Inkontinencia várandósság alatt és szülés után: még mindig sok a tabu és a tévhit
Dr. Pethő Boglárka szülész-nőgyógyásszal beszélgettünk
Támogatott tartalom
A nők több mint felét érinti élete során az inkontinencia, mégis még mindig számos tévhit és előítélet övezi a témát – pedig a probléma nem csak a menopauza küszöbén állók számára ismerős. Egyáltalán nem ritka, hogy a kismamák a terhesség alatt vagy a szülés után tapasztalják meg az akaratlan vizeletvesztést, éppen ezért dr. Pethő Boglárka szülész-nőgyógyásszal azt a kérdést jártuk körbe, hogy milyen típusú inkontinenciáról van szó a várandósság alatt, miért alakulhat ki, mik lehetnek a hajlamosító tényezők, és mit tehetünk a megelőzés vagy éppen a probléma megszüntetése érdekében. Krajnyik Cintia írása.
–
Pontosan mit értünk inkontinencián?
„Az inkontinencia a húgycsövön keresztül történő akaratlan vizeletvesztést jelenti, amelynek két fő típusát különböztetjük meg. Az egyik a stressztípusú, a másik az úgynevezett urge, azaz késztetéses jellegű, de ezeknek kevert formái is előfordulhatnak.
Azt is nagyon fontos megemlíteni, hogy nagyon sok esetben nem egyértelmű pusztán a tünetekből ennek a két fő típusnak az elkülöníthetősége. Ezekben az esetekben urodinámiás vizsgálatot szoktunk végezni, amelyet a területen jártas urológus szakorvosok tudnak elvégezni. Ennek eredménye határozhatja meg, hogy invazív módon, műtéti eljárással avatkozunk be, vagy konzervatív eszközökkel igyekszünk orvosolni a problémát” – mondja Pethő Boglárka, akivel az alapfogalmak tisztázásán kívül leginkább arról beszélgettünk, hogy a várandósság alatt, illetve a szülés után mit tehetnek a kismamák inkontinencia esetén.
Várandósság esetén a stressztípusú inkontinencia léphet fel
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez esetben a stressz nem az általánosan bevett pszichés stressz fogalmát rejti magában.
Stresszen ilyenkor a várandósságból eredő hasűri nyomás megnövekedését értjük,
amely mellett a húgycső záróizma nem képes a nyomás ellenhatására. Így jön létre az akaratlan vizeletvesztés, legtöbbször olyan hétköznapi körülmények hatására, mint a tüsszentés, köhögés, ugrálás, sportolás vagy akár a szexuális együttlét közbeni intenzív erőkifejtés.
A hajlamosító tényezők
A közvélemény hajlamos a kismamák inkontinenciáját a hüvelyi szüléshez kötni, ennél azonban árnyaltabb a kép a doktornő szerint. Mint mondja, bár vannak olyan szülészeti körülmények, amelyek kifejezetten növelik az inkontinencia kialakulásának az esélyét, de
a szülés módjától – legyen az császármetszés vagy hüvelyi szülés – függetlenül is megjelenhet szövődményként.
Ezt jelentősen meghatározhatja a genetikai hajlam, illetve a terhesség specifikumai is. „Akár egy elhúzódó, vagy éppen egy viharosan gyors hüvelyi szülés, de akár egy szülést befejező műtét, úgynevezett fogó- vagy vákuumműtét is lehet hajlamosító tényező, és erőteljesen növelheti az inkontinencia kialakulásának esélyét, csakúgy, mint a korábbi terhességek száma, vagy akár az anya előrehaladott életkora.
De mindezek nélkül önmagában a terhesség is előidézheti a problémát – elsősorban a megnövekedett súlytöbbletből kifolyólag.
Éppen ezért a nagyobb magzati méret, vagy éppen az ikerterhesség is a hajlamosító tényezők közé sorolható, nemcsak a babák súlya, hanem a magzatvíz mennyisége, a méhlepény és a méh nagysága miatt is – fűzi hozzá Pethő Boglárka.
Azt is kiemeli, hogy az egyéni különbségek is meghatározzák, lesz-e inkontinencia jellegű problémája a kismamának. Nem ritka, hogy valaki a többedik terhessége alatt és után sem tapasztal akaratlan vizeletvesztést, míg mások már akár az elsőnél is találkozhatnak a jelenséggel. Nagyban befolyásolja a kérdést, hogy milyenek voltak az alapkörülmények, amelyekkel a nő teherbe esett. A szakember szerint az életmódnak kiemelt jelentősége van, akár a prevencióban, akár a probléma terápiás kezelésében.
„Gyakran fel szokott merülni a téma kapcsán lehetséges megoldásként a fogyás, ugyanis a túlsúly szintén jelentős faktor lehet az inkontinencia kialakulásában.
Azonban érdekes megfigyelés, hogy a súlycsökkenés önmagában nem szokott rendkívüli javulást hozni, a kialakulásban azonban valóban közrejátszhat, csakúgy, ahogy a dohányzás és az alkoholfogyasztás, de utóbbiak a terhesség alatt remélhetőleg fel sem merülnek. A testmozgás is hasznosnak látszik, az izmok tónusosan tartása is előnyös lehet akár a megelőzésben, akár a kezelésben.”
Mit tehetünk a megelőzés érdekében, és mikor érdemes elkezdeni a prevenciót?
A szakértő szerint a problémát leghatékonyabban a medencefenék kondicionálásával, gátizomtornával előzhetjük meg.
Ezt akár már egy tervezett terhesség előtt is érdemes elkezdeni, de a várandósság alatt sem késő, sőt, a doktornő gyerekvállalási szándéktól függetlenül, minden nőt a torna rendszeres végzésére bátorítana. Hozzáteszi, ezek a mozdulatsorok már széles körben hozzáférhetők, de az ezzel kapcsolatos kutatások azt igazolják, hogy ha ezeket a gyakorlatokat egy erre specializálódott szakembertől, gyógytornásztól sajátítjuk el, akkor sokkal hatékonyabbak.
Mit érdemes tudni az inkontinencia kezeléséről?
Annak kapcsán, hogy a várandósság alatt kezelhető-e az inkontinencia, a doktornő elmondja,
a terhesség alatti időszakban sok intervenciós lehetőség nincs, ugyanakkor hozzáteszi, hogy a problémát minden esetben érdemes jelezni szakembernek,
függetlenül attól, hogy a várandósság idején, a gyermekágyi időszakban, vagy annak elmúltával jelentkezett az akaratlan vizeletvesztés. „Bár sokszor enyhe fokú és átmeneti problémáról van szó, értem ezalatt, hogy nagyon ritkán, csak néhány csepp vizeletvesztés történik, amely valóban csak extrém körülmények között jelenik meg, mégis fontos hangsúlyozni, hogy az inkontinenciát ezekben az esetekben sem szabad bagatellizálni. Nagy valószínűséggel ez nem fog rögtön erőteljes orvosi beavatkozást maga után vonni, de fontos, hogy el tudjuk mondani a páciensnek, ha adott esetben az inkontinencia markerként jelentkezik. Az életkor is befolyásoló tényező lehet, ami különösen gyakran érinti a menopauza környékén álló nőket.”
Fennálló probléma esetén a doktornő hangsúlyozza a támogatást jelentő lehetőségek fontosságát, amelyekkel az életminőség-romlás mértéke csökkenthető. Példaként említi a ma elérhető, korszerű inkontinenciabetéteket, vagy akár a szülés után javasolt nedvszívó alsóneműket.
„Nyilván ezekre nem megoldásként, pláne nem hosszú távú megoldásként tekintünk, de átmenetileg mindenképpen fontos eszközök lehetnek a segítségnyújtásban.”
A doktornő szerint nincs egy általánosnak mondható időablak, ami után mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni fennálló probléma esetén. Arra hívja fel a figyelmet,
mindenképp jelezzük az orvosunknak, ha tapasztaljuk ezt a kellemetlen jelenséget.
„Nagyon sok tényező játszhat közre, mind az intenzitásban, mind a súlyosságban, amelyeknek nemcsak az időtengelyen lehet jelentőségük. A nők szülés után a hathetes kontrollon találkoznak az orvosukkal, ott mindenképp érdemes arról beszélni, ha inkontinenciát tapasztalnak. Ha valakinél a szülés után hónapokkal, akár fél évvel később is jelen van a probléma, akkor sem kell attól tartani, hogy ez rögtön intenzív beavatkozást von maga után, de ilyenkor is felhívhatjuk a figyelmet az otthon végezhető gyakorlatokra, illetve számos elektrostimulációs eszköz, biofeedbacken alapuló terápia is segítheti a regenerálódást. Amennyiben valakinél mindenképpen indokolt az állapot komplexebb ellátása, fontos, hogy a szakterületek együttműködésében valósuljon meg, urológus kolléga bevonásával vagy urogynekológiában jártas nőgyógyász segítségével.”
Az inkontinencia többeket érint, mint elsőre gondolnánk
Bár a probléma még sok esetben tabusított, a szakember szerint a nők 56 százalékát, azaz több mint felét érinti az inkontinencia élete során.
Ebből is látható, hogy egyáltalán nem ritka jelenségről van szó.
„A pácienseimen egyre inkább azt tapasztalom, hogy félelem- és szégyenérzet nélkül merik megosztani velem, ha a terhesség alatt vagy után tapasztalják az inkontinenciát – végtelenül hálás vagyok, hogy ennyire a bizalmukba fogadnak. Azt tapasztalom, sokakban leginkább annak kapcsán van egy nagyon erős félelem, hogy ez az állapot így marad. Teljesen más sajnos a helyzet anyáink generációjában, náluk ez a kérdéskör gyakran tabusított – ilyenkor okosan kell tudni kérdezni, hogy beszélhessünk a részletekről –, vagy pont hogy túlzottan természetesen, a korral járó jelenségként van kezelve. Erős generációs szakadék figyelhető meg ilyen szempontból” – mondja Pethő Boglárka.
Fontos, hogy az inkontinenciát ne normalizáljuk, ne tekintsük természetesnek, mindamellett legyünk tisztában azzal, hogy egy nagyon gyakran előforduló probléma, amelynek megelőzésére és kezelésére ma már rendkívül hasznos módszerek és eszközök léteznek. A megoldás egyik kulcsa mindenképpen az, ha van a környezetünkben egy olyan szakértő, akihez bizalommal fordulhatunk.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / South_agency