiszen ő van a leginkább tisztában a futballisták egészségi állapotával, korábbi sérüléseivel stb. Hozzá csatlakozik az ügyeletes stadionorvos – minden mérkőzésen kell ugyanis ilyenről gondoskodniuk a szervezőknek.

Ha további ellátás szükséges (például vérző sebe van stb.), akkor a futballistának el kell hagynia a játékteret – ha pedig ez nem megy a saját lábán, akkor szükséges a hordágy, amit az egészségügyi csapat tagjai hoznak be, amennyiben meglátják az egyezményes jelet: a fej fölött keresztben tartott kezet. Ezen a meccsen azonban a hordágyasok sétálva indultak a pályára, ami kommentátortól Szoboszlaiig mindenkit kiakasztott.

Szoboszlai nem véletlenül emelte ki a lefújás utáni nyilatkozatában, hogy ilyen helyzetben nem a protokoll számít, hanem az, aki a földön fekszik.

Mit lát ugyanis a néző? Azt, hogy valami szörnyűség zajlik a pályán, hisz mi másért takarnák a futballistát? Ha eközben az egészségügyi csapat tagjai a pálya szélén várakoznak, hogy betartsák a szabályokat, az akkor is visszatetsző, ha valóban a protokollnak megfelelően járnak el.

Az UEFA sajtóosztálya a Telex megkeresésére azt felelte, hogy minden szabályszerűen zajlott:

„15 másodpercen belül megtörtént a csapatorvos beavatkozása, majd azonnal követte őt a második számú stadionorvos, hogy elvégezzék a sérülés első értékelését, és megfelelő kezelést biztosítsanak a szokásos orvosi eljárásoknak megfelelően.”

Fontos tudni, hogy mind az UEFA, mind a FIFA rendkívüli alapossággal ellenőrzi, a rendezők mindent, de mindent betartanak-e egy, a szervezet égisze alatt rendezett mérkőzésen – a biztonsági előírásoktól egészen addig, hogy milyen feliratok, matricák stb. láthatók a kameraképeken. A szabályokat – minden egyes szóba jöhető esetre, nehézségre stb. külön-külön vonatkoztatva – gondosan megírt szabályzatban foglalják össze, amelyeket a képzéseken minden munkatársnak meg kell tanulnia.

Egy dolgot azonban, ezek szerint, nem vettek számításba: hogy az egyik szabály a másik ellen dolgozik. Mert bár maga a dráma nem látszik se a tévében, se a lelátókról, az, hogy takarás szükséges, nemhogy egyértelművé teszi, de kétszer aláhúzza, hogy valami nagyon súlyos dolog zajlik épp a gyepen. 

És egyetlen szurkoló sem volt tegnap a világon, akinek nem Christian Eriksen rémisztő esete jutott eszébe azonnal: a dán futballista az előző Eb-n perceken át a klinikai halál állapotában volt a gyepen. És minden magyar szurkolóban élénken él Fehér Miklós tragédiája, aki mérkőzés közben esett össze, és hunyt el. 

Könnyű azt mondani persze, hogy minden szabályszerűen zajlott (és akár így is lehet ez, nem vagyok UEFA-ellenőr, nem tisztem eldönteni), de egy érzelmileg a végletekig feltüzelt helyzetben, egy mindkét csapat szempontjából sorsdöntő mérkőzésen egyszerűen nem várható el, hogy ne pánikoljanak az emberek. 

Aki szerint igen, az életében nem járt még futballmeccsen – és jobb is volna, ha nem akarna meccset rendezni vagy felügyelni, mert nem érti a lényeget.

Szoboszlai közbelép

Ha nem épp Varga életéért izgultunk volna, akár komikusnak is tűnhetett volna a jelenet, amint a magyar válogatott játékosok hiába próbálják rávenni a hordágyat vivő egészségügyieket, hogy siessenek, míg végül a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik meg nem elégelte a dolgot, s szó szerint oda nem rángatta az illetékeseket a kapu elé. 

Az erről készült fotók azonnal bejárták a netet, és egy emberként ünnepli a világ a magyar futballista viselkedését: megtette, amit az UEFA-szabályzat és az azt mindenáron követni próbálók nem voltak képesek. Megértette a szurkolókkal, hogy itt vannak, akik mindent megtesznek Varga Barnabás életéért, egészségéért.

S mi mutatná meg jobban, hogy ki a valódi csapatkapitány, s ki, akire csak rárakták a karszalagot, mint az, ahogyan egy ennyire szélsőséges, érzelmileg ennyire megterhelő esetben viselkedik egy vezető?

Botka rögtön csatlakozott is a hordágyvivőkhöz – a jó vezetőt követik, ugye –, az pedig olvasónk fenti kommentjéből, illetve az azóta olvasható nyilatkozatokból kiderül, hogy a magyar válogatott tagjai és a szinte azonnal érkező csapatorvos rögtön megkezdte az ellátást. A csapat tehát ötösre vizsgázott csapategységből.

Szoboszlai Dominik a skót–magyar meccsen, ennek a szörnyű esetnek a kellős közepén megérkezett a csapatkapitányi szerepbe. A kapitányunk lett, mert átlátta, amit a bürokrácia nem képes áthidalni: azt, hogy itt nem csupán egy sérült játékos egészségéről van szó (ami önmagában is épp elég, nem?), hanem arról is, hogy egy stadionnyi szurkoló mellett sok millió, a tévék előtt ülő drukkert kell megnyugtatni afelől, hogy mindent megtesznek a földön eszméletlenül heverő Varga Barnabásért. 

Apropó: történetesen Varga szülei is a tévé előtt nézték, amint a fiuk összeesik – ahogyan azt is, amint a hordágyas csapat még mindig csak az alapvonalnál álldogál. Nem kell tehát semmit eltúlozni ebben az ügyben, az ugyanis épp elég drámai önmagában.

De aki szerint mégis túlozna az, aki szerint vállalhatatlan volt az eljárás akkor is, ha papíron minden stimmel, azt javaslom, fordítsa át az esetet magában, mondjuk, egy játszótéri balesetté, és gondolja át, higgadt tudna-e maradni, ha ne adj’ isten, a saját (vagy a rá bízott) gyerekéért ilyen sebességgel, ennyi idő alatt masíroz be a hordágy.

Ugye, hogy így kicsit kevésbé tűnik indokoltnak és elviselhetőnek az a tempó? 

Szoboszlai tehát – bár ösztönösen cselekedett – azt tette, ami ebben a szívszorító pillanatban a legmegnyugtatóbb volt: vezetőként viselkedett, aki érti ugyan, hogy vannak szabályok, de azt is képes átlátni, ha ezek a szabályok csak hátráltatják azt, amire valódi szükségünk van.  

Hogy a magyar válogatott továbbjut-e a legjobb csoportharmadikok egyikeként, az hamarosan kiderül – de ha nem is, úgy egészen biztos, hogy a Szoboszlai-lufi nemhogy kipukkadt volna, de magasabban szárnyal, mint valaha. 

Kiemelt kép: Getty Images / Sebastian Frej / MB Media

Csepelyi Adrienn