Bendl Vera: Felejtsed el, hogy boomer vagyok

–

Felejtsed el, hogy én boomer vagyok, most felejtsed el! Tisztázzuk ezt a fogalmat végre! Csak mert kikérem magamnak, én állatira nem vagyok olyan öreg. Nem érted, hogy a boomerek legkésőbb 1964-ben születtek, és akkor nekem még az anyám is éppenhogy leírta az első betűit az iskolában? Neked semmit sem számítanak a számok meg a kategóriák? Faktuális tények. Vagy mik. Így, faktuálisan nem vagyok az, és felháborít, hogy boomernek nevezel minden egyes alkalommal, amikor nem úgy nyomom azt a szaros telefont, ahogy szerinted kellene. X, Y, mindegy, amelyiket akarod, azt vállalom. Ott vagyok a határon, bármelyik megfelel, de ez a boomer azzal a lesajnáló tekintettel…

És felhívnám a figyelmed, hogy az X-szel vagy Y-al mennyi minden jár, amit te soha, de érted, soha nem tapasztaltál meg, és legalább… izé, legalább figyelembe vehetnél, mint például, hogy én, képzeljed el, kibírok egy egész napot internet nélkül… mármint, ami azt illeti, egyre ritkábban és hát, nem kis erőfeszítéssel, de azért meg tudom csinálni, bár már az utcán is hülyén néznek rám, ha megkérdezem, tessék mondani, hol található az Akácfa köz, azt mondja a csatornaszerelő is, hogy de mér’ nem nézi meg a telefonját, kezicsókolom, ez egy ilyen világ lett, nem kérdezünk, nézzük a screent, de a lényeg, hogy kibírom, és… és fiatalabb koromban, ezt hallgasd meg, kibírtam egy egész vonatutat messenger meg flikk-flakk nélkül, nem mintha lett volna választásom, ott ültem, bámultam a szürke tájat, mindig esett (esett!!! figyelsz? nem armageddon, szélvihar, hanem normál eső!!!), rondák voltak a házak meg a mocsarak,

és ha mégsem érdekelt a könyv, amit magammal vittem, akkor maradt az unalom, mélán és hosszan unatkoztam, képzeld, gondolkoztam, ábrándoztam, vártam („vártam” – ismered ezt a szót?), nem esett jól, de biztos hasznos volt,

ma azt mondják, hogy „feldolgoztam az életem eseményeit” ilyenkor, bár úgy tűnt, hogy hát belemerültem a sűrű-sötét melankóliába inkább, de az is biztos jó, és nem nyomkodtam a szart, érted?

Tudod, akkoriban nyomkodás helyett létezett a papíros e-mail aka „levél”, azt küldözgettük egymásnak, tudtuk, hogy legalább négy nap, amíg a másik válaszol. Most nem akarok ezzel annyira büszkélkedni, mert ott van a Jane Austin meg a szereplői, hát, ők hónapokat vártak egyetlen levélre arról, hogy Mr. Darcy begombolta-e az ingét a szép szőrös mellkasán (főleg hogy ilyen jellegű, viszonylag érdekesebb információ nem is nagyon volt egy levélben), és, mondjuk, fél éveket még, hogy valaki felbukkanjon a birtokon, na, ettől biztosan főbe lőttem volna magam, annyi nővel körülvéve, ahányan ők a BB-ben voltak, de most mégis. 

Persze, papíros email helyett fel lehetett hívni a másikat telefonon, tudod, olyanon, amelyiknek zsinórja volt, csatlakozott a falba, nem járkálhattál vele összevissza, és mindenki hallotta, amikor beszéltél, amikor például felhívtál egy kislányt, és az anyukájától megkérdezted, hogy csókolom, Lonka néni, tessék mondani, otthon van a Mariann? Na, és akkor beszélhettél a Mariann-nal úgy, hogy anyukád-apukád közben nézte a televíziót ugyanabban a szobában, Mariann-nak meg a saját anyukája pakolta a vacsora maradékát a kredencre, parancsoljál, ez volt a sexting, ezt ugord meg, ha tudod, így küldözgessél meg utalgassál, sok szerencsét. Jól lehet mondani, hogy „igen”, „én is”, „rendben”, „akkor hatkor”. Remélem, már érzed, micsoda generáció ez az X meg Y. 

Na és érted, az én időmben volt a várakozás mellett az udvarlás, még így hívtuk, még mi is, bár régimódinak hangzott, hallottál már róla, ez az a processz, amikor a lány még nem tudja, hogy mit akar, vagy inkább nem igazán akarja, vagy úgy tesz, mint aki semmit sem akar, a fiú meg hosszan győzködi, hogy akarja mégis a dolgot, ami mi is? Járás, azt hiszem. Kézenfogós cucc, csókolózás.

A fiú ilyenekkel próbálkozik, hogy virág, bók, telefonhívás, papíros e-mail, és akkor a lány a végén mégiscsak beadja a derekát, és enged – hát, így leírva viszonylag ostobaságnak hangzik, ha jobban meggondolom, mert tényleg, miért kellett azt játszani, hogy a nő nem akarja meg hosszú ideig nem akarja, amikor sokszor meg dehogynem, jobban is,

meg mi az értelme annak, hogy a férfi meggyőzi a nőt valamiről, ami a játék szabályai szerint eleinte kedve ellen van – országos baromság, de hidd el, még ha nem is tudom jól elmondani, volt szépsége a dolognak, egyrészt, hogy nem a nőknek kellett levadászni a férfiakat, másrészt… ahogy említettem, a processz. Manapság ez a tiktok, one night, szexpozitív, miegymás, mostteddideamicsodádatkétpercre, úgy hallom, ez megy, ne is tedd ide, hanem videózd le, és küldd el, és akkor figyeljünk utána, hogy senki ne rakja ki a netre máshova, vagy legalább név nélkül, és fél óra múlva, ha szakítunk, mindkét oldalról töröljük le a threadet, szóval… ez egy drónerotika, ne haragudjál már, hogy kritizálok mindent, ami Z és alfa, de egy picikét hozzászokhatnátok az emberek bőrének természetes huplijaihoz, a benőtt szőrszálakhoz meg a gondolathoz, hogy idő.  

Persze, érzem ám, hogy egyre inkább úgy hangzik, mintha százéves lennék, főleg mivel fogalmad sincs, mi lenne, ha százéves lennék, és csak annyit akartál mondani, hogy iszonyú ciki, ahogy a dolgokról gondolkodom, a technikához való viszonyom meg minősíthetetlen. (De azért mellesleg: ha százéves lennék, még láttam volna a németeket bevonulni, a szovjeteket bevonulni, a szovjeteket kivonulni – ja, azt láttam is –, az ostromot, a hullákat, a pincét, az elhurcolást, az ötvenes éveket, a rémületet, ’56-ot, és azon flashelnék, hogy én még azt is tudom, mit jelent krumplin meg hagymán élni, pincében lakni ötven másik emberrel, látni, hogy elviszik a szomszéd bácsit, de senki nem kérdez semmit, és annyit mondanék a laptopra, hogy „az a szar, amit nyomkodnak” –  hát, az egész más lenne, állati lightos vagyok, láthatod). 

Na jó, jól elmondtam, amit gondolok, egy károgó varjúnak érzem magam a fa ágán az év egy olyan időszakában, amit régebben indián nyárnak neveztek, még régebben vénasszonyok nyarának (jól illik ide) de ma már inkább klímakatasztrófának hívjuk,

és nem fárasztjuk magunkat az állítólagos évszak megnevezésével, mert az már minek, az ág mindenesetre száraz, le fog törni, a leveleket leszárította a nap, és az én károgásom, kezdek rájönni, hogy lényegtelen, csak nekem esett jól egyes-egyedül.  

De azért mégis figyelmeztetnélek ismét, és jól figyeljed meg a sötét tekintetemet: soha többet ne hívj engem boomernek, mert elölről kezdem az egészet, és elmondom, milyen volt a tárcsázós internet, a kazettás magnó, a VHS-kazetta meg a papíros menetrend, amelyet sajnos letéptek a buszmegálló táblájáról, hát, ez probléma, sajnos, lehet állni egy órát ilyen esetben, és milyen szép dolog cetliken elrejteni szerelmi vallomásokat a másik bőröndjének zugaiban a csetprogramok helyett, erről mesélek a következő lenéző, megsemmisítő megjegyzésednél, te romantikátlan nemzedék szülötte, te nyomkodós, te izé, te! 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ PeopleImages

Bendl Vera