Balatoni József: Sokféle okból lophat egy diák, és mindegyik esettel más-más dolgunk van
A tanári szoba című film fontos lecke az előítéletek működéséről – nem csak diákoknak
Támogatott tartalom
A filmművészetnek egyre fontosabb szerepe van abban, hogy megvilágítsa a kedvezőtlen társadalmi folyamatokat. Jocó bácsi már a premier előtt megnézte az Oscar-várományos német filmet, ami nemcsak a 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon nyert két díjat, hanem a Német Filmdíjon többek között a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb vágás díját is elhozta. Balatoni József írása arról, hogy a magyar viszonyoktól sem áll távol A tanári szoba.
–
December 21-én kerül mozikba A tanári szoba című német film, amit volt szerencsém a megjelenés előtt megnézni. A film főszereplője Carla, a matematikatanár, aki egyedi módszereivel nagyon hamar kivívta a diákok szimpátiáját, kedvelt, népszerű tanárnő, a hetedikesek osztályfőnöke. A suliban viszont egyre gyakoribbak a lopások, ami miatt a tanári kar és a diákok is nyomozásba, vádaskodásba kezdenek. Carla nem ért egyet a kollégái módszereivel, saját maga is keresi a rejtélyes tolvajt, majd előáll a gyanúsítottal. Ez pedig nem várt indulatokat kelt: már nem számít, mennyire jó tanár – a kollégák, a szülők, de még a diákok is ellene fordulnak.
Felszínre törnek a társadalmi problémák, a mélyen meghúzódó rasszizmus és idegengyűlölet
A helyzet pedig egyre eldurvul Carla körül. Nagyon kemény film, ami több díjat is nyert a Berlini Filmfesztiválon, sőt, ez az alkotás lesz Németország Oscar-díj jelöltje 2024-ben.
Jó lenne, ha minél több diák láthatná ezt a (12-es korhatáros) alkotást, és utána egy foglalkozás, feldolgozó beszélgetés keretében szó eshetne a migrációról, a rasszizmusról, az elfogadásról, hisz utóbbiban (is) bőven van még hova fejlődnünk.
A film hatására elgondolkodtam kicsit, én mit tennék ilyen helyzetben
Hogyan lehet ilyenkor jól nyomozni, és mi a helyzet nálunk a bevándorló diákokkal. Sajnos szerintem nálunk sem jobb, mint Németországban. Sőt…
A tanári pályafutásom alatt nekem is többször kellett tolvaj után nyomoznom, ami mindig hihetetlenül érzékeny helyzet egy iskola életében, tényleg meg tud rengetni egy közösséget, ha lopások történnek.
Vallom, hogy a legtöbb esetben az iskolán belül „alkalom szüli a tolvajt”, senki sem úgy jön be, hogy „én ma lopni fogok”: meglát egy kilógó ötezrest egy üres teremben, vagy egy ottfelejtett fülhallgató csábítja el… ez persze természetesen nem mentesíti az illetőt a tetteiért vállalt felelősség alól.
Az egyik legfontosabb feladatunk tanárként, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogyan vigyázzanak az értékeikre
Amúgy szinte folyamatosan mondjuk nekik, de hiába, amíg nem történik baj, addig nem veszik ezt komolyan. Aztán persze azonnal felbolydulnak ilyenkor a diákok. Ahogy megfigyeltem, az első gondolat mindig arra terelődik náluk, aki a legújabb a közösségben, ami akár logikus is lehetne, hisz amíg ő nem volt, addig lopás sem történt, most pedig van. Ha pedig ez tévedésnek bizonyul, akkor jöhet a cigány, a bevándorló, a külföldi…
A legritkábban fordul meg a fejükben az, hogy egy régóta velünk tanuló magyar és/vagy fehér társuk a tettes.
Sajnos ez abszolút leképezi nálunk is a társadalom vélekedését, a sztereotípiák meglétét már iskolás korban is, ami többségében nem egy szerzett, hanem inkább otthonról hozott és a média által sulykolt tapasztalat.
Itt nagyon észnél kell lennünk, és fontos objektívnek maradnunk. Ami nem könnyű, hiszen bennünk, pedagógusokban is lehetnek előítéletek, amik ösztönösen és nem tudatosan jönnek elő belőlünk, és amin adott esetben dolgoznunk kell, semmiképpen sem szabad ráerősítenünk a diákokban ezekre.
A nyomozás nem könnyű, bár a gyanúsítgatás helyett sokszor inkább trükközünk
Elöl hagyunk némi pénzt, figyeljük, mikor tűnik el, ki megy be a terembe stb. Ez sem jó módszer, de így talán fülön lehet csípni az elkövetőt.
A másik, hogy utána miként kezeljük azt, akit tetten értünk. Semmiképpen sem szabad következmények nélkül hagyni, de nem is szabad pellengérre állítani, céltáblát csinálni belőle, rásütni örökre „a tolvaj” bélyeget. Sokkal inkább meg kell érteni, miért is tette, mi volt a motivációja, és azon dolgozni vele, hogy a kialakult helyzet megoldódjon, és ne ismétlődjön meg újra.
Hiszen nem mindegy, hogy valaki azért lop, mert szegény, vagy azért, mert buli lopni, és ez izgalmas élményt nyújt számára.
Az első egy nagyon komoly társadalmi probléma leképeződése, a másik egy kamaszos hülyeség.
Mindegyikkel más dolgunk van, más megoldási képletet kell kitalálnunk. Jelzem, a második a könnyebb, hisz ott nem egy megszorult élethelyzetről van szó, nem a szegénység miatti vágy a motiváló erő.
Sajnos egyre több szegény gyermek van
Ezt az iskolán belül a lehető legjobban próbáljuk tompítani, de amikor be kell fizetni egy tábort, meg kell venni valamit, akkor azonnal kiütköznek ezek a nehéz helyzetek.
És mit csinál ilyenkor a pedagógusok többsége? Megpróbál segíteni, befizeti a tábort helyette, szerez neki ruhát, cipőt, ad neki egy szendvicset. Pillanatnyilag megoldjuk, megtesszük, amit tudunk, de az alapprobléma megoldása nem a mi feladatunk, és nem is tudjuk azt megtenni.
Tompítani tudjuk, sőt, szerintem kell is, mert az iskolában nincs helye a vagyoni különbségeknek: a lehető legkorábban meg kell tanítanunk a gyerekeknek, hogy a jobb anyagi körülmények nem teszik őket jobbá, különbbé a szegényebb társaiktól.
A másik felvetett kérdés a bevándorlók, menekültek témaköre
Ez bizony egyre erősebben jelen van a magyar iskolákban is. Itt alapvetően különbséget kell tenni az orosz-ukrán háború elől menekülő kárpátaljai magyarok és a más nemzetiségűek között, hiszen az előbbiek tudnak magyarul, sőt, nekik már külön felzárkóztató program is indult, amit pedagógusok tartanak délutánonként. Az ő helyzetük már csak a nyelvi egyezőség miatt is könnyebb. Sokkal nehezebb helyzetben vannak a vietnami, arab, kínai gyerekek, akik szintén jelen vannak a magyar oktatásban, de náluk az integráció pontosan ugyanaz, mint bárki másnál: beteszik őket egy magyar osztályba, aztán boldoguljanak, ahogy tudnak. Vagyis a pedagógusok boldoguljanak velük, ahogy tudnak.
Hatalmas kihívás, tekintve, hogy ők nem beszélnek magyarul, de még angolul sem, mi meg általában nem beszélünk például vietnámiul.
Mindenkinek megterhelő ez lelkileg is, hisz rengeteg frusztrációval jár, sőt, lelki sérüléseket is okozhat, amiről pedig nem tudunk velük beszélgetni.
Ők sokkal kevesebb támogatást kapnak, mint amit több nyugat-európai országban kapnának, hisz ott külön iskolák vannak nekik, ahol a nyelvet sajátítják el, és a valódi integrációt segítik ezzel, hogy később magabiztosan tudjanak a gyerekek létezni egy anyanyelvi osztályban, majd a társadalomban. Nálunk is egyre többen végzik el a magyar mint idegennyelv szakot, amivel tudják segíteni ezeket a gyerekeket, vagy legalább egy kicsit könnyebbé tehetik az amúgy is nagyon nehéz helyzetet.
Bízom benne, hogy ezen a téren is lesz előrelépés Magyarországon, és nem saját kútfőből, saját erőből kell ezt megoldaniuk a pedagógusoknak, mint most…
Az pedig, hogy mi történt Carlával a tanári szobában, kiderül a filmből. Ajánlom, hogy a 12 éven felüli gyerekeitekkel együtt nézzétek meg a téli szünetben. Kiváló alkalmat adhat mindannyiunknak egy őszinte és komoly beszélgetésre.
Kiemelt képünk forrása: Mozinet