A matektanár üvöltése nem hallatszik el A tanári szobáig

–

Tanárok a filmvásznon

A Tanítanék filmnapok keretében egymás utáni három este három közoktatással kapcsolatos filmet vetítettek a Corvin moziban október 26–28. között. Izgalmas volt látni mindet, és összevetni, miben más egy német, egy magyar és egy török iskola, milyenek az egyes nemzetek tanárai, miben térnek el az intézmények módszerei, lehetőségei, illetve a témát illetően mi az a kérdés, amit az alkotók fontosnak tartottak körbejárni.

Az első napon A tanári szobát (Das Lehrerzimmer) lehetett megnézni az országos premier előtt (a film december 21-től lesz látható a hazai mozikban). Az alkotás a 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon két díjat is nyert, a Német Filmdíjon pedig többek között a legjobb játékfilm, a legjobb rendezés, a legjobb forgatókönyv, a legjobb női főszereplő és a legjobb vágás díját vitte el. Németország ezt a filmet jelöli a 2024-es Oscarra. A filmet a berlini születésű Ilker Çatak rendezte.

Áldozathibáztatás

Tolvaj tevékenykedik egy német általános iskolában, nemcsak tanszereknek, de sok pénznek is nyoma vész, a gyanú árnyéka pedig az egyik hetedikes fiúra, Alira terelődik – aki nem mellesleg bevándorló szülők gyereke. Az osztályfőnöke, Carla (Leonie Benesch átütő alakítása) azonban hisz a fiú ártatlanságában, amellett mélyen elítéli a kollégái módszereit, amelyekkel az ügy végére próbálnak járni. Miután szemtanúja lesz, hogyan fosztja ki a becsületkasszát a tanáriban az egyik kollégája, saját szakállára nyomozásba kezd: a laptopjával felveszi, hogy cseni ki a zakójából valaki a pénztárcáját, miközben ő a tornateremben órát tart. A helyzet egyszerűnek tűnik, Carla először négyszemközt szembesíti is az elkövetőt a tettével, és csak annyit kér: fejezze be a zsebtolvajlást egyszer, s mindenkorra, és akkor fátylat boríthatnak e kínos incidensre.

Ám legnagyobb meglepetésére az illető mindent tagad, manipulatív módon, a gázlángozás eszközeivel hamar a visszájára fordítja a vádakat, így Carla az áldozat szerepe helyett hamar egészen más helyzetben találja magát.

Don Quijote

A fiatal tanárnő nem nyugszik bele az igazságtalanságba, az eseményeknek pedig olyan lavinája indul el, ami az egész iskola életét felbolygatja, kiéleződik a konfliktus diákok és tanárok, illetve szülők és tanárok között. Carla Don Quijote-szerű figurává válik, aki megalkuvást nem ismerve ragaszkodik az elveihez, és még akkor sem fedi fel a történtek minden részletét, amikor ezzel már a saját testi épségét is veszélyezteti. Szentül hisz ugyanis abban, hogy a problémákat meg lehet beszélni, hogy mindenre lehet megoldást találni, ha akarunk, és a gyanúsítottakat mindaddig megilleti az ártatlanság vélelme, amíg kellő számú, minden félreértést kizáró bizonyíték nem lesz ellenük.

Az események rendkívül gyorsan eszkalálódnak, a film tele van feszültséggel, nehéz nem gyomorgörcsben végigülni az egymást követő konfliktusok dominószerű láncolatát, amely során Carla, ez a lelkes, kedves, a hivatásának élő pedagógus elszigetelődik mindenkitől. Nemcsak a kollégái fordulnak el tőle, és hibáztatják őt, de a gyerekekkel ápolt jó viszonya is durván sérül, a szülői értekezletről pedig pánikrohamtól fuldokolva kell kirohannia.

Négy fal közé beszorítva

Bár elméletben Carla a tanári szoba közösségének egyenjogú tagja, ő maga is kívülálló. Nemcsak a tanítási módszereiben és a gyerekekkel való viszonyában tér el német kollégáitól, de a hátterében is: lengyel szülei a nyolcvanas években költöztek Németországba. Ezen kívül azonban semmi mást nem tudunk meg Carla hátteréről, ahogy a többi szereplőről is legfeljebb sejtéseink lehetnek, végig az iskola falai között maradunk, ami különösen nyomasztóvá teszi a film hangulatát.

Másutt sincs kolbászból a kerítés, de…

Izgalmas A tanári szobát magyar szemmel is nézni, mennyire más egy német iskola működése, megjelenítése. A tágas intézmény nincsen lelakva, a tanárok ruházata sem árulkodik arról, hogy rettentően alulfizetettek lennének. Az oktatás nem frontális, és sokkal kreatívabb megközelítésekkel működik, mint amiket én idehaza megtapasztaltam.

A diákok is sokkal tudatosabban ki tudnak állni magukért, és ebben támogatást is kapnak. Az ügyet tárgyaló megbeszélésen például nemcsak a tanári bizottság tagjai és az igazgatónő ül bent, de a két diákképviselő is, akik fel mernek szólalni, és amit elmondanak, az meghallgatásra talál.

Ám ez a fokú asszertivitás sem minden esetben pozitív, az iskolaújságot fegyverként használó diákok egy interjúnak álcázott támadással gyilkolják le Carla karakterét.

Nagyon megmaradt bennem az a jelenet is, ahol két lány az iskolatitkártól kér intim higiéniai terméket (és nem csak azért, mert ezek szerint a német közoktatásban nem létezik menstruációs szegénység): az egész, pár pillanatig tartó folyamat példaértékű tapintattal és diszkrécióval történik. Itt jól működik a modern hozzáállás, a figyelmességnek és a diszkréciónak ebben a helyzetben tökéletes helye van. Ám az iskolát lázban tartó ügyet részben ez a megközelítés is elmérgesíti:

a régi módszerekre kvázi tisztasági festés keretében felkent túlzott óvatoskodás, az extremitásig elvitt píszí kultúra csak a tisztánlátást akadályozza.

E faramuci felállásra jó példa a belső vizsgálat egyik jelenete, amikor a tanórát félbeszakítva belép az igazgatónő és egy kolléga a terembe, kiküldik a lányokat, majd a fiúkat arra kérik, tegyék ki a pénztárcájukat az asztalra. A zavart tekintetekre az igazgatónő persze gyorsan elmagyarázza, az egész természetesen önkéntes alapon működik, semmi sem kötelező, „de akinek nincs rejtegetnivalója, annak nem kell félnie”.

Az eldurvuló ügynek pedig végül nem csak Carla válik áldozatává: a legnagyobb veszteség azokat a gyerekeket éri, akiket eszközként használtak fel a felnőttek.

Kiemelt kép: Mozinet

Fiala Borcsa