Mindenkinek más az útja a gyerekvállalásban; sokak számára azonban méltatlanul nehéz, kacskaringós út vezet az anyaságig. Hazánkban nagyjából háromszázezer nő küszködik termékenységi gondokkal, illetve meddőséggel; köztük Krajnyik Cintia is, akit másfél évvel ezelőtt diagnosztizáltak endometriózissal és adenomiózissal. Két nagy műtéten esett át azóta, amelyek során arra is fény derült, számára az egyetlen járható út a gyerekvállalásban a lombik maradt. Cinti túl van egy abbamaradt vetéléssel végződő beültetésen, és mindamellett, hogy példaértékű erővel és méltósággal viseli a lombikkal járó teljes kiszolgáltatottságot – ami számára a szülei elvesztésének traumáját is újra és újra a jelenbe hívja –, minden erejével azon van, hogy másokat is segítsen ezen az úton, és a saját története felvállalásával próbálja meg ledönteni a meddőséget, illetve a lombikot övező súlyos tabukat. A Beszélnünk kell! legújabb epizódjában D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi vendége Krajnyik Cintia.
–
Ezúttal nemcsak hallgathatod, de nézheted is a Beszélnünk kell! epizódjait:
Mára mind az endometriózis, mind a meddőség vagy a nehezített teherbe esés olyannyira gyakori problémává vált, hogy szinte nincs köztünk olyan, akinek a szerettei, ismerősei körében ne lenne érintett. Mik a lehetőségek és a gyógyulási esélyek? Erről kérdezte dr. Imre Rubent, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum Meddőségi Diagnosztikai Centrumának vezető szakorvosát és dr. Tömösváry Zoltán endometriózisspecialistát Bereczki Szilvia.
Az endometriózis diagnózisának felállítása az első tünetek megjelenésétől számítva az Egyesült Államokban átlagosan 11, az Egyesült Királyságban 7, míg itthon 4 évet vesz igénybe, és ennek nagyon súlyos következményei vannak.
Az egész úgy kezdődött, hogy Cinti kitalálta, rendszeresen eljár majd úszni a közeli uszodába. Csak közben kiderült, hogy annyira nem is tud úszni. Így kötött ki a háromévesekkel a tanmedencében.
Egyre több nő küszködik endokrin betegségekkel, ami egyaránt hatással lehet – akárcsak a stressz, az élsport, a különféle evészavarok, vagy az extrém körülmények, például egy háború – a ciklusukra, a termékenységükre, a mentális állapotukra. Dr. Halmos Amritát kérdeztük a témában.
„…még egy évvel korábban is azt hangoztattam: majd a gyerek eldönti, hogy mikor szeretne jönni, és hogy irracionálisan sokat nem szeretnék tenni érte, például egyáltalán nem látom magam előtt, hogy képes lennék lombikra, akkor inkább nem lesz gyerek, én ekkora áldozatot nem tudok hozni ezért a dologért, majd akkor utazunk sokat, és úgy is nagyon boldog életünk lesz. Haha!”
Tüzes vascipőben magát halálra táncoló mostoha, kivájt szemű, levágott kezű lányok, felnégyelt boszorkányok, gyereküket felfalni akaró édesanyák. Népmesekincsünk kapcsán egyre-másra feltörnek a kritikai hangok, azzal érvelve, hogy ezek már idejétmúltak, sőt egyenesen károsak a fiatalok számára. Mi a helyzet az alsósok Világszép Ilonkájával?
Ahogyan a jóléti társadalmakban a karácsonyt ünnepeljük, az nem csupán pazarló, de környezetkárosító is. Hogyan tudunk úgy egyszerűsíteni – nemcsak pénztárcakímélővé, hanem fenntarthatóbbá is tenni –, hogy közben az ünnep megőrizze a fényét? Többek közt erről beszélgettünk a Tudatos Vásárlók Egyesületének ügyvezetőjével, dr. Haraszti Anikóval.
Szülőként a legtöbben arra fókuszálunk az ünnepek alatt, hogy a gyerekeinknek, és esetleg a tágabb családunknak a lehető legjobb legyen az ünnep. Azon talán el sem gondolkodunk, mi hogyan ünnepelnénk, bennünket mi tenne boldoggá az ünnep idején. Éppen ezért megkérdeztem egy csapat anyukát (egy anyukacsoportban), hogy számukra milyen lenne az ideális karácsony.
