–

A kultúrforradalmár

Supka Géza 1883. április 8-án született egy polgári családban Budapesten. Széles látókörű, igazi európai szellemiségű polihisztor volt. Először Grazban végezte el a művészettörténész–régész szakot, majd a Kolozsvári Egyetemen doktorált irodalomtörténetből.

Rengeteg teremtőerő lakozott benne, nem csupán a könyvünnep lehetőségét és kereteit alapozta meg, hanem a Literatura című szaklapot is ő indította útjára.

Az 1910-es évek közepétől meghívott tanárként Európa számos egyetemén oktatott régészetet és művészettörténetet, többek között Bécsben, Rómában és Stockholmban is. 1904-től a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának elismert munkatársa volt. Rengeteg kutatásban vett részt, sok-sok tudományos és ismeretterjesztő kötet szerzője, többek között Báthory Erzsébetről és Lehel kürtjéről is írt.

A kultúra mellett a politika is mélyen foglalkoztatta, aktivistaként részt vett prágai követként a Nemzeti Tanácsban, de a kommün bukása után, 1919-ben, kénytelen volt Bécsbe emigrálni.

Miután hazatért, megtorlásként nem vették vissza régi munkahelyére, ezért újságíróként, szerkesztőként kereste a kenyerét a húszas évektől, írásai például a Világ, a Pester Lloyd és a Magyar Hírlap című lapokban jelentek meg.

A nagy dráma című művét az első világháborúról és a Trianonhoz vezető okokról írta, erősen meghurcolták érte, beperelték nemzetgyalázás miatt, és betiltották a könyvét, de 1934-ben, amikor már enyhült a politikai légkör, rehabilitálták.

1926-ban alapította meg a Literatura – Beszámoló a szellemi életről című, felbecsülhetetlen dokumentumértékű lapot, ami tizenhárom éven keresztül követte a legfontosabb kulturális eseményeket és eredményeket. Célja főként a magyarság megőrzése volt, és az, hogy a Magyarországtól elcsatolt területeken is megmaradhasson a kulturális közösség, mindezt úgy, hogy a demagóg ideológiáknak nem adott teret. 

Könyvünnep márpedig kell!

1927. május 19-én rendezték meg Miskolcon a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének közgyűlését. Supka itt terjesztette elő a könyvnap gondolatát, ami kitörő sikert aratott. 

Kolonics Tünde írásában olvashatók az idézetek a Napi Történelmi Forrás oldalán:

„Az évnek egyik napján – lehetőleg a tanév vége felé, az iskolai év befejezése előtt néhány héttel – az ország minden városában és falujában könyvnap rendeztessék, amely […] az írót és a közönséget közvetlen kontaktusba hozza egymással, hogy ezen a napon, egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az uccára […] ingujjban, közvetlen, bohém formában […] Legyen ez a nap a könyv, a tudás, a kultura ünnepe, mely ünnepnap […] évről évre megismétlődően, mindenkor eredeti, friss, mulatságos, színes formák között hívja fel a magyarság figyelmét a könyv fontosságára a nemzet jövője szempontjából.[…] Legyen ez a nap […] a magyar írók, könyvkiadók és könyvkereskedők mesterségbeli tudásának nemes versenyre serkentő vizsganapja is, amelyen a közönség évről-évre megállapíthassa, hogy mit alkotott az ő kedvenc írója, minő uj értékek merültek föl az év során” – mondta Supka.

A konkrét tervekben a könyvterjesztés nehézségeit és az írók labilis egzisztenciális helyzetét is elemezte. A Trianon utáni nehéz légkör, a szegénység és a szellemi pangás ellen is szeretett volna tenni valamit:

„A könyvet vásárolni kívánó közönség vásárlóereje hihetetlenül lecsökkent, […] az uj vásárlórétegeket […] most a legkülönbözőbb sportok vonják el az olvasástól; s bár ez a tény bizonyos mértékben helyeselhető, viszont nem szabad odáig fajulnia, hogy […] a szellemi felfegyverzettség szenvedjen miatta” – érvelt a könyvnapok mellett.

Gróf Klebelsberg Kuno, az akkori közoktatási miniszter lett az ügy képviselője, aki valóban nemes feladatának tekintette a kultúra és az oktatás megszervezését.

„Egy jó magyar könyv többet ér ezer szónoklatnál és millió jelvénynél!”

Supka nem csupán a szavak szintjén küzdött a magyar kultúra fennmaradásáért, hanem elképesztő szívóssággal az aprómunkát is vállalta. Azt is kitalálta, hogy maguk az írók árusítsák saját könyveiket, és egyúttal dedikálják is, valamint a kísérő kulturális programokat és a neves színészek, művészek részvételét is ő kezdeményezte, hogy segítsenek a könyvünnep népszerűsítésében, sőt még a könyvesboltok kirakatversenyét is meghirdette.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tiszatáj Online (@tiszatajonline) által megosztott bejegyzés

„A hírlapi, a plakátos, a füzetes, a rajzolt, a waschzettlis és a körleveles propaganda kitűnő szolgálatokat tehet ott, ahol egyes müvek vagy sorozatok elhelyezéséről van szó. […] A plakátok nem helyettesíthetik az irodalom képviselőivel való személyes találkozást, ám lehetőséget kínálnak a kapcsolatba kerülésre, s annak megtartására. […] 

Supka igenis hitt abban, hogy Magyarország legkisebb településére is eljusson […] a magyar könyv gondolata; de […] ne terhes, és főként ne unalmas formában kerüljön szembe ezzel a gondolattal”.

1929. május 12-én, vasárnap az 1. Ünnepi Könyvét az Otthon Írók és Hírlapírók Körének ünnepével kezdődött. Kosztolányi Dezső pedig felolvasta A magyar könyv című írását.

Supka igazi szenvedéllyel állt ki az ügy mellett:

„… hisszük, hogy amikor a magyar írók odalépnek a magyar közönség elé: s élőszóval, felolvasásokkal, beszédekkel, színpadon, rádión, könyvön, falragaszon, újságcikkeken át agitálnak a könyvért: ezt nemcsak magukért csinálják, nemcsak az irodalomért, hanem mindenékfölött a magyarság egyeteméért. Az olvasóért, aki nélkül süket fülekre és vak szemekre talál a legnagyszerűbb gondolat is.” 

Luxuscikk

1927-ben a könyv igazi luxuscikknek számított (és ez sajnos 2024-ben sincs másképp). Egy Gárdonyi- vagy Móra-kötet ára öt pengőnél kezdődött, átlagosan pedig hét pengőbe került akkor, amikor egy kiló liszt ötven fillér volt, a cukrot egy pengő húszért adták, a sertéshús kilójáért pedig két pengő negyven fillért kértek.

A Pesti Hirlap riportere így írt az eseményről:

„Olcsó áron mindenki hozzájut annyi magyar könyvhöz, amennyit csak akar, hozzá még a legszorosabb értelemben »első kézből«, mert majdnem minden könyvkereskedő sátrában maguk az írók adták el könyveiket, szívesen mellékelve hozzá autogramjukat. Legélénkebb és legérdekesebb a Vörösmarty-szobor talapzatánál felállított »Magyar Költők Sátra« volt. 

A reggeli óráktól kezdve egészen alkonyatig színes, eleven élet zajlott a sátor körül, ahol a magyar írók rajongói végre személyesen megpillanthatták igen kedvelt költőjüket.

A vásárlást lebonyolító lelkes írónői gárda egy pillanatig sem pihenve árusította a könyveket, melyekben a jelen volt írók rögtön be is írták a nevüket. A város több pontján elhelyezett könyvkereskedői sátrakban is nagy elevenség uralkodott.”

Supka Géza tehát megteremtett egy 95 éve élő tradíciót, és egész életét a kultúra terjesztésére tette fel. 1956. május 25-én halt meg. Halála után majdnem ötven évvel került elő elveszettnek hitt kézirata, amelyet iparművész unokája, Bényi Eszter talált meg. Tudjátok, mi a címe? Egy elforgácsolt tudós-élet.

Ezekből a „forgácsokból” szerencsére még a mi gyerekeink is részesülhetnek, mert az ünnepi könyvhét mellett immár huszonharmadik éve a gyerekkönyvnapok is ünneppé emelkedett. 

A tehetség, az öntudat és a remény nőalakja – Cinka Panna üzenete a XVIII. századból ma is érvényes

Kult – 2024. április 8. – SzHA

A régi szólás szerint: „Ki okosan farag, forgácsol.”

Supka Gézának hála tehát a könyvek kivonultak az utcára, képletesen szabaddá váltak, mi pedig idén is elmehetünk a könyvek ünnepére a Vörösmarty térre és a Duna-korzóra június 13. és 16. között.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT 

Kiemelt kép: Facebook / Országos Széchényi Könyvtár / Elektronikus Periodika Archívum

Both Gabi