Szülés utáni fizikai regenerálódás: rengeteg tabu, még több tévhit

–

Az első gyerekem születésénél még viszonylag fiatal voltam, 24 éves: sem a családban, sem a szűk baráti körömben nem vállalt más közel s távol gyereket.

Szó szerint az első újszülött, akit életnagyságban láttam, a saját fiam volt. Miközben próbáltam feldolgozni, hogy az ő élete, boldogsága és jólléte teljesen tőlem függ ezután ‒ ami egy igazán nagy lelki próbatétel, még akkor is, ha sok az öröm és a pozitív érzés benne ‒ ott voltak a testi változások, nehézségek, amelyeket nem tudtam nem észrevenni.

Sosem szégyelltem beszélni arról, hogy az első három hónapban elkapott egy örvény, amelyből lassan keveredtem ki, még úgyis, hogy egy elképesztően erős, támogató családi közeg állt mellettem.

Az amúgy is félszeg és bizonytalan új identitásom ugyanis folyamatos megfeleléssel küzdött, hiszen miközben a szülésre szépen felkészültem, (és szerencsés módon nem készültem túl), addig valahogy a gyermekágyi időszakról vagy az első egy évről eszembe se jutott előre gondolkodni. A saját szempontomból legalábbis.

A babával kapcsolatban olvastam a szoptatásról, altatásról, fejlődésről, de hogy mit jelent a szülés utáni regeneráció, mi tartozik hozzá, miért rendkívül fontos: ezekről semmit sem tudtam. A szülés utáni megkönnyebbülést és eufóriát követően aztán elkezdődtek a felismerések: hol fáj, mi fáj, mi alakult teljesen át, és mi az, amivel hirtelen nem is tudok mit kezdeni.

Egy év figyelem hosszú évekre regenerál

Az első gyereknél még semmit nem tudtam arról, mi vár rám a szülés után, míg a harmadik gyerekem születésénél már eléggé kiművelt voltam ahhoz – jó, hát bevallom, imádtam a témában olvasni ‒ hogy tudjam, mit fed a szülés utáni regenerációs időablak kifejezés.

Tisztában voltam azzal, hogy az a folyamat, amely az első hat hétben nagyon intenzíven elkezdődik, akár egy évig is eltarthat, és nekem két dolgom van vele: a tudatosság meg a türelem.

A rengeteg információ között, amely egy első gyermekével várandós kismamát ér, nagyon könnyen elveszik az a tény, hogy milyen nagy jelentősége van a test megfelelő felépülésének.

Talán még mindig nincs benne eléggé a köztudatban, hogy az első egy év regenerációja kizárólag ebben a 12 hónapban történhet meg: ugyanis az időablak bezáródása után a testben leállnak a visszaépülést szolgáló mechanizmusok. A tapasztalatok szerint egyébként a sérülések 60 százaléka magától is begyógyul különösebb közbeavatkozás nélkül, azonban a tudatosság abban segíthet minket, nőket, hogy későbbi gondokat megakadályozzunk: például a kismedencei problémákat, a hüvellyel kapcsolatos nehézségeket, vagy akár a tartásunkkal, ízületeinkkel összefüggő változásokat, fájdalmakat.

Az inkontinencia egyszerre gyakori és tabu

A test a mai világban sokszor csak mint forma kerül előtérbe, pedig elsősorban nem az: a belső, rejtett részei, köztük a női szervek és azok felépülése a lehető legfontosabb dolog a szülés után. Amikor a tükör előtt először szembesülünk a szülés utáni testünkkel, nyugodtan súgjuk meg magunknak, hogy a méhünk az elmúlt hónapokban a sokszorosára nőtt. Csodával határos módon mégis hetek alatt húzódik majd vissza, a legnagyobb segítsége ebben pedig nem más lesz, mint a szoptatás alatt termelődött oxitocin.

Ugye, mennyi mindent elintéz magától is a testünk? Néhány dologban azonban muszáj segítenünk neki.

Körbekérdeztem édesanyák között azzal kapcsolatban, hogy szerintük melyik az egyik leggyakoribb probléma a szülés utáni regenerációval kapcsolatban, ami külön célzott figyelmet igényelt számukra. A legtöbben az inkontinenciára szavaztak, ami nemcsak váratlan folyamat, de ráadásul még tabu is.

Ahogy azt sokan közülük mondták, ez az a probléma, amiről senki sem tud, senki sem hall, amíg meg nem tapasztalja, és el nem suttogja valakinek a környezetében. Pedig ez a nehézség egyrészt gyakori, másrészt nagyon jól kezelhető, és ha tudatosan figyelünk rá, akkor nem áll fent hosszú távon.

Ahogy azt sokan felidézték, főleg tüsszentésnél, emelésnél, hirtelen erőkifejtésnél tapasztalták meg az inkontinenciát. Ennek egyébként egyszerű a magyarázata: a szülés során szerepet játszó kismedencei izmok megnyúlnak vagy akár sérülhetnek is a várandósság és vajúdás alatt.

Az érintett anyukák mind azt a választ kapták a szakemberektől, hogy ha három hónapnál tovább áll fenn a vizeletvesztés, akkor érdemes tudatosan erősíteni az említett izmokat: a tapasztalatok alapján az intimtorna és bizonyos tápanyagok bevitele is rengeteget segíthet. Sőt, a hozzáértők szerint a megelőzésből végzett torna sem rossz ötlet: ha ugyanis odafigyelünk ezeknek a területeknek az állapotára, a változókori inkontinenciára is kevesebb lesz az esélyünk.

Test és psziché támaszai a vitaminok

A gátizmok regenerációja mellett a jó közérzetnek van egy másik lényeges eleme, ez pedig a vitaminok megfelelő pótlása. A harmadik gyerekágy nekem nem csupán a tapasztalat miatt telt energikusabban, hanem mert ekkor már fokozottan figyeltem a saját magam vitaminjaira is. Ezzel korábban nem igazán foglalkoztam, de az évek alatt annyi hasonló témájú cikket írtam, hogy a szakértők kiműveltek.

Mint megtudtam, az idegrendszer, a psziché és a szervezet állapota olyan sokrétű összefüggéseket rejt, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Sokféle vitamin készül már kifejezetten erre az időszakra, ezért nem nehéz gondoskodni arról, hogy többféle ásványi anyagot, nyomelemet pótoljunk.

A magnézium kiemelt szedése a nehezebb periódusokban pedig kincset érő anyukacsoportos információ volt, amit szépen lassan én is megfogadtam. Akadnak persze olyan vitaminok és tápanyagok, amelyek kevésbé terjednek szájról-szájra, nem annyira épültek még be a közbeszédbe, hogy tisztában legyünk a jótékony hatásaikkal. Ezek felfedezéséért én is többet olvastam szakcikkekben, témával foglalkozó fórumokon.

Így találtam rá a tényre például, hogy az ómega-3, a cink és a leucin hármasa nemcsak az immunrendszerünket erősítik, illetve a bőrünket teszik egészségesebbé és ellenállóbbá, hanem még a hüvelyi kötőszövetek épülésében is segítenek. A fizikai regenerálódást tehát érdemes támogatni ezen az úton is.

Azt hiszem, anyaként először minden téren nagyon nehéz a segítséget elfogadni: az emberektől, de még a vitaminoktól is. Miért nem megy ez nekem magamtól? Végül muszáj elhinni: egyik sem a kompetenciánkat csökkenti. Egyszerűen támaszt nyújt a testi és mentális egészségünkhöz. Ezek pedig a gyerek jóllétének is feltételei.

A türelem nekünk is jár

Az első időszakot magunk mögött hagyva szép lassan elkezdhetünk foglalkozni a más típusú, kicsit szélesebb körű regeneráló mozgásokkal. Az első gyerekemnél keveset tudtam erről, de a második szülésemre már ismertem például a hasizom helyzetének jelentőségét: és itt most nem a nyolc kockára gondolok, hanem a jó közérzethez, a megfelelő testtartáshoz szükséges állapotra.

A különböző szülés utáni hasleszorítók sokat segítettek az első időszakban, valahogy jobb közérzetet, könnyedebb létezést is adtak nekem, viszont időben megtudtam, hogy nem érdemes sokáig hordani őket, mert túlságosan ellazíthatják a kötőszöveteket. Inkább javasolták a konkrét szülés utáni regeneráló mozgást.

Nem volt egyszerű elvégeznem ezeket, mert a temperamentumomhoz a pörgős, izzasztó, pattogó mozgások állnak közelebb, viszont jó diák révén másodszorra már tudomásul vettem, hogy most a lassú, rövid, nem fárasztó, nem megerőltető, célzottan szülés utáni mozgássorokra van szükségem.

A hasizmom állapotát a második és harmadik szülés után is megnézettem: mégpedig a szétnyílás miatt. Ez nagyon lényeges, mert amikor szétnyílt hasizommal kezd bele az ember, egyes mozgások több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak.

Mivel a testsúly, az alak visszaszerzése központi téma a közösségi médiában, és gyakran elviszi a fókuszt az egészségről, szerintem fontos hangsúlyozni, hogy a szakmai ajánlás alapján el lehet kezdeni hat hét után a regeneráló mozgást, de azt sem kötelező azonnal. Ha több időre van szükség, hogy belevágjunk, vagy beiktassuk a napjainkba, és még hosszú hetekig inkább az alvást választjuk a legrövidebb szabad időszakokban is, akkor semmit sem vétünk magunk ellen, a nőiségünk ellen, az anyaságunk ellen.

Ne csak a gyerekkel legyünk türelmesek. Saját magunkkal is. 

Az anyaság a testünkről is többet elárul

A harmadik szülésemnél bevallom nektek, úgy éltem meg a kórházi pár napot, mint egy rövid tábort, ahol ugyan nem sokat alszol, de ez nem gátol abban, hogy jól érezd magad. Az identitásom már kész volt, és csak nagyobbra kellett nyújtózni benne. Emellett azért a második szülésre bevitt pakk is bővült: mégpedig olyan dolgokkal, amelyektől én is jól érzem magam. Belefért néhány újság, könyv, a kedvenc, legkényelmesebb ruhadarabok, amik nem szigorúan hálóing meg pizsamaszámba mennek. Az első gyerekkel sokszor kaptam meg a mondatot, amikor kétségbe voltam esve: „ne izgulj, minden átmeneti”. Eddigre már teljes mértékig értettem, és meg is éltem ezt a jó tanácsot.

Minden szülés más és másféle regenerációt kíván meg, de ha az alapvető dolgokra készülünk, sokat segíthetünk saját magunknak nem csak testben, lélekben is.

Érhetnek majd pozitív meglepetések, mint például hogy az aranyérpárna és kenőcs már nem lesz létkérdés, vagy nem kell gondozni a varratokat, mert sikerül a gátvédelem.

Természetesen a szülés körülményei nagyban befolyásolnak mindent, de talán éppen ez az a képesség, amelyet az anyává válás és az azt követő regenerációs folyamat még pluszban adhat: egy jófajta, önismereten alapuló testtudatosságot, amely egyre inkább segít minket eligazodni a saját testünkkel, szervezetünkkel kapcsolatos események sorában. 

Hogy miért meséltem most ezekről a dolgokról nektek?

Az első szülésem óta nagyon komolyan veszem, hogy ha kérdeznek kismamák, leendő anyukák, frissen szült nők, őszintén válaszoljak. Kicsit misszióm lett ez a téma, mert anno én annyira keveset tudtam, és csak a tapasztalataim után kezdtem érezni a felszabadultságot a második, harmadik gyereknél. 

Sok barátnőmtől kaptam viszont meg a mondatot: milyen jó, hogy tudták ezt vagy azt tőlem, mert így készülhettek, cselekedhettek időben. Rengeteget tanultam én is mások történeteiből. Még azokból is, amelyek aztán velem nem estek meg. Elfogadást, megértést, előítélet-mentességet, támogatást. Szerintem nincs annál építőbb párbeszéd, amikor nő a nővel, anya az anyával őszintén eszmét cserél.

Nektek mi volt a legnagyobb kihívás vagy felismerés a szülés utáni regenerációban? Meséljetek!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/  Irina Shpiller

Széles-Horváth Anna