A „többemberes” babák igényei nagyok, a szüleik mégis gyakran magukra maradnak

–

Többemberes = több ember kell hozzá?

A legtöbb esetben a többemberes, vagy angolul „high need baby” (azaz magas igényű baba) nem azt jelenti, hogy több ember sürög-forog a kisbaba körül, és ő ezt kiélvezi, hanem ennek majdnem az ellenkezőjét: egy vagy két ember végzi el a többembernyi feladatot, amit egy ilyen baba ad. Mert a legtöbbször 

ezek a kisbabák elsősorban az anyukájukat igénylik – amit több módon ki is fejeznek –, aki aztán totálisan kipurcan ebben a helyzetben. Nem azért, mert elkényeztetett, lusta, vagy nem így képzelte, mert az Instából indult ki a terhessége alatt. Hanem azért, mert ez bárkinek sok lenne.

És nem azért ilyen a babája, mert valamit elrontott, hanem egyszerűen azért, mert nehezebben adaptálódik a méhen kívüli élethez, amiről senki nem tehet.

Magát a „high need baby” fogalmát a válaszkész nevelés atyjának, a gyermekorvos dr. William Searsnek és feleségének, az ápolónő Martha Searsnek köszönhetjük. És nemcsak meghatározták ezt a fogalmat, de össze is szedték, hogy mik a jelei annak, ha egy baba magas igényű, vagyis „többemberes”. Ezt fogom most összefoglalni, hozzátéve, hogy akkor is igaz lehet a jelző, ha nem áll mind a 12 pont a babádra, csak a nagy része.

1. Intenzívek

Újszülöttként jellemző, hogy nagyon hangosan sírnak, és nemcsak sírnak, de ökölbe szorítják a kezüket, megfeszítik a hátukat – erőteljesen fejezik ki, hogy valami nincs rendben számukra. (Talán ma már nem kell magyarázni, de azért elmondom, hogy egy kisbaba nem manipulálni akar a sírással, hanem ez az egyetlen módja annak kifejezésére, ha nem érzi jól magát. És ha nem kap reakciót a sírásra, akkor megemelkedik a stresszhormonszintje, ha pedig ez rendszeres élménye, akkor leszokik ugyan a sírásról, de attól még állandó stresszben lesz, ami az egész későbbi életére hatással lehet.) 

Sokszor még testközelben sem érzik magukat komfortosan, úgy is tovább sírnak akár órákon át, akár olyankor is, amikor látszólag semmi bajuk nem lehet. Nagyobb korukban is megmarad az intenzitás, csak már más módon fejeződik ki.

2. Nagyon aktívak

Bár a szakemberek ennél a pontnál a hiperaktív jelzőt használják, hozzáteszik, hogy inkább a folyamatosan feszesen tartott izmokra, a mozgás korlátozásának (akár bepólyálásnak vagy hordozóba kötésnek) az elutasítására gondolnak, mint az orvosi értelemben vett hiperaktivitásra. De az is jellemző, hogy szinte sosem állnak meg, állandó mozgásban vannak. (Viszont ez még mindig nem jelent feltétlenül hiperaktivitást mint diagnózist.)

3. Leszívják az energiádat

Nem szerettem volna a nagyon negatív energiavámpír kifejezést használni, hiszen mégis csak egy kisbabáról beszélünk, akit a szülőknek kell életben tartaniuk – ez mindenképpen energiaigényes. De a magasabb igényű babák esetében ennél többről van szó: 

azt várják el, hogy a szülő minden más feladatot, akár a saját legelemibb szükségleteit is folyamatosan háttérbe szorítsa. Minden kisbabánál megesik ez időnként (például növekedési ugrásnál vagy betegségnél), de nem tart hónapokon át. 

Erre azt tanácsolja a Sears házaspár, hogy az ilyen babák anyukája az első időkben legyen az úgynevezett „anyazónában”, vagyis ne csináljon semmi mást, csak a gyerek életben tartásával legyen elfoglalva. (Persze ez nem minden élethelyzetben lehetséges, általában kimondani sem könnyű, hogy más nem fér bele, de megvalósítani sem – akkor sem, ha egyébként lenne rá lehetőség.)

4. Sokszor esznek

Az már köztudott, hogy a kisbabák nemcsak evésre és ivásra használják az anyatejet (vagy a tápszert), hanem arra is, hogy nyugalomra leljenek, testközelséget kapjanak. Csak más az élet akkor, ha napi hússzor van igényük rá a nyugati kultúrákban általánosan elfogadott hét-nyolc alkalom helyett! Erről a Sears házaspárnak személyes tapasztalata is van a negyedik gyerekükkel, akinek Martha elmondása szerint egyszerűen nem volt menetrendje, sokkal inkább állandó evési igénye. Persze ezek az evések általában nem olyan mennyiségi fogyasztások, mint azoknál a babáknál, akik két-három óránként esznek, de idetartozó fontos információ, hogy az anyatejtől nem lehet elhízni, ami a tápszer esetében nem teljesen igaz.

5. Nem tudnak várni

Míg a kevésbé nagy igényű babák viszonylag hamar megtanulják értelmezni azokat a szülői jeleket, amelyek azt fejezik ki, hogy hamarosan megkapják, amit szeretnének, a nagy igényű babák ezt nem tudják maguktól, és később is nehezebb megtanítani nekik.

6. Sokszor ébrednek, keveset alszanak

Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen nagy energiákat mozgósító, nagyon aktív baba sokat alszik – de általában a fordítottja igaz. Ez pedig nagyon nehéz a szülőknek, mert olyan mértékű fáradtsággal járhat, ami egy átlagos, éjszakánként kétszer-háromszor ébredő baba szüleinek elképzelhetetlen. De még mindig nem jelenti azt, hogy a szülők valamit rosszul csinálnak!

7. Nem „boldogok”

Valószínűleg szülőként ez a legnyugtalanítóbb: a magas igényű babák kisbabaként ritkán vannak „jól” el, nem gőgicsélnek vagy nézelődnek boldogan. Persze ez nem azt jelenti, hogy 0–24-ben sírnak, mert közben azért sokszor esznek és néha alszanak is, de 

ritkán keltik azt a benyomást, hogy elégedettek az aktuális helyzetükkel. Ez azonban később változik!

És kisbabaként is megesik, hogy valami mégis megnyugtatja őket, az pedig csodálatos.

8. Kiszámíthatatlanok

Ha beválik is valamilyen nyugtató módszer, általában másnap már nem használ. Ringatás, séta, hasra fektetés, oldalra fektetés, magunkra fektetés – egyszer működik, de másodszor nem biztos. Ráadásul ez a kiszámíthatatlanság gyakran jár együtt szélsőségességgel, és kicsit nagyobb korban azzal, hogy a pozitív érzelmeiket is nagyon megélik: nemcsak a leghangosabban sírnak, de a leghangosabban nevetnek is.

9. Szuperérzékenyek

Míg vannak babák, akik akkor sem ébrednek fel, ha kávét darálunk vagy bekapcsoljuk a turmixgépet, és a mellettük elsuhanó szirézánó mentőtől sem rezzennek össze, 

a magas igényű babák nagyjából a légy zümmögését is meghallják, és ha épp alszanak, akkor fel is ébrednek rá.

10. Letehetetlenek

A „többemberes” babák általában nem simán a fizikai (gyakran bőr-bőr) kontaktusra vágynak, hanem mellette arra is, hogy az őket tartó szülő folyamatos mozgásban legyen, sétáljon, ringasson. Ez fizikailag is nagyon-nagyon fárasztó. Vannak közöttük olyanok, akik szeretnek a szüleikhez bújni, de olyanok is, akik úgy igénylik a folyamatos hordozást és ringatást, hogy közben még el is tartják magukat, nem kérik a túl szoros fizikai kontaktust. Ez idővel általában javul.

11. Nem képesek egyedül megnyugodni

Sok baba van, aki a babahintában vagy az autóban, esetleg egy cumival képes gyakorlatilag „egyedül”, közvetlen szülői kontaktus nélkül elaludni, mert elkezd működni egyfajta önnyugtatási képesség náluk. A magas igényű babák esetében ez nem megy, az első időszakban csakis a szülők karjában, szoptatás közben alszanak el, és ezek a bevált, megnyugvást elősegítő gyakorlatok inkább sírást váltanak ki náluk.

12. Állandó „szeparációs” szorongásban vannak, vagyis csak az anyukájuk (esetleg még az apukájuk) felel meg nekik

A Sears házaspár úgy véli, hogy amit szeparációs szorongásnak nevezünk, és próbálunk megszüntetni, az egy teljesen valid félelem a baba részéről, aki azt éli meg eleinte, hogy ő egy az anyával, és csak mellette van biztonságban. Ettől függetlenül még ők is azt mondják, hogy 

a magasigényűség egyik jele, ha a baba nem visel el más gondozót, legyen az rokon vagy bébiszitter, csak az anyánál (esetleg az apánál) van esély rá, hogy megnyugodjon.

De hogyan lehet ezt túlélni szülőként, leginkább anyaként?

Bár első kézből származó tapasztalatom nincs, de az ismeretségi körömben találkoztam ilyen helyzettel, és azt tudom elmondani, hogy nagyon nehéz átvészelni. Tényleg minden olyan dolgot háttérbe kell szorítani az első időkben, ami nem a baba és az anya elsődleges érdekét szolgálja, legyen szó a háztartásról vagy a baráti kapcsolatok ápolásáról. Ez testileg és lelkileg is nagyon megterhelő, és közben extra nehéz, ha az ember minduntalan azzal szembesül, hogy másoknak mennyivel könnyebb, tele van a világ és az internet szuperanyákkal, akik kéretlen tanácsokkal erősítik a saját önbizalmukat. 

Nincs recept, ami minden ilyen helyzetben lévő szülőn segít. Hozzátartozóként, barátként érdemes a baba kívülállóként extrémnek tűnő igényeit figyelembe véve segíteni, ami nem könnyű. Főleg, hogy egy ilyen helyzetben, ahol káosz és bizonytalanság uralkodik, még segítséget kérni is nehezebb. Hogy mit lehet tenni? Megkérdezni, mi lenne segítség, biztosítani az elfogadásról, meghallgatni, és 

újra megkérdezni, hogy hogy van, újra meghallgatni akár ugyanazt, nem ítélkezni, nem adni tanácsot, ennivalót vinni (és akár lerakni a küszöbre), 

kitakarítani… ezeket érdemes szerintem megpróbálni.

És mi történik ezekkel a babákkal később?

Több blogbejegyzést és történetet végigolvastam ilyen magas igényű, de már nagyobb gyerekek szüleitől, és azt a biztató dolgot tudom leírni minden érintettnek, hogy 

általában teljesen átlagos kisgyerekek, aztán nagyobb gyerekek lesznek. 

Vannak, akik érintettek bizonyos diagnózisokban később is (túlhallás, ingerfeldolgozási érzékenység, figyelemzavar), de a legtöbben meglehetősen aktív, sokszor sokat beszélő, de amúgy teljesen átlagos gyerekek lesznek, akik nem esznek hússzor, nem alszanak a szüleikkel iskolásként, és nem igénylik folyamatosan a testkontaktust. 

Remélem, ezzel adhatok egy kis reményt azoknak, akik éppen egy magas igényű babával próbálják menedzselni a mindennapokat. (Annak pedig, aki a listát olvasva megállapította, hogy az ő babája nem „többemberes”, mégis nehéznek és küzdelmesnek éli meg az anyaságot, azt üzenem, hogy én is pont így voltam vele, egyszerűen azért, mert attól még nagyon nehéz tud lenni az első időszak. Vagy akármelyik.)

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / FatCamera

Tóth Flóra