–

Huszonegyedik századi szupersztár

A kétezertízes évek elején Andrew Lloyd Webber úgy gondolta, hogy nem ártana klasszikus musicaljének egy ráncfelvarrás, ezért produkciós cége felkérte az egyik legnevesebb brit musicalrendezőt, Laurence Connort, hogy hozzon ki valami újat a darabból. A döntés jónak bizonyult, Connor ugyanis teljesen újraértelmezte a művet.

Rendezésében egy huszonegyedik századi szupersztárt kaptunk, ráadásul úgy, hogy néhány egészen apró kiegészítéstől eltekintve az eredeti szövegkönyvhöz sem nyúlt hozzá. Csak egy példát említve: az egész művet átszövi annak bemutatása, hogy a multi- és közösségi média milyen hatást gyakorol a közösség és az egyén sorsára. Így például Jézus perének egyik pontján kiszavazóshow-val döntenek arról, hogy Jézus igazi próféta-e, vagy sem. 

A jól ismert dalok és jelenetek a megszokott módon követik egymást, ám Jézus és tanítványai most nem hippiközösségként jelennek meg, mint a klasszikus filmfeldolgozásban, hanem egy anarchista fiatalokból álló csoport tagjaiként. A Tizenkettek radikálisak. Nagyon. Már a nyitány koreográfiája is egy rendőri összecsapás képeit láttatja, amikor is a római elnyomás ellen tüntető fiatalokat a rendőrök brutális erőszakkal oszlatják szét. A nyitány meghatározza az egész mű irányvonalát, és egy új réteggel ruházza fel a jól ismert musicalt.

Jézust politikai vezetőként mutatja be, aki követőivel minden eszközt megragad, hogy küzdjön a globális gazdasági problémák, a kizsákmányolás, a szegénység ellen, és kiálljanak az alapvető emberi jogok mellett. 

A Tizenkettek tagjai többféle politikai irányzathoz tartoznak, és ebből fakadnak a belső konfliktusok is. Simon, a zélóta a legradikálisabb szélsőbalos, na, ő tényleg anarchista, Jézust egy politikai órásplakáton Che Guevarához hasonlítja. A másik pólus Júdás (Tim Minchin parádés alakításában), aki vértelen forradalommal akarja kiszorítani a rómaiakat Palesztinából. Ő sem kevésbé radikális, mint a többiek, de sokkal inkább békés eszközökkel szeretné megoldani a politikai és gazdasági problémákat. Úgy érzi, Jézus túl messzire ment, és ha tovább provokálja a hatalmon lévőket, akkor nemcsak ő és a Tizenkettek fognak elbukni, hanem számolniuk kell a rómaiak véres bosszújával is. Árulása is politikai indíttatású, sőt kifejezetten béketeremtő jellegű: úgy érzi, Jézus sok ezreket fog veszélybe sodorni, azért idejében félre kell állítani. Ennyi a terve, Jézust kiiktatni a politikai életből, de az eszébe sem jut, hogy halált hoz Jézus fejére. 

Webber műve sohasem volt szenteskedő, ám ez a feldolgozás és értelmezés megrendítően szól a mai (politikai) életünkről és problémáinkról (is).

Bátor mű, már csak azért is, mert sokan blaszfémiának, istenkáromlásnak tekintik még a gondolatot is, hogy Jézus forradalmár lett volna.

Pedig a kérdés nem alaptalan, érdemes hát utánamenni egy kicsit, és megvizsgálni Jézus „mozgalmát” történeti, szociológiai és a korszak politikai erőinek szempontjából.

Önjelölt messiások ideje

Jézust sokféleképpen meg lehet ítélni, ám azt mindenképpen el kell ismerni, hogy kimagasló szellemi teljesítményt hozott létre. Az ilyen hősökre általában úgy nézünk, mint különleges jelenségre. Ám Jézus korában, képletesen szólva, ha eldobtál egy almacsutkát, akkor esélyes, hogy egy önjelölt próféta, netán messiás sarujára esett (lásd a Brian élete vonatkozó jelenetét). Jézus korában ugyanis Izrael a Római Birodalom provinciája volt, és a zsidó nép nagyon várta, hogy végre megjelenjen a Szabadító, aki eltörli Róma uralmát. 

A várakozás azért is volt felfokozott, mert a próféták évszázadok óta beszéltek a Messiás eljöveteléről. A zsidók gondolkodásához szervesen hozzátartozott (és ma is hozzátartozik) a messiásvárás. Kicsit olyan volt ez, mint itthon a nyolcvanas évek végének várakozással teli hangulata, amikor már éreztük, hogy az oroszok nem maradhatnak sokáig. A levegőben volt, hogy „valaminek történnie kell”, és éhesen kutattunk minden információ után, ami a változás jelét mutatta.

Jézus korában is néptömegek voltak fogékonyak a vándorprédikátorok és sokszor valóban önjelölt próféták tanításaira, mert nagyon vágytak arra, hogy felszabaduljanak a római elnyomás alól. Tehát elég nagy volt a verseny a prófétapiacon.

Ebben a közegben jelent meg Jézus, aki nemcsak a kortársaira volt nagy hatással, hanem valami olyat tudott mondani, ami a mai napig tömegek világlátását és életét határozza meg. 

Jézus személyiségének és működésének a hatását az egyszerű hívek és sokszor a teológusok is elintézik annyival, hogy Isten fia volt, hát persze hogy mindenki követte, és hogy Isten mindezt így rendelte el. A teológia szintjén mindezektől nem lehet, nem is szabad eltekinteni, ám Jézus egy adott kor adott társadalmi viszonyai között munkálkodott. Így mozgalmának „működési és hatásmechanizmusát” érdemes szociológiai és kortörténeti szempontból is megvizsgálni, hogy ne csak aranyfüsttel bevont ikonként nézzünk Jézusra, hanem meglássunk valamit az emberi arcából is.

Gerd Theissen, a Heidelbergi Egyetem Újszövetség-professzora erre a kutatásra tette fel a fél életét, ugyanis több mint harminc éven keresztül tanulmányozta a „Jézus-mozgalom” szociológiai összetevőit. 

Isteni elrendelés és történelmi szükségszerűség 

Theissen kutatásai alapján Jézus megjelenése szükségszerű volt. Nemcsak az isteni akarat vagy a teológia nyelvén, a kegyelmi kiválasztás végett, hanem a társadalmi, illetve társadalomlélektani mozgások miatt is.

A karizmatikus vagy éppen csodatévő próféták sokasága úgymond felpuhította a lelkeket, érzékennyé, befogadóvá váltak a messiási kijelentésekre. Egyfajta össznépi, lélektani igény volt, hogy végre jöjjön valaki, aki beteljesíti az ígéreteket. 

Ma lenne 44 éves Heath Ledger: az ausztrál szívtipró, akit maguk alá temettek a démonai

Kult – 2023. április 4. – MZS

Arra, hogy ez mennyire áthatotta a közgondolkodást, legyen példa Jézus születésének története. Mai, huszonegyedik századi fejjel nehéz elképzelni, hogy lehetett József olyan „balek”, hogy kisebb elbizonytalanodások után ugyan, de bevette a Szentlélek által való fogantatásról szóló történetet. Ám, ha ismerjük a kor zsidóságának gondolkodásmódját, és van egy kis rálátásunk a néplélektani mozgásokra, akkor világos, hogy József véletlenül sem volt lúzer, hanem csak egy a sok százezer zsidó hívő közül, aki mindennap (de tényleg mindennap) úgy kelt fel, hogy ma eljön a Messiás. Ismernie kellett a messiási próféciákat is, úgyhogy a szűztől való születés abszolút beleillett a képbe, hiszen Ézsaiás próféta már 700 évvel korábban megjövendölte, hogy a Messiás szűztől születik majd. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Maryana Alhllawya (@maryana_abdo) által megosztott bejegyzés

Gyökerüket vesztett tömegek 

Ha valaki, akkor mi, magyarok igazán megértjük, mit jelent egy vízfejű országban élni. Szebben fogalmazva: át tudjuk érezni, milyen feszültséget jelent, ha a főváros gazdasági, kulturális és szakrális szempontból is a vidék fölé nő. Ez volt a helyzet Jeruzsálemmel is. Bár több város is létezett Palesztinában, de Jeruzsálem mérföldekkel megelőzte mindegyiket. Ráadásul vallási szempontból minden és mindenki a jeruzsálemi templom alá volt vetve, hiszen csak ott lehetett áldozatot bemutatni Istennek. 

A Jeruzsálem és a vidék közötti különbséget csak tovább fokozta a római uralom, amelyben Róma maga is a birodalom vízfejeként emelkedett a provinciák fölé, és egyfajta adópréssel sújtotta őket, így Palesztinát is. A korszakban számos természeti katasztrófa történt: aszályok, orkán, földrengés, járvány, amelyekre sokan az utolsó idők jeleiként tekintettek. Ráadásul a természeti katasztrófákat rendszerint éhínségek követték. Tömegek szegényedtek el, váltak talajvesztetté, és gazdasági okokból el kellett hagyniuk az otthonukat, családjukat. Ez a patriarchális társadalomban szörnyű tragédiának számított, hiszen a család nemcsak az érzelmi, hanem a gazdasági biztonságot is jelentette. 

Ezeket az embereket intenzíven meg tudta szólítani Jézus, aki vándortanítóként maga is gyökértelen lett. Így vallott magáról: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania” (Máté 8,20).

Jézus úgymond legitimálta a patriarchális viszonyokból való kitörést, és újfajta kapcsolati modellt állított fel, amikor azt mondta, hogy a követői, a hívők közössége új családként fog funkcionálni.

Erre ő maga adott konkrét példát, amikor az anyja és testvérei haza akarták vinni, mert azt gondolták, hogy megbolondult. „Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt. Sok ember ült körülötte, és azok szóltak neki: Íme, anyád és a testvéreid odakint keresnek téged! De ő így válaszolt nekik: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? És végignézve a körülötte ülőkön, így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem és az én anyám” (Márk 3,31–35).

Politikai és vallási feszültségek

Jézus fellépésének az idejére Palesztinában szinte tarthatatlanná váltak a gazdasági és társadalmi különbségek, amelyek nyilvánvalóan kihatottak a politikai és ezzel együtt a vallási életre is. A feszültség szinte tapinthatóvá vált az országban, és erre csak rátett a római uralom.

Izrael társadalma teokrácia volt, ami azt jelenti, hogy lényegében a papi rend irányította az országot. A római megszállással ez a politikai felépítés megszűnt, Róma helytartókat ültetett a zsidók nyakába, amire többféleképpen reagált a papság és a hívők tömege is. Az Írások négy fő teológiai irányt említenek, amelyek egyben politikai pártok is voltak. Itt a rómaiakkal kollaboráló szadduceusoktól a zélótákig, akik a konkrét erőszaktól vagy gyilkosságtól sem riadtak vissza a rómaiakkal szemben, többféle pártállás is megtalálható. 

Jézus mozgalmának vizsgálatánál azonban az „írástudók”, tehát a hivatalos vagy a félhivatalos papság és a népi megújulási mozgalmak között kell a fő törésvonalat keresni. Ahogy Webber musicalje is jól bemutatja, Jézus tanítványai között ott volt a szélsőségesen radikális zélóta Simon és a rómaiakkal egykor kollaboráló Máté is. Tehát Jézus képes volt a több pártra szakadt zsidóságot eszméivel egyesíteni, és ezzel széles néptömegekre tudott hatni.

Kommunisztikus eszmék

A forradalmak történeti szempontból mindig a hatalom és az anyagi javak újraelosztását jelentik. Erre az újraelosztásra érett meg a helyzet, és ezért vártak néptömegek arra, hogy Jézus átveszi a hatalmat Palesztina felett. Bizonyos tekintetben nem alaptalanul, mert prédikációiban radikálisan új gazdasági és politikai rendszert rajzolt fel. Egy olyan országot, amelyben mindenki egyenlő módon részesedik a javakból, nem lesz különbség gazdag és szegény között, és a hatalomból is mindenki egyformán részesül. 

A probléma csak ott volt, hogy Jézus sohasem beszélt arról, hogy mindezt a földön kívánja megvalósítani. Sohasem akart a zsidók királya lenni, hanem egy eljövendő mennyei országról beszélt,

illetve Isten országáról, ami bennünk és köztünk van (vö. Lukács 17,21), az emberi szívben, ahogy azt Jeremiás próféta jövendölte: „Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek” (Jeremiás 31,33). Ezt értették félre a főpapok, a tömegek, de még a saját tanítványai is. És ez a félreértés okozta a halálát. 

Miért pont Jézus mozgalma? 

A korszak számtalan prófétája közül az egyik legjelentősebb Keresztelő János, aki egyébként Jézus unokatestvére volt, és aki lelki értelemben előkészítette Jézus fellépését, mert nem a világi hatalomról beszélt, hanem a bűnöktől való elfordulás, a megtérés szükségességét hirdette. Ő volt Jézus előtt Palesztina legismertebb prófétája, tanítványi köre azonban halálával szertefoszlott. A korszak számtalan prófétai irányzata közül egyedül Jézus mozgalma állta ki az idő próbáját, ennek Theissen szerint több oka is van. 

Az első a közösségalkotás, hiszen gyökerüket vesztett tömegeknek tudott új közösséget és életcélt ajánlani. Jézus a követőivel nemcsak a tanításait osztotta meg, hanem valódi munkatárssá is tette őket, feladatot adott nekik, és rájuk hagyta a munkája folytatását. Mai szóval élve egy hálózatot hozott létre, amely önmagát működtette akkor is, amikor a vezető vagy alapító személye erőszakos halált halt. 

Másodszor, a kommunisztikus eszmék és a közösségen belüli szolidaritás, a felebaráti szeretet óriási vonzerővel bírt a korszak rabszolgatartó társadalmában. Erre Jézus jó példát adott a tanítványi körével, akik valóban vagyonközösségben éltek, egyfajta önkéntes szegénységet vállalva.

A forradalmak egyik célja a társadalmistátusz-csere, amikor a hierarchia alján élők válnak vezetővé és meghatározóvá. Ez történt a tanítványok körében is: a nép egyszerű gyermekeiből váltak lelki, majd gyülekezeti vezetőkké, később apostolokká. 

Harmadszor, a sokfajta mozgalom és politikai irányzat között épp Jézus mozgalma volt a rómaiak irányában a legelfogadóbb, oly módon, hogy saját tanait sem adta fel. Tehát hamis nézet az, hogy Jézus politikai forradalmat akart kirobbantani, netán valamiféle anarchista káoszba szerette volna dönteni Palesztinát vagy akár a Római Birodalmat. Sőt! Éppen azt mondta, hogy „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené” (Márk 22,21).

Mert Jézus mozgalmának radikalizmusa nem a politikai erőszakban gyökerezik, hiszen alapvetően békét hirdet. Azonban olyan értékforradalmat indított el, amely megváltoztatta a világ rendjét a következő két évezredre legalább. 

Jézus radikalizmusa nem a külső, politikai hatalom ellen irányult, hanem az Istentől rendelt, belső értékek megtalálását tűzte ki célul. Amikor harcról beszél, akkor a családról beszél, lényegében a régi, megkötöző hagyományoktól, szerepnormáktól, társadalmi elvárásoktól való elszakadásról, és az önmagukkal való küzdelemről szól: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám; és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt” (Máté 10,34–39). 

Ha így folytatjuk, nemcsak a jövőt, hanem egymást is felzabáljuk – A Műanyag égboltot ajánljuk

Kult – 2023. április 4. – GyD

Negyedszer, a mozgalom az első században flexibilisen reagált a társadalmi kihívásokra. Jézus nem akart egyházat alapítani, mozgalmát a zsidó vallás megújításának szándékával indította.

Ám nem sokkal a halála után a Krisztus-hit kitört a zsidó kultúrából. Nemzetközi szinten is megjelentek és követőkre leltek a krisztusi tanok, mivel társadalmi és gazdasági státusztól, valamint kulturális beágyazottságtól függetlenül meg tudták szólítani az embereket, és szólítják ma is, igaz, közel sem olyan hatékonyan, mint az első századokban. Ám ennek oka éppen a társadalmi flexibilitás elvesztése, ami természetes velejárója az „intézményesülésnek”, az „egyházasulásnak”. De ez már egy egészen más kérdéskör.


Forrás: ITT; továbbá Gerd Thessen: A Jézus-mozgalom. Kálvin Kiadó, Budapest, 2006; Biblia. Magyar Bibliatársulat Alapítvány, 2011–2023. Revidiált, új fordítás.

Kiemelt kép forrása: Wikipedia / freechristimages.com

Miklya Luzsányi Mónika