–

Akik jártak etikettórára

Úgy tűnik, nem Winston volt az egyetlen, akinél csak az elegáns kifejezések váltak be.

„Nálunk ugyanígy működik a »Magdolna, kérem!«.” (Ildikó)

„A kutyáimnak az étel elfogadásához a »Jó étvágyat!« kifejezést tanítottuk! Így a kutyaiskolában a vizsgán igazi úri fiúkként várták, hogy jó étvágyat kívánjak, csak utána ettek.” (Erzsébet)

„Barátnőmnél németül ugyanez: »Mahlzeit!«” (Klementina)

„Kedvesem múltkor rászólt a kutyájára: »Liza, uralkodj magadon!«” (Katalin)

„A környékbeli buldogot magázta a gazdája, amikor a kiskutya elfeledkezett magáról, és boldogan rohant oda hozzám. A gazdi meg üvöltött vele, hogy »SZOFIA, JÖJJÖN IDE!« Szofia nyilván leszarta, imádtam.” (Zsuzsanna) 

„Volt egy perzsa macskák régen, akit Dorisz von Dzsuva Darlingnak hívtunk (a hosszú szőre tele volt a napi kirándulás okozta hozadékkal), és mindig lekísérte a boltba menő »rabszolgát«. És amikor így hívtuk, a környéken a járókelők néztek, milyen grófnő halad el mellettünk.” (Ildikó)

Pardon, ez a neve?!

A Gyere ide, Takarodj! poén óta tudjuk: nem mindegy, hogy nevezed a kis kedvencedet. Például a Puszi is milyen cuki név – amíg nem kezded teli torokból üvölteni a Városliget turistái között.

„A férjem elment sétálni. Hallja, hogy valaki azt kiabálja folyamatosan, hogy »BOTRÁNY! BOTRÁNY!« Kiderült, hogy a kutyáját hívták így.” (Bettina)

„Forrest a neve az egyik talált gyereknek, mert egy erdő szélén szedte össze a párom. Amikor szeretnéd, hogy szaladgáljon kicsit: Fuss, Forrest, fuss… Imádom!” (Ady Warhol)

„Bonaparte Napoleon a macskánk, aki pénztárosként is rutinosan mozog, és nemcsak a mi életünket szabályozza, hanem az egész házét. A visszajárót egyszerűen visszasepri magának a mancsával.” (Enikő) 

„Amikor kiköltöztünk családi házba, Beni kutyánk állandóan átmászott a kétméteres kerítésen a szomszédba. Egyszerűen nem értettük, miért mindig csak oda megy át. Aztán rájöttünk, hogy ezt akkor csinálja, amikor a szomszéd a saját kutyáját szólongatja, hogy Bleki, Bleki! Ő meg azt hitte, hogy ez a Beninek valamilyen tájszólással kiejtett verziója, és engedelmesen megjelent a szomszéd lábainál. (Hátha valami kaja is leesik.)” (Éva)

„Gyerekkoromban a szomszéd lánynak volt egy Csabi nevű pasija, akinek állandóan kiabált az udvaron. »Csabiiiiii, gyereeeeeee!« Tesóimmal jó humorral elneveztük az egyik megszületett csibét Csabinak, és mi is kiabáltunk az udvaron, hogy »Csabiiiiii, gyereeeeee!«. Persze átjött egyszer, hogy mit gúnyoljuk itt őt a pasijával, mire nagy ártatlan szemekkel közöltük, hogy mi csak a csirkénknek kiabálunk. Plusz poén a sztoriban, hogy Csabiról, amikor felnőtt, kiderült, hogy nem kakas, hanem tyúk. Amit szintén hangosan kiabáltunk az udvaron: Csabi egy tyúk!” (Melinda)

„Volt egy angol anyanyelvi lektorunk, aki a családjával nagyon élte a magyar életérzést, és szereztek egy magyar vizslát, akit elneveztek az első magyar kifejezésről, amit megtanultak, Csókolomnak… Ami addig tűnt jó ötletnek, amíg a kutya el nem szökött a Városligetben, és szaladhattak utána azt kiabálva, hogy Csókolom! Csókolom!”. (Zsuzsa)

Milyen állat is ez?

Nemrég a Városligetben sétáltam Puszival, amikor szembejött egy kisgyerekes család. A kisfiú boldogan felkiáltott: „Aaaaa, kapibara!” Winston kutyámhoz pedig (angol buldog) annak idején egy kislány szaladt oda, aki, miután alaposan megsimogatta Winstont, odakiáltott az anyukájának: „Anya, képzeld, láttam egy… Lovat!” Persze mindez néha fordítva is nagyszerű félreértéseket tud előidézni: amikor a gazdi mond mást, mint amit a kívülálló lát. 

Mózes Zsófi: Tőtött tojás a vacsora, éhkopp a desszert

WMN Life – 2023. április 7. – MZS

„Sokfajta (valós és kitalált) állatfaj nevével szoktam illetni a kutyámat (nyuszi, nyuszikacsa, kiskacsa, kisnyúl stb.), többek között a kismacskára is hallgat. Egy játszótér mellett elhaladva szóltam neki, hogy »gyere, kismacska«, és fél füllel még hallottam egy tanácstalan gyerekhangot: »De mama, ez nem egy kutya?«” (Luca)

„A kutyámat cicának szólítottam. Aztán egyszer volt olyan, hogy hívtam a kutyát, hogy »gyere, cicám« – erre az akkor még csak leendő pasim szólt: jövök!” (Zsuzsanna)

Ne haragudj, kihez beszélsz?

És akkor a kommentek, amelyekhez nem kell kommentár…

„A macskának szokta a férjem ordítani, hogy ne lopj, te szőrös k*rva. Néha kint grillezés közben. Fogalmam sincs, mit gondolhatnak a szomszédok.” (Szilvia)

„Velem csak az történt, hogy elvittem a kutyánkat állatorvoshoz, mert többször is hányt, és az állatorvos egyből adott is neki injekciót. A kutya nem akarta hagyni, mozgott és nyüszített az asztalon, én pedig nagyon kedvesen megszólaltam, hogy »nagyon sajnálom«. Mire a doki: »Semmi baj, megesik az ilyen.« Én pedig rögtön rávágtam, meglehetősen szárazon: »A kutyához beszéltem.«” (Rita) 

„Nyitott ablaknál nyáron a régi szomszédasszonyunk: Hiába mászkálsz körülöttem álló farokkal, akkor sem kapsz zabálni! Mindenki sajnálattal vegyes elismeréssel gondolt a férjére, de ez Sanyinak, a kövér fekete ivartalanított kandúrmacskának szólt, mint kiderült.” (Beáta)

„A kisebbik kutyánk, egy havanese tüsszentésekkel jelzi, ha különösen dühös vagy nyomatékosan szeretne valamit elérni. Vagyis mikor a vendégek sajnálkoznak, hogy szegény kutyus megfázott, valójában erőszakosan követeli, hogy adjanak neki valami falatkát.” (Zsuzsa)

Nektek vannak hasonló kisállatos furcsaságaitok?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Holly Hildreth

Csepelyi Adrienn