-

Annak idején egy nagyon vidéki város nagyon vidéki átmeneti otthonában voltam nevelő.

Onnan e történet.

– Majd jön a Bandi, de nem megy színházba – fogad a kolléganő.

- Miért? - rakom le a táskám.

- Büntetésből nem viszi magával tanárnő.

- Na, mi történt?

- Állítólag ellopott valami kis gumilabdát.

- Értem.

Történt, hogy Bandinak megtetszett egy gumilabda, az a fajta, amit a szupermarketben szinte hozzávágnak a vásárlóhoz, hasonló célzattal, mint a matricákat. Ügyes marketing.

Gyerekeken át vezet az út a fogyasztói társadalomba.

A gumilabda, ami mindenkinek van az osztályban, csak Bandinak nincs.

Mert ő nem jár bevásárolni anyával, apával. De még sima boltba se, ahova egy átlag család átlag gyermeke a szülőkkel be-beugrik naponta, ahol és amikor azért leesik a kisfiúnak, kislánynak is valami.

Túró Rudi például.

Bandinak még apja sincs, meghalt pár éve TBC-ben.

- Van még olyan betegség?

- Van.

Most szerencsére nevelőapja sincs, de volt. Általában verte az anyját, őt meg bezárta a sötét spájzba, és ha szerencséje volt, nem egyedül, hanem a testvéreivel.

Bandinak az anyukáján és a négy testvérén kívül semmije sincs. Ja, de. Két váltás ruhája... meg egy pár cipője.

A vele egykorú lányomnak van egy szobája tele annyi mindennel, hogy néha azt sem tudja, mije van.

Mint egy átlagos nyolcéves lánynak, és mint a fiú többi osztálytársának. Azoknak, akik már meglévő óvodás csoportként lettek beíratva az óvodából az iskolába azzal az ígérettel, hogy ha ezt az iskolát választják, nem lesz cigány gyerek az osztályban. Később lett, mert csatlakozott Bandi, akit muszáj volt felvenni.

Bajnak.

- Engem ott nem fogadnak el, nem szeretnek – mondta egyszer a gyerek.

- Hogy érted ezt?

- Nem tudom, érzem.

- Biztos?

- Igen.

Hallom a kritikusokat. Nem magyarázom ki a srácot. Lopni bűn, nem szabad. Nem, tényleg nem.

Megkérdeztem a munkatársaimat, hatból négy lopott el ilyen-olyan dolgokat kiskorában. Szinte nosztalgiával mesélik.

A tanárnő feldúlva jött át az otthonba közölni a történteket. Sajnos nem voltam jelen. Mert akkor lett volna, aki felvilágosítja bizonyos dolgokról, háttérről. Akkor nem pökhendi módon, munkáját jól végezve távozott volna, hanem talán máshogy.

A pedagógus kolléga azt nehezményezte a legjobban, ez volt számára a legnagyobb csalódás, hogy a fiú, miután szinte nyilvánvalóan kiderült, hogy lopott, váltig tagadta, ráadásul az egész osztály előtt, miközben ők állították, hogy az nem az övé.

Látod magad előtt a jelenetet?

A saját gyermekedet, mondjuk, aki hirtelen felindulásból, véletlenül, vagy ne adj isten előre kitervelt szándékkal eltulajdonított egy gumilabdát az osztálytársától, és most ott áll leleplezve.

Az osztály előtt.

Jó, jó tudom, ez egy cigány gyerek, és van, aki még a kezét is levágná ott helyben, de mondok valamit, én sem vallottam volna be.

Azért se.

Köcsögök.

Vagy.

Igen, én voltam, és?!  Mert haragszom rátok, azért, amitek van, mondjuk, anyátok, apátok. De engem pont ezen a héten fenyegetett meg a nevelőapám, aki azt sem tudom pontosan, hogy ki, hogyha anyám nem megy vissza hozzá, állami gondozásba kerülök.

És akkor következzen az, ami miatt szomorú vagyok, és bánom, hogy nem voltam jelen.

Amikor mesélte a pedagógus kolléga az esetet az otthon vezetőjének, ő ezt találta mondani:

- Nagyon csalódott vagyok. Én eddig nem voltam rasszista, de most elgondolkodtam.

Ezt a vérlázító ostobaságot.

Nem rasszista vagy te, hanem buta.

Mindig elkeseredem.

Egy tanár nem lehet rasszista. Főleg úgy (,de ez sem mentség), hogy nem nézett a történtek mögé. Mert egy gyerek nem tehet semmiről.

E fiú sorsán folyamatosan lehetne sírni. Semmije és senkije nincsen, és valószínűleg nem is lesz.

Soha.

- És egyszerűen nem ismerte be, hogy ellopta. Zsarolhattam én, nem vallotta be. Még csak el sem sírta magát – mesélte feldúltan a tanerő.

Délután a folyosón találkoztam a fiúval. Jött haza az otthonba, ahol él, és ahol van egy ágya.

Meglátott, és rögtön elsírta magát.

Tudta, szégyellte.

- Te voltál? – kérdeztem kicsit később.

- Igen.

Persze mindent megbeszéltünk, hogy miért gáz ez az egész, és miért nem szabad ilyet csinálni.

Kilencéves cigányként nem szabad hibázni, tilos.

Mert most már van pluszban valamije.

Egy bélyege.

Hogy lopós cigány.

Zebegényi Péter

Képünk illusztráció, forrás: ITT