Rabszolgából lady: Sass Flóra, az első magyar Afrika-kutatónő kalandos élete

–

Sass Flóra élete kész regény. A gyerekkoráról azonban keveset tudunk, pedig ez az időszak is bővelkedett kalandos eseményekben, sőt, tragédiákban is. Saját bevallása szerint 1841-ben született az erdélyi Háromszéken, bár ezzel a kutatók nem feltétlenül értenek egyet. A családját 1849-ben, a saját szeme láttára mészárolták le román felkelők Nagyenyeden. A kis Flórát a dajkája, egy román szolgálólány mentette meg, aki sajátjának vallotta a kislányt. Tőle került az örmény származású Finnian családhoz, ahol az apa Bem seregében szolgált, így a családnak Világos után menekülnie kellett Magyarországról. Mint sok más magyar emigráns, ők is Vidinben telepedtek le. A mai bulgáriai város akkor az Oszmán Birodalomhoz tartozott, így ide nem érhetett el a császáriak keze. 

Tíz év rabszolgaság

Hogy pontosan miként került Flóra rabszolgaságba, azt nem tudhatjuk. Európában ekkor már rég eltörölték ezt az embertelen intézményt, ám az Oszmán Birodalomban még nem. A Balkánon is virágzott a rabszolga-kereskedelem, ezért gyakran raboltak el nőket és gyerekeket a rabszolga-kereskedők még a XIX. században is.

Sőt, előfordult az is, hogy anyagi kényszerből maguk a szülők adták el gyerekeiket rabszolgának, főleg, ha különösen szép volt, hiszen akkor jó eséllyel valamelyik gazdag úr háremében végezte, ahol sokszorta jobb körülmények között élhetett, mint amit a szülei biztosítani tudtak neki. Flóra pedig aranyszőke hajával, ibolyakék szemével, nyúlánk termetével különleges, ragyogó szépségnek számított.

Azt nem tudjuk, hogy nevelőszülei adták-e el, vagy emberkereskedők rabolták el a családtól, az azonban tény, hogy a gyerek Vidinben eltűnt. Az ezután következő több mint tízéves életszakasz űrként tátong Sass Flóra életrajzában. Annyit tudunk, hogy rabszolgává tették, mert a vidini rabszolgapiacon talált rá egy angol lord, Sir Samuel White Baker. Szerelem lehetett első látásra, amit könyvében Anna Baker, Flóra egyik leszármazottja is megerősít. Anna Baker Flóra dédunokájának a feleségeként egy poros ládában bukkant rá a felfedezőnő naplójára, ami alapján megírta Florence Baker, alias Sass Flóra életrajzát. A könyv szerint Flóra szépsége annyira tündöklő volt, hogy maga a vidini pasa licitált rá, mert a háreme ékköveként akarta látni a lányt. Baker nem tudta tartani a tétet, ezért egy hintón megszöktette Flórát. Hogy ebből mennyi az igazság, és mennyi a romantikus fantázia műve, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy Baker megszerezte magának a lányt, pedig tudta, hogy hazája törvényei keményen büntetik a rabszolga-kereskedelmet, és még a rabszolgák kiváltása is bűncselekménynek számít. 

Rabszolgából Afrika-kutató 

De mit keresett egy angol lord a Balkánon?

Samuel White Baker igen vállalkozó szellemű férfi volt, és kedvelte a kalandokat. Első feleségével Mauritiuson, majd Ceylonban élt, ahol mintagazdaságokat hozott létre jelentős sikerrel. Azonban a felesége sárgalázban meghalt, és ő négy árván maradt gyerekével visszaköltözött Londonba. De ott sem maradt nyugton sokáig: Livingstone Afrika-kutató expedíciójához akart csatlakozni, de a Királyi Földrajzi Társaság elutasította a kérvényét. 

Ekkor hirtelen fordulattal a vasútépítés felé fordult: a Dunát a Fekete-tengerrel összekötő vasút építésében vett részt. A korban egy férfi számára nem feltétlenül jelentett akadályt, hogy négy gyerekkel özvegyen maradt. Ha volt elég vagyona, a gyerekeit nevelőnőkre bízhatta vagy bentlakásos iskolába írathatta. Így tett Baker is, hogy bebarangolhassa Közép-Kelet-Európát. Sokat időzött Budapesten is, és megkedvelte a dunai vadászatot.

Egy baleset folytán vetődött 1859 januárjában Vidinbe: a dunai jég ugyanis összeroppantotta a hajóját, így a Duna melléki kereskedővárosba kényszerült menedéket keresni. Itt látta meg Flórát, akit hamarosan feleségül is vett Bukarestben. 

Ám ezt a házasságot a brit törvények nem ismerték el, és Flóra személyazonossága sem volt „igazolható”, ezért Baker úgy döntött, hogy egy darabig nem utaznak vissza a szigetországba. Bár Flóra kiválóan beszélt németül, magyarul, románul, sőt a rabszolgasága idején arabul is megtanult, az angol nyelvben nem volt járatos, és a brit etikettet sem ismerte, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a férje bemutassa az angol arisztokraták társaságában. Flórának időre volt szüksége, hogy mindezeket a készségeket elsajátítsa. 

Ám a férjét nem olyan fából faragták, hogy nyugodtan, egy helyben üljön. Amikor hírét vette, hogy két egykori barátja, John Hanning Speke és James Augustus Grant elindult, hogy megkeresse a Nílus forrását, ő is belevágott az expedícióba. Mivel a Királyi Földrajzi Társaságtól nem számíthatott támogatásra, saját vagyonból szponzorálta az utat, ami korántsem volt veszélytelen.

A Níluson árral szemben, fölfelé hajózni eleve kihívást jelentett a korban. Egy idő után ráadásul gyalog kellett folytatni az útjukat. Az időjárás megviselte Flóra egészségét, heteken keresztül utazott lázasan, nagybetegen.

Baker feljegyzése szerint azonban sohasem panaszkodott, még egy sóhaj sem hagyta el az ajkát, keményen tűrte a megpróbáltatásokat. Pedig az út sok veszéllyel járt. Többször megtámadták őket, a teherszállítóik fellázadtak, Bakert meg is akarták ölni. Nagy hasznukra volt a vészhelyzetekben Flóra arabtudása és talpraesett kiállása. Baker így ír Flóráról A Nílus rejtélye című könyvében: „[…] oldalamon állt valaki, […]  egy erős asszony, aki odaadásával úgy határozott, hogy minden veszélyt megoszt velem, és lépésről lépésre követni fog a vad életmód rögös ösvényein.”

A vállalkozást siker koronázta, felfedeztek egy új tavat, amit a Nílus bölcsőjének gondoltak akkor. Később kiderült, hogy nem az Albert-tóból ered a Nílus, akkoriban azonban Bakeréket ünnepelték a Nílus forrásának felfedezőiként. A Királyi Földrajzi Társaság aranyéremmel tüntette ki Bakert, Viktória királynő lovaggá ütötte, ám Flóra, avagy Florence Lady Baker nem jelenhetett meg a fogadáson „tisztázatlan előélete és vadházassága” miatt, amiben, mondjuk, a férje is tevékenyen részt vett, de ezt most engedjük el.  

Afrika Hajnalcsillaga

Bár Viktória királynő hajthatatlan maradt, Eduárd, a walesi herceg nagy rajongója lett a Baker-házaspárnak. A Szuezi-csatorna 1869-es megnyitási ünnepségsorozatának ideje alatt magához hívatta Bakert, és az egyenlítői Nílus főkormányzójává tette évi 10 000 fontos fizetéssel. Hivatalos feladata az volt, hogy szorítsa vissza a rabszolgaságot Afrikában, ám titkos küldetésének részét képezte, hogy feltárja a belső-afrikai viszonyokat egy esetleges brit gyarmatosítás előkészítéséhez.  

Flóra természetesen elkísérte a férjét a veszélyes útra, hiszen ha valaki, ő aztán a szívén viselte a rabszolgák sorsát. Az expedíció alatt is írt naplót, ami a történészek szerint a gyarmatosítás hétköznapi történetének jelentős forrása. Mert nőként és asszonyként nemcsak a rabszolga-kereskedőkkel folytatott tűzharcokat elevenítette meg, hanem olyan „apróságokat” is, hogy például miként öltözött: viktoriánus nőként fűzőt és kesztyűt hordott, az utazások és a harci események során azonban a férje által tervezett férfiruhában járt, hiszen a krinolinban nem lehetett lovagolni.

Az övtáskájában nemcsak pisztoly lapult, hanem kötszer és brandy is, hogy fertőtleníteni tudja a sebeket. Akármilyen komikus, még a harcokban is magával vitte a napernyőjét a lova oldalához csatolva, hiszen egy úrihölgy sehova se megy napernyő nélkül. 

A helyi nők életéről is érzékletes képet festett. Például leírta, hogyan tanult meg a bári törzs asszonyaitól ruhát varrni, miként oktatta őket higiéniai szokásokra, hogyan segédkezett a szüléseknél vagy a betegek ápolásánál. A törzs tagjait elbűvölte a ragyogó, szőke hajú, kékszemű nő, főként, amikor megtapasztalták bátorságát és lovaglótudományát. Nem csoda, hogy különböző neveket adtak neki: hívták Hajnalcsillagnak és Hold lányának is. Sass Flóra emléke sokáig fennmaradt, mert Afrika-kutatók még a múlt század közepén is gyűjtöttek meséket és mondákat, amelyekben a magyar felfedezőnő figurája sejlik fel. 

Források: Anna Baker: Rabszolgák földjén, Panoráma útikönyvek, Budapest, 1987., valamint historic-uk.com, lazarus.elte.hu, mult-kor.hu

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Bibliothèque nationale de France

Miklya Luzsányi Mónika