Az orgazmus-szakadék

„A heteroszexuális párkapcsolatokban a nők alig 60-70 százaléka tud orgazmust elérni az együttlétek során, míg a férfiak esetében ez 95 százalék a statisztikák szerint. Ugyanez az arány a leszbikus párkapcsolatokban sokkal magasabb, a férfiakéval vetekszik: ezt hívják orgazmus-szakadéknak” – tudtuk meg a Cserháti-Herold Janka termékenységtudat-szakértőtől, aki szerint még nagyon messze vagyunk attól, hogy ezek az arányok kiegyenlítettebbek legyenek. De pont ezért hasznosak az ilyen adatok, mert mutatják az irányt, hogy miben kellene még fejlődnünk. 

Szombat Éva fotográfus azt emelte ki: a „szexről szóló diskurzus mindig politikai, de a mi felelősségünk is, hogy kitapasztaljuk, nekünk mi a jó és szóljunk erről a partnereinknek is”. Hangsúlyozta, hogy nem kell beletörődni abba, ha nincs orgazmusunk, lehet jelezni, lehet ezzel foglalkozni! Nem szégyen, sőt, de hajkurászni sem muszáj, ez nem mindenkinek központi téma és ez is teljesen rendben van.

Felmerült a kérdés, hogy vajon miért jár gyerekcipőben a női öröm priorizálása, és ezen a ponton Cserháti-Herold Jankát már nem lehetett volna visszafogni hat lóval sem (de nem is akartuk!), hogy a csiklóról és a női test biológiájáról beszéljen. 

„Az anyaméhben a babának a pénisz és a csikló ugyanarról a tőről nő ki. Ha a két szervet egymás mellé tesszük, majdnem teljesen egyformán néznek ki, mindkettőnek van makkja, erekciója és rengeteg idegvégződése, azzal a különbséggel, hogy a csiklóban utóbbiból háromszor annyi van. Tehát, van egy szervünk, aminek az a szerepe, hogy gyönyört érjünk el általa”.

önismeret szexualitás világbéke orgazmus
Képek: Hámori Zsófi/Bodor Imre/WMN

Kösz, Freud

Azt is elmondta, ki az, aki keresztbe tett ezen a téren a nőknek az elmúlt évszázadban: maga Freud.

„Azt hirdette, hogy bár létezik a csikló-orgazmus, az valójában alsóbbrendű, és az igazi, érett női szexualitás az, ha valaki képes a hüvelyi orgazmusra – a csiklót inkább felejtsük el.

Ez lehet az orgazmus-szakadék egyik gyökere is. Márpedig, ha van egy szervünk, aminek csak annyi a funkciója, hogy gyönyört érjünk el általa, akkor azt használni kell! A női szexualitás sokkal kifinomultabb dolog, sokkal több mindent kell figyelembe venni” – mondta termékenyésgtudat-szakértő.

Szombat Éva ezután arról beszélt, hogy gazdasági okai is lehettek annak, hogy a női öröm kikerült a fókuszból. Hiszen, ha egy nő örömmel szexel, akár több partnerrel is, akkor a férfi nem lehet biztos abban, hogy a saját utódja fog utána örökölni, márpedig ez kardinális kérdés volt. És bár erős sarkítás lenne azt állítani, hogy ez az oka annak, hogy a női gyönyör lekerült a menüről, de tény, hogy fontos szempont volt, hogy a leendő menyasszony visszafogott legyen. Ez megmagyarázná azt is, miért nem kapott helyet sokáig az anatómia könyvekben a csikló felépítése, és hogy

már rég járt ember a Holdon, mire a klitoriszról készült egy rendes MRI-felvétel 1994-ben(!), amikor is kiderült, hogy az nem csak egy gombocska. 

önismeret szexualitás világbéke orgazmus
Képek: Hámori Zsófi/Bodor Imre/WMN

Ne legyünk szerények!

Pásztor Anna szerint a nők megszerzik maguknak az örömöt, nem szorulnak a férfiakra. Úgy véli, az orgazmusban rengeteg energia van, ami kiterjeszthető fizikailag is és lelkileg is, így érdemes vele foglalkozni – partnerrel, vagy nélküle. 

Cserháti-Herold Janka azt hangsúlyozta, fontos átgondolni, kiről szól az orgazmusunk.

Hogy kényszert szül-e, ha nincs, és azért nem tudunk ellazulni, mert mi van, ha nem jutunk el odáig, és azon szorongunk, hogy ettől a párunk majd rosszul érzi magát.

Mindannyian egyetértettünk abban, hogy nagyon fontos, hogy a nők a saját kezükbe vegyék a vágyaikat, a szexualitásukat, de az is, hogy a párok megtanuljanak és merjenek kommunikálni erről (is).
Szombat Éva a végén a retro emlékkönyvekből ismerős idézetre hivatkozott: szerinte ideje lenne elfelejteni, hogy egy nő legyen szerény, mint az ibolya.

Azért rózsa is jöhet

Már egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy milyen lenne ez a világ, amiben minden nő szexuálisan kielégült lenne. Így a beszélgetésre készülve megkérdeztem a ChatGpt-t, hogy mégis miként hatna a gazdaságra, a társadalomra, az ökoiszisztémára, a művészetre és a tudományra, ha meg tudnánk ugrani ezt a kihívást. Nos, nagyjából a világbékét vizionálta a mesterséges intelligencia. Bárcsak ilyen egyszerű lenne a képlet… 

Beszélgetőtársaimmal is elképzeltük ezt a világot, és

Pásztor Anna szerint, ha a politikusok szexuálisan kielégültek lennének, ha lenne az életükben valódi (nem fizetett) öröm, akkor a világbéke azonnal beköszöntene. Talán Putyinnak is más ábrázata lenne, és mindjárt nem akarna a világnak semmi rosszat. 

önismeret szexualitás világbéke orgazmus
Képek: Hámori Zsófi/Bodor Imre/WMN

„Én azt szeretném, ha minden pár örömteli szexuális életet élne” – mondta, de Cserháti-Herold Janka szerint ettől még mindig nagyon messze vagyunk.

Pásztor Anna szerint a nők pontosan tudják, mivel és hogyan tudnának szó szerint és képletesen is kielégülni, őket emiatt kevésbé félti. Inkább azt tartja fontosnak, hogy a párok együttesen organikus, gyönyörű szexben részesüljenek. A beszélgetés, és egyben Szombat Éva fotókönyvének címére utalva – azaz: Orgazmust kérek, nem rózsát – hozzáfűzte: „azért a rózsa is jöhet”

Szabó Anna Eszter

Képek: Hámori Zsófi/Bodor Imre/WMN