„De hát úgy nézett ki, mint egy felnőtt” – kamasz áldozatok és bántalmazás

–

Bántalmazás: a kisgyereket sajnálják, a nagyot hibáztatják

„Meg tudom érteni azt a férfit” – mondta az ügyeletes rendőr, miután végignézett az előtte álló 17 éves lányon, aki épp azt mesélte el neki, hogy megerőszakolták. 

Mostanában sokat beszélünk a gyerekek elleni szexuális erőszakról, és úgy tűnik, mintha a magyar társadalom jelentős együttérzést mutatna az áldozatok iránt, ám a kép nem egységes.

„Könnyebb” sajnálni, ha az áldozat kisgyerek, láthatóan kiszolgáltatott, sérült vagy sérülékeny helyzetben van, és nehezebben érkezik meg az együttérzés, ha nagyobb gyerekről, esetleg úgynevezett problémás kamaszról van szó.

Miközben a bántalmazás súlya nem kisebb, a következményei nem enyhébbek pusztán attól, hogy a gyerek idősebb. Sőt, van egy sor olyan elkövetési magatartás, visszaélési forma, ami kifejezetten a pubertáskor után jelent nagyobb veszélyt a gyerekekre. 

Az online szexuális bántalmazás, a kortársak által elkövetett abúzus, de a szexuális határátlépések is olyan visszaéléseket jelentenek, amelyeknek nagyobb arányban válnak áldozatává kamaszok. Velük szemben azonban már nem működik olyan jól a felnőttek együttérzése. 

Sokszor szembesülnek azzal, hogy őket hibáztatják, vonják felelősségre, vagy bélyegzik meg amiatt, ami történt, miközben a társadalomban az elkövetők irányába van egy nagyobb elnézés és megbocsátás. Miként a fenti történetben idézett lány kapcsán is, aki még gyereknek számít, és akivel szemben egy közeli hozzátartozója követett el szexuális erőszakot, az eljáró hatóság képviselője mégis vajmi kevés együttérzést tanúsított. 

Korhatárok és határtalanságok

Sokat beszéltünk az elmúlt hetekben arról, hogy milyen életkori határok vannak a gyerekek szexuális cselekményei kapcsán. Próbáltuk felhívni a figyelmet arra, hogy 12 éves kor felett egy gyerek már létesíthet beleegyezéses szexuális kapcsolatot egy másik 18 éven alulival, míg 14 éves kor felett már bárkivel. Azt is igyekeztünk elmagyarázni, miért probléma, hogy 18 éves kor alatt a gyerekeknek a szex megengedett, de a szexting (szexuális tartalmú üzenetek küldése) tiltott. Ehhez azt is érdemes még hozzátenni, hogy Európában utolsóként nálunk még létezik a gyerekházasság intézménye: 16 évesen már frigyre lehet lépni.

És mindezek az életkorok úgy léteznek a jogrendszerünkben, hogy közben a szexuális edukáció, a gyerekek nemi nevelése meg internetes biztonsága (veszélyes tartalmaktól való védelme) nem létezik, vagy korlátozott. Amikor 2012-ben a beleegyezéses szexuális kapcsolat alsó korhatárát leszállították 14-ről 12 évre, az volt az indoklás, hogy a gyerekek nemi érésének folyamata felgyorsult és egyre korábban szerzik meg az első szexuális élményüket is, így ne büntessünk valami olyat, ami a társadalomban jelen van, és egyébként elfogadott. Ha egyetértenénk is ezzel a magyarázattal, azt mindenképpen érdemes feltenni kérdésként: mit teszünk azért, hogy a gyerekek első szexuálistapasztalat-szerzése tényleg beleegyezéses, biztonságos és számukra megfelelő legyen, és hogyan kezeljük azt, amikor ez mégsem így történik? 

A kérdés első felére a válasz nagyjából kimerül abban, hogy szomorúan szembenézünk azzal:

a szexualitás még mindig tabu a magyar társadalomban, vajmi kevés támogatást kapnak a szülők a gyerekeik egészséges nemi neveléséhez és hogy az oktatási intézményekben történik-e érdemi szexuális edukáció, az jelenleg leginkább a szerencsén (meg néhány elkötelezett szakemberen) múlik. 

A kérdés másik felét még nehezebb szívvel kell végiggondolni, mert tudható, milyen elképesztően nehéz helyzetben van az a kiskamasz, kamasz, aki átél egy szexuális bántalmazást. Elsősorban azért, mert már nem kisgyerek, a teste elkezdett felnőtt formát ölteni, és van egy kialakuló nőisége/férfiassága, így az őt körülvevő felnőttek számára nem magától értetődő, hogy áldozatként tekintsenek rá. Másodsorban meg azért, mert olyan hamis képzetek vannak a magyar társadalomban a kamasz gyerekek szexualitásával kapcsolatban, mint a „tanár-diák szerelem” álszent és aljasul romantizált mítosza, vagy az „igazából ő már felnőtt” felelősségáthárító üzenete. 

Aki sétált már egy tizenéves lány mellett egy meleg nyári napon, tudja, hogy miről beszélek. Milyen pillantásokat, utalásokat, beszólásokat kap egy lány, és mennyiben tekintik a testét „közkincsnek” a szembejövők. 

„Szegény felnőtt”, hallgató áldozat

Ez az a pont, ahol már szinte hallom: „Persze, de ahogy ezek a lányok ma öltözködnek, meg sminkelnek, ne is csodálkozzanak.” Egy pillanat alatt átkerül a felelősség a gyerekre. Már nem is a felnőtt dolga, hogy tartsa és tisztelje a másik határait és őt magát. Az együttérzésünk a felnőtté, akinek „ilyen provokatív közegben kellene józannak maradnia”, és nem a gyereké, akinek joga lenne a biztonsághoz, meg ahhoz, hogy vigyázzanak rá akkor is, amikor ő éppen abban van, hogy a saját szexualitását és annak határait próbálgatja. 

A 18 éven aluli gyerekek között a legtöbben 10-12 éves koruk után válnak szexuális erőszak áldozatává – többségük kiskamaszként, kamaszként.

És miközben tudjuk, hogy a családon belül elszenvedett ilyen bántalmazások nagy arányban maradnak rejtve, azzal is tisztában kell lennünk, hogy a kortársak közötti elkövetéseknél is sokszor titkolja az áldozat amit átélt, és nem beszél róla.

Pont azért, amivel kapcsolatban sajnos nagyon sok negatív tapasztalat van: mert attól tart, hogy őt fogják hibáztatni, nem hisznek majd neki, és a végén ő kerül ki még rosszabbul a helyzetből. Megbélyegzik, elítélik, kiközösítik. Minek ment oda. Miért öltözött fel úgy. Nem kellett volna inni, stb. 

Tizenéves gyerekáldozatok esetében szinte kivétel nélkül látjuk ezeknek a végtelenül szomorú, a társadalmunk gyerekekkel kapcsolatos együttérzésének nyilvánvaló korlátairól szóló üzeneteknek a megjelenését. Sokan vannak, akik ez ellen síkraszállnak (a rendőrök, a hatóságok, a tanárok, családtagok, járókelők részéről is), de sajnos többen vannak, akik ezt vallják, és így nehéz helyzetbe kerülnek a szexuális visszaélések kamasz áldozatai.

De hát úgy nézett ki mint egy felnőtt!

Nem ritka, hogy az eljárásokban az elkövető azzal védekezik, hogy a gyerek úgy volt sminkelve, úgy volt felöltözve, mintha felnőtt lenne, amivel megtévesztette őt, így aztán ő nem is felelős az egészért, hiszen „tévedésben volt”. Azzal is gyakran találkozunk, hogy a tizenéves kamaszok közötti nem beleegyezésen alapuló, erőszakos szexuális cselekmények megítélése nem egyértelmű, hiszen sokszor elmondható, hogy ittak is, volt is valami közeledés, érdeklődés korábban, meg egyébként is buliban sok minden megtörténhet – ugyan ki tudná megmondani, hogy ami végül kialakult, az erőszak volt-e, vagy sem. 

Látjuk azt is, hogy az online szexuális visszaéléseknél a felnőttek nincsenek tisztában azzal, hogyan működik a becserkészés (grooming), az elkövetők, hogyan teszik tönkre a kamasz önvédelmi képességeit (érzelmi zsarolással, a látszólagos figyelem és gondoskodás álcájával), hogy aztán zsarolni és bántalmazni tudják. Ilyenkor is inkább a gyereket vádolják, „hogy lehetett ilyen hülye, hogy képet küldött magáról”. Tehát sok esetben, még ha nem is az elkövető oldalára állnak, a gyereket megillető együttérzést akkor sem tudják hozni a felnőttek. 

Ezen nagyon fontos lenne elgondolkozni, és változtatni!

Valójában nem vagyunk érzékeny, gyerekszerető és gyerekbarát társadalom, ha csak a kisgyerekekkel tudunk együttérezni.

Muszáj lenne megérteni, hogy egy felnőttesen viselkedő gyerek is gyerek, és úgy kell vele bánni, úgy kell rá vigyázni, mint egy gyerekre. A gyerekeknek akkor is joguk van a védelemre, ha ezt nem kérik külön. Nekünk felnőtteknek, akkor is értenünk kell, hogy miért fontos a gyerekkort megőrizni, ha ők már nagyon szeretnének felnőttnek látszani.

Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni: a 18 éven aluli haspólós gyerek is gyerek. Joga van hozzá, hogy a felnőttek tiszteletben tartsák a határait, ne tárgyiasítsák, bélyegezzék meg vagy használják ki. Joga van hozzá, hogy ha bántalmazták, akkor áldozatként tisztelettel teli, megfelelő, traumaérzékeny bánásmódban legyen része, és segítséget kapjon az átéltek feldolgozásához. Ne pedig olyan pillantásokat és beszólásokat, amik azt érzékeltetik, hogy az egész az ő felelőssége, az ő hibája. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Rebecca Nelson

Gyurkó Szilvia