Róma – ahol egy éttermi vacsorához legkorábban csak este 8-ra lehet asztalt foglalni

A világ első metropolisza, a 2700 éves történelem következtében a világ legnagyobb szabadtéri múzeuma. 200 tér, 2000 szökőkút, évi 100 millió dollár bevétel csak a Vatikánt látogató turistákból.

Az örök dugó városa – nem csoda, hiszen van tér, ahol azért nem tesznek ki forgalomirányító táblát, hogy ne rontsa a látképet. Vére a kávé, a helyiek egyik kedvenc étele a porchetta. Ebből a rómaiak évente 550 tonnát esznek. Az a római hagyomány, hogy munka után és vacsora előtti aperitifet isznak valamelyik téren, egészen újkeletű – „csak” 250 éves. VIII. Kelemen pápának köszönhetjük, hogy Európában kávét ihatunk. Ő áldotta meg ugyanis a sátán italának hívott fekete frissítőt.

A paparazzo elnevezés is innen származik, Elizabeth Taylor és Richard Burton a római Ritzben laktak szerelmük kezdetén... és a lesifotósok örömére.

London – ahol többet termelnek pénzből, mint bármi másból,

és ahol a helyiek több kávét fogyasztanak mint a New-York-iak.

Igen, kávét, és nem teát. A tőzsde is egy kávézóból indult. Persze a teázásnak is komoly hagyományai vannak, Londonban a legfinomabb tea állítólag a zöld taxis-teázóban kapható, ahol kiszolgálják az utca emberét is. (Volt idő, hogy a teát 119 százalékos adóval terhelte a brit kormány.) Egy londoni taxisnak állítólag soha nem kell útbaigazítást adni, ismerik az egész város összes utcáját... fejből. Ez olyan harmincezer utcát jelent! A fish&chips a vasútvonal terjeszkedésének köszönhetően lett London emblematikus eledele. A háború alatt a tőkehal és a krumpli volt az az étel, amelyet nem kellett porciózni. Sós ecettel hintik meg, és borsópürével tálalják. Uborka, Tüske, Sajtreszelő, Walkie-talkie – a londoniak így becézik saját felhőkarcolóikat. (Viktória királynő rendelete, amely szerint 26 méternél magasabb épület nem épülhet Londonban – egészen a XX. század közepéig érvényben volt.) A Borrough-piacon a világ minden tájáról megtalálhatók az ételek.

A híres marharostélyosuk miatt a franciák ma már csak sült marhának hívják a londoniakat. London mára az indiai ételek fővárosa lett, legalább 2000 indiai étterem található a városban.

San Francisco – ahol 1849 óta ugyanazzal a kovásszal sütik a kenyereket

és ahol jobb mexikói kaját csinálnak, mint Mexikóban.

Az aranyásók közül minden tizedik Kínából jött, a híres kínai szerencsesütit San Franciscóban találták ki. Itt vannak a világ legmeredekebb utcái, van köztük 31 fokos is – nem véletlenül lett a gördeszkások paradicsoma. Az 1800-as években azért hozták létre a kábelkocsit, mert senki nem akart a dombok tetején lakni, ugyanis oda még a lovak sem bírtak felmenni – a város viszont így nem tudott terjeszkedni. A leghíresebb pékségben, a Boudin-ban évi 41 millió vekni kenyeret sütnek. Itt csoportosul a világ legtöményebb kreatív energiája, legalábbis ami a tech-szektort illeti.

San Francisco az USA legdrágább városa – egy átlagos ház több mint egymillió dollár, a lakbér drágább, mint Manhattanben. Nem ritka, hogy huszonéves fiatalok 6–8 millió dolláros házakat vásárolnak. Az USA-ban San Francisco az első az egy főre jutó éttermek számában.

Párizs – ahol a világ első sült krumplija készült,

és ahol a legszigorúbban szabályozzák az építkezést.

A bagett szó jelentése varázspálca, évi tízmilliárd rudat fogyasztanak belőle a franciák. A tökéletes bagett hossza mindig 55 és 60 cm közé esik. Párizsban nyíltak a világ első éttermei. A New-York-i Szabadság szobrot ugyanaz a váz tartja, mint az Eiffel tornyot. Itt született a világ leghíresebb kajakritikusa, Michelin – mára a fiatal párizsi séfek akarnak legjobban megszabadulni a Michelin-rendszertől.

A szerelmesek lakatjainak súlya megviselte Párizs hídjait, a legtöbb lakat alatt roskadozó Pont de Arts-ról le is kellett szerelni a ránehezedő egymillió darabot. (Ez 45 tonna)

New Orleans – ahol a temetés egy dzsesszes táncoló, zenélő gyászmenet

és helyi speciális szendvicsük a Po Boy.

300 ezer ember otthona, ám évi kilencmillió turista látogatja a várost. Míg más városokban üldözték a kicsapongást, addig New Orleans-ban ez volt a hagyomány, nem véletlenül lett a város mottója: Folytatódjon a mulatság! A holtakat nem a föld alá, hanem a földfelszín feletti kriptákba temetik.

Elvis Presley után a vudu-királynő, Marie Laveau sírja a második leglátogatottabb nyughely az USA-ban.

 

A képek a Metropolisz: nagyvárosok titkaicímű sorozatból vannak