Nagyon sok párkapcsolat megreccsen a gyerekvállalástól, különösen, ha a baba többemberes

–

Egy kisbaba érkezése mindenhogy párkapcsolati krízis

Nagyon nehéz elmondani, mekkora változással jár egy kisbaba érkezése a szülők életében, különösen, ha első gyerekként rögtön egy magas igényű, úgynevezett „többemberes” baba születik. Mert erre több okból is nagyon nehéz felkészülni. Palágyi Kata nagyon egyszerűen fogalmazza meg, mi az, amitől az új helyzet extra terhet mér minden párkapcsolatra:

„Míg két felnőtt ember együttélése esetén az alapvető szükségleteink kielégüléséről a másik közreműködése nélkül is tudunk gondoskodni, addig 

egy kisbaba ellátása hozhat olyan helyzeteket, amikor még az alapvető szükségletek (evés, tisztálkodás, pihenés) kielégítéséhez is szükségünk van a másik szülő együttműködésére. Különösen igaz ez a többemberes babák esetében. 

Ha egy babát egész nap nem lehet letenni, akkor aki gondoskodik róla, az olykor enni, pihenni vagy lezuhanyozni is nehezen tud. És ha nincs külső segítség, az szintén nehezítés, így ilyenkor fokozottan fontos a jó együttműködés a szülőpárnál.”

Egy ilyen megpróbáltatással teli helyzetben nagyon fontos kérdés, honnan indulunk

Azt hiszem, minden szülőpár fel tudja osztani a kapcsolatát a gyerek(ek) születése előtti és utáni időszakra… és a két időszak közötti átmenet szinte sosem sima, részben azért, mert valahogy nem része a diskurzusnak, hogy a gyerekvállalás előtt részletekbe menően átbeszéljük, ki mit gondol a szülői szerepekről. A legtöbben csak úgy beleugrunk a családalapításba, mert vágyunk rá, és csak azokra az információkra fókuszálunk, amelyek a szülésre, esetleg a szoptatásra készítenek fel minket.

Pedig Palágyi Kata szerint a saját dolgunkat könnyítenénk meg, ha a szülői munkamegosztásról is egyeztetnénk előtte: „Ha a gyerekvállalás előtt egy pár már kialakított egy jó együttműködést, jó köztük a kommunikáció, vannak kialakult problémamegoldó mechanizmusok, akkor jó alapról indulnak. Fontos, hogy ne legyenek szőnyeg alá söpört problémák, mert azok ilyenkor nagy eséllyel felszínre törnek és fokozódnak.

A közös gyerek megszületésével ugyanis felerősödik az együttműködés szükségessége. Ezért is nagyon hasznos, ha a pár tagjai mielőbb, lehetőleg még a gyerekvállalás előtt beszélgetnek arról, milyen elképzeléseik vannak a nevelésről, és arról, hogy mi a nevelés célja, a szülők szerepe.

A nevelési elvek szorosan kötődnek az értékrendünkhöz, és nagyon nehéz helyzetbe kerül az a pár, amelynek tagjai teljesen más elveket vallanak arról, hogy a nevelést hogyan képzelik el – de ez csak éles helyzetben derül ki. Természetesen még ekkor sem reménytelen a helyzet, de érdemes tisztázni, hogy ki mi alapján gondolkodik, és kompromisszumokat keresni. Ha nincs is átbeszélve, hogy adott helyzetben miért más a két szülő véleménye, nem világos, hogy mi van mögötte, akkor nagyon nehéz közös nevezőre jutni.”

Kinek a hibája?

Azért is nagyon fontos, hogy beszéljünk a többemberes babákról, mert sokszor 

egy nyugodtabb, alkalmazkodóbb gyerek szülei azt gondolják –és el is mondják –, hogy az ő gyerekük azért ilyen, mert ők valamit jól csináltak. 

Persze szó sincs arról, hogy nem csinálják jól, csak éppen az is megtörténhet, hogy a szülők mindent „jól” csinálnak, a baba mégis magas igényű lesz. Palágyi Katának erről több első kézből származó tapasztalata van, neki ugyanis a szintén nagyigényű első gyereke után született iker gyerekei közül volt az egyik többemberes baba, míg a másik kiemelkedően nyugodt és alkalmazkodó – pedig nyilvánvalóan ugyanúgy gondoskodtak róluk.

Ezért is tartja nagyon fontosnak, hogy erről beszéljünk: „Kell erről beszélni, mert fontos, hogy a szülők elfogadják: a babák nem egyformák, és próbálják a saját gyereküket megismerni. Azért is szükséges megfelelő információkat szerezni, mert megtörténhet, hogy a friss szülők egymásban keresik a hibát, amiért a gyerek nem úgy »működik«, ahogy elképzelték. Vannak többemberes babák, akiknél van valami probléma a háttérben, ételallergia, reflux, izomfeszesség, esetleg később ADHD-diagnózist kapnak… de megtörténhet az is, hogy egy baba egyszerűen nagyigényű, a többemberesség önmagában nem rendellenesség.”

Vagyis ez a helyzet – álljon bármi is a háttérben – nem valakinek a „hibája”, nem a nem megfelelő gondozás, nevelés következménye. Ezt azért fontos mindkét félnek tudnia, mert megtörténhet, hogy konfliktushelyzetben felmerül. Ráadásul a legtöbb családban az anya és az apa kisbabakorban teljesen különböző szerepeket visz: míg az anya egész nap otthon van a babával, és általában nagyon egyedül érzi magát, addig az apa két műszakban kell hogy helytálljon, a munkahelyén – hiszen az egész család megélhetése az ő vállát nyomja –, és otthon, hogy az anyának legyen legalább egy szusszanásnyi ideje.

Ezt a nehéz helyzetet Palágyi Kata szerint mindenképpen tudatosítani és kezelni kell: „Az egyik legfontosabb alapelv szerintem minden párkapcsolathoz, de ilyen nehéz helyzetekben különösen: a közös energiagazdálkodás. Ha mindig »mi«-ben gondolkodik egy pár, és mindketten azt nézik, hogy hogyan tudják a kettejük energiáinak összegét maximalizálni, akkor a kapcsolat is erősödik, és jobban is járnak. Ez így nagyon elvont, de mondok konkrét példát. 

Ott vagyok egész nap a többemberes gyerekkel és mikor hazaér a férjem, alig várom, hogy átvegye, mert éhes/fáradt vagyok/ aznap sem sikerült lezuhanyoznom, vagy egyszerűen csak nem bírom tovább. Ha én csak magamra tudok figyelni, akkor azon nyomban a kezébe nyomom a gyereket. Ha viszont rá is figyelek, akkor lehet, hogy tudom, hogy ha most odaadom, akkor ő fél óra múlva már adná is vissza, ha viszont kap negyedórát, hogy megérkezzen, akkor utána másfél órát szívesen eljátszik a gyerekkel, és mindketten jobban járunk.

Egy többemberes baba mellett, nagy megterhelésnél, amikor nincs tér a hagyományos romantikára vagy a szeretetgesztusokra, pont az egymás alapvető szükségleteire való odafigyelés lesz az, amivel legjobban ki tudjuk fejezni egymás iránt a szeretetünket.”

Nem biztos, hogy baj, ha néha egymáson vezetjük le a feszültséget

Egy ilyen helyzetben fokozza a terhelést az alváshiány, hogy kételkedünk magunkban és a döntéseinkben, és folyamatos stresszhelyzetben érezzük magunkat. Így nehéz empatikusnak lenni a másik nehézségei iránt – ezt Palágyi Kata is megerősíti: 

„Ha valaki kimerült és stresszes, akkor természetes, ha radikálisan csökken a kapacitása arra, hogy mással együttérző legyen. 

Főleg, ha ott van egy csecsemő, akinek a szükségletei abszolút fókuszban vannak. Így nagyon könnyen fordul át az együttműködés vitákba, egymás kritizálásába. 

Gyakran érzi mindkét fél cserben hagyva magát, miközben nem látja, hogy a másik is így érez.”

Viszont nem biztos, hogy akkora tragédia, ha néha egymáson vezetjük le a feszültséget: „Annál, hogy ez soha ne történjen meg, szerintem fontosabb, hogy ha megtörténik, akkor legyen belátásunk róla. Ha utána sikerül megbeszélni, hogy valójában erről volt szó, és nem mindennapos, akkor ennyit elbír egy kapcsolat. Még hasznosabb, ha már előre tudjuk jelezni egymásnak, hogy »nagyon rossz passzban vagyok, ha undok vagyok, az nem neked szól«, így ilyenkor a másik sokkal jobban tud reagálni, és nem feltétlenül lesz veszekedés egy beszólásból. Ha sok a feszültség, akkor abban is tudunk egymásnak segíteni, hogy le tudja vezetni a másik a feszültséget, akár azzal, hogy időt biztosítunk neki edzésre, sétára vagy más feszültséglevezető programra, akár azzal, hogy meghallgatjuk, tanács és kritika nélkül, valóban figyelve rá. De van, akinek nincs kedve beszélni, és például inkább egy masszázs segít oldani a feszültségét. 

Sajnos vannak időszakok, amikor még erre sincs idő, ilyenkor nagyon sokat számítanak az apró gesztusok. Egy futó ölelés, amikor elmegyünk egymás mellett, egy biztató mondat, amikor elbúcsúzunk, egy kétmondatos flört, amivel jelezzük egymásnak, hogy attól, hogy most nincs sok tere a párkapcsolatunknak, még nem felejtettük el, hogy nem csak szülőpár vagyunk. A humor is nagyon sokat segít, de fontos, hogy figyeljünk arra, ne érezze úgy a másik, hogy rajta gúnyolódunk.” 

Ez mindenképpen terhelt időszak párkapcsolati szempontból

„Nagyon sok kapcsolat reccsen meg ebben a krízisben, még nem többemberes babák esetében is – mondja Kata, aki szakértőként sokat foglalkozik a családdá válás terheivel. – A legtöbbször, ha mindkét fél igazán akarja, akkor lehet változtatni. Egy jó kapcsolatban az egyik legfontosabb a jó konfliktuskezelés. 

Mivel versengő kultúrában élünk, a legtöbb mai felnőttet jutalmak és büntetések rendszerében nevelték, így nem tanulták meg, hogyan kell együttműködni. 

A jó konfliktuskezelés lényege, hogy nem legyőzni akarom a másikat, hanem közös megoldást találni.

Ezt meg lehet tanulni, csak nem könyvből. Mivel a kommunikáció, a konfliktuskezelés képesség, ezért ezek a képességek gyakorlással fejlődnek. A legtöbb pár, amely hozzám fordul, rengeteg sérelemmel érkezik. Egy jó kommunikáció kialakításához azonban nagyon fontos a jövőfókusz, hiszen a cél a rossz kommunikációs minták hatékony módszerekre cserélése. Így nem a konkrét sérelmek, fennálló problémák megoldása a fő cél, hanem az, hogy ezeken keresztül kialakítsuk a hatékony, együttműködő kommunikációt. Ez persze csak akkor tud jól működni, ha nincsenek olyan egyéni traumák, feldolgozatlan gyerekkori sérülések, amelyek ezt a folyamatot elakasztják, ezeken ugyanis külön kell dolgozni.” 

„Hát ez egyszerű, segítséget kell kérni!”

Sokan mondják ezt, csakhogy egy nagyigényű baba esetében maga a segítségkérés sem olyan egyszerű, nem beszélve arról, hogy nincs is mindenki olyan helyzetben, hogy van kitől. Ha viszont mégis meg tudjuk tenni, akkor a pszichológus szakértő szerint fontos, hogy mi magunk el tudjuk fogadni az új embert az életünkben: „Ha a szülő bízik valakiben, azt a gyerek érzi, és ő is könnyebben elfogadja. Gyakran azonban az anyáknak nem is a bizalmatlanság, hanem akadályozó hiedelmek okoznak nehézséget. Ha bűntudatom van, mert »lepasszolom« a gyerekem, akkor mindenkinek nehezen fog menni. Ha viszont őszintén hiszem, hogy minél több szeretetteljes felnőttel van kapcsolata a gyerekemnek, annál gazdagabb az élete, annál jobban fejlődik szociálisan, akkor egészen más lesz az alapállás.

Sajnos a társadalmunk még a »felhasználóbarát« gyerekek nevelését is nagyon megnehezíti azzal, hogy az anyák gyakran izolálódnak. Gyakorlati szinten pedig fontos, hogy adjunk időt, hogy kialakuljon a kapcsolat a gyerek és a segítő között.”

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / MangoStar_Studio

Tóth Flóra