Alcatraz: a börtön, ahonnan lehetetlen volt megszökni – vagy mégsem?

–

Pelikánok szigetéből a világ egyik legszigorúbb börtöne

Amikor még nem masszív betonfalakból felhúzott épületek álltak Alcatraz szigetén, akkor barna pelikánok lakták – róluk nevezte el 1775-ben Juan Manuel de Ayala hadnagy még a spanyol uralom idején Alcatraznak, ugyanis a régi spanyol nyelvben így hívták ezeket a madarakat. Amíg a spanyolok birtokolták, csak néhány kisebb épületet húztak fel a szigeten, 1850-ben azonban az amerikaiak kezébe került, mivel Millard Filmore elnök stratégiai fontosságúnak tartotta.

Ekkor épült fel a ma is működő világítótorony, valamint a katonai erődítmény, ami börtönként is funkcionált. Jó néhány évtizedig hadifoglyok, kalózok kerültek csak ide – „civil” bűnözők csak azután érkeztek, hogy 1933. október 12-én szövetségi börtönként nyitották meg az Alcatrazt, amit a nyugati part legkeményebb börtönének szántak. A hatóságok sikeresen teljesítették ezen törekvéseket.

Az ugyanis már önmagában különlegessé teszi az Alcatraz börtönét, hogy egy szigeten van – ez pedig a szökés lehetőségét jelentősen redukálja – a rabok szökése nagy probléma volt akkoriban az USA-ban. De nemcsak kijutni volt extra nehéz, hanem megközelíteni is nehezen lehetett az Alcatrazt.

Hajó csak nagyon ritkán járt, és hiába van alig több mint egy mérföldre San Francisco partjaitól, a hideg, 10-12 fokos óceán és a hegyes sziklák nem hozzák meg az ember kedvét az úszáshoz.

Az Alcatraz tehát némileg el volt vágva a külvilágtól, a rabok pedig semmit nem érzékeltek abból, hogy mi történik a szigeten kívül. Mindent elkövettek, hogy a börtön az Államok egyik legkeményebb intézménye legyen: a cellák picik és sötétek voltak, a vécét nem választotta el fal. Egy ágyon, széken és szekrénykén, valamint a mosdón és a vécén kívül semmi nem volt odabent. A raboknál semmilyen tárgy nem lehetett, kiváltképp pénz, amivel lefizethették volna az őröket, így a gengszterek nem tudták tovább irányítani a bandájukat börtönből. A rabok nem beszélhettek sem egymással, sem az őrökkel, és a cellában való céltalan ücsörgésen felül, mindent ki kellett érdemelni. Csak a jó magaviseletű rabok dolgozhattak, írhattak havonta levelet, játszhattak valamilyen hangszeren vagy kérhettek könyvet a könyvtárból. Azokra pedig, akik megszegték a szigorú előírásokat, a rettegett D blokk várt.

Az itteni sötét cellákban semmi nem volt, még matrac és vécé sem – csak egy lyuk a földön. Elmondások szerint, aki ilyen magánzárkába került hosszabb időre, gyakran beleőrült.

Látogatókat is maximum évente fogadhattak, elküldött leveleiket szigorúan cenzúrázták, a kapott üzeneteket pedig, ha kellett, alaposan átírták az őrök. Mindemellett a szigor fizikai fenyítéssel is járt: gumibotokkal, szíjakkal tettek rendet az őrök.

Nem csoda hát, hogy néhány rab úgy nyilatkozott, jobban örült volna, ha kivégzik, minthogy az Alcatrazba vigyék. Bár úgy tartották, lehetetlen innen megszökni, néhányan azért megpróbálták.

Az 1576 rab közül pontosan harminchatan próbáltak meglógni az Alcatrazból tizennégy szökési kísérlet során. Közülük huszonhármat elfogtak az őrök, hatot lelőttek, kettőnek a holttestét pedig az óceán mosta partra. Öt rabot tartottak nyilván eltűntként, közülük ketten egészen biztosan vízbe fulladtak, amikor megpróbálták úszva elhagyni a szigetet.

Három férfinak, akik bankrablás miatt ültek a sziklának is nevezett börtönben, nyoma veszett.

Egy lehetetlen küldetés?

Hivatalosan a mai napig úgy tartják számon, hogy az Alcatrazból senki nem tudott megszökni, és bár bizonyíték nem volt rá, a három hiányzó rabról, akik 1962-ben oldottak kereket, úgy vélik, hogy szintén vízbe fúltak. Ám éppen az elmúlt években jöttek olyan hírek, hogy az elítéltek talán mégis túlélték a szökést.

John és Clarence Anglin, illetve Frank Morris 1962. június 11-én pattantak meg celláikból egy kifejezetten zseniális szökési tervvel. A három férfi, akik egymás melletti cellákban ültek, a konyháról lopott kanalakkal és villákkal vájták ki a falat a szellőzőnyílás mellett, mindeközben pedig a borbélynál lopott hajból és egyéb anyagokból emberi fej alakú bábukat készítettek, amiket az ágyukba raktak, hogy az őröknek ne tűnjön fel a hiányuk.

Mire észrevették, hogy a három fegyenc nincs a helyén, az Anglin fivérek és Morris észrevétlenül megmásztak több kerítést és sziklát, majd egy ötven esőkabátból összetákolt csónakon hagyták el az Alcatrazt. Senki sem hallott felőlük többé.

A hatóságok nem akadtak a férfiak nyomára, ezért azt tartják a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy a bűnözők nem élték túl a csónakázást. Csakhogy a Discovery Chanel Állítólag… című műsorában arra jutottak a mítoszrombolók, van esélye annak, hogy a rabok partot értek, a testvérpár családja pedig azt állítja, hogy évekig kapcsolatban voltak a fivérekkel, akik Brazíliában telepedtek le. 2018-ban pedig állítólag maga John Anglin írt levelet a hatóságoknak, amiben azt állította, mindannyian túlélték a szökést, Frank és Clarence már halott, de ő még él, és hajlandó elárulni, hol van, ha biztosítják arról, hogy 83 évesen nem fog egy évnél többet börtönben tölteni. 

A történet végére a mai napig nem került még pont, de ha sikerül elvégezni a DNS-teszteket Anglinék állítólagos brazil leszármazottjain, akkor végre talán egyszer s mindenkorra kiderül, hogy valóban meg lehetett-e szökni az Alcatrazból.

A fegyházat a szökésük után egy évvel, 1963-ban zárták be, mert költséges volt fenntartani, a sós víz és levegő pedig kikezdte a falakat, és egyre jobban romlott az épületek állaga, nagyon drága lett volna a felújítás. A börtön épületei ma már múzeumként szolgálnak, és évente másfélmillióan látogatnak ide.

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Chris6d

Dián Dóri