„A változás motorja mindig is a kételkedés volt” – Hello, WMN! – bemelegítés
Nincs vesztegetni való időnk, az évtized egyik legmegosztóbb témájával csapunk bele az év első Hello, WMN!-estjébe. Hogyan jutott el alig néhány év alatt a generációk harca majdhogynem világháborús szintre? Vajon nem is halljuk egymás szavát? Nem tudjuk, vagy nem akarjuk megérteni a másik nemzedéket? Úgy általában tudjuk-e, hogy mit kér számon ekkora lendülettel a Z generáció a szülein és a nagyszülein? Az ő tudásuk valaha lehetett volna az idősebb generációk tudása? Persze mindeközben azt sem tudjuk, hogy vajon tényleg igazuk van-e. Ezekről is beszélgetünk február 5-én, a MOMKult színpadán, ahol D. Tóth Kriszta moderálásával Nyáry Krisztián író, kommunikációs szakember és Z generációs lánya, Nyáry Luca gimnazista, író, Steigervald Krisztián generációkutató és Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus és egy igazi boomer meglepetésvendég beszélgetnek majd. Ezúttal Orvos-Tóth Noémi válaszol felvezető kérdéseinkre.
–
WMN: Az elmúlt néhány évben érezhetően minden eddiginél élesebbé váltak a generációk közötti konfliktusok. Szerinted mi robbantotta ki ezt a „világháborút?”
Orvos-Tóth Noémi: A generációk között mindig is léteztek konfliktusok. Már Szókratész is azon kesergett, milyen tiszteletlenek a fiatalok, vagyis az idősebbek és fiatalabbak egymásnak feszülése egyáltalán nem új keletű jelenség.
Ami a konfliktusok elmélyülését illeti, azt én egy általánosabb emberi hiánybetegség egyik tünetének látom.
Az alapvető probléma a kapcsolati intelligencia hiánya. Mintha elfelejtettük volna, mennyire fontos, hogy a saját nézőpontunkon túl a másik érzéseit és véleményét is figyelembe vegyük, és együtt próbáljunk megoldást találni a nehézségeinkre.
Döbbenetesen felgyorsult világban élünk, amiben alig van idő egymásra, a kapcsolataink ápolására, a lassú folyású érzelmeink megélésére, miközben az idegrendszerünket eddig soha nem tapasztalt mértékben terhelik túl a fölösleges információk. Az állandósuló stressz pedig egyáltalán nem kedvez az emberi kapcsolatoknak – sem a generációk között, sem a generációkon belül.
WMN: Számodra mi a „boomer–zoomer” jelenség lényege?
O.-T. N.: Adott két generáció, gyökeresen eltérő tapasztalatokkal, hiedelmekkel, prioritásokkal, célokkal, élettervekkel, ám egy időben szeretné az eseményeket, a döntéseket befolyásolni. Az erők, igazságok, világképek konfliktusát látjuk, amit ha megfejelünk a fent említett hiányokkal, már el is jutottunk a jelenség lényegéhez.
WMN: Te mit tartasz a Z generáció legjellemzőbb, az előzőekhez képest új vonásának, tulajdonságának?
O.-T. N.: Számomra talán a késleltetés képességének csökkenése a Z generáció egyik legszembeötlőbb tulajdonsága. Gyorsan, szinte azonnal szeretnének elérni, megszerezni, megélni dolgokat, és nehezükre esik a várakozás. Ez persze nagyrészt a digitális élet térhódításával magyarázható, ami – ne tagadjuk – minket is sikerrel szoktatott hozzá az azonnalisághoz. A másik érdekes jellemzőjük a bátorság a dolgok megkérdőjelezésére.
Ők már nem fogadnak el nagy igazságokat, csak azért, mert valaki, aki egy hierarchikus rendszerben felettük áll, azt mondta, hogy ebben kell hinni, hogy a világ menete kizárólag ilyen lehet.
A változás motorja mindig is a kételkedés volt, így lehet, hogy bosszankodunk, amikor éppen velünk ütköznek, ám jobban tesszük, ha inkább örülünk, hiszen éppen most kezdik betölteni életkori feladatukat, az új rend megteremtését.
WMN: Szerinted a jelenleg vezető pozícióban lévő „baby boomerek” és X generációsok társadalma mekkora nehezéket hagyományoz(ott) a legfrissebb generációkra?
O.-T. N.: Mi mindannyian egy végeláthatatlanul hosszú folyamat részei vagyunk, és akár akarjuk, akár nem, nyomokat hagyunk magunk után. A korábbi generációk élményei, választásai, tapasztalatai formálják a következő generációk sorsát. Globális szinten talán a klímakatasztrófa és az ebből fakadó társadalmi és gazdasági feszültségek tűnnek a legtragikusabb örökségnek.
Vitán felül áll, hogy évtizedeken keresztül rövid távú érdekek alapján születtek döntések, amik egy ponton túl már visszafordíthatatlan folyamatokat indítottak el.
Azonban, amikor a felelősségi köröket keressük, azt is látnunk kell, hogy egészen más helyzetben van az, aki éppen cselekszik, mint az, aki őt évtizedekkel később, már a következmények ismeretében megítéli. Ahogy bölcsen mondani szoktuk: utólag könnyű okosnak lenni. Negyven-ötven évvel ezelőtt még hiányzott az a tudás és tapasztalat, ami a mai fiataloknak már a rendelkezésére áll.
Ha az egyéni szinteket nézzük, én a feldolgozatlan traumákat, az egészségtelen kapcsolati mintákat, az önkorlátozó hiedelmeket tartom nehéz örökségnek.
WMN: Van-e esélye a „békeszerződésnek” a közeljövőben, azaz: mi kellene ahhoz, hogy a most élő hat generáció tényleg értse egymást?
O.-T. N.:
Én rendíthetetlenül hiszek a konfliktusok rendezhetőségében. Az ember alapvetően egy együttműködésre kész lény.
Ennek egyik kulcsa, hogy a másikban észrevegye önmagát, vagyis felfedezze mindazt, ami összeköti vele, és ne csak arra koncentráljon, ami elválasztja tőle.
Steigervald Krisztián válaszai ITT, Nyáry Lucáéi ITT, Nyáry Krisztiánéi ITT, a meglepetésvendégünk cikke pedig ITT olvasható.
Jegyek az eseményre ITT válthatók.
Képek: Csiszér Goti/WMN – Goti Photography
